Meik Wiking (2018): Lykke: A boldogság nyomában. Budapest: Kossuth Kiadó.
A boldogság elsőre megfoghatatlannak tűnik. Szubjektív: mindenki számára mást jelent. Meik Wiking dán boldogságkutató szerint azonban a boldogság mérhető és fontos, hogy kutatás tárgya legyen. Könyvében bemutatja, milyen tényezőkből áll és hogyan jelennek meg egyéni, közösségi és társadalmi szinten.
A dán származású Meik Wiking 2013-ban otthagyta biztos megélhetést jelentő munkáját, és megalapította a Boldogságkutató Intézetet Koppenhágában. Azóta sikeres boldogságkutató és számos könyv szerzője.
Lykke [ejtsd: lükke] – A boldogság nyomában című könyvében Wiking feltárja, hogy milyen tényezőkből áll a boldogság, ezeket hogyan kutathatjuk, és milyen jógyakorlatokkal kerülhetünk közelebb az egyéni és a kollektív boldogsághoz.
A könyvben azt vizsgálja, hogy hogyan értelmezhető és alakítható a boldogság társadalmi, közösségi és egyéni szinten.
Írásom célja, hogy bemutassa, Meik Wiking szerint hogyan lehet vizsgálni a boldogságot, milyen tényezői vannak a boldogság gyűjtőfogalmának, és milyen válaszok találhatók a következő kérdésekre:
Miért foglalkozzon a társadalomtudomány a boldogsággal? Mitől lesz egy ország a boldogság-rangsor csúcsán? Vajon hol helyezkedik el Magyarország a világ más országaihoz, főleg Dániához képest?
A boldogságnak 6 fő hozzávalója van, amelyeknek Wiking külön fejezeteket szentel:
(1) pénz, (2) szabadság, (3) bizalom, (4) egészség, (5) jóság és (6) közösség.
Meik Wiking részletesen ismerteti mind a hat tényezőt: statisztikákat, kutatásokat, esettanulmányokat és jógyakorlatokat sorol fel mesélő stílusban gyönyörű skandináv illusztrációkkal színezve. Sok olvasónak a könyv különböző pontjain megtalálható 25 „boldogságtipp” a kedvence. Ezek gyakorlati cselekvéstervekké alakítják a tudományos eredményeket és következtetéseket egyéni és közösségi szinten. Írásomban szándékosan nem lesz szó a boldogságtippekről, hogy a leendő olvasó maga fedezhesse fel a praktikus tanácsokat.
Miért boldogabbak egyesek másoknál?
https://ujegyenloseg.hu/wp-content/uploads/2024/01/lykke-217x300.jpg 217w, https://ujegyenloseg.hu/wp-content/uploads/2024/01/lykke-40x55.jpg 40w" alt="" width="300" height="415" class="alignleft wp-image-19677 size-full" style="box-sizing: border-box; border: 0px; vertical-align: middle; max-width: 100%; height: auto; float: left; margin-right: 15px; margin-bottom: 20px;" />A boldogságkutatás feladata megtalálni, mi a közös a boldog emberekben. A szerző szerint a boldogság egy globális cél, ami túlmutat társadalmakon és országokon. A boldog emberek közös vonásait, tulajdonságait és viselkedéseit, tehát a boldogságérzetet általánosan meghatározó tényezőket a világ minden táján érdemes gyűjteni. A boldogság összekötőerő, és akármennyire is szubjektív, megélése kultúrákon átívelve hasonló lehet.
Ha országonkénti boldogságátlagokat nézünk, Dánia a világrangsorban épp a 2. helyen áll, csupán Finnország előzi meg, mögötte harmadik helyen Izland található. Magyarország jelenleg az 51., lehagytuk Argentínát, de boldogabbak nálunk az El Salvador-iak.
Természetesen Dánia sem tündérmese, ahol minden tökéletes és mindenki mosolyogva kel és fekszik. A dán társadalomban az emberek általában mégis rendkívül elégedettek a saját életükkel. Ezt segíti többek között a hozzáférhető, jó minőségű egészségügy és oktatás.
„Dánia viszonylag jó körülményeket biztosít polgárainak, hogy viszonylag magas életszínvonalon és boldogan élhessenek.” Egy alapvetően boldog társadalomban viszont nehezebb boldogtalannak lenni – világít rá Wiking az öngyilkosság–boldogság paradoxonra a boldogság sötét oldaláról szóló TED-előadásában.
Wiking és kutatóintézete célja, hogy lemérje, megértse és előidézze a boldogságot, ezáltal az emberek életminőségének javulását.
A mérés általában nem a pillanatnyi öröm (affektív) vagy a jelentőségteljes és céltudatos élet (eudaimónia) dimenzióit veszi figyelembe, hanem egy harmadikat, a kognitív aspektust, amely az általános boldogságra összpontosít. Egyes emberek életének hosszú idejű, több éves követésével megválaszolható a következő kérdés: „Miként alakítják az életkörülményeinkben végbemenő változások a boldogság különböző dimenzióit?”
GDP helyett boldogság
Az anyagi dimenzió a boldogság gyűjtőfogalmának egyik része. A pénz a társadalom alsó osztályaiban jelentősen javítja az életkörülményeket, ezáltal emeli a boldogságszintet, vagy ahogy Wiking fogalmaz: „enyhíti a boldogtalanságot”.
A társadalom azon csoportjai számára, amiknek nem a mindennapi egzisztenciális bizonytalanságokat kell elsődlegesen szem előtt tartaniuk, és elérték a fogyasztói boldogságcsúcsot, az anyagi dimenzió csupán egy kis részlete a boldogság egészének.
A pénz tehát „lényeges, de korántsem a legfontosabb” – ám ezt sokszor elfelejtjük a kapitalista világrendszerbe ágyazódó fogyasztói társadalomban.
Könnyen a javak „esztelen fegyverkezési versenyén” kaphatjuk magunkat. A szerző pozitív példaként említi Jante törvényét, melynek alapja a szerénység mint fontos erény tisztelete a skandináv kultúrában. A „Jantelov” következménye, hogy visszafogja a becsvágyat és a hivalkodó fogyasztást: az emberek bírálják a jómódúakat, és nem nézik jó szemmel, ha valaki felvág gazdagságával.
Újra kéne gondolni, hogy a magas jövedelmet egyenlővé tegyük a jó élettel és a boldogsággal? Valós képet kapunk a társadalmakról, ha GDP-vel mérjük az országok fejlődését és jólétének állapotát? A GDP előnye, hogy objektív, ám nem elég komplex ahhoz, hogy társadalmak összehasonlítására használjuk.
A gazdagság nem egyenlő az elégedettséggel és a boldogsággal.
A boldogságindex jóval összetettebb mutató, mint a GDP, bár szubjektív tényezőkből áll és így is kimaradnak belőle fontos szempontok, mint például az ökológiai dimenzió (vö. Happy Planet Index). Ezzel együtt, a GDP-nél relevánsabb mutatónak ígérkezik a boldogság mint társadalmi jólétet mérő index.
Richard Layard is arról beszél Boldogság: Fejezetek egy új tudományból című könyvében, hogy a gazdagság nem jelent egyet a boldogsággal, sőt a nyugati országok anyagi fejlődése nem járt együtt a társadalom boldogságának növekedésével. Meik Wiking ugyanerre világít rá Dél-Korea és az Amerikai Egyesült Államok példájával: „ha egy ország megduplázza a vagyonát, ám e vagyon 90 százaléka a népesség leggazdagabb 10 százalékához kerül, azt nem nevezhetjük valódi fejlődésnek”. Kevés ország képes jólétre váltani a gazdagságot, pedig ez közelebb vezetne a boldogsághoz.
„A 21. század legsikeresebb országai azok lesznek, amelyek a leghatékonyabban váltják jólétre a vagyonukat – és ez az egyénre is vonatkozik.”
A választás szabadsága
Meik Wiking a szabadság dimenzió alatt nagyrészt az időnk és munkánk feletti döntések szabadságát érti, amelyet a munkahely, a családi élet és az ingázás területén vizsgál. A 2012-es Világboldogsági jelentésben megfogalmazzák, hogy „senki sem lehet igazán boldog, ha nem érzi úgy, hogy maga dönthet az élete alakulásáról”.
Hollandia és Dánia a magánélet és a munka kiegyensúlyozásában vezető szerepet tölt be, ezen a listán a szülői szabadság mértékének (hosszú GYED, GYES) köszönhetően Magyarország is viszonylag előnyös helyet foglal el. Ám nem csupán a munkára fordított időt kell vizsgálni, hanem azt is, hogy a munkavégzők értelmesnek és örömtelinek találják-e munkájukat.
A családi élet kapcsán Wiking szülői boldogsághiányról beszél.
A kisgyermekes szülők kevésbé boldogok, mint a gyermektelenek, azonban míg az általános elégedettségük csökken, a céltudatos és értelmes élet boldogságdimenziója növekszik.
A gyermek a szülők számára életcélt adhat, a gyermekvállalással azonban le kell mondani bizonyos szabadságokról. Azt is meg lehet állapítani, hogy a szülői boldogságadó a nőknél 65%-kal magasabb, mint a férfiaknál.
Bizalom: égető szükségünk van rá
A bizalom szorosan összefügg a biztonságérzettel, az empátiával és az együttműködéssel, mindez pedig az élettel való elégedettséggel. Ha egy társadalomban – mint például Dániában – fontos szerepet kap az iskolai tanrendben a közösségvállalás, az empátia és a bizalom fejlesztése, a gyerekek már szocializációjukkal magukba szívják a másokba vetett bizalmat. Versengés helyett együttműködéssel könnyebb közös célokat elérni.
„Akik megbíznak embertársaikban, törvényszerűen boldogabbak, s a bizalom valóban megkönnyíti mindennapi életünket.”
Magyarországon a poroszos, versenyközpontú iskolarendszerrel és a közoktatás leépülésével nehéz elképzelni bizalmat és együttműködést fejlesztő iskolai közeget, hacsak nem az alternatív oktatási rendszerekre gondolunk. Wiking szerint a dán tanárok többsége az iskolai teljesítmény mellett hasonlóan fontosnak tartja a diákok általános jó közérzetét, szociális és érzelmi fejlődését. Az effajta iskolai szocializáció biztosan hozzájárul ahhoz, hogy 2011-ben a dánok 89%-a bízott meg embertársaiban. Magyarországon ez az arány csupán 47%.
Az emberek megbízhatóságát mérő elveszett pénztárca kísérletet először 1996-ban végezték el. A kutatók tizennégy európai országban szándékosan elhagytak tizenkét-tizenkét pénztárcát, amelyből Budapesten nyolcat, Helsinkiben egy híján mindet visszajuttattak.
„Ha bizalomról van szó, gyakran alábecsüljük embertársainkat.”
Fizikai és mentális egészség
Nem meglepő, hogy az egészséges emberek általános elégedettsége magasabb, mint az egészségügyi problémákkal küzdőké. „Általános közegészségügyi ellátás biztosítása a legkézenfekvőbb irányelv az emberek életminőségének javítására” – írja a szerző. Jól működő egészségüggyel rendelkező országban az állampolgároknak kevesebbet kell aggódniuk az egészségügyi ellátás miatt, ami már önmagában magasabb boldogságszintet okoz.
Wiking az egészségről szóló fejezetben a közlekedéssel is foglalkozik. Beszél a dániai biciklikultúráról és a bogotái élhető város projektről, amely a várostervezésen keresztül próbálja elérni a társadalmi egyenlőséget.
„Nem az a fejlett ország, ahol a szegények is autón furikáznak, hanem az, ahol a gazdagok is tömegközlekedéssel utaznak. Ahol hajlandóak gyalogolni és kerékpárra ülni. Olyan városokat kell építenünk, amelyekben szegények és gazdagok egyenlő felekként találkoznak a parkokban, a járdákon és a tömegközlekedési eszközökön egyaránt” – mondja Guillermo Peñalosa, aki részt vett a bogotái közösségi terek kialakításában.
Az általános jó közérzethez természetesen a mentális egészség is hozzátartozik. Ennek kapcsán Wiking a japán erdőfürdő és a bhutáni elmeöblögetés gyakorlatát hozza szóba, illetve a természet kapcsolatát a pszichével. Társadalmi szinten a mentális betegségek megbélyegzése elleni küzdelemről és a társadalmi tudatosság fokozásáról beszél, amelyre jó példa az Egyesült Királyság.
Az önkéntes munka nem önzetlen – és ez így van jól
A boldogság tényezői közül talán a jóság a legmisztikusabb. Mit ért Wiking a jóság alatt? A Világboldogsági jelentések szerint a legboldogabb társadalmakban közös a nagyfokú altruizmus, mások segítésének kultúrája.
Az altruizmus növeli az általános boldogságszintet és az önértékelést. Együttműködésért és mások jólétének segítéséért cserébe az emberek boldogságot és elégedettséget kapnak.
Meik Wiking szerint „ha segítünk embertársainkon, jobb lesz a közérzetünk”, ezért is reklámozza az önkéntes munkát és annak hatásait.
„Akik önkéntes jótékonysági munkát végeznek, még akkor is boldogabbak másoknál, ha kiszűrjük az egyéb tényezők, például a társadalmi-gazdasági státusz hatását. Az önkéntes segítségnyújtás bajnokai ritkábban észlelik magukon a depresszió tüneteit, kevesebbet szoronganak, és úgy érzik, hogy több értelme van az életüknek.”
Ha buborékunkból kilépve bepillantunk más társadalmi csoportok életébe, saját életkörülményeinket is jobban el tudjuk helyezni és hálásabbak lehetünk saját helyzetünkért. Az önkénteskedés önzetlennek tűnik, de valójában legtöbbször a segítőre is pozitív hatással van és a „segítségnyújtás mámorát” kapja cserébe.
A közösség ereje
A boldogság talán legfontosabb összetevője a közösség. Az együttlét és az összetartozás elengedhetetlen hozzávalója az elégedett életnek. A boldog társadalmakban erős a közösségtudat, és az emberek stabil közösségi hálókra és kötelékekre támaszkodhatnak.
A közjó és az elégedett élet között szoros az összefüggés.
Wiking említi, hogy a dánok 90%-a szívesen fizeti a skandináv államokra jellemző magas adóterheket, mert felismerik, hogy ezzel az életszínvonalba és a közösségbe fektetnek.
Példaként hozza a közösségi lakhatási rendszert, amely erőteljes közösségtudattal, biztonsággal, bizalommal, kapcsolati hálóval, támogató környezettel óvja az időseket az elmagányosodástól és segít a családosoknak a gyermeknevelés és a karrier összeegyeztetésében. A szerző beszél még saját élményeiről, utcaközösségekről, gerillakertészkedésről, jó szomszédságról és kritikus analóg tömegről, amely a digitális térből próbálja visszanyerni a fizikai térbe a közösségeket.
Mikor az emberek legboldogabb élményeikre gondolnak, általában nem egyedül, hanem társaságban töltött eseményre emlékeznek vissza. Ebből is látszik, hogy a „magány csorbítja boldogságunkat”. Nem meglepő, hogy boldogabbak azok, akiknek van kire támaszkodniuk szükség idején.
A társadalomtudósok újra és újra kijelentik, hogy a modern, individualizált társadalmakból hiányzik a közösségtudat. A cél, hogy szervezzünk közösségeket, és használjuk erejüket a társadalom formálására.
A boldogságkutatás és Wiking könyvének konklúziója is ide vezet. A hat tényező kombinálása és a pesszimizmus leküzdése mellett legfőképpen a közösségek felélesztését és újradefiniálását tartja fontosnak, amely által boldogabb társadalmak formálódhatnak.
Címfotó: Vlad Chețan – Pexels
