A liberális modernizációs paradigma szerint a magyarországi rendszerváltás példaértékűen zajlott le. 2010 után, a Fidesz kétharmados választási győzelmei ehhez képest hátraarcként értelmeződnek. 2010 óta a liberális demokrácia intézményei komoly károkat szenvedtek ugyan, a kormánypárt nagyságrendekkel több erőforrással rendelkezik az ellenzéknél, ennek ellenére továbbra is vannak választások.

A NER-nek adott időközönként tehát újra és újra el kell nyernie a magyar társadalom támogatását. Felmerülhet tehát a kérdés:

vajon miért sikeresebb a Fidesz világképe, mint a rendszerváltás liberális ideológiája a mai, félperifériás magyar társadalomban?

A kompországként felfogott Magyarország

A rendszerváltó elitek nem kisebb célt tűztek ki az ország számára, minthogy 1989 után végre tényleg felzárkózzon a „Nyugathoz”. Úgy gondolták, hogy e folyamat csak a liberális modernizációs paradigma követésével lehet sikeres. A rendszerváltó elitek, amennyire pozíciójuk lehetővé tette, alapvetően neoliberális gazdasági intézkedéseket hoztak. Ezt az időszakot gyors privatizáció és piacliberalizáció, a szakszervezetek és a dolgozói jogok leépítése jellemezte.

Mivel e döntések súlyos társadalmi következményekkel jártak, rendszerváltó elitek a gazdasági helyett általában a politikai változásokat hangsúlyozzák. Saját vívmányukként hangsúlyozzák, hogy kiépítették a liberális demokrácia intézményrendszerét, megalkották a jogállami kereteket, bevezették a többpártrendszert és a sajtószabadságot (Szalai 2022).

Sokáig jogosan gondolták, hogy az általuk levezényelt politikai és gazdasági rendszerváltás megfelelt a liberális modernizációs paradigma követelményeinek, hiszen sokáig még a „Nyugat” is a kelet-európai félperiféria éltanulójaként tekintett Magyarországra. A felzárkózáshoz azonban nemcsak politikai és gazdasági, de társadalmi, kulturális feltételeknek is meg kell felelni a modernizációs felfogás szerint (Böröcz 2021).

Minthogy a rendszerváltó elitek elégedettek voltak saját döntéseikkel, úgy gondolták, hogy innentől már csak a magyar társadalmon múlik, hogy a kompország végre kikössön a „nyugati” parton. Ez alatt azt értették, hogy a magyaroknak a hozzáállásukat, nézeteiket is egy ideális „nyugati”, „európai” identitásnak megfelelően kell kialakítaniuk.

A liberális-neoliberális értelmiség szemében e „nyugatos” identitás meghatározó eleme a nyitottság, a kockázatvállalás, a vállalkozószellem, a körülményekhez való gyors és eredményes alkalmazkodás, egyfajta „pozitív” beállítottság. Ennek megalapozására az individualizáló pozitív pszichológiát is felhasználták, vagyis szinte kizárólag a versengő egyént tették felelőssé saját boldogulásáért (Fáber 2019; Szalai 2022).

A magyarok esetleges rasszizmusa, nacionalizmusa, előítéletessége vagy pesszimizmusa olyan hibák ebben az értelmezési keretben, amelyek kiküszöbölése az egyén feladata.

Fel sem merült, hogy az emberek esetleg az ipar gyors leépítése (a dezindusztrializáció), a kiszolgáltatottság és a létbizonytalanság fokozódása miatt nem tudnak a rendszerváltó elitek elvárásainak megfelelően viszonyulni a rendszerváltáshoz (Scheiring 2019).

Nem feltételezték, hogy az ország felzárkózásának eredményességére a centrum–periféria viszony is hatással lehet. Számukra egy társadalom sikerességét alapvetően annak gazdasági és politikai rendszere, illetve kultúrája határozza meg.

Kelet, Nyugat, poszt-Nyugat

Magyarország azonban, mint tudjuk, máig sem zárkózott fel a „Nyugathoz”. Bár 2010 óta a Fidesz-kormányok letértek a liberális modernizációs paradigma által kijelölt útról, a felzárkózás ígéretét ők sem adták fel teljesen.

Orbán Viktor idei tusványosi beszédében például kijelentette, hogy Magyarország – más kelet-európai országokkal együtt – 2030 táján az EU nettó befizetőjévé válik. Ezért „2030 környékén kell csúcsformában lennünk. Akkor kell majd az erő.” (Orbán 2022.) Tulajdonképpen a NER is modernizációelméletekre alapozza a társadalmi legitimációját. A választási eredmények szerint ezt azonban az ellenzéki erőknél sokkal eredményesebben teszi.

Kulturális szempontból a Fidesz egy idealizált „fehér”, „keresztény”, „európai” kultúrát tart követendőnek, miközben elkerülendőnek tartja azon értékeket, amelyeket a „Nyugat” – főleg az EU – állítólag képvisel (Orbán 2022). Ez leginkább a bevándorlókkal és különböző elnyomott társadalmi csoportokkal kapcsolatos be- és elfogadásra vonatkozik. Ténylegesen a „Nyugat” sem képviseli ezeket kellően. Ennek ellenére a liberális politikai szereplők önmagukról kialakított képében máig meghatározók ezek az értékek (Böröcz 2021).

A miniszterelnök szerint a kultúra és az értékek tekintetében Magyarország már meg is előzte a „Nyugatot”. Ahogyan nyáron mondta:

„A nyugati civilizációnak az ereje, a teljesítménye, tekintélye és cselekvőképessége fogyóban. (…) És itt van Európa, illetve a Nyugat másik fele, ez Közép-Európa, ezek vagyunk mi. Azt is mondhatnám, hogyha nem lenne egy kicsit zavaros, hogy a Nyugat, mondjuk úgy, hogy szellemi értelemben Közép-Európába költözött. A Nyugat itt van, ott pedig már csak a poszt-Nyugat maradt.” (Orbán 2022.)

Gazdasági szempontból a Fidesz is elismeri az új, kelet-ázsiai pólus felemelkedését, a világ több pólusúvá, multipolárissá válását. A kormány szerint gazdasági teljesítménye alapján e „Kelet” már-már utolérte a „Nyugatot”, sőt, bizonyos tekintetben már meg is előzte. Abból indulnak ki, hogy Magyarország gazdaságilag még nem zárkózott fel, de hamarosan ez is be fog következni. Ezt pedig azzal indokolja, hogy kulturálisan a magyar társadalom már a „Nyugat” előtt jár (Orbán 2022).

A „Kelet” gazdasági sikeressége a vele kialakított gazdasági kapcsolatokat is legitimálja. A „keleti” gazdasági kapcsolatok is érvként szolgálnak amellett, hogy jó úton járunk, a magyar gazdaság fejlődik, Magyarország jobban teljesít.

A NER tehát kulturálisan a „nyugati” centrum – a hanyatlóban lévő globális hegemónia – idealizált értékrendjét tekinti követendőnek, gazdaságilag viszont a feltörekvő kelet-ázsiai pólust tartja iránymutatónak.

Az ebben rejlő ellentmondást a Fidesz kétféleképpen próbálja feloldani (vagy elfedni). Egyrészt az ország „Nyugathoz” viszonyított helyzetére helyezi a hangsúlyt, miszerint kulturálisan „már előttük járunk”. Másrészt úgy, hogy hangsúlyozza: a „Kelet” egy másik kultúrát képvisel, amivel a magyar társadalomnak nem kell foglalkoznia (Orbán 2022).

A védőbástyaként felfogott Magyarország

Bár az előbb felvázolt értelmezés segítségével a Fidesz igazolni tudja, hogy Magyarország jó úton halad a felzárkózás felé, ez önmagában nem elegendő arra, hogy fenntartsa társadalmi támogatottságát. Esetében egy olyan politikai erőről van szó, amelynek célja, hogy minél nagyobb mértékben engedje kizsákmányolni dolgozóit annak érdekében, hogy a hazai, a „nyugati” és a „keleti” székhelyű tőke támogatását is elnyerje s ezzel nemzetközi kapcsolataiban is javíthassa alkupozícióit.

A maguk módján a rendszerváltó elitek is meg tudták indokolni a liberális modernizációs paradigma keretein belül, hogy gazdasági és politikai intézkedéseik az ország érdekeit szolgálják. Még akkor is, ha e döntések súlyos társadalmi következményekkel jártak.

Magyarázataik azonban az évek során egyre többet veszítettek erejükből (Scheiring 2019). 2010 óta a Fidesz azonban sohasem veszítette el ilyen mértékben támogatottságát.

Ennek egyik oka az lehet, hogy a NER az új nemzeti érzületet, a neonacionalizmust is képes felhasználni támogatottsága megőrzésére. A nemzet – e felfogás szerint – egy olyan összetartó közösség, amelyhez csak bizonyos feltételek teljesítése esetén lehet tartozni. Egyes csoportok ki vannak belőle zárva, sőt, időnként ellenségként vannak megnevezve (Scheiring 2019).

Felmerül azonban a kérdés: hogyan tartható fenn a nemzet olyan meghatározása, amely alapján jelentős számú magyar állampolgár nem része a szolidaritásközösségnek, vagy egyenesen veszélyt jelent rá? Erre magyarázatul szolgálhat az, ahogy

a Fidesz Magyarország félperifériás helyzetét is legitimációs eszközként tudja használni.

Kegyetlen körülmények és durva individualizmus

E világkép értelmezéséhez segítséget jelenthet egy amerikai történész, Frederick Jackson Turner 19. századi elmélete, a „frontier thesis”, amely tulajdonképpen a gyarmatosítás egyik elbeszélése rasszista, „fehér” nézőpontból. Turner abból indult ki, hogy a földrajzi felfedezések idején az amerikai kontinensre érkező első európai emberek célja alapvetően az „európai” kultúra megteremtése volt az Újvilágban.

Ez alapján azt állította, hogy mivel a telepeseknek a „civilizációt” annak határán, egy „új” kontinensen, „kegyetlen” körülmények között kellett létrehozniuk és fenntartaniuk, ezért az „amerikai” kultúra az „európainak” egy erősebb, ellenállóbb, „jobb” változata lett (Cutterham 2019). Turner szerint emiatt lett olyan fontos érték az amerikaiak számára a demokrácia, a szabadság és az individualizmus.

Az Egyesült Államokban a (neo)konzervatív politikai szereplők gyakran erre utalva kívánják megalapozni, hogy miért kell, hogy az „amerikai” identitásnak meghatározó eleme legyen az úgynevezett ‘rugged individualism’, vagyis „durva individualizmus”.

A frontier thesis alapján indokolható, hogy éppen e „kegyetlen” körülmények miatt váltak az amerikaiak erősebbekké, kitartóbbakká és innovatívabbakká az európaiaknál.

A (neo)konzervatívok szerint az „amerikai álom” jelentése, hogy a „lehetőségek földjén” mindenki a saját kemény munkájának köszönhetően érvényesülhet. Igazán csak az által válhat valaki „amerikaivá”, hogy annak ellenére áll helyt, hogy nem kap segítséget (Davenport–Lloyd 2017).

Ez legitimál neoliberális gazdasági intézkedéseket, például az állami újraelosztás mértékének alacsonyan tartását (Bazzi–Fiszbein–Gebresilasse 2017). Vagyis az amerikai identitás e (neo)konzervatív értelmezésben olyan nemzeti közösséghez tartozást jelent, amelyben bizonyos tekintetben (főleg gazdaságilag) kifejezetten hiányzik a szolidaritás. (Még akkor is, ha némely tekintetben, főleg kulturálisan, jelen van a szolidaritás is.)

A nemzethez tartozás eszerint tehát részben éppen azt jelenti, hogy tagjai nem vállalnak közösséget egymással: nem szolidárisak.

A frontier thesis nem csak a gyarmatosítás korabeli Amerikára alkalmazható.

Történelme és az EU-ban betöltött szerepe alapján Magyarország is jellemezhető határhelyzetben levő társadalomként, amelynek „kegyetlen” körülmények között kellett létrehoznia és fenntartania az „európai”, „fehér”, „keresztény”, „nyugati” kultúrát.

Az amerikai (neo)konzervatívokhoz hasonlóan gyakorlatilag Orbán Viktor is azt állítja, a magyar kultúra azért lehet „jobb” változata az európainak, mert keményebb, kegyetlenebb, félperifériás körülmények között kellett és kell mindig helytállnunk. Szerinte a „Nyugat” elpuhulásának és a mi helytállásunknak is ez az oka. Ezzel magyarázható, hogy „a Nyugat szellemi értelemben Közép-Európába költözött” (Orbán 2022).

A menekültválság idején a magyar kormány erre hivatkozva utasíthatta el az EU álláspontját a helyzet kezelésével kapcsolatban. A frontier thesis szerint érvelhetett amellett, hogy határhelyzete miatt Magyarország történelme során „Európa védőbástyája” volt, aminek köszönhetően kultúrája „stabilabbá” vált, ezért pedig tapasztaltabb az ilyen típusú válsághelyzetek kezelésében.

Orbán idei tusványosi beszédében a hallgatóság figyelmébe ajánlott egy olyan könyvet is, ami szerinte segít megérteni „azokat a lelki folyamatokat, amelyek a nyugatiak önmaguk megvédésére képtelensége mögött húzódnak meg magyarázatként” (Orbán 2022).

Ennek fényében az amerikai (neo)konzervatívokhoz hasonlóan Orbán Viktor is a frontier thesis alapján érvelhet úgy, hogy

Magyarország félperifériás határhelyzetéből, illetve a rendszerváltás neoliberális sokkterápiájából adódó „kegyetlen” körülmények tették a magyarokat erősebbeké, kitartóbbakká és innovatívabbakká a nyugatiaknál.

Így pedig immár azt is meg tudja magyarázni, hogy a „durva individualizmus” miért feltétele az általa meghatározott „magyar” identitásnak, a nemzethez tartozásnak. Hiszen ahogy a miniszterelnök mondta, „minden válságból erősebben jöttünk ki, mint ahogy belementünk” (Orbán 2022).

Vagyis a magyar kormány neonacionalista értelmezésében magyarnak lenni nem más, mint egy olyan közösséghez tartozni, amely bizonyos tekintetben – főleg kulturálisan – ugyan közösséget vállal az egyénnel, ugyanakkor más tekintetben (főleg gazdaságilag) megtagadja a közösségvállalást.

A Fidesz azt is egyértelművé teszi – többek között a munkaalapú társadalom hangsúlyozásával –, hogy részben éppen az a nemzethez tartozás feltétele, hogy tagjai nem vállalnak közösséget egymással. Egyes kormányzati intézkedések – például az álláskeresési járadék időtartamának maximalizálása három hónapban –, azzal is magyarázhatók, hogy

a kormány tulajdonképpen előállítja azon „kegyetlen” körülményeket, amelyek leküzdése révén a magyarok végre erősebbekké, kitartóbbakká és innovatívabbakká – vagyis igazi „magyarokká” válhatnak.

Orbán Viktor szerint ez kell ahhoz, hogy végre fel tudjunk zárkózni. A legutóbb ezt így foglalta össze:

„…ez az ambíció, kedves Barátaim, ez fűt bennünket, ez hajt bennünket, ez a mi üzemanyagunk. Az a megfontolás, hogy mi mindig többet adtunk a világnak, mint amit kaptunk, hogy mindig többet vettek el tőlünk, mint amit nekünk adtak, hogy nekünk rendezetlen számláink vannak, hogy mi jobbak, szorgalmasabbak és tehetségesebbek vagyunk annál, mint ahol most tartunk, és ahogy élünk, és az a tény, hogy a világ nekünk tartozik, és ezt a tartozást be akarjuk, és be is fogjuk vasalni. Ez a legerősebb ambíciónk.” (Orbán 2022).

Versengő világképek

A rendszerváltás óta Magyarországon a liberális modernizációs paradigma sokat veszített népszerűségéből, míg a neonacionalizmus megerősödött. Mi az oka annak, hogy a Fidesz világképe lényegesen meggyőzőbb a magyar társadalom számára, mint a liberális-neoliberális ellenzéké?

Magyarország félperifériás helyzetét a rendszerváltó elitek kiküszöbölendő hibának tekintették, ami tulajdonképpen helyre is hozható az állam politikai és gazdasági berendezkedésének, illetve a társadalom hozzáállásának megváltoztatásával.

A Fidesz ezzel szemben éppen a félperifériás helyzettel magyarázza azt, hogy a magyar társadalom miért vált erősebbé, kitartóbbá és innovatívabbá centrumtársadalmaknál.

A Fidesz által meghatározott ideális „magyar” identitás számos elemében ellentétben áll a liberális modernizációs paradigma értékeivel. Míg a liberális-neoliberális pártok szerint a jogállamiság problémái, a korrupció és a hintapolitika csak hátráltatják az országot, a Fidesz ezeket félperifériás „innovációkként”, magyar sajátosságként szemlélteti. Szerintük éppen ezek segítenek a centrum erőforrásfölényének leküzdésében.

Bár Magyarország továbbra is félperifériás helyzetben van, a nemzetközi erőviszonyok jelentős mértékben átalakultak az elmúlt években. Ez pedig a hazai politikai szereplők világképét is kikezdi. A rendszerváltás idején az Egyesült Államok globális hegemóniája legitimálta a liberális modernizációs paradigmát. Ma viszont a világ éppen olyan országok gazdasági eredményessége miatt válik több pólusúvá, amelyek szembemennek ezzel az elképzeléssel. A legsikeresebben feltörekvő dél- és kelet-ázsiai országok alapvetően fejlesztő államokként működnek (Ferber 2021).

Több meghatározó és egymással versengő világgazdasági szereplő esetén az egyik oldal melletti kétségbevonhatatlan elköteleződés értelmét veszítheti. Ezzel szemben a hintapolitika és az egyéni alkumechanizmusok – mint félperifériás „innovációk” – jelentősége éppen ellenkezőleg, felértékelődhet (Szalai 2022).

A rendszerváltás utáni iparleépítés (dezindusztrializáció) és válság idején a késő-kádári technokrácia mindössze azt tanácsolta a létbizonytalanság felé sodródó embereknek, hogy törekedjenek az „európai” identitás elérésére. Úgy gondolták, hogy a nyitottság, a kockázatvállalás és a kemény munka mindig eredményre vezet, a negatív érzések pedig csak hátráltatnak (Szalai 2022).

A Fidesz ezzel szemben teret ad e negatív érzéseknek és becsatornázza őket. Mivel az államszocializmus idején viszonylag egyenlőbb volt az erőforrások eloszlása a társadalomban, így a rendszerváltást követően még több embernek volt elég erőforrása a hirtelen változások okozta negatív érzések elnyomására.

Viszont az évek során – éppen a liberális modernizációs paradigma jegyében fogant gazdasági intézkedések miatt – e helyzet átalakult. Egyre inkább csak a kedvezőbb osztályhelyzetben levők lehetnek képesek erre.

A felzárkózás nem következett be, a Fidesz azonban a neonacionalizmus segítségével olyan erőforrásokat is felszabadíthatott, amiket a kizsákmányolás fokozására tud fordítani.

Bár a liberális-neoliberális értelmiség által kijelölt „európai” identitás is alkalmas lehet kulturális szempontból egy szolidaritásközösség létrehozására, ez a társadalom gazdasági viszonyaival kapcsolatban nem tesz konkrét állításokat. A liberális modernizációs paradigma követői számára pedig nem igényel magyarázatot az, hogy miért szükségesek bizonyos neoliberális gazdasági intézkedések. A „durva” individualizmus azonban feloldhatja a kulturális viszonyok szolidaritásából és a gazdasági viszonyok szolidaritásának hiányából adódó ellentmondást.

A magyar kormány így egy viszonylag válságálló világképet építhetett fel: ideológiája szerint a „magyar” identitás meghatározó eleme, hogy a nemzet tagjai nem feltétlenül vállalnak közösséget egymással és nem feltétlenül nyújtanak egymásnak anyagi-gazdasági segítséget.

Tehát annak ellenére is érthető, hogy a Fidesz világképe tehát miért szerezhet jelentős támogatottságot a rendkívül kizsákmányolt és egyenlőtlen félperifériás magyar társadalomban, hogy a NER csak tovább fokozza e problémákat. Ezzel szemben a liberális modernizációs paradigma többek között a világ multipolárissá válása miatt is megkérdőjeleződött.

A Fidesz ma tehát hatékony választ tud nyújtani a társadalomnak a rendszerváltás ideológiái által okozott károkra. Érdemi megoldást azonban nem ad rájuk.

Címfotó: Orbán Viktor Facebook oldala

Irodalom

Bazzi, Samuel – Fiszbein, Martin – Gebresilasse, Mesay (2017): Individualism and Opposition to Redistribution in the US: The Cultural Legacy of the Frontier. Centre for Economic Policy Research, 2017. december 23. 

Böröcz József (2021): „Ott kívül a magyarázat…”: Társadalomkritikai beszélgetések Böröcz Józseffel. Budapest: Eszmélet Alapítvány.

Cutterham, Tom (2019): The American Frontier. TEDx Talks, 2019. február 20. 

Davenport, David – Lloyd, Gordon (2017): Rugged Individualism: Dead or Alive? Hoover Institution, 2017. január 10.

Fáber Ágoston (2019): A pozitív pszichológia indiszkrét bája. Új Egyenlőség, 2019. május 5. 

Ferber Katalin (2021): A világgazdaság kínai „szimfóniája”. Új Egyenlőség, 2021. július 25. 

Orbán Viktor (2022): Orbán Viktor előadása a XXXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Magyarország Kormánya, 2022. július 24. 

Scheiring Gábor (2019): Egy demokrácia halála. Az autoriter kapitalizmus ás a felhalmozó állam felemelkedése Magyarországon. Budapest: Napvilág Kiadó.

Szalai Erzsébet (2022): Lélek és profitráta. Budapest: Napvilág Kiadó.