Nyomtatás

Kép: Black Salmon / Shutterstock.com

Egy tanulmány kimutatta: Finnországban és Dániában a legjobb a munka és a magánélet egyensúlya a világon. A német munkavállalók csak a középmezőnyben szerepelnek a rangsorban.

A munka és a magánélet egyensúlya világszerte egyre fontosabbá válik a munkavállalók számára. A Remitly pénzügyi szolgáltató globális tanulmányában most 23 ország 4200 teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóját kérdezték meg a munkakörülményeikről. Az eredmény: Finnországban és Dániában a legjobb a munka és a magánélet egyensúlya.

Finnország az első helyen, Dánia szorosan mögötte

A tanulmány szerint a munka minőségének megítélésében Finnország végzett az első helyen a lehetséges 100 pontból 73 ponttal. „A finn teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók kiegyensúlyozott napi rutint élveznek” - áll a tanulmányban. Az átlagos munkanap ott 7 óra 44 percig tart. A finnek 52 perc szünetet tartanak munka közben.

Dánia szorosan a második helyen következik a 100 pontból 70 ponttal. A dánok átlagosan mindössze 7 óra 25 percet dolgoznak naponta, és a vizsgált országok közül ők a legelégedettebbek a munka és a magánélet egyensúlyával. „Maguk a dánok szerint a munka és a magánélet egyensúlya hihetetlenül fontos és mélyen gyökerezik a dán kultúrában” - állítják a tanulmány szervezői.

Németország csak a tizenkettedik helyen végzett a rangsorban. A napi 7 óra 55 perces átlagos munkaidővel és a napi 47 percet kitevő ingázással Németország csak 53 pontot ért el a 100 pontból.

Az európai országok uralják a rangsort

Összességében az európai országok uralják a legjobb munka-magánélet egyensúlyt nyújtó 10 nemzet toplistáját. A harmadik helyen Svájc áll, majd Franciaország, Svédország, Hollandia, Portugália, Belgium és a Cseh Köztársaság következik. Új-Zéland az egyetlen nem európai ország az 5. helyen.

A skála másik végén olyan országok állnak, mint az USA, Brazília, Ausztrália és Írország, ahol a munkavállalók az átlagosnál tovább dolgoznak. Az USA-ban a napi 8 óra 29 perces átlagos munkaidő 18 százalékkal haladja meg az OECD-átlagot.

Háromból egy ember kivándorolna a munka és a magánélet jobb egyensúlya érdekében

A felmérés szerint világszerte a munkavállalók közel egyharmada fontolgatja, hogy a következő öt évben külföldre költözik a jobb munkakörülmények miatt. Ez a hajlandóság különösen nagy Brazíliában, ahol a válaszadók 70 százaléka mondta azt, hogy elhagyná jelenlegi munkahelyét egy vonzóbb külföldi életmódért.

Néhány európai országban is erős a változás iránti vágy: a franciák 43 százaléka, a portugálok 42 százaléka el tudná képzelni, hogy a jobb munka-magánélet egyensúlya érdekében kivándoroljon, noha hazája messze az élen áll a rangsorban.

A németek ezzel szemben viszonylag elégedettek. Itt csak alig 28 százalék mondta azt, hogy a jobb munkakörülmények miatt külföldre menne.

A tanulmányból egyértelműen kiderül, hogy a munka és a magánélet egyensúlya világszerte egyre fontosabbá válik a munkavállalók számára. Az észak-európai országok különösen sikeresek ebben a tekintetben, Finnország és Dánia jár az élen.

Olvassa el még

Hatnapos hét: Mit szolgál az egészség és a munka-magánélet egyensúlya?

Telepolis

Négynapos hetet teszteltek Németországban: Ez az eredmény

Telepolis

Forrás: https://www.telepolis.de/features/Work-Life-Balance-So-unterschiedlich-arbeitet-Europa-10058197.html 2024. november 19.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

(Azért - a dán és finn szakszervezetekkel együtt - erősen megkérdőjelezhetô ez a komplett boldogság - Balmix szerk.)

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Matthias Lindner 2024-11-20  telepolis