Nyomtatás

Kép: Saudi Press Agency/Handout via REUTERS Mohammed Resa Aref iráni alelnök is Rijádba érkezik a hétfői csúcstalálkozóra

Szaúd-Arábia tényleges uralkodója, Mohammed bin Szalmán herceg a csúcstalálkozó kezdetén megújította a Gázai övezet és Libanon tűzszünetére vonatkozó felhívását. Az uralkodó meghívására arab és iszlám országok 50 képviselője találkozott hétfőn Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban, hogy intézkedéseket szorgalmazzon a térségben dúló erőszak megszüntetésére. „A királyság újólag megerősíti, hogy a leghatározottabban elítéli és elutasítja az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett népirtást, amely több mint 150 ezer emberéletet követelt, sebesülteket és eltűnteket, főként nőket és gyerekeket” - mondta bin Szalmán megnyitó beszédében.

A csúcstalálkozó egy tavalyi hasonló rijádi találkozót követ, amelyen az állam- és kormányfők „barbárnak” ítélték Izraelnek a Gázai övezetben végrehajtott akcióit. A találkozó azonban az Izraellel szembeni gazdasági vagy diplomáciai intézkedésekről szóló konszenzus nélkül ért véget, noha több tagállam a kapcsolatok megszakítására szólított fel. Bin Szalmán ezúttal is felszólította Izraelt, hogy ne támadja meg újra Iránt. A nemzetközi közösségnek biztosítania kell, hogy Izrael „tiszteletben tartja a testvéri Iráni Iszlám Köztársaság szuverenitását, és nem sérti meg a területét” - mondta a trónörökös. Rijádban az Izrael által szintén megtámadott Libanon miniszterelnöke, Nadzsib Mikati arról beszélt, hogy országát „példátlan történelmi és egzisztenciális válság” fenyegeti.

És miközben az új izraeli külügyminiszter, Gideon Saar hétfőn máshol elutasította a kétállami megoldást, a csúcstalálkozón hangsúlyozták „a közös erőfeszítések folytatását egy palesztin állam létrehozására az 1967-es határokon belül, Kelet-Jeruzsálemmel mint fővárossal”. Izrael fasiszta pénzügyminisztere, Bezalel Smotrich viszont a szavába vág: utasította a megszállt Ciszjordániáért felelős hatóságot, hogy kezdje meg az izraeli szuverenitás „kiterjesztésének” előkészületeit - mondta a parlamentben.

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/487652.nahostkonflikt-arabischer-gipfel-verurteilt-v%C3%B6lkermord.html 2024.11.12.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Ina Sembdner 2024-11-11  jungewelt