Senki sem maradhat nyugodt az imperialista bombákkal és hazugságokkal szemben.
Kedd este, október 17.
A Likud párt által uralt militarista izraeli kormány kilenc napon át tartó heves légicsapásai után a blokád alá vont Gáza városa szinte a földdel vált egyenlővé. Az izraeli kormány által a Gázai övezetben csapdába ejtett, víz- és áramellátástól elvágott palesztinok a Gázai övezet északi részén található Al-Ahli arab kórházban keresnek menedéket. A sérültek, a betegek, családtagjaik, az egészségügyi személyzet és számos kitelepített ember mindent megtesznek, hogy megpróbáljanak életben maradni, a kórház egyetlen áramfejlesztőjének segítségével. Egy rakéta csapódik be.
Sokan közülük még aznap éjjel meghalnak.
Sokan közülük még csak épp megszülettek.
Nem sokkal később kétségbeesett emberek próbálják kiásni a holttesteket a romok közül. Újabb precíziós rakétacsapás éri őket is, és akkor ott meg is halnak.
https://redsails.org/yin-zhiguang-on-palestine/01.jpg
Az Al-Ahli Arab Kórház a bombázás után. (Forrás: Visual China)
Négy nappal korábban, október 13-án az izraeli hadsereg elrendelte, hogy a Wadi Gázától északra [1], beleértve Gáza várost is, mind az 1,1 millió palesztint 24 órán belül délre evakuálják. Palesztinok százezreit űzték el otthonukból, űzték a sivatagba, űzték további bezártságba. Az imperialista gyarmatosítók gyűlölték, elhagyták és bántalmazták őket - mint megvetett műtárgyakat, mint elhasznált eszközöket, mint lecsapolt jószágokat.
https://redsails.org/yin-zhiguang-on-palestine/02.jpg
Az izraeli hadsereg szórólapokat dobott le Gáza utcáira. (Forrás: Visual China)
Eközben az imperialista elitek, az imperializmus által fizetett "humanitáriusok", az engedelmes birodalmi polgárok és a birodalmi csapatok mind hazugságok terjesztésére indultak. A gyarmatosítók stílusában uralkodnak: egyfelől nagylelkűen kijelentik, hogy "nem célozunk civilekre", másfelől pedig az izraeliek védelmének nevében népirtást végeznek a palesztinok körében. Ezek már nem a náci koncentrációs táborok túlélő leszármazottai, hanem a gázai szabadtéri koncentrációs tábor fegyveres őrei. Kegyetlenek - nem haboznak elvágni a vizet és az áramot, vagy tüzet nyitni a palesztinokra, akiket "emberi állatoknak" neveznek. [2] Szisztematikusan terra nullius-á (senki földjévé) változtatják Gázát, és megpróbálnak egy tiszta "zsidó államot" építeni a "kopár" földön. [3]
Ők inkább a gyarmatosítók szellemi leszármazottai, akik megpróbáltak egy tiszta "Fehér Ember Országát" létrehozni Amerikában, Ausztráliában és Afrikában. Ezek a cionisták elítélik azokat a zsidókat, akik ellenzik őket, mert hűtlenek a tiszta etnikai állam eszményéhez. Antiszemitának bélyegzik mindazokat, akik a szenvedő palesztinok nevében mernek beszélni, és megpróbálják kiűzni őket a társadalomból – éppúgy, mint a palesztinokat a földjükről. Számukra ez a „humanitarizmus” nagy bravúrja. Valójában mindannyiunkat rasszizmusra ítélnek.
A gyarmatosító szemszögéből az ő imperialista erőszakuk mindig kimért, racionális és humánus, míg a gyarmatosítottak erőszakja mindig irracionális. [4] "Elítéled a Hamász terroristáinak kegyetlenkedéseit?" - úgy kérdezik, mintha átkot szórnának, átvilágítanának és fegyelmeznének mindenkit, aki megpróbál megszólalni. Az imperialisták által szőtt világban erre a kérdésre mindig csak egy válasz van.
A gyarmatosítók mindig megpróbálják áldozataikat engedelmessé tenni, és így minden ellenállást őrültségnek minősítenek. Az erőszakmentességi mozgalom hangoskodása, valamint a formális politikai függetlenség dicsőítése sok emberben illúziót kelt. Azt a látszatot keltették, mintha a rabszolgaság és a gyarmatosítás csodával határos módon eltűnt volna a nemzeti függetlenségi mozgalmak hullámával együtt, amely a 20. században végigsöpört a világon. Ez még nehezebbé teszi számunkra annak elfogadását, hogy ma, a 21. században még mindig vannak olyan emberek a világon - talán a népek többsége - akik, bár formálisan teljes függetlenséget kaptak, még mindig az imperializmus és az imperialista gyarmati agresszió igája alatt élnek. Az imperialisták közel fél évszázadon keresztül ezt a felszabadítatlan "szabadságot" és a valódi egyenlőtlenséget kormányzati és fejlesztési kérdésnek álcázták.
Változások az izraeli-palesztin megszállt területeken. (Forrás: Al Jazeera)
1967: Izrael elfoglalja Gazát és Ciszjordániát.
https://redsails.org/yin-zhiguang-on-palestine/03.jpg
Az 1967-es júniusi háború során Izrael elfoglalta egész történelemi Palesztinát, és 300.000 palesztint űzött el otthonából.
Zöld szín: palesztinok izraeli megszállás alatt (Ciszjordánia, Gaza, Jeruzsálem)
Kék szín: izraeliek
Világos kék: Izrael által megszállt egyiptomi és szíriai terület (Sinai félsziget)
1993- 1995 Oslo-i megállapodás
https://redsails.org/yin-zhiguang-on-palestine/03b.jpg
Zöld: Palesztinok izraeli megszállás alatt
Kék: Izraeliek
Halvány kék: C terület: Palesztinok izraeli ellenőrzés alatt
A megszállt Ciszjordániát 3 területre osztották fel – A, B és C – az Oslói megállapodás részeként, amelyet a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) és Izrael írtak alá.
2020 Izraeli telepesek száma: 600.000 – 750.000
https://redsails.org/yin-zhiguang-on-palestine/03c.jpg
zöld: Palesztinok
kék: izraeliek
C terület: Palesztinok izraeli ellenőrzés alatt
Piros: izraeli telepesek és előőrsök
A telepesek zsidó településeket építettek palesztin területeken.
Jelenleg 650.000 - 750.000 izraeli telepes él 250 településen a megszállt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben.
Az izraeli települések illegálisak a nemzetközi jog szabályai szerint
Az izraeli gazdaság már a 13. egymást követő évben növekszik, figyelemre méltó rugalmasságról tanúbizonyságot téve. A kibocsátás növekedése [...] meghaladta a legtöbb más OECD-országét [...]. [A foglalkoztatási ráta folyamatosan emelkedett, a munkanélküliségi ráta 5,25% körülire csökkent [...]. A 2003-ban elfogadott költségvetési stratégia az államadósságot csökkenő tendencián tartotta, és az adóterheket jóval az OECD-átlag alá szorította. [...] A bankrendszer nyereséges és jól tőkésített [...]. Izraelben több csúcstechnológiai ágazat is működik [...]. [5]
A fenti passzus a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által évente közzétett, az izraeli gazdaságról szóló 2016-os jelentésből származik. Itt sok ismerős beszédtémát találunk Izraelről: magas növekedés, dinamizmus, high-tech... Ki ne dédelgetné valóban ezt a csodálatos látványt? A jelentés azonban azt is megemlíti, hogy Izrael gazdasági fejlődésének egyik gyenge pontja, hogy gazdaság- és pénzügypolitikája nem kedvez az "inkluzív növekedésnek". E szépítő kijelentés mögött a brutális valóság húzódik meg: a gazdasági növekedés lehetőségei nem egyenlőek mindenki számára; a gazdasági növekedés makroszintű előnyei egyre inkább nagyon kevés ember kezében összpontosulnak.
Izrael "gazdasági csodájának" mítosza 1985-ben kezdődött. 1984-ben Shimon Perest választották meg Izrael miniszterelnökévé. A Haganah (az IDF (Izraeli Védelmi Erők) elődje) tagjaként Izrael Állam 1948-as megalakulása óta a védelmi szektorban dolgozott. Peres 1974-re védelmi miniszter lett Yitzak Rabin kormányában. Ez nem sokkal az 1973-as jom kippuri háború tűzszünete után történt. E háború végén az arab országok közös fellépésbe kezdtek, hogy olajembargót vezessenek be Izrael és az Izrael-barát amerikai Nyugat ellen. Ez közvetlenül az energiaárak ugrásszerű növekedéséhez vezetett a nyugati piacokon. Az ezt követő évtizedben Izraelben az infláció az egekbe szökött, és a gazdasági növekedés drámaian lelassult.
1983-ban Izrael újabb súlyos gazdasági válságot élt át, a részvényárak zuhanórepülésével. A bankszektor megmentése érdekében Izraelnek államosítási programhoz kellett folyamodnia, összesen 6,9 milliárd dollárt költött banki részvényvásárlásra, hogy egyelőre átvészeljék a vihart. Abban az időben Izrael éves bruttó hazai terméke csekély 27 milliárd dollár volt.
Szintén ebben az évtizedben alakult meg a Likud párt, egy jobboldali politikai mozgalom. Hamarosan az izraeli politika egyik fő erejévé vált. Az 1977-es választásokon a mindössze négy éve létező Likud Párt elsöprő győzelmet aratott, és a Knesszet legnagyobb pártjává vált, kiszorítva a Munkapártot - az államalapítás óta uralkodó pártot - és koalíciós kormányt állítva a helyébe.
Valójában azonban az 1967-es hatnapos háború óta az izraeli politikában a jobboldali erők kerültek az élre. Az 1969-es általános választásokon a jobboldali Nemzeti Vallási Párt (NRP) 12 mandátumot szerzett a Knesszetben, amelyet akkoriban a baloldali cionista pártok uraltak. Az 1977-es választások idejére pedig az NRP egyesítette erőit a Likuddal, lényegében meghatározva a mai vallási-nacionalista Izrael jobboldali politikai struktúráját. Ez a politikai erő az izraeli társadalom középosztályát képviseli. Választóik az IDF-ből, a tudományos életből és az üzleti életből kerülnek ki.
Amikor Perest megválasztották, Izrael gazdasága veszélyben volt. Az 1984-es év első felében Izrael éves inflációs rátája már 400%-os volt. Az év második felére ez a szám megdöbbentő 1000%-ra emelkedett. A tömeges tőkekiáramlás Izrael devizatartalékait is gyorsan kimerítette. Miután a Likuddal koalíciós kormányt alakított, Peres gyorsan hozzálátott a gazdasági reformok kidolgozásához.
https://redsails.org/yin-zhiguang-on-palestine/04.jpg
A "Gazdasági stabilizációs terv" néven ismert programnak három fő jellemzője volt. Először is, jelentősen csökkentették a költségvetési hiányt. Ezt elsősorban a kormányzati élelmiszertámogatások csökkentésével érték el. Másodszor, az izraeli valutát 20%-kal leértékelték. Végül, minden helyi valutával kapcsolatos műveletet - beleértve a béreket, az árváltozásokat és a devizaváltást - befagyasztottak. Ugyanakkor a Peres-kormány az Assistance of the United States Council of Economic Advisers - az Egyesült Államok Gazdasági Tanácsadóinak Tanácsa segítségével az Egyesült Államok kormányától vészhelyzeti segélyt kapott - évi 750 millió dollárt két egymást követő évben.
Ezt követően Izrael gazdasága gyors növekedésnek indult. Ez a hirtelen növekedés a privatizáció révén több nagyon gazdag család kiemelkedéséhez vezetett. A pénzügyek, a gyártás és a magas színvonalú szolgáltatások monopolizálása mellett az 1985-ös reformok után Izrael élelmiszeriparát is gyorsan monopolizálta egy maroknyi óriás. Egy tanulmányban ezt a monopóliumot "a teljes ipari lánc monopóliumának nevezték, a mezőgazdasági termeléstől a szupermarketekig". Az alacsony színvonalú hazai iparágak hanyatlása együtt járt a csúcstechnológiai és pénzügyi szolgáltatási iparágak gyors növekedésével, amelyet a nemzetközi tőke hajtott. A kockázat azonban az, hogy az ilyen vállalkozások könnyen áttelepülhetnek.
A munkaerőpiaci helyzet sem biztató. Miközben Izrael gazdasága növekszik, a munkaerő részesedése a nemzeti jövedelemből egyre csökken. A dolgozók közötti egyenlőtlenségek is drámaian megnőttek. Az 1980-as évek reformjainak kezdetén az izraeli ipari munkások 80%-a tartozott az Izraeli Szakszervezeti Szövetséghez (Histadrut). Ez az arány a 2010-es évekre gyorsan 20% alá csökkent, a kormány közigazgatási és gazdaságpolitikájának együttes nyomása alatt.
A mai kutatók ezt az egyenlőtlenséget a "neoliberalizmusnak" nevezett gazdasági ideológiának tulajdonítják. Ezt az ideológiát az állami szektor költségvetési kiadásainak csökkentésén, a közszolgáltatások privatizációján, a monetáris liberalizáción, az adócsökkentésen és más hasonló politikákon alapuló politikák jellemzik. Ezek a tőke globális mobilitásának megkönnyítésével ösztönzik a magántőke növekedését, és állítólag növelik a foglalkoztatást, a társadalmi jólétet és a jövedelmet. A "neo-" előtag itt tudat alatt azt sugallja, hogy ez olyasmi, ami a korábbi emberi történelemben soha nem létezett, hogy ezek a problémák korunk tapasztalatainak egyedi jellemzői. Ez egy újabb történelmi illúzió, amelyet az imperialisták hoztak létre.
Valójában a jobboldal felemelkedése Izraelben az 1960-as években úgy játszódott le, mint a klasszikus kapitalista-gyarmati társadalmak történelmi fejlődésének miniatűr mása. A gyarmatosítók, mintha az égből pottyantak volna le, különböző formákban jelentek meg az őslakos "színesbőrű" emberek földjén, és vagy erőszakos felvásárlással, vagy erőszakos jogfosztással létrehozták saját településeiket ezeken a földeken.
Kezdetben ezek a gyarmatosítók egy ismeretlen földön kezdték meg életüket a szövetkezeti termelés szinte szocialista stílusában. [6] Ahogy a gyarmatok mérete és népessége egyre nőtt, úgy kezdtek kialakulni a társadalmi rétegződések. A gyarmatosítók természetesen a kapitalista társadalomszervezési és gazdaságszervezési módot kezdték el lemásolni. Az utópisztikus eszmék gyorsan átadták helyüket a hatékony kapitalista hierarchiának.
Az ilyen struktúrákban a lakosság egy részének gazdasági növekedése a lakosság egy másik részének elszegényedésétől függ. Ez a felhalmozási folyamat, amely elkerülhetetlenül szegénységhez vezet, a kapitalista fejlődés korai szakaszában még inkább a saját országban, a befelé irányuló kizsákmányolás. Mivel a belső elszegényedés súlyos társadalmi egyenlőtlenségeket hoz magával, a terjeszkedés nem csupán az országon kívüli piacok felkutatásának kérdése, hanem - ami talán még fontosabb - a helyi demográfiai és gazdasági nyomásnak a további földterületek és erőforrások kisajátítása révén történő levezetése is, a terjeszkedésből származó nyereséget a helyi munkások elégedetlenségének átmeneti enyhítésére használva.
Ahogy Lenin az imperializmus elméletében leírta, az imperialista államok belső indoklása mindig elválaszthatatlan a birodalmi terjeszkedés indoklásától. A gyarmatok formális függetlenségének és "emancipációjának" engedélyezése csupán egy másik korszak burzsoá politikusainak opportunista módja volt arra, hogy gyarmataikat szilárdan leigázva tartsák. Lenin a következőképpen mesélte el a főimperialista Cecil Rhodes megfigyelését az 1895-ös londoni munkásnegyedekről:
"Tegnap London East End-ben (egy munkásnegyedben) jártam, és részt vettem a munkanélküliek gyűlésén. Hallgattam a vad beszédeket, amelyek csak a 'Kenyér! Kenyér!' kiáltások uraltak, és hazafelé menet elgondolkodtam a jeleneten, és minden eddiginél jobban meggyőződtem az imperializmus fontosságáról. [...] Dédelgetett gondolatom a szociális probléma megoldása, azaz, hogy ahhoz, hogy az Egyesült Királyság 40 000 000 lakosát megmentsük a véres polgárháborútól, nekünk, gyarmati államférfiaknak új földeket kell szereznünk, hogy a felesleges lakosságot letelepítsük, hogy új piacokat biztosítsunk a gyárakban és bányákban termelt áruknak. A birodalom, mint mindig is mondtam, kenyér és vaj kérdése. Ha el akarjátok kerülni a polgárháborút, imperialistákká kell válnotok". [7]
Netanjahu jobboldali Izraelje ma sem különbözik alapvetően Cecil Rhodes 19. századi Nagy-Britanniájától, amely büntetlenül gyakorolja az imperialista politikát. Országuk - vagy inkább klikkjük - túlélését egy másik népcsoport teljes elnyomására építik fel. Izrael 1985-ös neoliberális reformjait követően az 1990-es években az izraeli kormány újraindította a békefolyamatot a palesztinokkal. E "béke" egyik legfontosabb eredménye a palesztin piac teljes megnyitása volt az izraeli cégek előtt, és a palesztin gazdaság teljes beolvasztása Izrael függelékeként.
https://redsails.org/yin-zhiguang-on-palestine/05.jpg
1993. szeptember 13.: Izraeli-palesztin békemegállapodás aláírása (Forrás: Visual China)
Az Izrael által megszállt Palesztinában nagyfokú gazdasági "integráció" van az arabok és az izraeliek között. Sok palesztin keresi a kenyerét Izraelben, és többségük alacsony szintű munkát végez. Mint minden imperialista globális gazdasági kapcsolat, gazdaságilag Palesztina is nagymértékben függ Izraeltől. A palesztin munkaerő mintegy 40%-a Izraelben keresi a kenyerét, és ez képezi a palesztin gazdaság fő gerincét. A palesztin munkások azonban Izrael teljes foglalkoztatottságának csak mintegy 6,5%-át teszik ki.
Izrael neoliberális gazdasági reformjai munkaerő iránti kereslethez vezettek - különösen a nem szakszervezeti alapon szerveződött, olcsó munkaerő iránt -, és ezt a megszállt Palesztina lakossága szolgáltatta. 1968-ban Palesztina egy főre jutó jövedelme mindössze 10,2%-a volt Izrael egy főre jutó jövedelmének. Ez a szám 1986-ra 22,8%-ra nőtt. A palesztin-izraeli kapcsolatok viszonylagos enyhülésének időszakában, és erre a kapcsolatra támaszkodva a palesztin gazdaság évente mintegy 5%-kal növekedett. Ezt a neoliberális közgazdaságtan a fejlődés "csepegtető" hatásaként dicsőíti. Amikor azonban a palesztin-izraeli konfliktus kiéleződik, a gazdasági növekedésnek ez az Izraelnek való alávetettségen alapuló modellje azonnal megtorpan.
A neoliberális gazdasági narratíva soha nem foglalkozik a globális uralom e rendszerének rövid távú horizontjával és hegemón jellegével. A "fejlődés" egy egyméretű, társadalmi költségek és kompromisszumok nélküli történetté válik, amely elkerüli a hatalom és a hierarchia kérdéseit. A valóságban azonban az úgynevezett "fejlődés" mögött egy olyan gazdasági modell áll, amelyben a hierarchikus uralom a kizsákmányolás és a függőség mellett a végtelenségig fennmarad. E modell politikai megnevezése az imperializmus és a gyarmatosítás.
A dolgok azonban soha nem az imperialisták tervei szerint alakulnak. Az 1980-as évektől kezdve a kormányzás imperialista szabályozását a palesztin fegyveres ellenállás hullámai (az intifáda) kísérték. A hegemón piramis alján lévők a strukturális függőséget elnyomásként élik meg, hogy olyan eszközként kezelik őket, amellyel tetszés szerint lehet rendelkezni, amelyet tetszés szerint lehet használni, majd eldobni. Így az erőszak vagy az engedetlenség megnyilvánulásait a fejlődéssel szemben ellenségnek tekintik, miközben az ebből a birodalmi berendezkedésből hasznot húzó hegemón erők a "jó palesztinokat" dicsőítik. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a birodalmi fegyelem soha nem kizárólag az őslakos "kívülállókra" vonatkozik. Az Izrael imperialista kormány uralma alatt minden dolgozót elnyom ez a hegemón struktúra. [8]
Éppen tavaly januárban a Histadrut (Szakszervezetek Szövetsége Izrael) országos általános sztrájkba kezdett, amely közvetlenül a Netanjahu-kormány által javasolt igazságügyi reformok ellen irányult. A tiltakozási hullám során a Netanjahu-kormány "anarchistáknak" bélyegezte a munkásokat. A tiltakozás az izraeli militarista kormányon belüli ellentmondásokra is rávilágított. Március 25-én, egy 630.000 fős tüntetést követően Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter nyilvánosan kifejezte reményét, hogy Netanjahu felfüggeszti az igazságügyi reformot. "A társadalom növekvő szétszakadása bejutott a katonai és biztonsági intézményekbe is" - állította. Válaszul Netanjahu kirúgta Yoav Gallant-t.
Izrael védelmi minisztere a bírósági felülvizsgálat szüneteltetését sürgeti, mivel ezrek tüntetnek Tel-Avivban
Több mint 630 000 ember vett részt a március 25-i „Az ellenállás napja” tüntetésen tiltakozva Netanjahu által javasolt változtatások, konkrétan a legfelsőbb bíróság hatalmának csökkentése - ellen. (Forrás: The Guardian UK).
Yoav Galant, a Likud párt tagja szerint Netanjahu változtatásai egyre növekvő társadalmi törést okoznak, ami közvetlen biztonsági fenyegetést jelent.
Az október 7-i Hamász-támadás átmenetileg befoltozta az izraeli imperialista kormány belső szakadékát, és az izraeli imperializmus átalakulása teljes értékű militarizmussá gyorsan megvalósult egy egységesítő cél égisze alatt. Október 8-án Izrael háborús kabinetet alakított, és Yoav Galant visszatért. Ez ugyanaz az ember, aki a palesztinokat "emberi állatoknak" nevezte, és aki elrendelte a Gázai övezet teljes blokádját, elzárva az embereket a víztől és az áramtól.
A mai izraeli rezsim egyszerre a mai kapitalista világbirodalom előőrse és a 19. századi kapitalista-gyarmati birodalmak időkapszulája. A szabadkereskedelem és a militarizmus között ingadozik. Mint minden kapitalista világbirodalom hegemónja, uralkodó módon kormányoz, téveszméket és erőszakot szítva, hogy elnyomja a felszabadítást és fenntartsa saját mitológiáját. Azonban, ahogyan Sartre írta Frantz Fanon A Föld nyomorultjai című művének előszavában: "Ezek az eszközök néha késleltethetik a felszabadulást, de nem akadályozhatják meg".
1987 decemberében, egy újabb palesztin felkelés után Nizar Qabbani szíriai költő azt írta:
„A politikai értelem kora már régen elmúlt.
Taníts hát minket az őrületre...”[9].
Az ellenállás reménytelenségének ez az érzése a neoliberális globalizáció korának terméke. A világ elnyomott népei számára a neoliberális állítás, miszerint "Nincs alternatíva – TINA: there is no alternativ" [10] úgy nehezedik rájuk, mint a kárhozat, és elzárja előlük a felszabadulás és a fejlődés felé vezető járható utakat. Nem sokkal e korszak előtt, az újjászületett Kínai Népköztársaságot látva Abu Salma, egy száműzetésbe kényszerült palesztin költő ezeket a reményteli sorokat írta:
Ugyanazt a harcot vívtuk.
Ugyanazt a szenvedést viseltük el.
...
Most Pekingben vagyunk.
Szárnyakat bonthatunk és repülhetünk.
Az erős emberek itt,
mind szárnyakat növesztettek.
...
Egységesek vagyunk a harcunkban,
A dicsőség a miénk lesz!
Babérkoszorút viselünk majd a fejünkön,
és mosoly lesz az arcunkon.
...
Mikor sötét felhők borítják az égboltot,
Vad szél söpör végig a világegyetemen.
Amikor Mao mosolya megjelenik a horizonton,
A Föld egén mérföldekre kitisztul az ég!
Amikor a lehetőség újra megjelenik a történelemben, a hegemóniával szembeni ellenállás reménykedve megújul.
Lábjegyzet
[1] Az Észak- és Dél-Gázát elválasztó patak. - R. D.
[2] Sanjana Karanth, "Israeli Defense Minister [Yoav Gallant] Announces Siege On Gaza To Fight 'Human Animals'" (2023. október 9.), Huffington Post. [web] - R. D.
[3] A terra nullius rövid tárgyalását lásd még: "Valóban létező fasizmus" (2021). [web] - R. D.
[4] Lásd még Domenico Losurdo 2004-es értekezését a "drapetomániáról". [web] - R. D.
[5] "OECD gazdasági felmérések: Izrael" (2016. január). [web]
[6] A hivatkozás a kibucokra vonatkozik, amelyeknek volt egy egalitárius elemük, de baljós céljuk is, a faji keveredés megakadályozása. - R. D.
[7] V. I. Lenin, Imperializmus (1916), 6. fejezet [web] - R. D.
[8] Arról, hogy az amerikai fehér felsőbbrendűség hogyan korlátozta a fehérek szabadságát is, lásd Losurdo "Liberalizmus" című írását. [web] - R. D.
[9] Nizar Qabbani, "A kövek gyermekeinek trilógiája" (1987). [web]
[10] "Nincs alternatíva" - ezek azok a hírhedt lapidáris szavak, amelyekkel Margaret Thatcher brit miniszterelnök az 1980-as évek folyamán többször is kijelentette a kapitalista világ győzelmét a Szovjetunió felett, a privatizáció és a súlyos megszorító intézkedések indoklásaként. - R. D.
Forrás: https://redsails.org/yin-zhiguang-on-palestine/
☭https://redsails.org/ Fordítás angolra: Roderic Day
írta: Yin Zhiguang 2023. október 27-én.
Szerző: Yin Zhiguang a Fudan Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Közügyek Iskolája Nemzetközi Politika Tanszékének professzora. A cikk eredetileg a Guancha című folyóiratban jelent meg.
https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSshKKHCDbYSa9L_AGTxL6fcH__P5QHo8xuB-4cf-h7iQaUumbDgA7RA1p4bN6TgVMcZmE&usqp=CAU
A Guancha.cn egy Sanghajban, Kínában található híroldal. Eric X. Li kínai kockázati tőkebefektető és politológus alapította. Az Amsterdam University Press tanulmánya szerint a Guanchát az államilag ellenőrzött médián kívüli magán internetes platformok közé sorolták be.
Angolból fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
