Nyomtatás

Márpedig, ami a Gellért-hegyen történik, az mindhárom lábbal tiprása, hiszen demokratikus és szakmai egyeztetés nélkül, a néptöbbségi akarat ellenére akarnak keresztet rakni a hazánk felszabadulását megörökítő emlékműre olyan politikusok, akik kizsákmányolnak bennünket.

Az Európai Baloldal vörös csillagos fényfestő akciót javasol, amelyhez várjuk önkéntesek, szakemberek és ilyen technikával rendelkezők jelentkezését. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

A kereszt felrakása nem más lenne, mint ordas történelem-hamisítás. Hazánkat nem keresztes lovagok szabadították fel az ipari jellegű népirtást és a világháború poklát okozó fasiszta barbárok alól. A kereszt ennek a háborúnak pont a rossz oldalán állt, mikor papok tömegei áldották meg a nácik és kollaboránsaik fegyvereit.

A magyar lakosság többsége pedig nem keresztény, még úgy sem, hogy a kormány milliárdokat szórt el a népszámlálási propaganda megbuherálására. Így ez az ateista és más vallású tömegek nemtetszését is teljes joggal váltja ki. Már így is túlságosan felülreprezentált a keresztény szimbolika a köztereken, és nem csak a keresztény történelmi elnyomás által hányattatott hazánk történelmi emlékei miatt. A józanul gondolkodó embereknek rengeteg feudális, vallási, jobboldali szimbolikát kell elviselniük a köztereken, amely immár kiegészül olyan fasiszta és antikommunista szennyezéssel is, mint a Horthy-szobrok, Wass Albert szobrok, a fasisztákról elnevezett utcák, vagy akár a kőbe vésett, hamisított Szolzsenyicin-idézet is. Egy kvázi felszabadulási emlékművet ezért kereszttel megcsúfítani nem más, mint történelem-hamisító kulturális bűncselekmény.

Nem az első eset. Ez a hatalmi akció csak kis része annak a borzalmas kulturális ellenforradalomnak, amelyet a Fidesz-rezsim visel a hazai közterek és az emberek tudata ellen.

A SzabadaHang aláírásgyűjtésbe kezdett. Mi nem hiszünk az internetes aláírásgyűjtésben, mert passziválja a tiltakozásokat, ráadásul az ő szövegükben egy szó sincs egy fasisztoid hatalom szisztematikus és reakciós történelemhamisításról és felszabadító szovjet csapatokról. Mindenesetre már több mint 4200 aláírás gyűjt össze.

A keresztnek – mint az elnyomó hatalmakkal összejátszó szellemi elnyomás szimbólumának – semmi keresnivalója nincs egy Szabadság nevet viselő szobron.


Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

AMI Szerkesztőség 2024-08-14  A MI IDÖNK