A sorozat őszi első rendezvényén András Felícia felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológussal és Czabán Samu jogásszal, viselkedéselemzővel, az ELTE ÁJK dokturanduszával, az Új Egyenlőség kritikai pszichológiai rovatának társszerkesztőjével beszélgetett Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője arról az érdekes témáról, hogy az emberek felelősek-e saját sorsukért. A pódiumbeszélgetés résztvevői azt a kérdéskört járták körül, mi történik, ha az elvárások nyomást gyakorolnak azokra az emberekre, akik egy átláthatatlan társadalomban élnek és nincs forrásuk a mozgósításra. Egy-egy érdekes gondolat a beszélgetésből:

Pogátsa Zoltán:
Magyarországon az emberek nagy része valamilyen okból individuális narratívákban képzelik el a társadalom működését, a saját életüket, sikerüket vagy sikertelenségüket, a karrierjüket vagy annak hiányát, a vagyonosodásukat vagy annak hiányát, de a családi életüket és annak szétesését is. Ez alkalommal azt a kérdést tennénk fel, hogy milyen arányban felelős ma általában a világban és ezen belül is Magyarországon az ember a saját sorsáért. Adataink vannak arra, hogy Magyarország a legkisebb társadalmi mobilitással rendelkező ország az Európai Unióban, tehát nálunk van legjobban befagyva a társadalom, nálunk van a legkisebb esélye valakinek arra, hogy alulról fel- vagy felülről lekerüljön.

András Felícia:
Az empátiához az kell, hogy a saját történeteimet feldolgozzam és helyükre tegyem. Az azonosulás az agresszorral az a mechanizmus, hogy „engem is vertek, mégis jó ember lettem, akkor most mit kell itt sírni, hogy téged is vernek”. Tehát elkezdek besimulni ebbe a rendszerbe, hogy ez így rendben van. És mit csinálok? Elszenvedtem gyerekként ezt az egészet, valahogy túl kellett élnem, ezért fabrikáltam belőle egyfajta önbecsülés-stabilizálást – de én túléltem. Ebből lett egy önbecsülésem. És ha ezt az egészet kivesszük, és azt mondjuk, hogy mindezt meg sem kellett volna élned, és borzasztó ez az egész, akkor még ez is elveszik. Magyarán: igen, fel kell dolgozni a saját történetemet.

Czabán Samu:
Ahogyan az egyéni felelősségről gondolkozunk, az nem magyar sajátosság, hanem inkább a fogyasztói kultúrának és a modern nyugati kapitalizmusnak egy sajátos terméke, amin száz éve dolgoznak marketingesek, pszichológusok, cégek, politikusok – és nyilván nem mindenki gonoszságból. Tehát nem azért, mert azt akarják, hogy a szegény ember szegény legyen és szenvedjen, csak éppen például a hatvanas években a marketingesnek az volt a feladata, hogy adjon el több Coca-Colát, és ez így adódott össze.

Címfotó: Pexels