Nandy kulturális miniszter beszélt a műsorszolgáltató vezetőjével – a vád „rendszerszintű elfogultság”
London – Az amerikai elnök, Donald Trump beszédével kapcsolatos manipulációs vádak után a brit BBC műsorszolgáltató vezérigazgatója, Tim Davie lemondott. A BBC vasárnap esti közleménye szerint a BBC híradószerkesztője, Deborah Turness is távozik. A tekintélyes műsorszolgáltató állítólag félrevezető módon vágta össze a Capitolium ostromát megelőző, hírhedt Trump-beszéd egyes részeit egy televíziós dokumentumfilmhez.
Davie és Turness lemondásukat a BBC vezetője, Samir Shah parlamenti bizottság előtti tervezett megjelenése előtti napon jelentették be. Shah-t a kulturális miniszter, Lisa Nandy is megkereste az ügyben. Nandy vasárnap a BBC News-ban „rendkívül súlyosnak” minősítette a műsorszolgáltatóval szembeni vádakat. A médiajelentésekben ezután a műsorszolgáltató bocsánatkérésére számítottak.

Tim Davie vasárnap kijelentette, hogy a visszalépés kizárólag az ő döntése volt.
A The Daily Telegraph újság kedden arról számolt be, hogy a BBC „Panorama” című műsorában összevágott részeket Trump 2021. január 6-i, a washingtoni Capitolium ostromát megelőző beszédéből.
A választási vereségét követően, Joe Biden exelnökkel szemben tartott beszédében Trump azt állította, hogy elcsalták a választási győzelmet, ezért támogatóinak „harcolniuk kell, mint az ördög”. Ugyanezen a napon több ezer támogatója megrohamozta a washingtoni Capitoliumot.
A Capitolium ostromát megelőző beszéd szerkesztése
A beszéd szerkesztetlen felvételén Trump egy ponton azt mondja: „Elmegyünk a Capitoliumhoz, és buzdítjuk bátor szenátorainkat és képviselőinket a Kongresszusban.” A beszéd egy jóval későbbi részében Trump a választási eredményre utalva kijelentette, hogy valami nem stimmel, ez nem lehet igaz, „és harcolunk, harcolunk, mint az ördög”. A BBC dokumentumfilmjében viszont a két mondat közvetlenül egymás után szerepel, ami azt a benyomást kelti, hogy Trump közvetlenül felszólította támogatóit, hogy rohamozzák meg az amerikai kongresszus székhelyét.

A BBC Donald Trump amerikai elnökről szóló dokumentumfilmje bírálatok kereszttüzében áll.
A Capitolium ostromában játszott szerepe miatt Trumpot 2023-ban többek között hivatalos cselekmény akadályozásának összeesküvésével és az Egyesült Államok megtévesztésével vádolták. Trump 2024. november 5-i választási győzelme után azonban Jack Smith különleges nyomozó kénytelen volt megszüntetni a jobboldali populista ellen indított büntetőeljárást.
A dokumentumfilmet röviddel az amerikai választások előtt sugározták
A „Trump: A Second Chance?” (Trump: Egy második esély?) című dokumentumfilmet egy héttel az amerikai elnökválasztás előtt, november 5-én sugározták. A BBC szóvivője szerint Shah hétfőn „részletes választ” ad a parlament kulturális és médiaügyi bizottságának. Nandy miniszter „biztos” abban, hogy a csatorna vezetése „a szükséges komolysággal kezeli az ügyet”.

Deborah Turness, a BBC volt hírigazgatója Kép: REUTERS/Belinda Jiao
A miniszter asszony hozzátette, hogy nem csak a „Panorama” című műsorról van szó, hanem „egy sor nagyon súlyos vádról, amelyek közül a legsúlyosabb az, hogy a BBC-nél szisztematikus elfogultság tapasztalható a nehéz témákról szóló tudósításokban”.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
Forrás: https://www.derstandard.at/story/3000000295595/ministerin-vorwuerfe-zu-bbc-doku-ueber-trump-aeusserst-schwerwiegend 2025. november 9., 20:58
Szerző: APA, 2025.11.9.


