Előző írásomban a neonacionalizmus felemelkedésének, illetve a rendszerváltást igazolni hivatott ideológia sikertelenségének egyik lehetséges magyarázatát mutattam be. Orbán Viktor 2022-es tusványosi beszédében is ezzel indokolta, hogy miért fog Magyarország 2030-ra az EU nettó befizetőjévé válni, amellett, hogy a világ többpólusúvá (multipolárissá) válására is kitért (Orbán 2022).

Három nappal később azonban egy másik beszéd is elhangzott, amely teljesen máshogyan láttatta az ország jelenlegi helyzetét. Jaksity György a Budapesti Corvinus Egyetem diplomaosztóján úgy fogalmazott, „kompország maradtuk, megrekedtünk ‘Kelet’ és ‘Nyugat’ között” (Haszán–Szily 2022).

A kelet-ázsiai pólus felemelkedését már a nyugati centrumok is elismerik, a liberális-neoliberális értelmiség viszont még a fejlesztő államok sikeressége ellenére is ragaszkodik a liberális modernizációs paradigmához.

Miért nem merül fel, hogy „a rendszerváltás végleges befejezése” (Haszán–Szily 2022) nem túl népszerű ígéret azok körében, akik számára ehhez az időszakhoz a kizsákmányoltság, a létbizonytalanság és a kiszolgáltatottság élménye fűződik?

Az értelmiség útja az osztályvaksághoz

A rendszerváltást levezénylő (neo)liberális gazdasági elit az államadósság lefaragására és a piacgazdaság megteremtésére hivatkozva szinte akadályok nélkül tudták bevezetni a különböző neoliberális intézkedéseket. A „Nyugat” is egyetértett velük abban, hogy a példaértékűen vezényelték le a magyar rendszerváltást (Szalai 1989).

A rendszerváltás azonban nem csak az azt aktívan alakítók nézeteire lehetett hatással. Másokkal együtt Márki-Zay Péter is ezt tartja a legmeghatározóbb politikai élményének és világképében is ennek ígéretei, a demokrácia, a piacgazdaság és a jogállam a legfontosabbak (Bozzay 2022) – annak ellenére, hogy nem vett részt a változások levezénylésében. A rendszerváltás hozzá hasonló nyerteseire mindez jóval nagyobb benyomással lehetett, mint az ipar akkoriban lezajló leépítése (dezindusztrializáció), hiszen nem kellett szembesülniük a neoliberális sokkterápia társadalmi következményeivel.

A liberális modernizációs paradigma viszont nem csak azoknak a szemléletmódját határozhatja meg, akik emlékeznek az 1989-ben történtekre. Többek között Fekete-Győr András és Gelencsér Ferenc is alapvetően a „Nyugathoz” való felzárkózást tartja az ország céljának. Mindketten a 2006 őszi eseményekkel szemléltetik a 2010 előtti kormányok hibáit és magyarázzák a Fidesz első kétharmados győzelmét, nem pedig a devizahitel-válsággal vagy a 2008-as gazdasági válság kezelésével, esetleg a rendszerváltás társadalmi hatásaival (Cseke 2022; Fekete-Győr 2021). Ez is azt mutatja, hogy a gazdasági kérdések a mai liberális-neoliberális ellenzékiek szemében is könnyen másodlagossá válhatnak a politikai demokráciához kapcsolódó ügyekhez képest.

A liberális modernizációs paradigma követői szerint egyedül az egyén felelős saját boldogulásáért – a (neo)liberális ideológia individualizmusa mellett ezt igazolja (és népszerűsíti) a pozitív pszichológia is (Fáber 2019). Így pedig a rendszerváltás nyertesei sikereiket egész egyszerűen saját befektetett munkájuknak, illetve a piacgazdaság és a liberális demokrácia által biztosított lehetőségeknek tulajdoníthatják, anélkül, hogy figyelembe vennék osztályhelyzetüket vagy a körülöttük zajló eseményeket.

A rendszerváltás veszteseinek sorsa nem igényel további magyarázatot számukra. Magyarázatuk: azok, akiknek nem sikerült, bizonyára nem voltak elég nyitottak, vállalkozó kedvűek vagy alkalmazkodóképesek.

Ez a nyertesekben szelektív társadalmi érzékenységet (Szalai 2022: 162.) alakít ki. A liberális demokrácia értékeit minden helyzetben védelmezik, míg a gazdasági egyenlőtlenségeket a piacgazdaság természetes velejárójának tartják. Még közösségvállalásuk kinyilvánítására is olyan befektetésként tekinthetnek, ami egyszerre szolgálja saját előrejutásukat és másokét is. Nem feltételezik, hogy gazdasági tevékenységeik negatív hatással lehetnek másokra. Jaksity szerint ők „nem zéró összegű játszmában, mások megkárosításával, hanem környezetünk és magunk együttes felemelésével” (Haszán–Szily 2022) próbáltak hozzájárulni Magyarország fejlődéséhez.

Így viszont nem is nagyon tudják elképzelni, hogy mások miért nem úgy gondolkodnak, mint ők. Választási kudarcaikat magyarázva is olyan tényezők jelentőségét emelik ki, amelyek nem kérdőjelezik meg világképüket.

Az értelmiség útja a nemzethez

A liberális modernizációs paradigma egy viszonylag fekete-fehér szemléletet követ, amely a világ jelenségeit a „Kelet” vs. „Nyugat”, diktatúra vs. demokrácia, cenzúra vs. sajtószabadság, tervgazdaság vs. piacgazdaság, korrupció vs. szabad verseny ellentétpárok segítségével rendezi. A liberális-neoliberális értelmiség a Fidesz „Keleti” gazdasági függőségét gyakran úgy ítéli el, hogy közben a kormány „Nyugathoz” fűződő hasonló függőségi viszonyairól tudomást sem vesz.

Felmerül azonban a kérdés:

ha a Fidesz ennyire rossz irányba kormányozza az országot, akkor miért nem veszítette még el az országgyűlési választásokat 2010 óta?

Természetesen a politikai demokrácia intézményeinek sérülése hozzájárul a kétharmados többség megtartásához – a rendkívül egyenlőtlen médiaviszonyok és az igazságtalan választási rendszer tagadhatatlanul rontják az ellenzék esélyeit. Mindez azonban még nem ad teljes magyarázatot.

A liberális-neoliberális politikai erők a magyar társadalmat hibáztathatják sorozatos vereségeikért. Szerintük a kormánypárti szavazók nem hajlandók felelősséget vállalni a saját boldogulásukért és követni a rendszerváltás során kijelölt „európai” identitást, ezzel hátráltatva az országot a felzárkózásban.

A 2021-es ellenzéki előválasztások felhatalmazták Márki-Zay Pétert világképével együtt, az Egyesült Ellenzék azonban nem állt elő egységes alternatív narratívával. Míg 2018-ban az ellenzéknek összesen több szavazója volt, mint a kormánypártoknak, addig 2022-ben a Fidesz–KDNP több, mint másfélszer annyi listás szavazatot kapott, mint az Egységben Magyarországért. Négy évvel ezelőtt már a választásokat követő héten tüntetéssorozat indult az eredmények miatt (HVG 2018), idén viszont a katatörvény júliusi megváltoztatásáig kellett várni az első jelentős ellenzéki megmozdulásig.

Márki-Zay civilként határozta meg magát, már az előválasztás során az ellenzék megújítását hirdette, április 3-a után pedig ennek sikertelenségét is a vereség okai közé sorolta (Népszava 2022). A választási kudarc óta az ellenzéki politikusok közül sokan a az ellenzék megújítását jelölték ki feladatukul – persze kérdéses, hogy mit is érthetnek ezalatt. Az természetesen nem várható tőlük, hogy a liberális-neoliberális politikai szereplők a rendszerváltás befejezése és a „Nyugathoz” való felzárkózás helyett új célokat fogalmazzanak meg – így pedig az sem valószínű, hogy lényegesen „megújulnának”.

A Fidesz neonacionalista világképének eredményességét látva viszont könnyen azt a tanulságot vonhatják le, hogy a nemzeti gondolat felkarolásával növelhetik támogatottságukat – legalábbis erre enged következtetni Gelencsér Ferenc augusztusi írása a Magyar Hangon. A Momentum elnöke szerint egyértelművé kell tenni, hogy „egy nemzeti érzelmű ember is lehet liberális és egy liberális ember is lehet nemzeti érzelmű” (Gelencsér 2022b), hiszen ő magát is mindkettőnek tartja. De mit jelenthet számára a nemzet fogalma?

Nemrég egy interjújában pártja „pozitív nemzetképéről” úgy nyilatkozott, hogy „nem kell ahhoz Fidesz-szavazónak lennem, hogy büszke legyek Hosszú Katinkára vagy Egerszegi Krisztinára, a rengeteg Nobel-díjasunkra” (Gelencsér 2022a). Felmerül a kérdés: néhány kiemelkedő teljesítményű magyar elég-e ahhoz, hogy a Fideszével versenyképes „narratív identitást” (Scheiring 2022) lehessen létrehozni egy rendkívül kizsákmányolt és súlyos egyenlőtlenségekkel küzdő társadalom számára?

Az értelmiség útja az önreflexióhoz

A liberális-neoliberális politikai szereplők világképével és döntéseivel a rendszerkritikus baloldalnak kizárólag azért érdemes foglalkoznia, hogy tanulni tudjon a hibáikból és hatékonyabban tudja kihasználni erőforrásaikat. A nemzet fogalmának leegyszerűsítő, csak kulturális szempontú értelmezése egyébként is legfeljebb csak másodlagos akadálya volt a liberális-neoliberális ellenzék eredményességének. Hiszen amíg a rendszerváltás ideológiáit képviselik, addig a társadalom problémáira olyan válaszokat kínálnak, amelyek éppen létrehozták e problémákat.

Nincs értelme nézeteik megváltoztatására törekedni. Azt viszont érdemes lehet vizsgálni, hogy adott politikusok vagy értelmiségiek mennyire vannak tisztában a saját világképük korlátaival és kritikáival. Állandó hivatkozásuk a „Nyugathoz” való felzárkózásra a dolgozói kizsákmányolást hivatott igazolni. Akkor is, ha e felzárkózási ígéretet a Fidesz, és akkor is, ha ezt a liberális-neoliberális politikai szereplők fogalmazzák meg.

Ezért kell a rendszerkritikus baloldalnak más válaszokat kínálni a magyar társadalom problémáira.

A gazdasági értelemben (pl. az egy főre jutó GDP-ben) mért felzárkózásból például nem következik, hogy a magyar társadalom tagjai viszonylagos biztonságban és egészségesen élhetnek. A biztonság és az egészség társadalmi feltételeinek megteremtése így fontosabb cél is a rendszerkritikus baloldal számára, mint a felzárkózás.

A rendszerkritikus baloldal azonban jelenleg nem tud mindenütt közvetlen segítséget nyújtani, bármennyire is akarna. El kell fogadnia, hogy ereje egyelőre erősen korlátozott. Ennek ellenére ezekkel az esetekkel is foglalkoznia kell. A Fidesz munkaalapú társadalom-koncepciójával szemben egy népszavazási kampány például nem elég ahhoz, hogy a társadalom többsége szolidáris legyen az álláskeresőkkel. Kijelöli viszont, hogy mely társadalmi viszonyok megváltoztatása igényel jelentős erőfeszítéseket.

A Fidesz világképe képes ugyan ideológiai választ nyújtani a társadalom problémáira, nem ad rá azonban érdemi megoldást – hiszen például átlagosan jóval több időbe telik új munkát találni, mint az álláskeresési járadék időtartama (Czékmán 2022).

A rendszerkritikus baloldal útja

A magyar társadalom a liberális-neoliberális ellenzék szerint kompország, a kormánypárt szerint Európa védőbástyája. A rendszerkritikus baloldal válasza szerint egyik sem állja meg a helyét, ez egy félperifériás osztálytársadalom. Mi következik ebből politikailag?

Az e kérdésre adandó válasz kidolgozásához fel kell tárnunk azt a tapasztalati anyagot, amit a rendszerváltás neoliberális sokkterápiája okozott, és ami hozzájárul a neonacionalizmus felemelkedéséhez is (Scheiring 2022). Ez azonban önmagában még nem elegendő.

A rendszerkritikus baloldalnak osztályalapú szolidaritásközösségeket kell létrehoznia és megerősítenie; a közösségvállalás társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális intézményrendszereit kell megalapoznia és felépítenie.

Egy rendkívül kizsákmányolt és súlyos egyenlőtlenségekkel küzdő társadalomban kell kialakítani és megerősíteni a közösségvállalás társadalmi hálózatait. Ehhez arra is szükség van, hogy a rendszerváltás veszteseinek és nyerteseinek baloldalisága között nagyobb legyen az átfedés. Hiszen akik összességében jól járnak a jelenlegi rendszerrel, azoknak el kell tudni ismerni, hogy nem csak a saját befektetett munkájuknak köszönhetik a sikereiket, és nekik is akarniuk kell a változást.

Ez kell ahhoz, hogy a rendszerkritikus baloldalnak ne csak válaszai, hanem megoldásai is legyenek a magyar társadalom problémáira.

Címfotó: Szalontai Zoltán – Népszava

Irodalom

Bozzay Balázs (2022): Márki-Zaytól megkérdezték a fiatalok, legalizálná-e a marihuánát és a melegházasságot. Telex, 2022. február 2.

Czékmán Bendegúz (2022): Már ötször annyi idő munkát találni, mint ameddig az álláskeresési járadék jár. Mérce, 2022. január 6.

Cseke Balázs (2022): Dühös ex-Fidesz-szavazó, aki ütné-vágná a korrupciót: bemutatjuk a Momentum új elnökét. Telex, 2022. május 30.

Fekete-Győr András (2021): „Mesterházy Attila = Fidesz”. Gulyás Márton interjúja Fekete-Győr Andrással. Partizán, 2021. április 16.

Fáber Ágoston (2019): A pozitív pszichológia indiszkrét bája. Új Egyenlőség, 2019. május 5.

Gelencsér Ferenc (2022a): „Egyre többen gondolják úgy, hogy már nincs hova hátrálni.” Gulyás Erika interjúja Gelencsér Ferenccel. Népszava, 2022. július 19.

Gelencsér Ferenc (2022b): Mossuk ki zászlóinkat, ne tapossuk. Magyar Hang, 2022. augusztus 25.

Haszán Zoltán – Szily László (2022): Jaksity György a Corvinus diplomaosztóján arra szólította fel a végzősöket, hogy harcoljanak ki valós demokráciát az országban. 444, 2022. július 26.

HVG (2018): „Ha a Fidesznek van becsülete, új választást ír ki” – a tüntetők a jövő héten folytatják. hvg.hu, 2018. április 14.

Márki-Zay Péter (2022): Csak Gyurcsány Ferenc nélkül építhető fel az új és hiteles ellenzék. Népszava, 2022. augusztus 1.

Orbán Viktor (2022): Orbán Viktor előadása a XXXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Magyarország Kormánya, 2022. július 24.

Scheiring Gábor (2022): A NER nem maffiaállam, nem csak a saját tőkéseire támaszkodik. Mi a teendő? #9. 2022. június 19.

Szalai Erzsébet (1989): Az új elit. Beszélő, 9 (27): 65–74.

Szalai Erzsébet (2022): Lélek és profitráta. Budapest: Napvilág Kiadó.