Ma Magyarországon a migrációról nem szakmai, tényeken alapuló, hanem egy definíciós összemosásokkal, diszkurzív erőszakkal és félreértésekkel terhelt leegyszerűsített és egyoldalú vita folyik.

Éber Márk szerkesztő Melegh Attila migrációkutató szociológust kérdezi erről a vitáról, és arról, hogy miért értelmetlen az a kérdés, hogy „jó vagy rossz-e a migráció”, hogy Magyarországnak milyen be- és kivándorló hagyományai vannak, milyenek a magyarok attitűdjei a bevándorlókkal szemben, és milyennek kellene lennie a migrációkutatásnak.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=11&v=ZIUV5qnN1vw   (Melegh Attilával készült videó itt tekinthető meg!!)

• Magyarországon komoly népességvesztés és elvándorlás van; olyan előreszámítások is léteznek, melyek szerint 40-50 év alatt akár egymilliós népességcsökkenés is bekövetkezhet. Az ENSZ 2015-ös statisztikái szerint a volt államszocialista blokkban (Oroszországot leszámítva) 25 millió ember „nincs a helyén”, máshol él, mint ahol született. Ettől nem feltétlenül kell megijedni, hiszen ennek van egy természetessége, mindig is mindenhol volt egy bizonyos szintű mozgás. Miközben egyértelműen látni kell, hogy a globalizáció a kapitalizmus jelenlegi viszonyai között megnövelte a migrációt világszerte, és ez kritikával értelmezendő.
• Magyarországnak nincsenek bevándorlóhagyományai (azaz, hogy sokan ide érkeznének), elvándorlói hagyományai viszont léteznek (hiszen innen sokan mentek el), amit az elmúlt 25 év gazdasági, politikai és társadalmi változásai csak tovább erősítettek. A globális nyitás és a kapitalizmus következtében az emberek élete nagyon nagy mértékben destabilizálódott, romlott a biztonságérzetük, ugyanakkor a nagytőke egy része, a befektetők szeretnék, ha minél nagyobb tömegek állnának rendelkezésükre. Ezért fontos a kérdés kritikai és többrétű vizsgálata.
• Jól mérhető, hogy a magyarok különösen félnek a munkahelyük elvesztéstől. Érződik, hogy a piac nem pótolja vissza a globalizáció miatti veszteségeket. Erre még inkább ráerősítettek a 90-es évek végén és 2000-es évek elején a szocialista párt által indított kampányok (a státusztörvény a kettős állampolgárság ellen), amelyek közül több is azzal riogatott, hogy „…idejönnek és elveszik a munkánkat”. Kezdetben a jelenlegi hatalom sem tett mást. A kormány fogta a közvélemény-kutatások eredményeit, és kiírta őket kormányzati óriásplakátokra.
• A demográfiai problémákat az államnak kell kezelnie, ahogy a munkaerőpiac kiegyensúlyozott működéséról is gondoskodnia kell. Az eddigi szabályozások és intézményi reflexek nem elégségesek, átgondolt stratégiára van szükség.
• AZ ENSZ-nek valóban van felelőssége a menekültválságban, ám nem ott, ahol a kormány keresi, hanem másutt. Vajon az ENSZ miért nem tett nagyobb erőfeszítést, hogy a Törökországban, Líbiában és a teljes régióban jobbak legyenek az életkörülmények? Ha a tőlünk helyileg viszonylag távol lévő problémákat nem oldjuk meg, attól azok még nem fognak megszűnni, sőt, mint látjuk, közelebb jöhetnek.
• A migrációkutatás túlságosan absztrakt és elvont. Ebből elég nehéz kimozdulni, de mindenképpen szükséges. Komoly történeti elemzéseket kell hozzá végezni, és meg kell szakítani azt a tendenciát, hogy a kivándorlócsoportokat homogénnek tekintjük, hiszen ez egyáltalán nem igaz: korosztály, iskolázottsági szint, motiváció, munkaerőpiaci helyzet, külföldön töltött idő alapján nagyon is jól láthatók a különbségek.