BALMIX - A növekedési modellek politikája és a populizmus változatai Kelet-Közép-Európában II.

Az előző részben bemutattam, hogy az exportvezérelt, neoliberális növekedési modellt milyen eltérésekkel intézményesítette Kelet-Közép-Európa három országa. Magyarországon az ipar- és szociálpolitika kudarcot vallott, ami jelentős társadalmi és gazdasági dezintegrációhoz vezetett. Lengyelország erősebb volt az iparpolitikában, de gyengébb a szociálpolitikában, így a gazdaság nem, csak a társadalom dezintegrálódott. Csehország volt a legsikeresebb a két fronton, így lehetővé tette egy szilárd hazai burzsoázia és egy pacifikált dolgozó középosztály kialakulását.

A cikk I. része itt olvasható

Az eltérő gazdasági és társadalmi dezintegrációs tendenciák eltérő lehetőségstruktúrákat nyitottak a populista társadalmi koalíciók számára. Erről szól az esszé második része.

A növekedési modell populista korrekciói

A társadalmilag és gazdaságilag dezintegrált Magyarországon a bizonytalan helyzetű munkavállalók és az eladósodott középosztály a 2000-es években kiábrándult a növekedési modellből (Pew 2009). A kutatások kimutatták, hogy a baloldali pártok összeomlása szoros összefüggésben áll gazdaságpolitikai programjukkal: a választók súlyosan büntetik a baloldali pártokat, ha gazdaságpolitikai téren jobbra tolódnak (Bodea–Bagashka–Han 2019).

A Magyar Szocialista Párt munkásosztálybeli támogatottsága jelentősen csökkent a 2000-es években. Ehhez képest a Fidesz és a Jobbik a 2000-es évek végére növelte támogatottságát a munkások körében.

A pénzügyi válság után a Fidesz és a Jobbik támogatottsága is magasabb volt a devizahitellel rendelkező, eladósodott családok körében (Enyedi–Fábián–Tardos 2014: 553).

A Fidesz politikai-gazdasági stratégiájának azonban nem ez a munkáslázadás az igazi mozgatórugója. A gazdasági dezintegráció magas szintje a magyar nemzeti tőkések körében hozzájárult a gazdasági nacionalizmus növekvő népszerűségéhez, ami segítette a Fidesz 2010-es választási sikerét, és azóta is hozzájárul a rendszer stabilitásához.

A magyarországi tekintélyelvű-populista hatalmi tömb azért különösen erős, mert a hazai tőkések is támogatják. A hazai tőkések egyre inkább elidegenedtek a baloldali-liberális kormányoktól, és érdekükben állt egy új formációt hatalomra segíteni, amely jobban elősegíti a tőkefelhalmozást.

Orbán a termelőszektorban a külföldi tőkésekkel is szövetkezett, de a hazai tőkések emancipációja az ő igazi újítása. A hazai kapitalisták másodlagos szereplőként integrálódnak az uralkodó társadalmi tömbbe. Orbán őket hozza helyezbe nem exportorientált és nem technológiai ágazatokban, amelyek felett az államnak jelentős befolyása van, mint például a kiskereskedelem, a közbeszerzés vagy a bankszektor.

Ezek az ágazatok azonban kívül esnek a növekedési modell magján. A gazdaság motorját továbbra is a külföldi exporttőke jelenti. Sőt, a Fidesz-kormány felerősítette a függő exportvezérelt növekedési modell legfontosabb alapelveit.

A nemzeti és nemzetközi tőke közötti új szövetségnek ára van, amit a munkavállalók fizetnek meg, akik pedig nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy a Fidesz kormányzása alatt javul a sorsuk. A nemzeti tőkések felpörgetett tőkefelhalmozása és a felső-középosztály feltőkésítése olyan intézkedéseket tett szükségessé, amelyek csökkentették a munkások alkupozícióját, és hozzájárultak a bérek folyamatos lenyomásához.

A Fidesz-kormány megváltoztatta a szociális jogok meglévő struktúráját, korlátozta a sztrájkjogot és a szociálisan kiszolgáltatottak érdekképviseletének minden elsődleges intézményi formáját, és drasztikusan beszűkítette az alsóbb társadalmi osztályok felfelé történő újraelosztását szolgáló szociálpolitikai rendszereket.

Annak érdekében, hogy ez a rendkívül konfliktusos növekedési modell politikailag fenntartható legyen, a Fidesz nacionalista-populista stratégiái az identitáspolitikát használják fel az exportvezérelt növekedés veszteseinek lecsillapítására – ez a magyarországi tekintélyelvű rendszer diszkurzív szoftvere. Emellett Orbán a demokráciát is megnyirbálta – ez adja a tekintélyelvű rendszer intézményi hardverét.

Magyarországon 2010 óta egyetlen választás sem volt szabad és tisztességes, az ország egy versengő tekintélyelvű, hibrid rendszerré degradálódott. Orbán illiberális projektje lényegében az uralkodó osztály projektje, amely kihasználja a liberális elitekkel szembeni ellenérzéseket, és nacionalista félfordulatot hajt végre a gazdaságpolitikában, hogy a nemzeti kapitalistákat integrálja a növekedési koalícióba. A növekedési modell korrekciója működik. Egy friss kutatás szerint a 2022–2027-es időszakban az egész világon Magyarországon nő majd a legnagyobb mértékben az ultragazdagok száma, 74,4%-kal (Árgyelán 2023).

Az erőteljes gazdasági növekedés ellenére Lengyelországban, ahogy Magyarországon is, erős társadalmi dezintegrációval járt az exportvezérelt növekedési modell. Ez a munkanélküliség növekedésében, a magas egyenlőtlenségekben, a munkaerőpiac bizonytalanságában és az eladósodás növekedésében öltött testet.

A 2000-es évek közepére a lengyelek nagy része elégedetlen lett az ország gazdasági helyzetével (Grosfeld–Senik 2010). Bár a kapitalizmusból való általános kiábrándultság Lengyelországban alacsonyabb volt, mint Magyarországon, az alacsony jövedelműek körében még mindig nagyon jelentős volt: Lengyelországban az átlagjövedelem alatt keresők 50%-a úgy vélte a 2000-es évek derekán, hogy a piacgazdaság bevezetése nem volt előnyös (Paczynska 2005).

A munkásosztályi kiábrándulása tehát döntő szerepet játszott a populizmus lengyelországi felemelkedésében is.

Lengyelországban azonban a gazdaság dezintegrációja nem érte el azt a szintet, amit Magyarországon. A különböző kormányok által alkalmazott iparpolitikai eszközök segítették a hazai tőkések tőkefelhalmozását, és megakadályozták a transznacionális és a hazai gazdasági szektorok közötti éles dualizmus kialakulását. Következésképpen a PiS nacionalista populistái nem tarthatnak igényt arra, hogy monopóliumként képviseljék a nemzeti kapitalisták érdekeit.

Bár a gazdasági patriotizmus a populista fordulat után is folytatódott, ez nem a PiS előjoga: a fő ellenzéki párt, Donald Tusk Polgári Platformja (PO) kiváló kapcsolatokkal rendelkezik a nemzeti kapitalistákhoz, akik már a populista PiS-kormány előtt is sikeresen szorgalmazták a tőkefelhalmozás politikáját (Naczyk 2021).

A PiS társadalmi-gazdasági stratégiája eltér a Fideszétől. A PiS kormányok nem erőltetik a gazdaság alapjainak drámai megváltoztatását a tőkefelhalmozás felgyorsítása érdekében. Ez egyben nagyobb teret enged az alsóbb rétegek igényeire való összpontosításnak is. A PiS szociálpolitikája (például a zászlóshajónak számító Család 500+ kezdeményezés) népszerűbb, mint a Fideszé, ami kisebb kockázatot jelent a munkásosztálybeli választók elidegenedésére.

A Család 500+ egy olyan juttatási rendszer, amelynek célja a születési arányok javítása és a családok pénzügyi támogatása. Minden 18 év alatti gyermeket nevelő lengyel család havi 500 PLN (kb. 100 Euró) adómentes juttatásban részesül.

A jövedelmi egyenlőtlenségek a PiS-kormány alatt csökkentek, Orbán alatt pedig nőttek. 2015-től a szociálpolitikai kiadások Magyarországon drasztikusan csökkentek, Lengyelországban pedig nőttek. A súlyos szegénység a 2015-ös populista fordulatot követően Lengyelországban csökkent, Magyarországon nőtt 2010 után.

Bár hiba lenne idealizálni a cseh modellt, nyilvánvaló, hogy a Cseh Köztársaság elkerülte a súlyos társadalmi és gazdasági dezintegrációt. A társadalmi és gazdasági dezintegráció alacsonyabb szintje esetén kisebb az esélye egy virulens populista ellenmozgalomnak. Bár a Cseh Köztársaságban a populista pártok és politikusok a kiábrándult vidéki munkásosztály támogatására is támaszkodnak, ez nem volt elegendő egy teljes körű illiberális áttöréshez vagy a növekedési modell mélyreható módosításához.

Jóllehet Babiš miniszterelnök néhány lépése erodálta a demokratikus minőséget, a bíróságokra vagy a civil társadalomra való nyomásgyakorlásra tett kísérletei kudarcot vallottak. Kormánya inkább ugyanazon növekedési modell technokrata-populista újrapántlikázása volt, anélkül, hogy a mögöttes gazdasági struktúrában és az uralkodó társadalmi tömb összetételében jelentős változás történt volna (Guasti 2020).

A cseh iparpolitika lehetővé tette egy erőteljesebb nemzeti tőkésosztály kialakulását. A cseh tőkéseknek ezért kevésbé van szükségük arra, hogy a nacionalista populisták védelmét keressék. Mivel a cseh nemzeti burzsoázia nem került szembe a függő kapitalizmus intézményeivel, mint Magyarország esetében, kevesebb a késztetés a növekedési modell alapvető módosítására.

A cseh burzsoázia szerves része volt az uralkodó társadalmi koalíciónak, és nincs szüksége a nacionalista populisták védelmére. Andrej Babiš, az ország egyik milliárdosa, az ANO párt alapító vezetőjeként 2012-ben maga lépett be a politikába. 2014 és 2017 között pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt, majd 2017-től miniszterelnök lett. Babiš a cseh pénzügyi érdekek integrációját testesíti meg a posztszocialista államban.

Magyar kuriózum: az elnyomó bérpolitika

Ábra: A bérhányad alakulása Kelet-Közép-Európában – Forrás: Európai Bizottság (2022)

A fenti ábra összefoglalja a régió növekedési modelljeinek egyik fontos aspektusát, bemutatva a bérhányad alakulását a Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon, összehasonlítva Németországgal, az exportvezérelt gazdaságok archetípusával.

Az ábra alátámasztja az esszében bemutatott érvet. A bérhányad Lengyelországban és Magyarországon jelentősen csökkent az 1990-es és 2000-es években, kivéve egy rövid szociáldemokrata időszakot 2002–2004-ben Magyarországon. Ezzel szemben a Cseh Köztársaságban az exportvezérelt növekedés a bérhányad folyamatos emelkedésével párosult, bár viszonylag alacsony szintről.

Lengyelország és Magyarország azonban a közelmúltban eltért egymástól. Míg Lengyelország populista kormánya módosította a növekedési modellt azáltal, hogy nagyobb figyelmet fordított a vidéki munkásosztály igényeire, addig Magyarország populista kormánya megkeményítette a neoliberális exportvezérelt modellt, miközben némi engedményt tett a nemzeti tőkéseknek.

E részleges gazdasági nacionalista fordulat árát a munkavállalók viselik: részesedésük a nemzeti jövedelemből drámaian csökkent Orbán Viktor kormánya alatt.

Magyarország az egyetlen ország a térségben, ahol csökkent a munkabérek részesedése a nemzeti jövedelemből az elmúlt évtizedben. A munkások jussa a gazdasági tortából sosem volt túl magas, de mára rendkívül alacsony szintre zsugorodott. Míg a német gazdaságban megtermelt jövedelem 60% a munkásokhoz, 40% a tőkéhez kerül, Magyarországon ez az arány fordított, a munka részesedése 45% körül van, és csökken.

Következtetések

Esszémben bemutattam, hogy Kelet-Közép-Európa exportvezérelt, függő növekedési modelljei hogyan hoztak létre különböző populista társadalmi koalíciókat. E koalíciók országonként eltérő módon viszonyulnak a növekedési modellhez. E különbségeket azzal magyaráztam, hogy az uralkodó társadalmi tömbök országonként másként válaszoltak a társadalmi és gazdasági dezintegrációra.

Az Orbán Viktor vezette Magyarország nemzeti-populista neoliberális stratégiája a nacionalista-populista politikusok és a nemzeti kapitalisták közötti szilárd társadalmi koalícióra épül, elfogadva a külföldi befektetők uralkodó szerepét a technológiaintenzív exportágazatokban. Kezdetben a munkavállalók is támogatták ezt az új növekedési koalíciót, abban bízva, hogy a nacionalista fordulat javítani fog a sorsukon.

A populista fordulatnak azonban a munkavállalók nem a haszonélvezői; ők fizetik meg a nemzeti burzsoázia és a nemzetközi ipari vállalatok felgyorsult tőkefelhalmozásának árát. Ahhoz, hogy a modell politikailag fenntartható legyen, Orbán Viktor nacionalista-populista legitimációs stratégiákra és a demokratikus intézmények elleni tekintélyelvű támadásokra támaszkodik.

A lengyel populizmus a nacionalista-populista politikusok és az elit liberalizmusa ellen fellázadt, dezindusztrializálódott vidéki területek munkásosztálya közötti szövetségre épül. A nacionalista-populista fordulatra a nemzeti kapitalisták körében kevesebb ösztönző erő volt. Így a lengyel populisták kevésbé vannak beágyazódva a gazdasági elitbe, ami nagyobb teret enged a tömegeket jobban kiszolgáló szociálpolitikának, és kisebb a kockázata annak, hogy elidegenítik a munkásosztálybeli választókat.

Lengyelországban a populista PiS kormányzása alatt a bérhányad növekedni kezdett, szöges ellentétben Magyarországgal. Az egyenlőtlenségek is csökkentek, szintén ellentétben Magyarországgal. Bár a PiS továbbra is támogatja a nemzeti tőkéseket, ez nem újdonság és nem is jelent radikális szakítást a korábbi időszakok iparpolitikájával.

A függő exportvezérelt növekedés cseh változata figyelemre méltó eredményt ért el, mivel az exportvezérelt növekedést úgy irányította, hogy lehetővé tette a bérhányad folyamatos emelkedését. A szilárd szociálpolitika biztosította, hogy kevesebb ember volt a rendszer vesztese, mint Magyarországon vagy Lengyelországban.

Ugyanakkor az iparpolitika lehetővé tette egy erős nemzeti burzsoázia kialakulását is. Ebben a tekintetben Csehország hasonlít Lengyelországra: a populisták nem tarthatnak igényt arra, hogy monopóliumként képviseljék a nemzeti tőkések érdekeit. Így a Cseh Köztársaságban a növekedési modell nem igényelt különösebb korrekciókat. A populista „ellenforradalomnak” kisebb volt a tere.

A növekedési modellek elmélete új megvilágításba helyezi a populizmust. Bár elemzésem Kelet-Közép-Európára vonatkozik, az azonosított oksági mechanizmus más félperifériás országok esetében is releváns, amelyek egy függő exportvezérelt növekedési modellt követtek. A helyi osztálykoalíciók az adott országok történelme szerint változnak.

Az a tendencia azonban, hogy a függő exportvezérelt növekedés társadalmi dezintegrációt generál, valószínűleg máshol is szerepet játszik a demokrácia hanyatlásában.

A nagy kérdés, hogy az uralkodó tömbök és politikusok hogyan válaszolnak a dezintegrációra, és képesek-e még időben elejét venni az erőteljes kiábrándulásnak, a munkások és az elitek lázadásának.

Címfotó: Pat Whelen – Unsplash

Irodalom

Árgyelán Ágnes (2023): Leleplezte a magyar dollármilliomosokat egy külföldi kutatás: Ilyen számokat még nem láttunk. portolio.hu, 2023. május 20. https://www.portfolio.hu/bank/20230520/leleplezte-a-magyar-dollarmilliomosokat-egy-kulfoldi-kutatas-ilyen-szamokat-meg-nem-lattunk-616234

Bodea, Cristina – Bagashka, Tanya – Han, Sung Min (2019): Are Parties Punished for Breaking Electoral Promises? Market Oriented Reforms and the Left in Post-Communist Countries. SSRN, 27 March 2019.

Enyedi, Zsolt – Fábián, Zoltán – Tardos, Róbert (2014): Parties and Voters, 2002–2014. [In Hungarian: Pártok és szavazók, 2002–2014]. In Kolosi, Tamás – István György Tóth (eds.): Social Report 2014. [In Hungarian: Társadalmi Riport 2014.] Budapest: TÁRKI.

Európai Bizottság (2022): Ameco Database, 2022, European Commission, Directorate General for Economic and Financial Affairs. https://economy-finance.ec.europa.eu/economic-research-and-databases/economic-databases/ameco-database_en

Grosfeld, Irena – Senik, Claudia (2010): The Emerging Aversion to Inequality. Economics of Transition and Institutional Change, 18 (1): 1–26.

Guasti, Petra (2020): Populism in Power and Democracy: Democratic Decay and Resilience in the Czech Republic (2013–2020). Politics and Governance, 8 (4): 473–484.

Naczyk, Marek (2021): Taking Back Control: Comprador Bankers and Managerial Developmentalism in Poland. Review of International Political Economy, 2021. június 28.

Paczynska, Agnieszka (2005): Inequality, Political Participation, and Democratic Deepening in Poland. East European Politics & Societies, 19 (4): 573–613.

Pew Research Centre (2009): The Pew Global Attitudes Project 2009: Two Decades after the Wall’s Fall: End of Communism Cheered but Now with More Reservations. Washington: Pew Global.