Nyomtatás

Eredményt hozott a katonák iskolába vezénylése elleni tiltakozásunk: a Népszava kérdésére válaszolva immár úgy fogalmazott a kormányzat, hogy „a katonák vezénylése a köznevelés rendszerébe nincs napirenden”. Határozott előrelépés ez ahhoz képest, hogy néhány héttel korábban a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium válaszaikban még mindent rendben levőnek találtak a már hatályos jogszabállyal kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a kormányzat a tiltakozás hatására visszakozni kezdett.

Természetesen egy ilyen sajtóválasz nem garancia semmire; könnyen lehet, hogy csak halogatják a dolgot. Folytatjuk a tiltakozást, amíg vissza nem vonják a törvényt!

Hogyan tudsz segíteni, hogy minél eredményesebbek legyünk? Ha még nem tetted írd alá és oszd meg ismerőseiddel is, hiszen minél többen véleményt nyilvánítunk, annál erősebbek vagyunk! Beszéljünk a valós problémákról és veszélyekről minden fórumon!

Köszönjük mindazoknak, akik rendszeres vagy alkalmi adománnyal támogatták közösségünk munkáját; ezek az adományok tették lehetővé eddigi tiltakozásunkat, melynek köszönhetően úgy tűnik, hogy legalábbis a közelgő tanévkezdéssel még nem kell iskolákba vezényelt katonákkal találkoznunk. Célunk, hogy minél többen kiálljunk a minőségi közoktatás és a gyermekek mellett ebben és más ügyekben is, mert csak az erős társadalmi támogatottság mellett remélhetünk pozitív változást. Ha egyetértesz és részese lennél a közös küzdelmünknek, kérjük, hogy lehetőségeidhez mérten legyél rendszeres támogatónk, hiszen sok kicsi sokra megy!

Támogatom, hogy szóljon hangosabban a szülők hangja!

Miklós György
Önkéntes, alapító
Szülői Hang Közösség

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Miklós György 2024-08-17  szülői hang