Izrael a múlt pénteken légitámadásokat indított Irán ellen, amire Irán légicsapásokkal válaszolt. A konfliktusba vasárnapra virradó éjjel az Egyesült Államok is beszállt, Donald Trump elnök közlése szerint légicsapásokat hajtott végre három iráni atomlétesítmény ellen.

A lépés és annak időzítése mögött számos potenciális – egymást nem kizáró – magyarázat felmerült a geopolitika vajákosai részéről:

• Izrael régóta egzisztenciális fenyegetésként tekint az iráni atomprogramra, és Irán és az Irán által szponzorált külföldi fegyveres csoportok szisztematikus meggyengítése kedvező helyzetet teremtett arra, hogy lépjenek ennek érdekében.

• Egyes feltételezések szerint Izraelt nem csak az iráni atomprogram ellehetetlenítése motiválta, hanem az iráni rezsimváltás: a légicsapások az iráni katonai vezetés lefejezésével egészültek ki, és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök végül is nyilvánosan is elismerte ezt a célt, amikor a hatalom megdöntésére buzdította az irániakat.

• Más spekulációk szerint Netanjahu hatalmát és szabadságát akarja menteni a háború elhúzásával, a hadiállapot vége esetén jó eséllyel összeomlana kormánya, ő maga pedig börtönben köthetne ki az ellene folyó korrupciós ügyek fényében.

• Az izraeli támadások az amerikai külpolitikai befolyásolását (is) célozzák. Trump hatalomra jutása óta látványosan felmelegítette az amerikai–arab kapcsolatokat, tárgyalásokat kezdeményezett Iránnal, Izrael pedig némileg háttérbe szorult.

• Az amerikai jobbszélen felmerült, hogy az egész művelet célja az volt, hogy Netanjahu belerángassa az Egyesült Államokat a konfliktusba. Izrael arra hivatkozva kért amerikai segítséget kért, hogy csak az amerikaiak rendelkeznek olyan bunkerromboló bombával, ami egyes spekulációk szerint képes lehet a legjobban védett, mélyen egy hegyoldalba fúrt fordói urándúsító létesítmény felszámolására.

   

Trump a hét folyamán jóváhagyta a támadásra kidolgozott terveket, de annak megindításáról változó nyilatkozatokat adott. Egyes elemzők még napokkal a támadás előtt is kételkedtek benne, hogy Trump fenyegetését tettek követik.

• A csapások előtt a trumpi külpolitika óvatos külső támogatói is úgy vélték, hogy az amerikai elnök tárgyalásos megoldást akar, és nem menne bele egy katonai konfliktusba Iránnal szemben.

• Olyan vélemények is megjelentek, amelyek szerint nem biztos, hogy működne a bomba, és az sem, hogy ezzel valóban el lehetne pusztítani az iráni atomprogramot. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség arra figyelmeztetett, hogy az iráni atomipari ellátási lánc ennél összetettebb, és a háború csak akadályozza az iráni atomprogram külső felügyeletét.

• Tulsi Gabbard nemzeti hírszerzési igazgató egy márciusi kongresszusi meghallgatáson még azt mondta, hogy az amerikai szolgálatok információi szerint Irán nem dolgozik aktívan atomfegyverek létrehozásán. Miután Trump közölte, hogy ez nem így van, Gabbard szombaton már azt állította, Irán heteken belül képes lehet atomfegyvereket létrehozni, és korábbi nyilatkozatát kiragadták kontextusából.

• A történelmi tapasztalatok nem világosak azt illetően, hogy egy atomprogram kiiktatását célzó katonai csapás csökkenti vagy növeli-e az atomfegyverhez jutásra való hajlandóságot az ellenség részről. Izrael például 2007-bem sikeresen elfojtotta Szíria atomprogramját, de Irak esetében nem érte el a várt célt támadás az 1980-as években.

• Irán esetében is sok szakértő kételkedik a csapások távlati hatásában: az izraeli – és főként egy esetleges amerikai – beavatkozás ellehetetleníti a diplomáciai megoldást és növeli az egzisztenciális fenyegetés érzését a rezsim számára.

• Ezért valós veszély, hogy a jövőben ez a konfliktus nem csökkenti, hanem növeli majd a támadások elrettentését célzó atomfegyver kifejlesztésére fordított energiákat.

• Irán korábban megtorlást ígért közel-keleti amerikai célpontok ellen a közvetlen amerikai részvétel esetén, és a Hormuzi-szoros olajkereskedelme is veszélybe kerülhet.

   

A konfliktusban való részvétel felbolydulást szült Trump táborán, illetve a kormányon belül is, miután az elnök mögött álló izolacionisták számára a trumpista külpolitika alapvetése az “értelmetlen közel-keleti háborúk” feladása és a keményvonalas republikánusok háttérbe szorítása volt.

• A megingás mögött az egyik elmélet Netanjahu lobbiereje.

• A másik elképzelés, hogy Trump kormányának tagjai helyett a katonai vezetőkre támaszkodik a közel-keleti helyzet megítélésében, és utóbbiak között több az Izraelt erősen támogató héja.

• Utóbbi fényében ironikus, hogy Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadónak állítólag azért kellett rövid idő után távoznia posztjáról május elsejével, mert visszatetszést keltett a kormányban, hogy a háttérben egyeztetett Netanjahuval a potenciális Irán elleni támadásokról.  

• Az amerikai  csapásmérést még egyes republikánus honatyák is jogszerűtlennek nevezték, miután az elnök a kongresszus felhatalmazása nélkül csak az Egyesült Államokat, illetve fegyveres erőit ért támadás esetén rendelhet el támadást.

A történet az amerikai külpolitika kiszámíthatósága mellett beárazta az Irán és Oroszország között januárban megkötött stratégiai partnerség értékét, és azt is jelzi, hogy az igazán meleg helyzetekben Kína – pragmatikus módon – legfeljebb nyilatkozatokkal hajlandó támogatni a fejlődő világot az Egyesült Államokkal szemben.