Lenne tere annak, hogy érdemi kritikát olvassunk az áldozati versengésről, az igazságossági követelések piacosításáról, a társadalmi jelenségek egyéni felelősségi szintre tolásáról, de Kováts Eszter könyve távol áll az adekvát helyzetértékeléstől és az emacipatorikus megoldási kísérlettől.
Nem áll módomban végigmenni Kováts Eszter: Genderőrületek Németországban és Magyarországon[1] c. könyvének (a továbbiakban: Genderőrületek…) minden állításán, így a gender témaköre szempontjából releváns részeket fogom bemutatni.
A szerző korábban a német Szociáldemokrata Párt alapítványánál, a Friedrich Ebert Stiftung munkatársaként dolgozott a férfi–női viszonyok egyenlőségéért Kelet-Közép-Európában. 2022. februárjában pedig az ELTE ÁJK Politológia szakán megvédte az alábbi témakörben írt PhD-ját.
Saját pozíciómról – vagyis, hogy milyen szempontok alapján olvastam Kováts állításait – előrebocsátom, hogy számomra az emberek kizsákmányolásának, megbélyegzésének és elnyomásának megszüntetése, de legalábbis az enyhítése kell, hogy legyen a cél. A strukturális egyenlőtlenségekre épülő világ konzerválását vagy partikuláris csoportok egymás elleni kijátszását tévútnak és károsnak tartom.
A szerző a genderellenesség jelen állapotát és mibenlétét járja körül a könyvében, ami
egy társadalmi-gazdasági rendszerszemléletet nélkülöző, torz pillanatfelvétel a gender fogalmával kapcsolatos jelenlegi vitákról, és amelyben egy marginális társadalmi csoportot képviselő transznacionális mozgalom elismerésért folytatott küzdelmét állítja be minden bajok okozójának.
Kováts a genderellenesség megnevezést az antifeminizmus, queerellenesség, a nőellenesség, a homofóbia, illetve a visszacsapás (blacklash)[2] helyett használja, mondván, az általa használt terminus nem normatív és nem patologizáló. Kováts ezzel a „semleges” szóhasználattal, illetve számos – mind a német, mind a magyar új jobboldal véleményformálóitól – idézett szöveggel igyekszik nyilvánvalóvá tenni, hogy az új jobboldalon megjelenő ellenérzések a valóságban csak egy szűk csoport, a transzneműek és queerek[3] tevékenykedése miatt tapasztalható jelenségek ellen irányulnak.
A történeti kitekintést 1995-ben indítja. Mindezt azzal indokolja, hogy az ENSZ által negyedik alkalommal megrendezett Nők Világkonferenciáját követően kezdik használni a vatikáni dokumentumok az olyan szavakat, mint „genderfeminista”, „genderágenda”, vagyis ekkor indul a genderellenes diskurzus.
Vizsgálatának tárgya a gender fogalmának mai jobboldali átpolitizálása. Azon belül is a 2010 óta hatalmon levő magyar jobboldal, illetve a német új jobboldal genderértelmezéseit, a társadalomtudományon belül pedig a gender studies viszonyulását vizsgálja a kutatása tárgyához.
A nemi alapon történő megkülönböztetés és az erről szóló diskurzus azonban történetileg jóval messzebbre nyúlik vissza 1995-nél. A téma megértéséhez, feldolgozásához lényeges lett volna annak a bemutatása, legalább az említés szintjén, hogy milyen gazdasági-társadalmi környezetben intézményesült az emberek különféle adottságainak éppen a nemi jegyek alapján történő megkülönböztetése.
A világ két nemre osztása és úgy, ahogyan jelenleg Európában azt adottnak vesszük, egyáltalán nem magától értetődő, és szorosan összefügg a kapitalizmus kialakulásával.[4]
Csak pár példa arra, hogy a világ egyes részein, például Kínában, a „női személy” koncepciója viszonylag későn jelent meg, bizonyos esetekben a nőket pedig további alkategóriákba sorolták (feleségek és kurtizánok alkategóriákba a Csing-dinasztia idején, nők és hölgyek alcsoportjaira a tizenkilencedik századi Nagy-Britanniában);[5] Nigériában egészen a 20. század végéig létezett a férfi lányok és női férjek felosztás.[6]
A mindössze 27 évre korlátozott eredettörténet bemutatása során rögtön megismerjük a szerző nézőpontját. Kováts azonban arra, hogy milyen perspektívából beszél, egy ideig nem reflektál a művében. Helyette megközelítését „nem normatívnak és nem patologizálónak”, hanem semlegesnek írja le.
Nem tartja megfelelőnek a témával foglalkozó irodalmat „uraló […] posztmodern konstruktivista” megközelítést, tekintettel arra, hogy az „erősen normatív”.[7] Sőt, többször olvashatunk a „normatívan elfogultnak” bélyegzett, ezért nem megfelelően használható kutatásokról.[8]
Hamar eljutunk azonban a könyv által tett, erősen normatív állításokhoz, amelyek reflektálatlanul maradnak. Miután a genderrel kapcsolatos diskurzus elvesztette egyházi színezetét, így a szerző, „a testtől független nemi identitások akkoriban csak egy szűk szubkultúra törekvéseiben jelentek meg,”[9] „azóta azonban a transz- és queer-aktivizmus magasabb fokozatba kapcsolt” és „a vádakat beérte a valóság”,[10] „a konzervatív félelmek egy évtizeddel később beigazolódtak.”[11]
A szerző tehát előrebocsátja, hogy
azt a jóval korábbi állapotot sírja vissza a gender vonatkozásában, amikor még volt tere a nők elosztásért folytatott küzdelmének. A hangsúlyok áthelyeződéséért pedig társadalmi, gazdasági kontextus nélkül az intenzív transz- és queer-aktivizmust tekinti felelősnek.
Igaza illusztrálására az alábbiakat írja:
„…az elismerési követelések középpontba kerülésének trendje, a politikai korrektség, az elhallgattatás, a (napirendről való) eltörlés kultúrája (cancel culture) révén, a közélet »terapeutizálódása«, a sérelmi politika (az áldozati szerepre való hivatkozás ütőkártyává válása) a közösségi média zaklató (bullying) légköre és polarizálódást elősegítő hatása, az »excel-szemléletűként« felfogott (vagyis a társadalmi hátrányokat táblázatszerűen kalkuláló) interszekcionalitás térnyerése, az igazságossági követelések piacosodása, a társadalmi egyenlőtlenségek »privatizálása« – egyéni felelősségi szintre való szorítása, illetve egyéneken való számonkérése, az egyet nem értő álláspontok rasszistaként, transzfóbként vagy populistaként való delegitimálása […].
A gender fogalmához kapcsolódóan ezek a jelenségek [a] legprominensebben annak a politikai követelésében öltenek testet, amit a 2017–2021-es ciklus német szövetségi zöld frakció queerpolitikai szóvivője […] így fogalmazott meg: »A nemről egyvalaki tud információval szolgálni, mégpedig minden egyes ember saját maga.«”[12]
Az, hogy a transz- és queeraktivizmus hogyan lett komoly politikaformáló erő ebben a mezőben, egyáltalán nem derül ki a 400 oldalas könyvből. Továbbá, hogy a fenti jelenségek pontosan mit is takarnak, mi a történeti, filozófiai, társadalmi, gazdasági kontextusuk, szintén semmit nem tudunk meg.
Ezek adekvát értelmezéséhez minimum számot kéne vetni azzal, hogy hogyan, milyen viszonyrendszerben képződnek meg a fent hivatkozott jelenségek, ahelyett, hogy önállóként kezelnénk őket, egy-egy lobbicsoport politikai aktivizmusa számlájára írva a létezésüket.
És ki lehetne tekinteni arra is, hogy az önmagunkkal, az identitásunkkal, az (egzisztenciális) félelmeink kezelésével kapcsolatos gondolkodásmódok, az emberi viszonyaink hogyan illeszkednek a gazdasági rendszerhez. Ezt a kontextust teljességében nélkülözi a könyv. Arról nem is beszélve, hogy
a szerző sugalmazásával ellentétben az elosztásért és az elismerésért folyó küzdelem a valóságban egy áldilemma.[13]
A könyv azon koncepciója, miszerint az 1960-as és ‘70-es évek elosztási küzdelmei az identitás elismerésért folytatott küzdelem irányába mozdultak el, leginkább egy „lobbicsoport” tevékenységének tudható be, több szempontból is meglehetősen problematikus. Egyrészt a legkevésbé sem nélkülözi a normatív megközelítést a leíró helyett, amelyet azonban a szerző egyáltalán nem jelez az olvasónak, emiatt félrevezető. Másrészt óhatatlanul a boszorkányüldözések[14] logikáját idézi, a rendszer tényleges működésének a feltárása nélkül.
Kováts röviden számot vet a genderellenes diskurzus keresleti és kínálati oldalával foglalkozó felfogásokkal. Kijelenti, hogy neki a kereslet szociológiai összetevőivel nem állt módjában foglalkozni, helyette a „genderellenes vádak materiális alapja állt” rendelkezésére, „értve ez alatt azt, ami »genderügyben« valóban zajlik”[15] (sic!). Kováts Eszter arra vállalkozik, hogy megvizsgálja a genderellenes diskurzus „igazságmagvát, illetve az esetleges féligazságait […] – azt, hogy mennyiben utalnak az állítások valós folyamatokra.”[16] Mindez azt az érzést kelti az olvasóban, hogy a szerző igazsága maga a semleges, tudományos tény.
Fokozatosan derül csak ki, hogy az ún. igazság az ő megközelítésében az alábbi: létezik a biológiai nem, ami puszta anatómiai adottság, és ez alapján tekinthető valaki nőnek vagy férfinak. Ez előbbi alátámasztására biológusok cikkeire hivatkozik.[17] Ezzel
azt sugallja, hogy azok a társadalomtudósok, akikkel ő vitatkozik, a nemi jegyek fizikai meglétét tagadják. E feltevés, ami végigkíséri a könyvet, azonban teljes félreértése a vitapartnereinek.
https://ujegyenloseg.hu/wp-content/uploads/2023/01/genderbook-205x300.jpg 205w, https://ujegyenloseg.hu/wp-content/uploads/2023/01/genderbook-38x55.jpg 38w" alt="" width="350" height="513" class="alignleft wp-image-18252 size-full" style="box-sizing: border-box; border: 0px; vertical-align: middle; max-width: 100%; height: auto; float: left; margin-right: 15px; margin-bottom: 20px;" />Állításával ellentétben, miszerint ő ún. „gyenge konstruktivista”, Kováts egy meglehetősen konzervatív megközelítésből értelmez, értelmez félre és használ fel narratívákat általa üdvösnek vélt politikák alátámasztására.
A szerző többször használja a „queerelmélet” és a „queerfeminista” követelések fogalmakat. Fontos a közérthető fogalmazás, ugyanakkor nem világos, hogy miért mellőzi szinte teljes egészében annak a fogalmi keretnek a tárgyalását, amelyben a queerelmélet(ek)[18] születtek, mind pedig magát a queerelméletet.
Althusser, Freud, Lacan, Saussure, Foucault elméleteit annyival letudja, hogy ők pusztán a jelentéstartalmakat és jelentésadás folyamatát vizsgálják, illetve, hogy „pl. a nem bináris identitások elismertetése, az »összes nem« nyelvi láthatóvá tétele”[19] – és ők ezt tekintik fontosnak. Foucault hatalomkoncepciója, miszerint a hatalomnak nem kizárólag elnyomó, hanem teremtő szerepe is van,[20] legalább akkora hatással volt a queeraktivizmusra és a queertudományra, mint a szerző által ugyan tárgyalt, de sajnálatos módon, mint lentebb látni fogjuk, félreértett Judith Butler. A kezdetben konstruktivistának, majd dekonstruktivistának[21] nevezett szerzők által ténylegesen mondottak megvizsgálása helyett másodlagos források idézésével tesz elnagyolt állításokat róluk.[22]
A szerző problémának tekinti a nemi identitásnak az ún. voluntarista megközelítését. E megközelítés meglátása szerinte azt jelenti, hogy az egyén a nemi identitását nem a biológiai adottságára építi, hanem a nemi identitásához igazítja az anatómiáját. Kováts olyan állításokat tesz, hogy
„a tudomány mai állása szerint nincs arra bizonyíték, hogy létezne a társadalmi behatásokat, illetve a szocializációt megelőzően létező, testileg megragadható belső nemi identitás, ami vagy egybeesik, vagy nem a biológiai nemmel (Brubaker 2016)”.[23]
Majd ezt írja:
„Ahogyan arra sincsen egyelőre bizonyíték, hogy a transz vagy nem bináris identitásoknak lenne bármilyen testi alapja. Vagyis aki ilyet állít, az társadalmi(lag létrejövő) jelenséget mutat be természetiként, tehát hamis tudást közvetít.”[24]
Mindez több szempontból is félrevezető. Először is eleve hamis kiindulópontra épít. Tagadja a biológiai adottság társadalmi kontextusban történő értelmezésének létjogosultságát, és azt sugallja, hogy a társadalomtudósoktól, akikkel vitatkozik, ebben van közöttük egyet nem értés.
A valóságban vitapartnerei semmilyen szinten nem vitatják a nemi jegyek meglétét, ehelyett azok társadalmi jelentéséről tesznek állításokat. Továbbá Kováts nem nézi meg, hogy mi is az identitás, hogyan képződik, és az milyen viszonyban áll a társadalmilag elgondolható formációkkal.
És mivel, mint láttuk, a biológiai vetület társadalmi jelentésének vizsgálatát lesöpri az asztalról, arra sem tud rákérdezni, hogy az identitás hogyan kapcsolódik társadalmi jelentéssel felruházott biológiai adottságokhoz. Az alábbi releváns kérdések talán az elgondolhatóság keretein kívül esnek Kováts számára. Miért ezeken a nemi meghatározásokon keresztül érzik a kiteljesedést emberek, akiket a társadalmilag számukra előírt nemmel való azonosulni nem tudásuk miatt egyébként stigmatizálnak? Miért ezek az elgondolható stratégiák, és azok hogyan kapcsolódnak össze annak a rendszernek a működésével, amelyben élünk?
A fentiek vizsgálata helyett a szerző egész egyszerűen illegitimnek bélyegzi a transz-, illetve queermozgalom elismerésért folytatott küzdelmét, azt puszta ideológiaként azonosítva.[25] Ez szintúgy erősen normatív pozíció, amire Kováts nem reflektál.
Mint fent említettem, a szerző a saját megközelítését egy ponton a könyvben „gyenge konstruktivistaként” azonosítja, ami értelmezésében egyrészről azt jelenti, hogy a társadalmi valóság a társadalmi interakciók révén jön létre, másrészt azt, hogy a politikai ellenfelek politikai gyakorlatát rajtunk kívül álló, objektív tényezőknek tekinti. Nem világos azonban, hogy deklarált pozíciója miben tér el az általa kritizált „dekonstruktivistáktól”, akik a valóságban nem a politikai folyamatok, társadalmi gyakorlatok meglétét vitatták, hanem azok jelentéssel történő felruházásának módjaira igyekeztek rámutatni. A szerző valódi, nem reflektált pozíciója és a vitapartnerei közötti eltérés viszont, mint látni fogjuk, annál nyilvánvalóbb.
Kováts Craig Parsonsra hivatkozva azt írja, hogy a társadalmilag konstruált valóságban úgy lehetséges a világ valós működéséről állításokat tenni, ha „átgondolt kutatási tervet” készít a kutató, valamint, ha „érveinket különböző nézetű emberek széles körében nyílt vitára bocsátjuk, pragmatikusan elfogadható állításokig juthatunk arról, hogy hogyan is működik valójában a világ.”[26] Felmerül az olvasóban, hogy vajon mitől lesz a világ valós működéséről tudásunk, ha beépítjük a közpénzmilliárdokkal kitömött, kormányközeli think tankek, illetve emberek mondásait a saját állításainkba?
Emellett azt is mondja, hogy mind az új jobboldal, mind a „progresszív oldal” az Antonio Gramsci olasz társadalomtudós által megragadott hegemóniáért folytatott küzdelmet vív,[27] illetve, hogy Németországban hegemón pozícióban vannak a queerfeminista tudományos és mozgalmi szereplők.[28]
Gramsci hegemóniaelmélete részben azt fogalmazza meg, hogy egy hatalmon levő társadalmi csoport a magánszervezeteken, egyházakon, szakszervezeteken, iskolákon stb., vagyis a civil társadalmon keresztül is gyakorolja politikai és kulturális uralmát, a hegemóniáját.[29] A szerző által vizsgált jobboldali szereplők a genderrel kapcsolatos üzeneteiket a maguk részéről deklaráltan ezen elméletet használva terjesztik. Nem világos, hogy hogyan lesz lehetséges az indoktrinált, illetve a rendszer fenntartásában érdekelt szereplők körében érveink nyílt vitára bocsátásával ismereteket szerezni a világ valós működéséről. Érdemes lenne ezt kifejteni.
A 2006-tól 2022-ig tartó történeti leírás jó összefoglaló az elmúlt 16 évről a genderellenesség témakörében.
A mű ugyanakkor nemcsak hogy több ponton is nélkülözi a mélyreható, kimerítő elemzést, de egyenesen félre is vezeti az olvasót. A szerző a németországi gyerekek szexuális felvilágosítása és szexuális kisebbségekkel kapcsolatos érzékenyítése kapcsán szélsőjobboldali szerzők félelmeit idézi: „főleg azzal vádolták ezeket a programokat, hogy 12–15 éves (kis)kamaszokkal a »szexualitás begyakorlása«, szexpozitúrák és szexuális játékok megismertetése zajlik […]. Ez a vád a szexuálpedagógiai módszertani kötetben szereplő gyakorlatokat nézve megalapozott […].”[30]
A valóságban a kiskorúak szexualitáshoz való viszonyának „kezelése” egy vita, amely kapcsán Kováts a konzervatív álláspontot képviseli anélkül, hogy az eltérő álláspontokat alaposan körüljárta volna.
Számos kutatás van például arról, hogy a fiatalok körében egyre inkább elterjedt, hogy pornográf oldalakról tájékozódnak a szexedukáció témakörében.[31] Így például a London School of Economics and Political Science egy, az európai országok körében végzett vizsgálata[32] azt találta, hogy egy átlagos 11 éves európai kislány egyik leggyakoribb keresőszava 2012-ben a pornó volt.
A fentiek alapján tehát felmerül az olvasóban: vajon nem éppenséggel az ellenkezőjére kerül-e sor a szexuális felvilágosítás órán Németországban, mint amit a szerző sugall? Vagyis annak a bemutatására, hogy a pornóban látottak megismétlése helyett hogyan nézhet ki az egymásnak ténylegesen örömet szerző szex, és milyen veszélyeket rejthet magában mind pszichésen, mind fizikailag a pornóban látott pozitúrák leutánzása?
A szerző állítása (miszerint „Ez a vád […] megalapozott”) a szexedukációs programok kapcsán nem más, mint voksának letétele a konzervatív megközelítés mellett a kiskorúak szexedukációjáról kialakult vitában. Ez annál is inkább így van, mert hivatkozott forrásként – mások mellett – a család szentségét hirdető Demo Für Alle jobboldali portál van megjelölve. Erre azonban nem reflektál, és úgy jelenti ki, hogy a német új jobboldali szereplők részéről ezek „konkrét (jogos) kritikák”,[33] hogy az elsődleges forrásig el sem megy.
A szerző a könyv harmadik harmadában, az „Elemzés” című részben vázolja fel a biológiai és a társadalmi nem viszonyának különböző megközelítéseit. Kováts más szerzőktől idézve arra jut, hogy Judith Butler szerint „nincs »a konstruált világon kívül helyezett, és ettől stabil és nem változó biológia«”[34], „vagyis társadalom előtti, diskurzus előtti, értelmezés előtti biológiai valóság: ez mindig már interpretáció […], az ezt vallók szerint az egyenlőtlenségek nem a nők és férfiak (kategóriaként adottnak tekintett) csoportjai közötti viszonyokban érhetők tetten, hanem a férfi és a nő közötti határhúzásban, a két nem megkülönböztetésében. Az ebből levezetett queerfeminista cél az elnyomásért felelős határok eltörlése.”[35]
Valójában szó nincs elnyomásért felelős határokról Butlernél, ő a biológiai nemhez kapcsolódó jelentéstartalmakat a társadalmi normák kikényszeríthető ismétlődésének tudja be, tehát egy folyamat eredményének, vagyis a biológiai nem általunk adottnak vélt jelentését a társadalmi nem perfomativitásához köti.[36] A test szerinte így nem statikus leírása az egyénnek, hanem egy olyan norma, amely révén az ember egyáltalán a társadalmi elgondolhatóság keretei között formát tud ölteni, „ami a kulturális elgondolhatóság keretein belül a testet létezésre jogosítja.”[37] A fenti idézetből jól látszik, hogy a határok meghúzása Butler szerint tehát már egy következmény, semmint bárminek az okozója.
A társadalom két nemre osztását természeti adottságként kezeli Kováts, ami megint csak egy konzervatív megközelítés. Ez azonban több szempontból is problematikus.
Egy társadalmi jelenséggel foglalkozó elemzésben nincs relevanciája a biológiai adottság társadalmi kontextus nélküli szemléletének.
Ha pusztán természeti adottságnak tekintjük a nemek bináris felosztását, és nem nézzük meg a biológiai adottság társadalmi funkcióit, illetve eredettörténetét, akkor az egyenlőtlen nemi viszonyoknak is a természeti adottság lesz a kiindulópontja. Kováts azt állítja, hogy a bináris felosztás eredete, a létrejötte körülményei, funkciója és a jelentésének körüljárása nem több, mint relativizálás.
Ugyanakkor, ha belegondolunk, pl. a bőrszín mibenléte, vagy akár a szőrös női láb sem a biológiai adottság miatt bír jelentőséggel, önmagukban ugyanis ezek irrelevánsak. Egy-egy társadalom viszonyulását viszont a hozzájuk társított jelentések, funkcióik határozták meg a történelem folyamán, s határozzák meg a mai napig.
Így annak vizsgálatát, hogy hogyan lett pl. a bőrszín a jelölője a társadalmi státusznak Észak-Amerikában vagy Indiában – és nem bármi más, ami millióféle biológiai adottságunk alapján jelölő lehetne, de nem lett, és emiatt nem is bír a társadalmi viszonyokban meghatározó funkcióval –, nem szerencsés lesöpörni azzal, hogy az ezekre való rákérdezés relativizál. Önmagában az, hogy rámutatunk egy jelenség konstrukció voltára, a legkevésbé sem jelenti e jelenség létezésének tagadását.
A rákérdezés hiánya és a kontextusnélküliség viszont megnyitja az utat afelé, hogy biológiai adottságokkal legitimáljunk társadalmi pozíciókat, az alávetést, a kizsákmányolást.[38]
A könyvet befejezve az merül fel az olvasóban, hogy mi a célja a tőke logikája alapján működő, emberek kizsákmányolására épülő európai hatalmi rendben eleve stigmatizált csoportok, ez esetben transzneműek elismerésért folytatott küzdelmét illegitimmé nyilvánítani és szembehelyezni más, elnyomott pozícióban levő emberekkel, illetve azok követeléseivel.
Mi értelme van marginalizált társadalmi csoportokat kijátszani egymás ellen? Ehelyett sokkal előremutatóbb lenne e csoportok szövetségre lépését szorgalmazni úgy, hogy az egyenlőtlenségek eredetére és azok megváltoztathatóságára összpontosítunk.
Összességében a könyv leginkább egy transzneműek elleni kinyilatkoztatásnak tűnik, a társadalmi nem meglehetősen konzervatív megközelítésével, tudományosnak tűnő nyelvezettel megírva. Rengeteg idézettel kormányközeli think tankek véleményformálóitól, illetve kormányzati szereplőktől a diskurzuselemzés céljából, de kevés mélyre menő, valódi elemzéssel. Mindez azzal az üzenettel, hogy az olvasó azt érzékelje, az identitáspolitika helyett a mai magyarországi nők küzdelmei kell, hogy szerepet kapjanak a feministák részéről, minden más ennek csak az útjában állhat.
Anélkül, hogy a nők újraelosztásért folytatott küzdelmeinek fontosságát megkérdőjelezném, az alábbiakat tartom szükségesnek kiemelni: tudományos elemzést írni társadalmi jelenségekről nem lehet az arról szóló diskurzus társadalmi, történelmi kontextusa nélkül. Kováts Eszter nem tudományos elemző munkával gazdagította a közbeszédet, hanem egy politikai programot próbált felvázolni, ehhez emberek megbélyegzését eszközként használva. Ha emancipatorikusnak gondoljuk azt, hogy egy egész rendszer életidegen jelenségeit egy szűk társadalmi csoportot képviselő mozgalom nyakába varrjuk, az komoly válságjelenség. Az adekvát helyzetértékeléstől és a megoldástól viszont a lehető legtávolabb áll.
Címfotó: Sandy Millar – Unsplash
[1] Kováts Eszter (2022): Genderőrületek Németországban és Magyarországon. Budapest: Napvilág Kiadó.
[2] A visszacsapás-elmélet szerint a genderellenesség konzervatív ellenmozgalmi reakciót jelenti, amely a nőket a hagyományos szerepeikbe akarja visszakényszeríteni. Lásd: Kováts, 43. old.
[3] A transz- és queermozgalom szereplőit Kováts egy kalap alá veszi, így az egyszerűség kedvéért most én is egy társadalmi csoportként utalok rájuk.
[4] Félreértés ne essék, nem az anatómiai adottságok meglétéről teszek állítást, hanem azok társadalmi szerepéről.
[5] Bővebben lásd: Delap, Lucy (2020): Feminisms: A Global History. London: Penguin Random House UK.
[6] Amadiume, Ifi (1987): Male Daughters, Female Husbands: Gender and Sex in an African Society. London: Zed Press.
[7] Kováts, 16. old.
[8] Pl. Kováts, 38. old.
[9] Kováts, 27. old.
[10] Kováts, 26. old.
[11] Kováts. 27. old
[12] Kováts, 308–309. old.
[13] Bővebben lásd: Fraser, Nancy (1997): Justice Interruptus: Critical Reflections on the „Postsocialist” Condition. New York: Routledge.
[14] Lásd: Federici, Silvia (2004): Caliban and the Witch: Women, the Body and Primitive Accumulation. New York: Autonomedia.
[15] Kováts, 40–41. old.
[16] Kováts, 41. old.
[17] Kováts, 286–287. old.
[18] Erről bővebben lásd: Jagose, Annamarie (2003 [1996]): Bevezetés a queer-elméletbe. (Ford.: Sándor Bea.) Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.
[19] Kováts, 48. old.
[20] Lásd: Foucault, Michel (1996 [1976]): A szexualitás története I.: A tudás akarása. (Ford.: Ádám Péter.) Budapest: Atlantisz Könyvkiadó.
[21] Illetve „erős konstruktivizmus”-nak (67. old.), máshol „posztmodern konstruktivizmus”-nak (68–69. old.) nevezi ezt.
[22] Kováts a 66. oldalon így foglalja össze Craig Parsons állítását: „Míg a fundacionalisták jellemzően a miértekre keresik a választ, az oksági viszonyokra összpontosítanak, addig a konstruktivisták ezt nem tartják lehetségesnek, ehelyett a jelentéseket kutatják: azt, hogy milyen jelentéseket tulajdonítanak a vizsgált szereplők az adott jelenségnek, valamint azt, hogy hogyan zajlik a jelentésadás folyamata (Parsons 2010: 86.).”
[23] Kováts a 290. oldalon írja ezt, és hivatkozza Rogers Brubaker Trans c. könyvét.
[24] Kováts, 290. old.
[25] Egyedül a nemi diszfóriát mint mentális kondíciót minősíti valósnak. Lásd: Kováts, 290–291. old.
[26] Kováts, 69. old.
[27] Kováts, 282. old.
[28] Kováts, 50. old.
[29] Bővebben lásd: Hoare, Quentin – Nowell Smith, Geoffrey (szerk.) (1999): Selections from the Prison Notebooks of Antonio Gramsci, London: ElecBook.
[30] Kováts, 117. old. (Az eredeti szöveghelyen hivatkozások is szerepelnek, ezekre itt, az idézetben a kihagyásokat jelző […]-jelek utalnak – a szerk.)
[31] Példának okáért lásd: az Egyesült Királyságban 2013-ban a PornHub pornográf videómegosztó foglalta el a 6–14 évesek körében a 35. leglátogatottabb helyet. Lásd erről: Danó Györgyi (2016): Tinédzser fiúk és lányok a neten. In Fehér András és társai (szerk.).: Hitelesség és értékorientáció a marketingben: EMOK XXII. Országos konferencia 2016 Tanulmánykötet. Debrecen: Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar, 749–758. old. Illetve egy 2004-ben készült kutatás szerint az amerikai kamaszok 20%-ának volt már szexuális aktusa 15 éves korára, lásd: Baldwin, John D. – Baldwin, Janice I. (2004): Sexual Behavior. In Encyclopedia of Applied Psychology.
[32] Gyurkó Szilvia hivatkozza: Towards a better internet for children: findings and recommendations from EU Kids Online to inform the CEO coalition, The London School of Economics and Political Science, 2012. A hivatkozás ebben található: Gyurkó Szilvia (2015): Kedves szülők! Helyzet van! Egy átlagos 11 éves európai lánygyerek egyik leggyakoribb keresőszava: a pornó. WMN.hu, 2015. szeptember 28. Az utolsó letöltés dátuma: 2023. január 8.
[33] Kováts, 117. old.
[34] Kováts a 269. oldalon idéz e Barát Erzsébettel készült interjú 187. oldaláról.
[35] Kováts, 269. old.
[36] Elnyomásért felelős határokról Judith Butler a Kováts által idézett Problémás nemben sem ejt szót. A Problémás nemben mondottakat a Jelentős testek c. könyvében még érthetőbbé teszi. Ez utóbbi művében Butler a szexuális különbségeket olyan különbségekként írja le, amelyek nem választhatók el a diszkurzív gyakorlatoktól – azok ugyan nem ebből fakadnak, de nem is függetlenek tőle. Bővebben lásd: Butler, Judith (2006 [1990]): Problémás nem: Feminizmus és az identitás felforgatása. (Ford.: Berán Eszter–Vándor Judit.) Budapest: Balassi Kiadó, illetve Butler, Judith (2005 [1993]): Jelentős testek: A „szexus” diszkurzív korlátairól. (Ford.: Barát Erzsébet–Sándor Bea.) Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.
[37] Butler, Jelentős testek, 16. old.
[38] Lásd például. Dunaway, Wilma A. (szerk.) (2013): Gendered Commodity Chains: Seeing Women’s Work and Households in Global Production. Stanford, CA: Stanford University Press.
