Nyomtatás

A társadalmat hatalmi viszonyok hálózata irányítja, beleértve a fegyvereket, a médiát, a tőkét, a termelést, a nemzetközi kapcsolatokat és egyebeket. A politikai cselekvés célja az erőviszonyok egy adott politikai projekt javára történő eltolás.

Az Al-Aksza (Al-Aksza Áradás, a nemzetközi sajtóban „Al Aqsa Storm”-nak, Al-Aksza Viharnak nevezték el) nem pusztán változás volt*, hanem földrengés az erőviszonyokban Gáza, Palesztina, a régió és a világ szintjén is. Az árulókon kívül, akik úgy döntöttek, hogy együttműködnek az ellenséggel, a palesztinok között eltérő értelmezések vannak erről a műveletről. Lényeges, hogy párbeszédet folytassunk azokról a területekről és színterekről, amelyeket az ellenség kihasznált népirtó megszállási projektjéhez, valamint azokról a színterekről, amelyeken ügyünk előrelépést ért el. Az ilyen palesztin belső párbeszéd hiánya mélyíti a társadalmunkon belüli szakadékot, ami elkerülhetetlenül az ellenséget szolgálja.

Azon területek azonosítása, ahol az erőviszonyok az ellenség javára tolódtak el, lehetővé teszi számunkra annak meghatározását, hogy mit tehetünk a probléma megoldása érdekében, míg azon területek azonosítása, ahol az erőviszonyok a mi javunkra tolódtak el, lehetővé teszi számunkra, hogy meghatározzuk azokat a lehetőségeket, amelyeket ki kell aknáznunk. Egy ilyen elemző megbeszélés segít meghatározni azt a felszabadítási projektet, amely köré erőfeszítéseinket építhetjük.

Az Egy Demokratikus Állam Kezdeményezés ezért arabul beszélőket hív, hogy vegyenek részt a „Felszabadító és Demokratikus Politikai Projekt Felé” című politikai eseményen, amelyet október 18-án és 19-én Bejrútban tartanak, mivel Palesztinában lehetetlen megrendezni, valamint elektronikusan, palesztin, libanoni, szíriai, jordániai és egyiptomi csoportok és személyiségek részvételével. 

Az angolul beszélőket is meghívjuk, hogy vegyenek részt a „Holnap Palesztinája: Egy Demokratikus Állam Minden Polgára számára” című politikai konferencián, amelyet november 7-én és 8-án Madridban tartanak, valamint elektronikusan, palesztin és a palesztin diaszpóra politikai csoportjainak és személyiségeinek, valamint araboknak, anticionista zsidóknak és szövetségeseiknek világszerte való részvételével.

Felkérjük Önt, hogy olvasson többet erről a két politikai eseményről, és regisztráljon személyesen vagy online részvételre az odsi.co/beirut és az odsi.co/madrid oldalakon keresztül.

* az "Al-Aksza áradása hadművelet" válasz az izraeli erők által a megszállt területeken elkövetett agresszióra - a ford.

(One Democratic State Initiative)

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

ODSI 2025-10-09  Egy Demokratikus Állam Kezdeményezés