Hozzáállás – cselekvés – hatás

Általában azt gondoljuk, hogy ha az egyén rendelkezik környezetvédő hozzáállással, akkor környezetvédő módon cselekszik és végül cselekedeteinek hatása is környezetkímélő lesz.

Ám a helyzet korántsem ilyen egyszerű. A zöld fogyasztás komplexebb dolog a „hozzáállás – cselekvés – hatás” folyamatánál.

Sem a hozzáállás és a cselekvés, sem a cselekvés és a hatás között nincsen közvetlen kapcsolat. Mondhatni, szakadék tátong köztük.

Nézzünk néhány példát! Először is, szakadék tátong a hozzáállás és cselekvés között: hiába rendelkezik valaki környezettudatos attitűddel, ha nem képes környezettudatosan cselekedni. Amennyiben nincs elérhető közelségben szelektív hulladékgyűjtési lehetőség, akkor hiába szeretnél szelektíven hulladékot gyűjteni. Ahhoz, hogy a környezetvédő hozzáállás ténylegesen környezetvédő cselekvéssé váljon, az szükséges, hogy a külső körülmények is kedvezőek legyenek.

Másodszor, szakadék tátong a cselekvés és a hatás között: hiába cselekszik valaki környezettudatosan, cselekvésének végső hatása mégsem lesz környezetkímélő – nem eredményez jobb ökológiai állapotot. A jó szándékot és a jó irányba tett cselekvéseket felülírja a külső, társadalmi és gazdasági tehetetlenség – olyan tényezők, melyek az egyéni fogyasztó kontrollján kívül esnek.

Gyakran előfordul, hogy egy bizonyos cselekedeteddel anyagot és energiát spórolsz, ám ugyanezt az anyag és energiamennyiséget egy másik – a kérdéses cselekvéseddel összefüggő – cselekedettel elhasználod. Például, ha az ablakok hőszigetelésével energiát spórolsz a fűtésen (mely, ugye, környezettudatos cselekvés és egyben gazdaságos befektetés), de a fűtéssel megspórolt összeget távoli országba szóló repülőjegyre költöd, akkor a repülőutad kioltja a környezettudatos cselekedeted pozitív hatását. Amit nyersz a réven, elveszíted a vámon.

Mármost, a cselekvés és hatás közti szakadék társadalmi szintű is lehet. Ha sok környezettudatos fogyasztó dönt úgy, hogy nem közlekedik autóval, akkor az alacsony kereslet miatt a benzin ára lecsökken. Ez viszont arra készteti a nem környezettudatos fogyasztókat, hogy még többet autózzanak – hiszen olcsóbb. Így, társadalmi szinten kioltódik az egyes társadalmi csoportok által megspórolt környezetterhelés.

Mekkora az egyén kontrollja a környezettudatos fogyasztás felett?

A fentebbiek tanulsága: a környezettudatosnak gondolt cselekvés környezeti hatékonysága és hatásossága valójában nagyon is különböző lehet – a külső körülményektől és más szereplők viselkedésétől függően. De miért van ez így? Milyen okok vezetnek idáig?

(1) Túl kevés – túl sok információ. Gyakran azért nem tudunk jó döntést hozni, mert kevés információ áll a rendelkezésünkre egy-egy termék vagy szolgáltatás környezeti hatásáról. Máskor pedig azért nem, mert ennek épp az ellenkezője is igaz: az internet, a média, különböző könyvek és tanfolyamok elárasztanak minket azzal kapcsolatos tanácsokkal, hogyan legyünk környezettudatosak, s hát nem könnyű ezek közt kiigazodni.

(2) Piaci vagy társadalmi diszkrimináció. Az egyéni cselekvést befolyásolják a közösségi elvárások és gazdasági lehetőségek. Hiába követ környezetkímélő növényi étrendet a család odahaza, ha a gyerekek iskolájában a menzán nincs vegetáriánus vagy vegán étel.

(3) Infrastrukturális hatás. Az elért környezeti nyereséget gyakran olyan infrastrukturális, külső tényezők befolyásolják, melyekre a fogyasztóknak egyénileg kevés ráhatásuk van. Ha például a hulladékudvarok száma alacsony és elszórtan helyezkednek el, akkor sokan személygépkocsival szállítják azokba a hulladékot – és az felemésztheti a szelektív hulladékgyűjtésből származó előnyöket.

(4) Tehetetlenségi hatás. A múltbeli viselkedési szokásoknak van egyfajta tehetetlensége, melyen nehéz felülkerekedni. Ha valaki ahhoz szokott, hogy mindenhová autóval közlekedjék, nem lesz könnyű átállnia a kétségkívül több szervezést igénylő tömegközlekedésre. A fogyasztási mintázataink mélyen beágyazottak a társadalmi-gazdasági folyamatok rendszerébe – ezek tudatos megváltoztatása egyénileg és társadalmilag is kemény dió.

(5) Félrevezető üzleti gyakorlat. A gyártók gyakran tüntetnek fel a környezettudatosságot sugalló „bio”, „öko”, vagy „organikus” feliratokat termékeiken. Noha a „bio”, az „öko”, és az „organikus” kifejezések használatát szabályozza az Európai Unió, az olyan hasonló jelentésű kifejezéseket, mint a „zöld” vagy a „természetes eredetű”, bárki tetszés szerint ráaggathatja a termékeire. Az uniós Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat 2020-ban készült, 344 terméket és szolgáltatást vizsgáló kutatása alapján a reklámok 37 százaléka tartalmaz félrevezető állításokat.

(6) Hiteltelen ökocímkék. Az ökocímkék – például „Fair Trade”, „Környezetbarát termék”, „Európai Ökocímke”, „FSC”, „Eurólevél” – hitelesítési módszertana igen vitatott. Az ökocímke módszertanát kutatók egy csoportja állítja össze – egy másik csoportja pedig kritizálja. Ez történt például a fenntartható halászatra vonatkozó Marine Stewarship Council címke esetében is. A minősítő szervezetet többször is megvádolták azzal, hogy vállalati érdekeket szolgál ki és a kibocsátott címke kritériumai önkényesek és enyhék. Sőt, arra is jócskán akad példa, hogy a szennyező cégek kapnak ökocímkét, miközben a valóban környezettudatos cégek kiesnek az eljárás során.

(7) Egymásnak ellentmondó cselekvések. Egy cselekvés környezeti hatását mások cselekedetei is befolyásolhatják. Hiába van szelektív hulladékgyűjtés, ha kicsi a kereslet az újrahasznosított anyagokból készült termékekre. Ha pedig túlkínálata alakul ki a hulladékpiacon, akkor az gazdaságtalanná teheti a szelektív hulladékgyűjtést.

(8) Marginalitás és önbecsapás. A fogyasztók környezeti lelkiismeretüket gyakran kis áldozatokkal járó, és hatásukat tekintve marginális cselekedetekkel nyugtatgatják. A környezetbarát cselekvés célja pedig gyakran a cselekvés által elért „jóérzés” maga. Ráadásul, a környezettudatos cselekvésre buzdító kommunikációs stratégiák is a leggyakrabban a pusztán marginális, a fogyasztóktól csak kis odafigyelést igénylő cselekvésekről szólnak – soha nem érintenek politikailag érzékenyebb témákat. Hányszor hallottad? „Gyűjtsük szelektíven a szemetet!” És hányszor hallottad? „Piszkosul meg kellene végre adóztatni a szennyező vállalatokat!”

(9) Kritikus tömeg. Bizonyos környezettudatos cselekvések eredményessége attól függ, hogy van-e elegendő számú hasonlóan viselkedő fogyasztó. Gondoljunk csak az olyan infrastruktúrára, mint a kerékpárutak, a szelektív hulladékgyűjtés, a tömegközlekedés fenntartása!

Alternatív zöld fogyasztás

A fogyasztásunk környezeti hatásairól szóló információink jellemzően bizonytalanok és számos társadalmi akadály áll a környezetkímélő életmód előtt. Soha nem lehetünk biztosak benne, hogy fogyasztási döntéseink tényleg környezetkímélőek-e, és a döntéseink eredője nem fog-e valójában még nagyobb környezetterheléssel járni.

Mármost, ha így áll a helyzet, mit tehetünk? Milyen alternatív stratégia áll a rendelkezésünkre?

Egy lehetséges alternatív stratégia az ún. visszafogás (downshifting). A dolog egyszerű: egyénként akkor tudunk a „legbiztosabbra” menni fogyasztásunk környezeti hatásait csökkentendő, ha annak abszolút szintjét csökkentjük. Egyszóval: a leginkább környezetbarát autó a meg-nem-vásárolt autó.

[I] Önkéntes egyszerűsítők. A visszafogásra kiváló példa a szerény fogyasztók, vagy önkéntes egyszerűsítők (voluntary simplifiers) mozgalma. A szerény fogyasztók tudatosan szeretnének szakítani a fogyasztói társadalom logikájával, ezért önként, szabad akaratukból fogják vissza a fogyasztásukat.
A fogyasztás korlátozásának gondolata nem új – sok vallási közösség tagjai élnek visszafogott körülmények között. De csak a hetvenes évektől kezdve figyelhető meg az a jelenség, hogy az emberek nem (vagy nem kizárólag) vallási megfontolásból, hanem kimondottan ökológiai okokból csökkentik az általuk vásárolt és birtokolt javak mennyiségét. Egyszóval, e mozgalom követői lemondanak a feleslegesnek ítélt tárgyak birtoklásáról, és a megvásárolt termékek esetében a hosszú ideig tartó használatra törekednek.

[II] Slow mozgalom. A visszafogás másik típusa a slow mozgalom (slow movement) – ez az étkezésből indult: lassú ételként (slow food), a gyorsételek (fast food) ellenpárjaként. 1986-ban egy római étteremtulajdonos Carlo Petrini indította el a mozgalmat, aki egy McDonald’s étterem nyitása ellen tiltakozott.
Azóta a slow mozgalom az élet számos más területére is kiterjedt: slow városokra, slow építészetre, slow divatra, slow tudományra stb. Mára tulajdonképpen egyfajta életstílust, életfelfogást jelent – mondhatni annak az alapvető tapasztalatunknak az ellenhatásaként, hogy állandó időhiánnyal küszködünk. A fő elve nem az, hogy mindent csigalassúsággal tegyünk, hanem inkább az, hogy mindent a megfelelő sebességgel.

[III] Minimalizmus. A visszafogás harmadik típusa az egyre népszerűbb ún. minimalizmus. A minimalista életmód szerint minden fogyasztási cikk igényt támaszt az időnk valamennyi részére, és a tárgyaink gyakorta több gondot okoznak, mint amennyi könnyebbséget. Ezért arra kell törekednünk, hogy lehetőleg minél kevesebb tárgyunk legyen. Mindez rendszerezettebb, átláthatóbb otthont, és a mozgalom hívei szerint rendszerezettebb, könnyedebb életmódot is eredményez.

E mozgalmak mindegyikében van egy közös pont. Nevezetesen: önismeretre ösztönöznek. Arra, hogy gondolkodjunk el a következőkön: milyen tárgyakra van (valóban) szükségünk, és nem válunk-e inkább azok rabjává? Feltétlenül szükséges-e olyan sokat dolgoznunk, mint amennyit dolgozunk, nem lenne érdemesebb valami mással tölteni az időnket?

De ezen kívül is tehetünk még valamit. Láttuk, hogy a környezettudatos életmód nagyban függ a külső társadalmi körülményektől. És hát ezeket nem lehetetlen megváltoztatni.

Az olyan állampolgári cselekedetek, mint zöld gazdaságpolitikai beavatkozások támogatása, az aktivizmus, vagy az ismeretterjesztés, sokkal inkább jelent zöld fogyasztási stratégiát, mint elektromos autó, vagy ökocímkés termék vásárlása.

Címfotó: Pexels – Mart Production

Irodalom
Csutora Mária (2014): Összegződnek-e az egyéni törekvések? A cselekvés és az eredmény közötti szakadék problémája. Közgazdasági Szemle, 61 (5): 609–625.
Hubacek, Klaus – Guan, Dabo (2011): The Net Effect of Green Lifestyles. Nature Climate Change, 1 (5): 250–251.
Prinzing, Michael (2023): Going Green Is Good for You: Why We Need to Change the Way We Think about Pro-environmental Behavior. Ethics, Policy & Environment, 26 (1): 1–18.
Sorrell, Steve – Dimitropoulos, John (2008): The Rebound Effect: Microeconomic Definitions, Limitations and Extensions. Ecological Economics, 65 (3): 636–649.