A különböző politikai szereplők számos érték képviseletét szokták zászlóra tűzni. Az Orbán-rendszer sokadik évében liberális és baloldali szereplők egyaránt hivatkoznak az igazságosság, az egyenlőség, a demokrácia, a szolidaritás vagy éppen a szabadság képviseletére a NER-rel szemben. Ennek okán

a hazai rendszerkritikus baloldal komoly figyelmet fordít arra is, hogy éles határokat húzzon ezeknek az értékeknek a liberális és baloldali értelmezései között.

Gyakran hangsúlyozza, hogy a liberálisokkal szemben egy baloldali számára a demokrácia egyaránt jelent politikai és gazdasági demokráciát. Az igazságosság, az egyenlőség, a szolidaritás és a szabadság fogalmai pedig nem merülnek ki abban, hogy Magyarország a jelenleginél hűségesebb tagja kell, hogy legyen az Európai Uniónak, hiszen pontosan tudja, hogy az EU elsősorban nem ezeket az értékeket, hanem a nyugat-európai centrumtőke érdekeit képviseli.

Hogyan jelenik meg az egészség a mai Magyarországon?

Azt a kérdést viszont egyelőre még nem tette fel magának a hazai baloldal, hogy vajon az egészségnek is van-e külön jobb- és baloldali értelmezése? Illetve, hogy más értékekhez hasonlóan megfogalmazható-e a kapitalizmus átfogó kritikája az egészség perspektívájából is? Máté Gábor mindkét kérdésre egyértelműen igennel válaszol tavaly megjelent könyvében, amelyet fiával közösen írt.

A mindennapokban a különböző politikai szereplők sokat beszélnek az egészségről, főként jelzőként (mi egészséges és mi egészségtelen). Sok liberális hangoztatja, hogy lehet, hogy Magyarország egyelőre nem diktatúra, de már biztosan nem is egészséges demokrácia. Az utóbbi két évben egyre több kormánypárti szereplő állítja, hogy a gyerekek számára egészségtelen az érintkezés az úgynevezett genderideológiával (jelentsen ez akármit is). A 2022-es választásokat követően pedig az is gyakran elhangzott, hogy kormányváltás csak olyan pártokkal és mozgalmakkal valósítható meg, amelyek képesek erős és egészséges szervezetként működni.

Az már nem szokott felmerülni, hogy vajon egyértelmű-e, hogy mit jelent az egészség és az egészségesség. Pedig az emberek politikai képzelőerejére hatással van, hogy mit értenek alatta, függetlenül attól, hogy ezt tudatosan teszik-e vagy sem. Természetesen azt fontos elismerni, hogy a rendszerkritikus baloldal már most is egyértelműen azon az állásponton van, hogy az egészség nem egyéni, hanem társadalmi kérdés és az egyén társadalmi-gazdasági helyzete jelentős hatással van az egészségére. Ezzel azonban még nem ad egyértelmű választ arra, hogy mi is pontosan az egészség és hogy miért legyen baloldali az, aki egy egészséges társadalmat szeretne.

Test és lélek?

Máté Gábor egyik alapállítása, hogy noha a kapitalizmus alapjaiban mérgező, az ember szinte bármihez képes alkalmazkodni, így egy egészségtelen elképzelésekre épülő társadalomban a saját biztonsága érdekében, lépésről-lépésre inkább elfogadja annak hamis mítoszait. Sőt, sokan aktívan hozzájárulnak ahhoz, hogy a társadalom aktuális szerkezete megkérdőjelezhetetlen maradjon. Vagy azért, mert azt gondolják, hogy ez az érdekükben áll, vagy mert annyira elfogadottá vált számukra ez a környezet, hogy már az a felismerés is túl megterhelő lenne, hogy az életüket átható összefüggő és szinte mindenre kiterjedő világkép alapvetően egészségtelen.

Ennek megértéséhez viszont először azt kell felülvizsgálnunk, hogy hogyan tekintünk az egészségre. Nem mindegy, hogy mit gondolunk arról, hogy mi a stressz, hogy mi van hatással az egészségünkre és mi nem, hogy hogyan alakulnak ki a különböző betegségek és hogy ki számít egészségesnek.

Máté Gábor szerint az egyik első fontos felismerés az, hogy

általában egymástól elkülönítve beszélünk az emberek testi és lelki egészségéről, miközben számtalan kutatás bizonyítja, hogy a kettő szorosan összefügg. Amit testi és lelki egészségnek nevezünk, tulajdonképpen elválaszthatatlan egymástól.

Egymástól szigorúan elválasztva beszélni testi és lelki egészségről nemcsak értelmetlen, de káros is lehet, mert megakadályozza fontos összefüggések felismerését (Máté–Máté 2022: 54–55.).

Például, számos ráktípus és autoimmun betegség esetében jelentős összefüggést állapítottak meg a betegség súlyossága és a beteg bizonyos rögzült viselkedésformái között. Egy 1982-es kutatásban „[ö]tvenhat, szövettani vizsgálat céljából kórházba felvett nő jellemvonásait vizsgálták – például az érzelmek elfojtását, a racionalizációra való hajlamot, a jótékony magatartást, a konfliktuskerülést és a szuperautonóm öngondoskodást” (Máté–Máté 2022: 55.). Még azok az értékelők is 94 százalékos pontossággal jósolták meg, hogy diagnosztizáltak-e emlőrákot egy adott páciensnél, akik nem is kerültek közvetlen kapcsolatba a nőkkel, csak a velük készült interjúkat olvasták.

Egy korábbi kutatás szintén arra a következtetésre jutott, hogy „az emlőrákban szenvedő nők feltűnő jellegzetessége volt, hogy szignifikánsan nagyobb arányban fojtják el szokatlan erővel a haragjukat és más érzéseiket” (Máté–Máté 2022: 56.), mint azok a nők, akiket jóindulatú daganattal diagnosztizáltak a szövettani vizsgálataik alapján. Az emberek azonban gyakran még kutatások nélkül is sejtik vagy tudják, hogy a lelki és testi egészség éles elválasztása értelmetlen.

Két amerikai neurológus arra figyelt fel az 1990-es években, hogy a klinikájuk személyzete meglepő pontossággal jósolja meg, hogy kit fognak amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) – azaz a központi idegsejtek pusztulásával járó, szinte kivétel nélkül halálos betegséggel – diagnosztizálni. A személyzet gyakran olyan megjegyzéseket írt a páciensek dokumentumainak szélére, mint hogy „[f]élek, hogy ez a nő ALS-es, túl kedves” vagy hogy „kizárt, hogy neki ALS-e legyen, ahhoz nem elég kedves” (Máté–Máté 2022: 56.), és a legtöbb esetben valóban igazuk volt.

Ha viszont az emberek tudományos bizonyítékok nélkül is képesek felismerni, hogy a test és a lélek nem választható el élesen, akkor mégis honnan származik ez az elképzelés?

Az egyik lehetséges válasz az, hogy a test és az elme fogalmi kettéválasztása a történelem során gyakran szolgálta a kizsákmányolás különböző formáinak legitimációját. Maga az elképzelés Descartes-tól származik és eredetileg nem kötődött a kizsákmányolás jelenségéhez. Azonban lehetővé tette annak az állításnak a megalkotását, mely szerint az „elme” (mind) az, ami igazán „emberi”, szemben a „testtel”, ami eredendően alsóbbrendű, nem megkülönböztetetten „emberi”.

Ez az elképzelés azt teszi lehetővé, hogy kontextustól függően bizonyos társadalmi osztályokról vagy csoportokról – például nőkről, nem „fehér” emberekről – vagy magáról a természetről azt az állítást lehessen megfogalmazni, hogy azok eredendően „testi” természetűek, emiatt pedig „természetük szerint” alsóbbrendűek. Azaz kizsákmányolhatók, gyarmatosíthatók más társadalmi osztályok vagy csoportok – például férfiak, „fehér” emberek – által, amelyek viszont eredendően „lelki” természetűek, azaz „emberibbek”, ők azok, akik igazán embernek számítanak (Pfeifer 2009: 529–530.). Tehát a test és a lélek éles fogalmi kettéválasztása olyan elképzelés, amely alapvetően a kizsákmányolást, a tőke érdekeit szolgálja, vagyis jobboldali.

Máté Gábor ezzel szemben az egészség biopszichoszociális megközelítését javasolja, amely szerint az emberi szervezetre dinamikus egyensúlyra törekvő rendszerként kell tekintünk (Máté–Máté 2022: 69–70.). E felfogás szerint az emberi szervezet értelmezhetetlen a társadalmi-gazdasági és természeti környezetének ismerete nélkül, mert „az egészségünk a testünkön kívüli ügy” (Máté–Máté 2022: 84.). Kutatások szerint az emberek egészsége feleannyira múlik a számukra elérhető egészségügyi rendszer minőségén, mint az őket körülvevő társadalmi-gazdasági rendszeren (Máté–Máté 2022: 359.).

Egymástól független függőségek

Ez azt is jelenti, hogy senki sem lehet egészséges, ha a környezete sem az. Bár egyértelműnek tűnik, ez az állítás is ellentmond az egészség jobboldali értelmezéseinek. Hiszen a kapitalizmusnak szerves része, igazoló ideológiája az individualizmus, amely azt állítja, hogy „mindannyian csak külön létezünk, illetve a saját individuális céljainkért küzdünk” (Máté–Máté 2022: 318.). A szerzők szerint „[m]inél inkább elfogadjuk ezt a definíciót, annál jobban elidegenedünk önmagunk létfontosságú, az egészségünkhöz nélkülözhetetlen aspektusaitól” (Máté–Máté 2022: 318.).

Az elidegenedés itt azt jelenti, hogy ha az ember szervezete valamilyen okból úgy ítéli meg, hogy túl veszélyes lenne az adott pillanatban megélnie valamilyen érzést, akkor az elidegenedést választja, az ember „leválik” önmagáról, ami jelentősen megterheli a szervezetet. Máté Gábor szerint az elidegenedés az egyik legfontosabb oka annak, hogy például az Egyesült Államokban az 1990-es évek vége óta emelkedőben van a reménytelenség okozta halálozások száma.

Reménytelenség okozta halálozás alatt elsősorban az öngyilkosságokat és a droghoz vagy alkoholhoz kötődő halálokat kell érteni. Bár a szív és érrendszeri betegségeket is ide lehetne sorolni, ezekre sok más tényező is befolyással van, ami miatt nehezebben számszerűsíthető, hogy mekkora az ezekhez kapcsolódó a halálesetekben a reménytelenség szerepe (Scheiring 2020).

Fontos sajátossága ennek a halálozási válságnak, hogy leginkább a fehér, diploma nélküli, középkorú amerikaiakat érinti, aminek meghatározó okai a jelenleg is zajló dezindusztrializáció és az ezt követő társadalmi dezintegráció. Az elmúlt 20 évben alapvetően olyan, főleg fehér lakosságú városokban épült le az ipar, ahol korábban az élet a gyárak köré szerveződött, azaz ezekben a közösségekben sokan egyszerre veszítették el a megélhetésük forrását és az identitásuk egyik alapvető elemét is (Scheiring 2020).

Máté Gábor azt állítja, hogy „a legnyersebb individualista erkölcsöt a világ legfejlettebb kapitalista országa termelte ki” (Máté–Máté 2022: 312.), amely felerősíti a társadalmi dezintegrációt. Az a gyakori elképzelés azonban mégis téves, hogy az amerikaiak mindig is individualisták voltak, hiszen a neoliberális fordulat előtt az Egyesült Államokban a munka és a fogyasztás területén is meghatározó volt a fordista termelésszervezés, amelynek központi eleme a tömegtermelés és a standardizáció (Gerőcs 2021).

Máté Gábor szerint

„Mondhatunk bármit a Fordhoz vagy a General Motorshoz hasonló vállalatok céges, társadalmi és ökológiai erkölcséről, a szakszervezetekkel megerősített munkahelyek több generáción keresztül munkát, fizetést és sokak számára igazi elhivatottságot jelentettek. Az észak-amerikai munkásosztály azonban váratlanul ipar nélkül maradt, és ez nemcsak a rendszeres fizetés biztonságától, hanem az életcéljuktól is megfosztotta őket, ami csak súlyosbította a járványszerűen terjedő diszlokáció érzését. A szolgáltatóiparban szaporodó munkahelyek és az Amazon raktárai nem adják meg az azonosulás olyan lehetőségét, amilyet a gyári állások számos helyen nyújtottak. Ezek a folyamatok elvették az emberektől azt az érzést, hogy céljuk és emberi kapcsolataik vannak…” (Máté–Máté 2022: 324.).

A reménytelenség okozta halálozások számának növekedését azonban megfelelően kell értelmeznünk. A két leggyakoribb téves elképzelés a függőségekről ugyanis az, hogy „az addikció »rossz döntések eredménye« vagy »betegség«” (Máté–Máté 2022: 237.). A létbiztonság elvesztése elsősorban nem azért vezet függőséghez, mert az ember ilyenkor könnyebben hoz „rossz döntéseket” vagy mert az pusztán biokémiailag hajlamosabbá tenné a szervezetet arra, hogy hozzászokjon különböző szerekhez – állítják a szerzők.

Máté Gáborék szerint „nem azt kell először megkérdezni, mi a baj az addikcióval, hanem azt, hogy mi a jó benne” (Máté–Máté 2022: 241.). Fontos lenne, hogy a függőségekre „betegség” vagy „rossz döntések eredménye” helyett a szervezet olyan kísérleteként tekintsünk, amelynek célja, hogy megkímélje az embert valami még nehezebben elviselhetőtől.

Márpedig a súlyos társadalmi dezintegráció tényével valóban megterhelő lehet szembenézni.

Ellentmondások szorításában

Máté Gáborék nézőpontja, mely szerint az embert a szervezete minden helyzetben védeni próbálja, elengedhetetlenül fontos, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért viseli el a társadalom többsége a kapitalizmust, ha az ennyire egészségtelen.

A kapitalizmusnak ugyanis sajátossága, hogy krónikus stresszt okoz. De mit is jelent ez pontosan? A stresszt az emberek általában vagy egyértelműen káros, kerülendő jelenségként értelmezik, vagy olyan működésként, amely bizonyos helyzetekben növeli a teljesítményt. Máté Gábor ezzel szemben más perspektívából közelíti meg a stresszt.

Nem azt állítja, hogy a stressz jó vagy rossz, hanem azt, hogy meghatározott szerepe van. A stressz funkciója minden esetben az, hogy lehetővé tegye, hogy az ember egy vélt vagy valós veszélyhelyzetet a lehető legjobban tudjon kezelni.

A stresszhormonok feladata, hogy mozgósítsák a szervezet összes erőforrását arra, hogy megőrizze a saját sértetlenségét. Ezért az akut stressz önmagában nem egészségtelen, mert egész egyszerűen a szervezet egyik válaszreakciójának rendeltetésszerű működését váltja ki.

A krónikus stressz hatására azonban olyan állapotok állandósulnak a szervezetben, amelyek hosszú távon rendkívül egészségtelenek.

Például, akut stressz esetén fontos, hogy a test bizonyos pontjain az erek összeszűkülnek, mert így nő a vérnyomás és több oxigén kerül a vázizmokba. Krónikus stressz esetén viszont a túl hosszú időn át összeszűkült erek érrendszeri betegségekhez vezetnek. De miért okoz a kapitalizmus krónikus stresszt?

Az talán nem igényel részletes magyarázatot, hogy miért küzdenek krónikus stresszel azok a társadalmi osztályok tagjai, akik olyan mértékben ki vannak zsákmányolva, hogy munkabérük a munkaerejük újratermelését sem fedezi. Az egészség biopszichoszociális megközelítését alkalmazva felmerül a kérdé: a többi társadalmi osztály miért hagyja, hogy ez megtörténjen, ha tudjuk, hogy egy egészségtelen társadalmi környezet e társadalmi osztályok egészségére is káros?

E kérdésre Máté Gábor válasza az, hogy az egészség fogalmának jobboldali értelmezései, elsősorban az individualizmus, ellehetetlenítik azt a felismerést, hogy egészségtelen társadalmi környezetben senki sem lehet igazán egészséges. Az az elképzelés, hogy „mindannyian csak külön létezünk, illetve a saját individuális céljainkért küzdünk” (Máté–Máté 2022: 318.), vagyis, hogy különböző „testi” és „lelki” erőforrások fenntartható felhalmozásával az egyén egészségessé válhat, egyértelműen nem lehet a baloldal álláspontja.

Itt van azonban egy második kérdés is: létrejöhet-e egészséges kapitalizmus, ha megvalósulna mindaz, ami eddig csak meghatározott időszakokban és helyeken történt meg a kapitalizmus története során, hogy a társadalom minden tagjának legalább annyi erőforrás jusson, hogy a saját munkaerejét újra tudja termelni?

Ha megvalósulna a második kérdésben leírt helyzet – ami 2023 Magyarországáról és számtalan más helyzetből nézve is már-már lehetetlennek tűnik –, Máté Gábor szerint akkor sem lehetne egészséges a kapitalizmus. Egyrészt, az egészség már említett jobboldali értelmezései ebben az esetben is gyakran egészségtelen iránymutatást adnának az emberek mindennapjaiban. Másrészt,

a társadalmi osztálykülönbségek önmagukban is egészségtelenek.

Michael Marmot egészségkutató Whitehall-vizsgálatában arra a következtetésre jutott, hogy „a brit kormányzati tisztviselők körében a beosztás korrelál a szívbetegség, a rák és a mentális problémák diagnózisával” (Máté–Máté 2022: 361.). Azaz, Marmot olyan emberek egészségét vizsgálta, akik mind viszonylagos anyagi biztonságban éltek. A társadalmi egyenlőtlenségek már önmagukban is krónikus stresszt váltanak ki egy individualista társadalomban.

Az embert a szervezete úgy próbálja megvédeni a társadalmi lecsúszás végzetes vagy legalábbis végzetesnek tűnő veszélyével szemben, hogy azzal maradandóan károsítja önmagát.

Egészség vagy kizsákmányolhatóság?

Felmerül a kérdés, hogyha az egészség különböző jobboldali értelmezései ennyire hibásan írják le azt, hogy hogyan is válhat egészségessé valaki, akkor mi lehet a valódi hasznuk? Máté Gábor észrevételei arra engednek következtetni, hogy az egészség jobboldali értelmezései az ember egészségét kizsákmányolhatóságával teszik egyenlővé.

Azaz, minél inkább kizsákmányolható valaki, annál inkább egészségesnek számít a tőke számára. Ez azt is jelenti, hogy az egészségnek több, egymással ellentmondásban levő jobboldali értelmezése is létezhet attól függően, hogy adott helyzetben pontosan mi szolgálja a profitráta növelését. Aki azt állítja, hogy teljesen egészségesnek érzi magát a jelenlegi rendszerben, az van igazán komoly bajban, mert ez azt jelenti, hogy a szervezete minden reményt feladott és úgy döntött, hogy azzal tudja a legjobban megvédeni magát, ha elfogadja a fennálló helyzetet, minden ellentmondásával együtt.

Márpedig „semmit sem lehet megváltoztatni, amíg nem nézünk szembe vele. Aki hajlandó csalódni, az harcba száll a tagadással, amely a fennálló világ egyik legerősebb támasza” (Máté–Máté 2022: 529.). A baloldali rendszerkritika befogadhatóságát, átélhetőségét azonban gyakran nehezíti, hogy mivel az egész kapitalista rendszert, mindent átszövő struktúrákat bírál, az ehhez társított képzeletekben az emberek vagy a közösségek nem igazán tudnak aktív szereplőkként megjelenni.

Például, amikor a baloldal a többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetése mellett érvel, akkor nem nehéz elmagyarázni, hogy ez miért csökkentené a vagyoni egyenlőtlenségeket és azt sem, hogy ezáltal nagyobb mértékben hozzá tudnak járulni az állami és közösségi intézmények fenntartásához azok, akik ezt megtehetik. Viszont maga az elképzelés alapvetően különböző pénzösszegek egyik helyről a másikra történő mozgatását írja le. A kapitalizmus egészségtelen működéseinek kritikája azonban hozzásegíthetné a baloldalt ahhoz, hogy állításai befogadhatóbbak, átélhetőbbek legyenek azáltal, hogy a hozzájuk társított elképzelésekben az emberek és a közösségek aktívabb szereplőkként jelennek meg.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a hazai rendszerkritikus baloldal egyelőre még nem vizsgálta felül átfogóan, hogy milyen helyzetekben alkalmazza az egészség baloldali vagy jobboldali értelmezéseit.

Pedig fontos lenne, hogy más kérdések mellett arra is határozottan, egyértelműen és hitelesen tudjon válaszolni, hogy egészséges vagy kizsákmányolható társadalmat szeretne-e létrehozni. A jobboldalnak ugyanis már egy ideje van világos válasza.

Címfotó: Josh Hild – Pexels

Irodalom

Gerőcs Tamás (2021): Magyarország függő fejlődése: Függőség és felzárkózás globális történeti perspektívában. Budapest: Napvilág Kiadó (Helyzet Műhely Könyvek).

Dr. Máté Gábor – Máté Dániel (2022): Normális vagy: Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban. Budapest: Open Books.

Pfeifer, Theresa H. (2009): Deconstructing Cartesian Dualisms of Western Racialized Systems: A Study in the Colors Black and White. Journal of Black Studies, 39 (4): 528–547.

Scheiring Gábor (2020): Kapitalizmus és a reménytelenség okozta halálozás. Új Egyenlőség, 2020. június 28.