Tel-Aviv, Moszkva, Washington, Teherán, 2025. június 15. vasárnap (MB)
Irán Izraelre mért kemény ellencsapásának hatására vasárnapra virradóra rendkívüli ülést tartott az izraeli katonai-politikai kabinet, és úgy döntött, hogy segítséget kér az Egyesült Államoktól Irán ellen – jelentette a Magyar Békekör tudósítója vasárnap.
Az amerikai elnök azzal válaszolt az izraeli miniszterelnök felszólítására, hogy „szükség esetén” beavatkozik Izrael mellett, de ennek pillanata még nem jött el.
Putyin orosz elnök vasárnapra virradóra telefonon felhívta az amerikai elnököt, és arra kérte Trumpot, miután jókívánságát fejezte ki neki születésnapja alkalmából, hogy állítsa le az Izrael által Irán megtámadásával kirobbant háborút. Trump válasza: „közös érzés, hogy a közel-keleti háborúnak, az ukrajnai háborúhoz hasonlóan véget kell vetni.”
Truth Social netoldalán Trump azt írta, hogy az Egyesült Államoknak semmi köze sem volt az Irán ellen intézett izraeli támadáshoz, ezért könnyen véget vethet neki, megállapodásra késztetve a szembenálló feleket.
Megfigyelők fenntartással fogadták Trump állítását, mert úgy vélik, hogy Izrael nem hajthatta volna végre Irán elleni támadását az Egyesült Államok támogatása nélkül.
Válaszcsapásának keretében Irán vasárnapra virradóra közép-hatótávolságú ballisztikus rakétákkal és hiperszonikus rekétákkal ütött rést az izraeli légvédelmi rendszeren, és mért csapást izraeli vadászgépeket ellátó üzemanyag központokra, valamint az ország energiaellátó rendszerére. Találat érte többek között a haifai olajfinomítót, melynek tárolói kigyulladtak és reggelig lángokban álltak. (Lásd a fényképen!)
Az Iránt június 13-án megtámadó Izrael újabb támadásokat intéz az Iszlám Köztársaság ellen. Pusztításai miatt részlegesen le kellett állítani a termelést a South Pars gázmezőn, a világ legnagyobb földgázlelőhelyén.
Ha a háború tovább tart, az olaj világpiaci ára elérheti a hordónkénti 300 dollárt is – állítják közgazdászok.
Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy mindaz, amit Izrael eddig művelt Iránnal szemben, semmi ahhoz képest, ami vár még rá.+++
A fényképen a lángokban álló haifai olajtárolók.


