BALMIX - Szögek, rácsok és utcabútorok – hogyan vált kirekesztővé a köztér?

E cikksorozat harmadik, záró részében bemutatjuk, hogy a dzsentrifikációval járó térbeli kirekesztés hogyan valósul meg fizikailag. A tudatos várostervezési megoldások számos ember térhasználati szokásait befolyásolják és a városi közterek szabályozásának eszközeivé válnak.

A Budapest nyolcadik kerületében található Corvin-negyed a 2000 évektől kezdődően hatalmas változásokon ment keresztül egy átfogó rehabilitációs program keretében. A rehabilitáció az épületek és ezzel együtt a lakosság jelentős részének kicserélődését eredményezte.

A rehabilitáció történetét e cikksorozat első része mutatja be részletesen. A második rész a negyed közterületeinek átalakulásáról szól.

A dzsentrifikáció nemcsak a lakosság kicserélődésével jár. Az adott városrész közterületeinek használói is megváltoznak. Ez pedig nem feltétlenül következik be magától.

A város közterei lehetnek exkluzívak, kirekesztőek, ugyanakkor közösségépítőek és befogadóak is. Nem a véletlen műve, hogy a kettő közül melyik érvényesül. A tervezés és szabályozás nagyban meghatározza, hogy kik, mikor és mennyi időt töltenek adott közterületeken.

E záró részben a térbeli kirekesztés fizikai megnyilvánulásait elemezzük. Szó lesz a privatizáció szerepéről, valamint a mindennapi tárgyak – mint például a szögek, a rácsok, a kerítések és az utcabútorok – jelentőségéről a várostervezésben.

Kirekesztő terek

A Corvin-negyed közterületeinek vizsgálata során a teret társadalmi termékként fogjuk fel. Mindennapi életünk helyszíneit a kapitalista berendezkedés hozza létre, e tereket a tőkés rendszer gazdasági és társadalmi ideológiája szervezi. Ez nem feltétlenül magától értetődő, és az átlagos járókelő számára gyakran megbújik a tér semlegességének leple alatt a várostervezés nagyon is tudatos tértermelése. A következőkben a minket körülvevő fizikai tér városlakókra gyakorolt hatását elemezzük.

Privatizáció

1. kép: Privát biztonsági szolgálat a Corvin Plázában

A közterületek magánosítása, félnyilvánosérré alakítása fontos eszköze a területet látogató emberek megválogatásának. Félnyilvános terek például az utcákat, illetve tereket elfoglaló kocsmák, kávézók, valamint a plázák és vásárlóutcák.

E magántulajdonban lévő terek elvileg mindenki számára hozzáférhetőek, gyakorlatilag azonban csak fogyasztásért cserébe vehetők igénybe, a fogyasztás zavartalanságát pedig biztonsági őrök garantálják.

Aki megfelel a félnyilvános magánterekké alakított közterek elvárásainak, nyugodtan élvezheti a szolgáltatásokat. Aki azonban nem, azt elküldik a biztonsági szervek. A biztonsági őrök a vendéglátóhelyeken és plázákban rendőrhöz hasonló szerepet vesznek fel.

Itt azonban a szabályozás önkényesebb, mint a köztereken, és lehetővé teszi az olyan emberek kirekesztését is, akiket egy közterületről nem lehetne indokoltan elküldeni. Az elküldés vagy „kidobás” megalázó, elszenvedőjére a deviancia bélyegét süti. Ez a fajta diszkrimináció a marginális csoportok, ezen belül különösen a hajléktalan emberek dehumanizációjához vezet. Emiatt ezek az emberek gyakran elkerülik e magántereket, és ezáltal egyre nagyobb arányban szorulnak ki a negyed rehabilitált köztereiről is.

A város vezetősége e helyeken is megspórolhatja saját közterületeinek felügyeletét, ha e feladatot „kiszervezi” a magánszektorba, privát biztonsági cégeknek (Davis 1999–2000). A tér ellenőrzése és használatának szabályozása a megfelelően reklámozható városi imázs kialakítását is megkönnyíti (Coleman 2004; Zukin 1998).

A magán- és köztereken a tőke fölénye fizikailag is formát ölt: a tőke magántere elfoglalja a köz terét.

A félnyilvános terek elterjedése az emberek térhasználatára is nagy hatással van. Az alapvető választás a városhasználó a következő: vagy fogyaszt vagy kiszorul e félnyilvános térből.

A Corvin-sétányon tartózkodók számára szűkösek a lehetőségek a tér kihasználására, ha nem veszik igénybe a különböző üzletek teraszait. A nem fogyasztáshoz kötődő tevékenységek korlátozva vannak a térkialakítás által. Akik nem ilyen céllal érkeznek a sétányra, jellemzően csupán áthaladnak rajta, vagy ideiglenesen pihennek le.

A teraszok között található sávot elsősorban az üzletek közötti közlekedésre használják. A részvételt a helyi életben (mind a fizikai térben, mind szimbolikusan) nem a közösséghez tartozás biztosítja, hanem az, hogy az adott egyént befogadják-e a fogyasztói terekbe, azaz tud-e fogyasztani vagy sem (Olsen 2019).

A Corvin-pláza a félnyilvános magántér leglátványosabb helyi megjelenése. A 34600 négyzetméter alapterületű komplexum központi pozíciót foglal el a negyedben. A körút felőli vége a Corvin-mozival találkozik, másik végéből pedig a sétány indul. A plázák fontos szerepe, hogy új lakókat vonzzanak e negyedekbe (Zukin 1998).

Emellett a koncentrált fogyasztási térként értelmezhető pláza kiemelkedően jövedelmező vállalkozás. A fellendülő gazdasági tevékenységnek köszönhetően újabb és újabb magánszereplőket tud a környékre vonzani, miközben jelentősen növeli az állami adóalapot is.

Az új lakók bevonzásában meghatározó a privatizált szolgáltatások megjelenése is.

A MindenKid nevű magánóvoda a Corvin-sétány végén helyezkedik el és fizetős gyermekmegőrzési lehetőséget biztosít. Bár a kerületben 2021-től jelentős óvodafejlesztési program indult, a tehetősebb rétegek megtehetik, hogy a nyolcadik kerületi állami óvodák helyett, angol nyelvoktatást és kiscsoportos foglalkozásokat biztosító „elitoviba” járassák gyerekeiket.

Ezenfelül két magánorvosi rendelő is található a negyedben (ez és ez), ami szintén a magasabb színvonalú szolgáltatások igénybevételét teszi lehetővé, elkülönülve a kerület többi lakójától.

Fizikai infrastruktúra, kirekesztő tárgyak

A következőkben olyan tárgyakat mutatunk be, melyek meghatározóak az adott közterület használata, vagy inkább nem használata szempontjából. A negyedben számos „hajléktalanhárítóval” találkozhatunk, melyeket a hajléktalan emberek ellen irányuló erőszak passzív eszközeiként is értelmezhetünk (Misetics 2010).

Emellett vannak olyan várostervezési megoldások és utcabútorok is, amik általánosságban is lehetetlenné teszik a hosszabb időt felölelő, kényelmes közterületi időtöltést. Aki megteheti, inkább a kényelmesen kialakított félnyilvános helyeken tölti el az idejét. Akinek ez nem lehetséges, az kiszorul az adott területről.

Szögek, rácsok, kerítések

2. kép: Tüskés felület; Nyugati pályaudvar környéke; 3. kép: Ülést és fekvést ellehetetlenítő „díszítés” a Falk Miksa utca és Szent István körút sarkán

4. kép: Hullámos „hajléktalanhárító” a Corvin-negyedben

5. kép: Ablakpárkányt védő fémkerítés a Corvin-negyedben

6. kép: Védőrács az erkély alatt a Corvin-negyedben

A tárgyak általi kirekesztés egyik legszembetűnőbb módja a hajléktalan emberek ellen irányul. A szöges, tüskés felületekre és az alvást lehetetlenné, illetve kényelmetlenné tévő rácsokra az emberek gyakran „hajléktalanhárítókként” hivatkoznak. Budapesten sétálva több helyen láthatunk ilyeneket, gyakran meleget adó helyek közelében, mint például a nyolcadik kerületi Rákóczi téri metrófeljárónál. Sok helyen alkalmaznak az ablakpárkányok szélén fémdíszítéseket, fémkerítéseket vagy tüskéket, hogy ne lehessen odafeküdni. Egy másik példa a földszinti teraszok alatti terület körbekerítése.

7. kép: Magánterület! Illetékteleneknek belépni tilos!

A környékbeli házak kerítésén is gyakran felbukkannak szögek és tüskék. Az egyik újépítésű házat szöges kerítés öleli körbe, melyen a „Magánterület! Illetékteleneknek belépni tilos!” felirat látható. Ez jól szemlélteti az új lakosság szimbolikus és fizikai elszigetelődését a környék (korábbi) problémás lakosaitól.

Utcabútorok

Az utóbbi időben számtalan tér megújult, ami új padok és székek megjelenésével járt. Sokszor kérdezik bosszankodva az emberek, hogy mi értelme van vajon az egymás mellé helyezett egyszemélyes székeknek, vagy az épp a legzavaróbb helyen elválasztott padoknak.

Elsőre talán úgy tűnhet, hogy e tervezési megoldások bugyuták vagy elhibázottak, de az arra tévedő szerelmespárokon kívül nem sokakat zavarnak igazán. Ami az átlag budapestinek egyszerű kellemetlenség, a hajléktalan emberek számára ellehetetlenítő körülmény, hiszen ezeken a padokon képtelenség hosszabb ideig tartózkodni, vagy aludni.

Az ilyen jellegű utcabútorok eszközök a hatalom kezében arra, hogy rendőrök, vagy közterületfelügyelők nélkül is megóvjanak egy adott területet az „absztrakt veszélytől” (Belina 2013).

8.. kép: Piskóta alakú utcabútor a Corvin-negyedben

9. kép: Egyszemélyes kőszékek a Corvin sétányon

Emellett ott vannak még a modern dizájnú utcabútorok, mint például a furcsa, piskóta alakú ülőalkalmatosságok, a különböző irányokba néző, inkább dekoráció-számba menő székek és az ülőkövek. Itt a tervezés már nemcsak a hajléktalan emberek kirekesztésére szolgál, hanem az emberek általános közterületi tartózkodását célozza.

A fém és a kő felületek nemcsak kényelmetlenek, de nyáron forróak, télen pedig hidegek. A legtöbb ember nem szeret rajtuk annál több időt eltölteni, mint amennyit egy érkező barátra várakozik. Ezáltal a város lakóit ügyesen „elterelik” bizonyos közterületekről, ellehetetlenítve a terek közös használatát.

A Corvin sétányon számtalan további példát is találunk a kirekesztő utcabútorokra. E megoldások, amelyek elsőre csak kreatív vagy formabontó tervezési elemeknek látszanak, erősen befolyásolják a közterületek használatát.

Biztosítják, hogy ezen a területen csak az időzzön kényelmesen, aki a Corvin sétány vendéglátóhelyeinek teraszán fogyaszt. Arra is láthatunk azonban példát, hogy a több fős társaságok, illetve családok a sétányt díszítő növényágyak kőperemén foglalnak helyet, hogy egymás mellett tudjanak ülni – még akkor is, ha ez a felület keskeny, lejt, és szintén kőből készült.

Jó példája ez annak, hogy az emberek nemcsak passzív elszenvedői lehetnek a terek kialakításnak, hanem aktív formálókká is válhatnak, megtagadva és átalakítva a tervezők által elképzelt és felajánlott térhasználatot.

Felújított közterek, parkok

A felújítási hullámmal teljes terek és parkok is megújultak. A rehabilitált zöld terek köré sokszor kerítéseket húztak fel, melyek elsőre szintén semlegesnek tűnhetnek. A kerítések azonban elvágják a közterületeket, körbevételükkel azt sugallják, hogy az adott területnek meghatározott célja van, legyen az játék, sport vagy pihenés.

A kerítések fizikai és átvitt értelemben is megvédik e területeket az „oda nem illőktől” és a lézengőktől. A pihenni vágyókban megerősítik azt a gondolatot, hogy az adott tér egy adott típusú használatra van fenntartva, és ez nem az életvitelszerű tartózkodás. A kerítések megjelenésével a parkok zárhatóvá váltak, a belépés (illetve bemászás) illegális és büntethető tevékenység lett.

11. kép: A körbekerített Brunszvik Júlia tér

Ez a hajléktalan emberek életterét különösen leszűkíti – nemcsak gyakorlatilag, hanem jogilag is, miközben igazolja az ellenük alkalmazott fizikai erőszakot. A közterek körbevétele nemcsak a hajléktalanság szempontjából meghatározó, az éjszaka az utcán időzni kívánó embereket is máshová tereli.

A Corvin-negyed szomszédságában elhelyezkedő Tűzliliom parkot is felújították az elmúlt években; korábban átjárható, körbekerítetlen terület volt, a közepén kerttel. A felújítás után a térre játszóteret és egy kutyafuttatót is építettek, mindkettőt magas fémkerítéssel vették körbe.

A park korábban állandó lakóinak tekinthető hajléktalan férfiak most a kerítés szélén ülnek „életvitelszerűen”. Valószínű azonban, hogy idővel „kényelmesebb” törzshely után fognak nézni, ezáltal a tér köré felhúzott vaskerítés eléri célját.

13-14. kép: A Tűzliliom park a felújítás előtt és után

15. kép: Hajléktalan férfi a park kerítésénél a Tűzliliom park mellett (Forrás: Google Maps)

Közvécék

Végül, de nem utolsó sorban említést kell tenni a közvécék kérdéséről. 2021-ben Budapesten 90 darab közvécé üzemelt, melynek több mint felénél 180–250 Ft használati díjat kellett fizetni.

A közvécék kérdése a hajléktalan emberek számára különösen nagy problémát jelent, de nem csak nekik. Másoknak is kellemetlen, ha nem áll rendelkezésre a közelben olyan mosdó, aminek nincs fogyasztáshoz kötve a használata. A városvezetés számára egyszerű kiutat jelent az állampolgári számonkérés elől, ha az illemhelyek kérdését a félnyilvános szférába tolja át (Davis 2010).

A vendéglátóhelyek és plázák vécéi a fogyasztók számára nyitva állnak, ezek azonban nem mindenki számára hozzáférhetőek.

Fotók: a szerzők saját felvételei

Irodalom

Belina, Bernd (2013): Városi egyenlőtlenségek kormányzása a büntetőjog alkalmazásával: Bűnözés és térbeliség általi kormányzás. In Bodnár Judit – Czirfusz Márton – Gyimesi Zoltán – Jelinek Csaba (szerk.): Kritikai városkutatás. Budapest: L’Harmattan Kiadó, 367–385.

Coleman, Roy (2005): Surveillance in the City: Primary Definition and Urban Spatial Order. Crime, Media, Culture, 1 (2): 131–148.

Davis, Mike (1999–2000): Los Angeles, az erődváros: a városi tér militarizációja. Budapesti Negyed, 1999/4–2000/1 (26–27): 27–50.

Davis, Mike (2010): Pokoli logika: Hajléktalanként Los Angelesben. Replika, 21 (71): 59–65.

Misetics Bálint (2010): Otthontalan, csupa csősz világ: Hajléktalanság és kriminalizáció Magyarországon. Replika, 21 (71): 29–44.

Olsen, Niklas (2019): The Sovereign Consumer: A New Intellectual History of Neoliberalism. Cham: Palgrave Macmillan.

Zukin, Sharon (1998): Urban Lifestyles: Diversity and Standardisation in Spaces of Consumption. Urban Studies, 35 (5–6): 825–839.