Vezető nemzet - nemcsak a húsfogyasztás szempontjából. Donald Trump volt amerikai elnök vendégül lát egy diákfocicsapatot (A washingtoni Fehér Ház ebédlője, 2019. jan. 14., Washington, D.C.) Kép: Joyce N. Boghosian/ZUMA Press/imago

Meinhard Creydt, a cikke szerzője, utoljára 2023. június 22-én jelentetett meg kritikát az ökofeminizmusról ezen a helyen.

Az Amerikai Egyesült Államokat sokan a nyugati értékek védőhatalmának tekintik. Ebben a kérdésben Németországban a CSU-tól a Zöldekig egyetértés van. Az amerikai életmódról szóló kis glosszánk hozzájárul ahhoz, hogy az olyan szavakat, mint a "szabadság", megfosszuk látszólagos közvetlenségüktől. Célja, hogy megmutassa, mit ért az amerikai polgárok többsége gyakorlatilag szabadság alatt. Ez a szöveg szemlélteti azt a sajátosságot, amelyet az USA képvisel a fejlett kapitalista nemzetek között. A cikk kizárólag az USA belső életével foglalkozik. Az amerikai kormányok külpolitikai akciói (mint például a Salvador Allende elleni puccs támogatása Chilében 1973-ban, a kontrák támogatása Nicaraguában, Irak 2003-as lerohanása és sok más) kimaradnak.

Az USA egyik sajátossága, hogy nincs törvényben vagy kollektív szerződésben rögzített minimális szabadság. Az amerikai alkalmazott vagy dolgozó átlagosan 15 nap szabadsággal rendelkezik, bár a legtöbb "dolgozó" nem használja ki teljes mértékben a szabadságát. "Sok amerikai állampolgár nem kap többet tíz napnál évente - ennek gyakran a fele megy el karácsonyra, ami az USA-ban nem munkaszüneti napnak számító állami ünnep. Amerikaiak milliói maradnak szabadság nélkül. Az állásuk elvesztésétől való félelem miatt sokan nem vesznek ki tíz nap szabadságot évente. (...) A lemondott szabadság részben a szakszervezetek gyengeségének következménye" (Tagesspiegel, 2017.8.24.).

Korábban meghalni

Az Egyesült Államokban a várható átlagos élettartam elmarad a legtöbb OECD-országétól. Az országon belül nagy különbségek vannak a szegény és a gazdag régiók halandósága között, ami egyetlen nyugat-európai országban sem létezik ilyen mértékben. Nincs országos vagy akár törvényileg kötelező biztosítási rendszer. 2018-ban 28 millió amerikai alulbiztosított volt, vagy egyáltalán nem rendelkezett egészségbiztosítással (Deutschlandfunk, 2018.2.11.). Ez közel tíz százalékos lakossági aránynak felel meg, nem számítva a becslések szerint tizenegymillió illegálisan az országban élő embert. Az Egyesült Államok az elhízás tekintetében is az élmezőnyben foglal helyet. A túlsúlyos emberek aránya 73,1 százalék egy 2019-es országközi felmérés szerint.

A 100 000 lakosra jutó gyilkosságok száma az Egyesült Államokban 5,0 volt (2018). Ehhez képest Dániában 1,1 (2017) és Németországban 0,7 (2017). Az USA egyben az a nemzet is, ahol a világon a legtöbb börtönben raboskodó van. A 2023. júniusi állapot szerint 1 767 200. Németországban 42 492 ember van börtönben (2022. március 31-i állapot szerint). A kábítószerrel kapcsolatos halálesetek száma is feltűnően magas. A Statista adatai szerint 2021-ben 106 699 ember halt meg kábítószer-fogyasztás következtében az Egyesült Államokban, a számok a 21. század eleje óta megnégyszereződtek. Németországban a kábítószer okozta halálesetek száma 2021-ben 1826 volt.

Az USA "olyan társadalom, amely a bizonytalanságot a kollektív szerveződés pozitív elvévé teszi. Egy neodarwinista vízió megtestesítője (...), amely minden tekintetben szemben áll a szolidaritás víziójával, amelyet a társadalmi mozgalmak története írt be az európai társadalmak férfijainak és nőinek társadalmi és kognitív struktúráiba" - jegyzi meg Pierre Bourdieu szociológus, idealizálva az európai viszonyokat.¹ Az USA olyan társadalmat alkot, amelyben nemcsak a győztesek, hanem a vesztesek közül is sokan helyeslik a mindent átfogó versenyt. Ők is az "amerikanizmus" mozzanatainak tekintik a lendületet, a kockázatvállalási hajlandóságot, a hatékonyságot és a mobilitást. A versenybe való bármilyen beavatkozásnak ellen kell állni. Sokak szerint a verseny és a kapitalista üzleti tevékenység előmozdítása kell, hogy az állami tevékenység gerincét képezze.

A közjavak privatizációja, amelyet Európában egyre inkább erőltetnek, az USA-ban nagyrészt megvalósult. "Az állam (...) eladta az állami vállalatokat, és az olyan közjavakat, mint az egészségügy, a lakhatás, a biztonság, az oktatás és a kultúra árucikké, felhasználóik pedig vásárlókká váltak. Jelzálogba adta a "közszolgáltatásokat" a magánszektornak (...) és a társadalmi funkciókat alárendelt állami szerveknek (város, régió stb.) delegálta. Mindezt az önsegítés régi liberális hagyománya (a kálvinizmus öröksége, miszerint Isten megsegíti azokat, akik magukon segítenek) és az egyéni felelősségvállalás konzervatív lelkesedése nevében (amely a felelősséget a munkanélküliségért vagy a gazdasági kudarcért elsősorban az egyénekre és nem a társadalmi rendre hárítja)".² Az USA-ban nem létezik az a mindenki számára biztosított jog, hogy egy erdőbe beléphessen. A természeti társadalom negatív utópiája tükröződik a fizikai erőszak állami monopóliumának európai mércével mérve laza kezelésében is. Az USA-ban egy erős lobbi, a National Rifle Association megakadályozza a magánlőfegyver-tulajdonlás bármilyen korlátozását.

Magántulajdon és erkölcs

Az USA-ban a magántulajdonos ön- és világfelfogása más nyugati nemzetekhez képest különösen erős. A magántulajdonosok "nem tartoznak senkinek semmivel, úgymond nem várnak el senkitől semmit; megszokják, hogy mindig elkülönülnek másoktól, szeretik azt képzelni, hogy az egész sorsuk a kezükben van. (...) Az a buzgalom, amellyel a kis ügyleteiket űzik, tompítja őket a nagyokhoz képest". ³ Az állampolgárok egymást teszik jogilag felelőssé jólétük hiányáért, kártérítési igénnyel, ha a valós vagy vélt kár okozása egyénekre vezethető vissza. A Statista adatai szerint 2009-ben az USA-ban 100 000 lakosra 3,79 ügyvéd jutott. Németországban ez a szám 1,79, Franciaországban 0,75.

Az USA-ban a társadalom más kapitalista társadalmakhoz képest kevésbé kifejlett kiformálódásának van egy másik oldala is: az élet moralizálódása. Például bérleti szerződés aláírásakor nem ritka, hogy "szociális referenciabizonyítványt" és "üzleti referenciabizonyítványt" kérnek. "A bérleti díj vagy akár a lakásvásárlás, amelyet Németországban pusztán jogi tranzakcióként kezelnek, Amerikában a közösségépítés része. Míg Németországban a bérbeadó csak formálisan védi magát azzal, hogy kauciót követel és meghatározza a házirendet, addig Amerikában a Coop Board ezen felül azzal védi magát, hogy a jelentkezőket jellemvizsgálatnak veti alá". Már ezekkel az ajánlólevelekkel is "a lakásüzlet ma is részt vesz abban a református intézményben, amilyennek Benjamin Franklin az amerikai közösséget elképzelte".⁴

A moralizálás magában foglalja a bűncselekmények nyilvános feljelentését is, a bűncselekmény pontos bejelentése és a szabálysértő teljes nevének, valamint lakcímének a helyi sajtóban való közlése révén. Például a Burlington Courier 1998. február 14-i számában ez áll: "1:54 a. m. Pénteken Howard Stacy Wells, 34 éves, 525 1/2 Church St., ellen vádat emeltek nyilvános részegség miatt. 12 óra 08 perckor. Péntek, Travis John Courtney, 21 éves, 11650 Rabbit Run, 152. szám alatti lakos, vádat emeltek ellene, mert alkoholt adott kiskorúnak. Péntek 18:04, Wendy Bonnett, 20 éves, lakcím 612 D. Ave. W., ellen vádat emeltek felfüggesztett jogosítvánnyal való vezetés miatt." Ez így megy az oldalról oldalra.

Bűn helyett betegség

A moralizmus egyik legújabb példája Sherri A. Stephan ügyész védőbeszédében olvasható a pap és amerikai állampolgár William McCandless perében, akit gyermekpornográfia birtoklása miatt 37 hónap börtönbüntetésre ítéltek: "A gyermekek szexuális zaklatása annyira felizgatta a vádlottat, hogy folyamatosan kereste. A gonoszság William McCandlessben lakozik. De nem ezért ítélték el, hanem azért, mert nem tudott uralkodni rajta" (Bunte, 6/2023, 35. o.). A moralizálás a pedofíliában a gonoszt fedezi fel, és nem a szexuális preferencia pszichológiai rendellenességét. "Bűn" helyett "betegség" alkotja az értelmezési keretet.

A moralizálás szorosan kapcsolódik az amerikai individualizáció amerikai útjához. Az önfelelősséget és az önbizalmat az USA-ban az életmód központi elemeinek tekintik, amelyeket az állampolgároknak nyújtott állami támogató szolgáltatások károsítanának. A moralizáció és az individualizmus másik oldala a magánjótékonyság. A Giving USA legutóbbi jelentése szerint 2022-ben az amerikai állampolgárok összesen 499 milliárd dollárt adományoztak. A magánadományozásban magas a nagyon nagy összegű adományok aránya, már csak azért is, mert az adományozók adókedvezményeket élveznek. A célhoz kötött adományokkal a nagy magánadományozók szociális fejlesztésekről döntenek, például az iskolai és az egészségügyi ellátásban. A tehetős magánszemélyek így nagy befolyást szereznek az általános megélhetés alakulásában.

A neheztelő "antiamerikanizmus" "németellenes" kritikusai szerint az USA "az egyénnek a kollektív túszejtés alóli felszabadítását, az egyén azon igényének hiteltelenítését képviseli, hogy érdekeit és szükségleteit rendszeresen alárendelje egy valós vagy képzelt közösség érdekeinek és szükségleteinek. (...) Az egyéni szabadság, minden tökéletlensége és az árutermelő társadalomban az önérvényesítés kényszeréből fakadó logikai korlátozása ellenére, valószínűleg sehol a történelemben nem valósult meg olyan mértékben, mint az USA-ban." ⁵

Az ilyen tézisek nem veszik figyelembe, hogy a végletekig vitt elszigeteltség mentális függőséggé válik az egyes kollektíváktól, amelyek "melegében" az ember menedéket keres (pl. egyházi és szomszédsági közösségek). Az USA-ban az emberek családi, közösségi és etnikailag és társadalmilag homogén szomszédságokba való visszavonulása széles körben elterjedt. A "világosan elkülönülő és egymástól különböző szomszédsági szigeteken" "olyan emberek élnek, akiknek azonos az etnikai vagy faji hátterük; akik nagyjából azonos heti vagy havi jövedelmet keresnek; akiknek nagyjából azonos a társadalmi presztízsük; akik ugyanabba a templomba járnak, akiknek azonos az iskolai végzettségük, és akiknek a gyermekei is ugyanabba az iskolába és hasonló főiskolákra és egyetemekre járnak; akik hasonló családi házakban, társasházakban vagy bérlakásokban élnek (....). ); és végül, akiket ugyanaz az egyházi gyülekezet vagy ugyanaz a magán nonprofit egyesület segít, ha önhibájukon kívül szükséget szenvednek. Ezek az egyenlőség szigetei (...), amelyek lakói zavarba ejtően hasonló értékekkel, attitűdökkel és meggyőződéssel rendelkeznek. Akik több pénzt keresnek, társadalmilag felemelkednek, és így politikai nézeteik is megváltoznak, más lakónegyedbe, jobb környékre költöznek: nem ritka az sem - bár ez csak a protestantizmuson belül érvényes -, hogy egyházi hovatartozásukat is megváltoztatják, baptistáról metodistára, vagy akár - társadalmilag még jobban megbecsült - presbiteriánusra. (...) A szigeteken belül nagy a megfelelési kényszer, a városrészek között pedig a legnagyobb, legszínesebb sokszínűség figyelhető meg." ⁶ Ebben a tekintetben a mai napig semmi sem változott.

Mindig költözni

Az USA életmódját a "túlzott integráció" és a "túlzott individualizáció" közötti "ingamozgás" jellemzi.⁷ Az adott közösség zártsága motiválja az embereket a kapcsolatok megszakítására. Az ebből fakadó bizonytalanságok "a kapcsolat, a hovatartozás, a közösség gyakran hektikus keresésének kiindulópontjává válnak". (...) Nem az amerikai lakosság rendkívüli mobilitása ellenére, hanem éppen azért, mert a közösség sok US-amerikai számára egyre fontosabbá válik".⁸

Az USA-ban az éves költözések száma sokszorosa az európai országokénak. Az 1950-es években minden ötödik US-amerikai évente egyszer költözött, jelenleg ez az arány minden tizedik (Neue Zürcher Zeitung, 2021.1.6.). Azok, akik gyakran költöznek, nagyobb valószínűséggel tartanak laza kapcsolatokat. "A japán rémálom a kirekesztés - állítja Lebra japán antropológus -, az amerikai ezzel szemben az az érzés, hogy nem tudunk elszakadni. 'Ne kerítsetek be' - így írja le Erikson is az amerikaiakra jellemző félelmet." ⁹

A turistákat lenyűgözi az USA-ban élő emberek szociabilitása és komplikálatlansága. De ez csak az érem egyik oldala. "Az idegenek és az ismerősök közötti különbségtétel, amely nálunk (...) megszokott, az USA-ban aligha valósul meg. Az éppen felszedett turistát minden további nélkül "barátként" lehet bemutatni a szomszédnak, mert Amerikában gyorsan "barátkozik" az ember."¹⁰

Nem kis szerepet játszik itt az opportunizmus, nem akarja elrontani senki a dolgot, mert sosem lehet tudni, hogy ennek milyen hasznát lehet még venni. Az, hogy mindig kapcsolatot kell tudni teremteni, és ezt akarni is kell, második természetté válik. "Nem kötni szoros vagy tartós emberi kapcsolatokat", ez a "hozzáállás az USA-ban kulturálisan tolerált, mint a társadalmi felemelkedés előfeltétele. (...) A társadalmi kapcsolatokban való el nem kötelezés súlyosbította a szegénység problémáját. Az idősebb generációval szemben hagyományosan tanúsított semmibe vétel nagyon hiányos időskori ellátást eredményezett."¹¹

Szeparatizmus és nacionalizmus

Az USA olyan nemzet, amely jobban megosztott kis homogén közösségekre, mint más nyugati országok. Ez a tagoltság "megnehezíti a szolidaritás érzésének kialakulását az osztályok és rétegek, az etnikai és faji csoportok között, valamint az ország minden részén".¹² Már az USA-ba áramló bevándorlók és migránsok, de az USA polgárai is "a konfliktusokat úgy oldják meg, hogy elkerülik azok megoldását, szeparatizmussal és elszakadással".¹³

A társadalom egészének szintjén az amerikaiak elsősorban a nemzetük eszméjében találják meg az egységet. Ez testesíti meg azokat a keretfeltételeket, amelyek elősegítik a "self-made men" egyéni érdekérvényesítését és a boldogságra való törekvést". "E doktrína központi eszméit elutasítani "nem amerikai". Nincs brit vagy francia, nincs német vagy japán "hitvallás"; az Académie Francaise a francia nyelv tisztaságáért aggódik, nem pedig Franciaország politikai eszméinek tisztaságáért. Mi lenne végül is egy "nem francia" politikai eszme? De a "nem amerikai" politikai eszmékkel vagy viselkedéssel való foglalkozás az amerikai élet visszatérő témája maradt. "Nemzetként az volt a sorsunk" - jegyezte meg tömören Richard Hofstadter - "hogy ne legyen ideológiánk, hanem azzá váljunk". A nemzetiségnek ez a politikai hitvallással vagy értékekkel való azonosítása alapvetően az, ami az Egyesült Államoknak egyedi jellegét adja. ¹⁴

Ennek megfelelően a hűségeskü, az amerikai zászló kitűzése, a hazafias pólók viselése és hasonlók széles körben elterjedtek és nagyon népszerűek. Egyetlen más modern országban sem olyan hangsúlyos a világ példaképének gondolata, a saját kiválasztottságba vetett hit és a saját nemzethez kapcsolódó küldetéstudat, mint az USA-ban.

Az USA-ban uralkodó életmód okaira nincs egyszerű magyarázat. Az biztos, hogy az őslakosok elűzése és meggyilkolása után rengeteg "szabad" földterület állt rendelkezésre, ami lehetővé tette a telepesek számára, hogy egyre nyugatabbra költözzenek és független farmerekké váljanak. A puritanizmus része volt egyfajta személyi kultusz. E kultusz szerint az erő szinte istenadta jogokkal ruházott fel. A gyengeség, akárcsak a szegénység, az egyén saját hibája és a kudarc jele volt. Ilyen régi hagyományok esetében azonban elgondolkodtató, hogy vajon mi okozza azt, hogy még ma is hatnak.

Nincs nemzetépítés

Az USA-ban a nemzetépítés mindenféle megelőző államépítés nélkül zajlott. Az USA soha nem tapasztalta meg, hogy egy másik nemzet megtámadta volna központi területét. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az államnak kisebb szerepe van a lakosság tudatában, mint Európában. Az USA emellett egyértelműen bevándorló nemzet. Az újonnan érkezetteknek a tájékozódással volt és van dolguk. A bevándorlók az USA-t a származási országukkal szemben előnyösebb alternatívának tekintették. Ez is csökkentette a radikális politikai tevékenység valószínűségét. A "mi-érzés", ha van egyáltalán, a régóta itt élőkre terjedt ki, és kizárta az újonnan érkezőket. A rasszizmusnak hasonló hatása van. A különböző származási nemzetiségek közötti megosztottság, akárcsak a feketék és fehérek között, ma is nagy. A hálózatok gyakran etnikailag homogének. Az "olvasztótégelyről" való beszéd már régen átadta helyét a salátástálról való beszédnek. Ebben az "összetevők" egymástól elkülönülve maradnak.

Werner Sombart 1906-ban adta ki "Miért nincs szocializmus az Egyesült Államokban?" című könyvét. Ő arról beszél, hogy a 20. század elején az USA-ban az átlagos reálbér kétszerese volt a németországi átlagnak. Az USA gazdagsága, világpiaci pozíciója, az amerikai imperializmus és a dollár 1944 óta világpénzként betöltött szerepe lehetővé tette, hogy a munkásosztály központi rétegei részt vegyenek az USA-ban különösen korán kialakult "fogyasztói kultúrában".

Megmaradunk ezeknél a szükséges utalásoknál, és nem állítjuk, hogy megfelelően megmagyaráztuk, miért voltak és maradnak olyan gyengék az USA-ban az "amerikai életmóddal" szemben alapvető alternatívát jelentő szocialista erők.

Megjegyzések:

1 Pierre Bourdieu: Az amerikai modell bevezetése és annak hatásai. In: Szocializmus (1999), H. 12., 28. o.

2 Ibid. 27. o.

3 Alexis de Tocqueville: A demokráciáról Amerikában, Zürich 1987, 149. és 247. oldal.

4 Dieter Thomä: Unter Amerikanern - Eine Lebensart wird besichtigt, München 2000, 51. o. f.

5 Emancipation & Peace: Mi az Amerika-ellenesség? (2015)

6 Peter Lösche: Amerika perspektívában. Az Egyesült Államok politikája és társadalma, Darmstadt 1989, 46 f. o.

7 Maurice Stein: A közösség fogyatkozása. Princeton 1960, 44. o.

8 Ralf Dahrendorf: Az alkalmazott felvilágosodás. Társadalom és szociológia Amerikában, Frankfurt am Main 1968, 82. o. f.

9 Christel Schachtner: Az autonóm szubjektum - eszmény és kockázat. In: Psychosozial 17 (1994), H. 1, 11. sz.

10 Hans R. Grundmann: USA/Kanada. Az egyéni utazás kézikönyve, 9. kiadás, Bielefeld 1997.

11 Gert Raeithel: Az észak-amerikai kultúra története. Vol. 3, Weinheim 1989, 436 f. o.

12 Lösche (6. jegyzet), 62. o.

13 Klaus-M. Kodalle: Civil vallás Amerikában. In: ders. (szerk.): Isten és politika az Egyesült Államokban. A vallás befolyásáról, Frankfurt am Main 1988, 68 f. o.

14 Samuel P. Huntington: Amerikai politika. A diszharmónia ígérete, Cambridge/London 1982, 25. o.

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/460303.usa-the-american-way-of-life.html 2023.10.05.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó