"A gonosz mindig szélsőséges, de soha nem radikális, nincs mélysége, nincs démonisága. Az egész világot képes elpusztítani, pontosan azért, mert gombaként növekszik tovább a felszínen. De csak a jó mély és radikális." Hannah Arendt

Honnan jönnek hirtelen a "szélsőségesek", akik a szociális demagógia segítségével akarják uralni a jelenlegi társadalmi tiltakozásokat? ¹ A német médiacirkuszban - ahol a tudatlanság versenyelőny - a társadalom demokratikus "közepét" fenyegető szélsőséges veszélyt mindig úgy látják, mintha az a peremről, valójában csak egy képzeletbeli kívülről érkezne. Mintha szélsőséges idegenek vennék birtokba a jó polgári demokráciát. Mindez az elszabadult őrület²bizonyára nem származhat a látszólag racionálisan szervezett, kapitalista főáramlatból.

A szélsőségesség fogalma, ahogyan azt a nyilvánosságban használják, valójában üres; nem csupán a politikai spektrum mérsékelt közepe és a militáns "peremvidék" közötti politikai és ideológiai "távolságot" méri. A külső jellemzők és a szélsőséges módszerek felsorolásával az uralkodó politikai többségi viszonyokat is kifejezi. A centrum, vagyis az a politikai hely, ahol a többség van, míg a "őrült szélsőségesek” (lunatic fringe) ³ az állítólagos kis, holdkóros kisebbségeket alkotják. A szélsőségesség közkeletű fogalma tehát csak a politikai koordinátarendszer peremét írja le. Ez a koordinátarendszer azonban változásoknak van kitéve, amelyek évek óta, az újabb és újabb válságeseményekkel kölcsönhatásban, erőteljesen a jobboldal irányába haladnak.

De a polgári politikai berendezkedés minden szereplője valójában a centrumhoz akar tartozni. Az AfD sem kivétel. ⁴ A politikai koordinátarendszer eltolódásával, amely a Sarrazin-vitával kezdődött, majd az euróválsággal, a menekültválsággal és az AfD sikeres bevonulásával folytatódott, hogy végül a „Querdenker“ -ek (korona ellenes mozgalom) Korona-mániájában csúcsosodjon ki, a politikai koordinátarendszer is eltolódik. Már csak azért is, mert más pártok és politikai erők reagálnak a jobboldal sikereire - többnyire úgy, hogy megpróbálják lemásolni vagy adaptálni az Új Jobboldal ideológiai "sikerreceptjének" egyes részeit, ahogyan azt Wagenknecht asszony⁵ is teszi. Az Új Jobboldal felemelkedése során következésképpen megváltoztak a "normálisnak" és a "centrumhoz" tartozónak tekintett dolgokról alkotott nézetek. Ami egykor heccelésnek és "barnának"(utalás a fasiszták barna ingére) számított, az most normálisnak számít.⁶ Ez a számítás is része az Új Jobboldal stratégiájának, amely a diskurzus hegemóniáját éppen a szándékos tabudöntögetéssel igyekszik megszerezni, amelynek során a civilizációs minimumszabályokat lábbal tiporják. ⁷

A centrum ideológiája és szélsőségei

A "szélsőségesség" (extrémizmus) így a társadalom közepén talál támogatókra, amivel a szélsőségesség polgári fogalma - amely a totalitarizmus ideológiájának környezetében helyezkedik el - elveszíti minden értelmét, és így "rendkívül haszontalan". ⁸ Az NSZK keleti részén az AfD már régóta a legerősebb párt. Következésképpen lehet-e még mindig "szélsőséges"? ⁹ Pedig a szélsőségesség módosított fogalma nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megértsük az Új Jobboldal felemelkedését a válságban. Ezt pontosan úgy kell érteni, mint a válsággal kapcsolatos "centrum szélsőségességét", mint elsősorban a középosztályok, a középosztályok ideológiai reakcióját a válsággal kapcsolatos torzulásokra.

Az ideológia nem puszta fantáziaként és agyszüleményként értendő, hanem a társadalmi valóság torz felfogásaként, amelyet ellentmondásai és torzulásai ellenére igyekszik igazolni és legitimálni. Az ideológia tehát mindig annak a társadalomnak az ellentmondásaira utal, amelyben létrejön. Következésképpen az ideológiakritika egyben társadalomkritika is. Az ideológiát a centrumban, a kulturális iparban és a médiaiparban gyártják, és mindig az igazság ideológiailag eltorzított pillanatát hordozza; féligazságokat gyárt, hogy az emberek beletörődjenek egy olyan önpusztító üzletmenetbe, amely egyre nyilvánvalóbban pusztítja a társadalmat, az éghajlati rendszereket és a környezetet.

A válsághullámokra reagálva a jobboldali válságideológia így a "centrumban”, a társadalom közepén uralkodó legitimációs mintákat és narratívákat konformista lázadással az ideológiai szélsőségek felé tereli. A centrista szélsőségesség fogalma csak akkor deríthet fényt a jobboldali válságideológia alapjaira - amely a létező és látszólagos "mindennapi" -ban gyökerezik, ha komolyan vesszük, és nem pusztán formális fogalmi burokként használjuk, amelyet a totalitarizmus-elméleti dikcióban a politikai spektrum szélén álló erők leírására használnak.

Az Új Jobboldal tehát egyrészt olyan nézetekre, értékekre és ideológiai alapokra támaszkodik, amelyek az érintett társadalmak főáramában uralkodnak. Ez a középosztályi ideológia, amelynek formáját döntően az elmúlt három évtized neoliberális hegemóniája alakította ki, a válság dinamikájára reagálva kiéleződik, és ideológiai szélsőségekbe sodródik. Tehát nem a polgári középpel szemben álló "külső" erők azok, amelyek most számos civilizációs normát megkérdőjeleznek. A válságtól sújtott centrum teljesen magától termelte ki az emberi egyenlőtlenség ideológiáit. Így nem a világ megváltoztatásának vágya erősíti a centrum szélsőségességét, hanem a reakciós reflex, hogy ragaszkodjon a válságba süllyedt késő kapitalista társadalomhoz.

Következésképpen meg kell mutatni a folytonosságot a centrum és a jobboldali populista ideológia között. Nem a formáról van szó, hanem a konkrét, ideológiai tartalomról. Csak az újjobboldali ideológia konkrét tartalmával való szembesülésben - valamint annak a késő polgári társadalmak főáramában való gyökerezésében - válik teljesen érthetővé a centrista szélsőségesség fent említett fogalma. Ez az ideológiai folytonosság egyébként azt is világossá teszi, hogy az Új Jobboldal miért képes olyan gyorsan választásokat nyerni. Pontosan nem ideológiai szakításra van szükség. Ez ugyanaz a jól bejáratott ideológiai pálya, amelyen a paranoiás és félelemtől izzadó polgár a végletekig sodródik.

Versenykényszer és telephely -  nacionalizmus

Tehát mely ideológiai eszméket, - amelyek különösen a neoliberalizmus korában váltak hegemónná a "centrumban" -, élez ki és viszi a végletekig az Új Jobboldal? Az első és legfontosabb a verseny eszméje, amely a neoliberalizmusban a társadalom szinte minden területére kiterjedt.¹⁰  És természetesen a jobboldali populizmus és a jobboldali szélsőségesség minden fajtája mindig is lelkesen karolta fel a verseny elvét, sokféleképpen módosítva és eltúlozva azt. A jobboldali ideológiák a kapitalista gazdaság ezen alapelvének, a piaci versenynek "magasabb," kortalan értelmet adnak, amikor a versenyt az emberi együttélés örök alapelvévé váló küzdelemként képzelik el: Az ideológiai spektrum itt a szociáldarwinista eszméktől, a kulturalizmustól, a rasszizmustól, a gazdasági sovinizmustól a német nemzetiszocializmus téveszméjéig terjed, amely az árják és a zsidók közötti örökös versengést és túlélési harcot hallucinálta.

A "jótevők" és az erkölcsi cselekvés gyűlölete pontosan a kapitalista versenyzési kényszer válság okozta barbarizálódásának kifejeződése, ami a fasizmusra jellemző. Hogy az Új Jobboldal hegemóniája e tekintetben már mennyire előrehaladott, azt a gyorsan erodálódó baloldalnak jobboldal felé nyitott Querdenken- főszereplői világossá teszik. Christian Baron például a Freitag-ban (40/2022) "erkölcsösnek" titulált minden kritikát, amely Wagenknecht-et elítélte a pénzügyi és menekültválsággal kapcsolatos, az AfD által már régóta folytatott támogatásáért.¹¹ Ezzel nemcsak a "baloldali párt" barna peremén folyó tevékenység radikális kritikáját keverte össze az erkölcsiséggel, hanem az Új Jobboldal szokásos ellenérzését is reprodukálta, amely a civilizációs alapelvek gyűlöletével a verseny elvének válsággal összefüggő barbarizálását erőlteti.

Ugyanakkor az identitás szintjén, a nemzeti identitásban is megfigyelhető a centrum szélsőségei felé való sodródás. A neoliberális globalizáció kora a nacionalizmus egy sajátos formáját és a nemzeti identitás módosulását hozta létre az "exportvilágbajnok" Németország középosztályában, amelyet nagyon erősen a gazdasági gondolkodásmód alakított. Ez a telephely - nacionalizmus, amely sovinizmusát a sikeres világpiaci versenyből merítette, a nacionalista kirekesztési minták megváltozásával járt együtt. A kulturalizmus (a neorasszizmus kutatásában a kifejezést az 1990-es évek óta használják mind a differencialista, mind a kulturális rasszizmus leírására), a rasszizmus és az idegengyűlölet gyakran gazdaságilag közvetített.

Ezekben a gazdaságilag megalapozott ellenérzésekben a nemzetek és kisebbségek kulturális vagy faji hierarchizálása pontosan a világgazdaságban vagy az adott nemzetgazdaságban elfoglalt gazdasági helyzetükből ered. A gazdasági sikerről azt mondják, hogy kiváló génekre vagy kultúrára utal, Németországban különösen a munkához való megfelelő hozzáállásra, míg az elszegényedést és a kirekesztettséget fordítva genetikai vagy kulturális hiányosságoknak tulajdonítják. Ez a neheztelés már a Sarrazin-vita¹² során áttörést nyert a nyilvánosság előtt, és az euróválság idején vált közmegegyezéssé, amikor Schäuble újabb és újabb "megszorító csomagokkal" zaklatta Görögországot.¹³

Ráadásul a jobboldali válságideológia a válság áldozatait a válság elkövetőivé hallucinálja. Sarrazin szerint a Hartz IV-ben részesülők saját hibás genetikai adottságaik miatt felelősek a nyomorukért; Schäuble szerint a lusta dél-európaiak a hibásak az euróválságért; Wagenknecht szerint a menekültek visszaélnek a "vendégjoggal". A válság okainak megszemélyesítése a megfelelő bűnbakokban azt is nagyon konkrétan mutatja, hogy a válság egy időszakos történelmi folyamat, amely elősegíti a létező ideológia ideológiai „radikalizálását”: az Agenda 2010, amely Hartz IV – nyomorúságot hozott, amelyet Sarrazin akkor genetikai hibáknak, az európai adósságválságnak, a polgárháborúban összeomló perifériáról a centrumokba tartó menekülési mozgalmaknak kívánta tulajdonítani - ezek a kapitalista világrendszer görcsösen zajló válságfolyamatának konkrét fázisai.¹⁴

Nemzeti válasz a "szociáliskérdésre”

Az Új Jobboldal szociális demagógiája, amely jelenleg különösen az egykori NDK-ban sikeres, és amely az AfD-t a legerősebb párttá tette, éppen arra épül, hogy a "szociális kérdésre" a brutalizáló neoliberalizmusban kialakult, ismert gondolkodási sémák szerint adjon nemzeti választ: a "társadalmi békét" mindazok kárára kell megvalósítani, akiket nem számítanak a nemzet közösségébe. A jobboldali narratívák a külföldiekről, akik csak a pénzünket akarják, az összeesküvésekről, amelyek földgázunk lekapcsolására iránynak, kéz a kézben járnak az emelkedő árakról és a szociális erózióról szóló panaszokkal. Ez a kialakulóban lévő nemzetiszocializmus, amely még a „Linkspartei" (Baloldali Párt)-ben is érezteti hatását,¹⁵ tehát - történelmi modelljéhez hasonlóan – a tőke belső ellentmondásait, amelyek a válság miatt kiéleződnek, külsővé akarja tenni, hogy kifelé vetítse azokat. Ugyanezek a reflexek jelentek meg például az euróválságban, amikor a görögöket, olaszokat, spanyolokat vagy portugálokat nyilvánították az adósságválság okozóinak, amely nem létezett volna a német burnout köztársaság extrém kereskedelmi többletei nélkül. ¹⁶

A centrum szélsőséges "brutalizálódásának" folyamata tehát egészen konkrétan nyomon követhető: A Német Szövetségi Köztársaságban legkésőbb a 21. század eleje óta megkezdődött egy ideológiai "újrafegyverkezés", amelyben a megszokott gondolatmenetet nem elhagyják, hanem a végletekig fokozzák. A rendszerválságban a kapitalista rendszer logikáját a lakosság túlnyomó többsége nem kérdőjelezi meg, hanem a barbárságig hajszolja. A jobboldali populizmus számára a közvélemény több évtizedes neoliberális kondicionálása így a választási siker garanciája a válság idején. Mindössze annyit kell tennie, hogy a meglévő félelmeket tovább szítja, a már meglévő ellenérzéseket táplálja, az ideológiai fegyverkezést "bátor tabudöntögetéssel" tovább erőlteti (az USA-ban a centrum hasonló szélsőségessége juttatott egy Donald Trump-ot a Fehér Házba).

A jobboldali populista „centrum szélsőségességének” maximája teljes mértékben érvényesül: ami a társadalom megrémült centrumából – a félelem jogos – felemelkedik a félreértett válságra gyakorolt ​​barbár hatások formájában, az a politikába ömlik: Zárjuk a határokat! Külföldiek kifelé! Kényszermunka haszontalan semmirekellőknek! Németország az első!

És végül, elég könnyű nácivá válni. A jobboldali populizmus szinte minden európai államban éppen azért tud győzedelmeskedni, mert olyan könnyen érthető - nincs szükség szellemi megerőltetésre. És azért egyszerű, mert konformista lázadásként nem törekszik alternatívákra, hanem megmarad a látszat felszínén. A jól kitaposott ideológiai gondolatmenetet nem kell feladni; szinte magától értetődően vezetnek a horizonton megjelenő barbársághoz.

Radikálisnak lenni azt jelenti, hogy a dolgok gyökeréig kell hatolni.

Amire azonban szükség van, az nem a kapitalista ideológia hanyatló formáiból táplálkozó, felerősödő ellenérzések papolása, ahogyan azt például Wagenknecht – féle "Linkspartei" gyakorolja¹⁷, hanem a rendszer logikájával való világos szakítás, hogy széles körű társadalmi vitát kezdeményezzünk a permanens kapitalista válsággal szembeni rendszeralternatívákról, hogy elindítsunk egy átalakulási mozgalmat¹⁸ . Az olyan kategóriákhoz és fogalmakhoz való ragaszkodás, mint állam, nép, nemzet, piac, pénz, tőke, amelyeknek a válság miatt szétesőben vannak valós társadalmi megfelelői, csak katasztrófához vezethet. A rohamosan elvaduló domináns kapitalista válságbeszéddel való radikális szakítás a válságra való tekintettel feltétlenül szükséges.

Radikálisnak lenni azt jelenti, hogy egy problémát alapjaiban kell kezelni, a probléma gyökeréig (radix) kell hatolni. Ezért a radikalizmus nem a szélsőségesség előszobája, ahogyan azt a szélsőségességről szóló üres, későpolgári diskurzusban gyakran tévesen sugallják. A radikalizmus a szélsőségesség ellentéte. Míg a szélsőségesség a jelenségek felszínén marad, a középpontban uralkodó ideológiát a végletekig feszítve, addig a radikalizmus a mélységre törekszik, hogy a jelenségek magjáig, lényegéig hatoljon. Így az Új Jobboldal elleni küzdelemnek, ha következetes és végső soron sikeres akar lenni, radikális reflexióval kell együtt járnia ahhoz, hogy megfelelő gyakorlat alakuljon ki.

A radikális antifasizmusnak nemcsak külső jelenségként, hanem a kapitalista uralom terrorista krízisformájaként is meg kell küzdenie az újjáéledő fasizmussal. Az Új Jobboldal válságideológiája, amely a neoliberális központban gyökerezik, a válság miatt eszkalálódó nagyon konkrét ellentmondások kifejeződése: a tőke társadalmi és ökológiai válsága, amely eléri fejlődésének határait, és azzal fenyeget, hogy az emberiséget a szakadékba, a barbárságba sodorja. Az Új Jobboldal azonban az a politikai szubjektum, amely konkrétan végrehajtja ezt az objektíve fenyegető összeomlást a rendszerválságban. Ez különösen igaz az éghajlati válságra, amelyet az Új Jobboldal egyfelől bagatellizálással és tagadással hárít, hogy másfelől az ökofasizmusba sodródjon.¹⁹

A radikális antifasizmus, amely a fasizmust a kapitalista uralom válságának potenciálisan tömeggyilkos formájaként értelmezi, a posztkapitalista jövőért folytatott átalakulás elkerülhetetlen harcának részeként megpróbál küzdeni a fasiszta veszély ellen²⁰. A széleskörű antifasiszta szövetségépítésnek, ahogyan azt már a 90-es években is sikeresen gyakorolták, együtt kell járnia a rendszerszintű válság nyílt tematizálásával és az Új Jobboldalnak, mint a folyamat során felszabaduló barbár és destruktív potenciálok végrehajtójának leleplezésével²¹.

Így a tőke kibontakozó világválságának jelenlegi szakaszában az antifasiszta harcnak központi szerepe van abban, hogy nyitva tartsa az emancipációs átalakulás lehetőségét - a szélsőjobboldal elleni küzdelemben.²²Valójában az emancipációs erőknek ezért a Sahra Wagenknecht-féle „Linkspartei” jobboldali nyílt szociális demagógiájával²³ szemben pontosan annak ellenkezőjét kellene gyakorolniuk.

Az állandó válságba süllyedő kapitalizmussal való szakítás – amely a fasizmust úgy hordja magában, mint a zivatarfelhő esőt – azért szükséges, mert objektíve küszöbön áll. A rendszerátalakítások vagy a fasiszta barbarizmus formáiban mennek végbe, vagy az átalakulás emancipációs folyamatáért lehet harcolni. A feltörő fasiszta válságideológia által formált társadalmi valóság a radikális antifasiszta gyakorlat mércéje, amelynek a nagyon is valóságos kapitalista rendszerválság gyökeréig kell hatolnia. És ez nem puszta voluntarizmus lenne, hanem az átalakuló antifasizmus szükségességének belátása.

1 https://www.mdr.de/nachrichten/deutschland/gesellschaft/wer-protest-ost-deutschland-inflation-100.html

2 https://www.konicz.info/2020/05/25/die-verbrechen-des-bill-gates/

3 https://en.wikipedia.org/wiki/Lunatic_fringe

A Lunatic fringe egy politikai, társadalmi vagy kulturális mozgalom szélén álló szélsőséges, fanatikus vagy különc áramlat képviselőinek elhatároló és lekicsinylő képi kifejezése. Ez az angol lunatic fringe kifejezés fordítása (a lunatic jelentése "őrült, őrült"; a fringe jelentése "szegély")

4 https://www.zeit.de/politik/deutschland/2016-03/afd-analyse-erfolg-landtagswahlen-partei-waehler

5 https://www.konicz.info/2021/06/29/schreiben-wie-ein-internettroll/

6 https://www.kontextwochenzeitung.de/politik/444/neue-braune-normalitaet-6213.html

7 https://www.konicz.info/2018/01/17/oesterreich-mit-permanenten-tabubruechen-wird-eine-neue-normalitaet-geschaffen/

8 Vö. Eva Berendsen et al: Extrem unbrauchbar - Über Gleichsetzungen von links und rechts, Berlin 2019.Rendkívül haszontalan - A bal és a jobb egyenleteiről.

9 https://www.facebook.com/photo/?fbid=645182253946598&set=a.122195239578638

10 https://www.konicz.info/2017/09/22/national-und-neoliberal-2/

11Ott szó szerint ez áll, egy Droste-idézettel nyilvánvalóan visszaélve: "..."Ha az agyat elhanyagolták, az erkölcsöt nagyon könnyen meg lehet venni" - írta Wiglaf Droste, sajnos már elhunyt író. Ez az elmúlt évek összes jelentős vitájából kiderül. A 2007-es pénzügyi válság idején a „jó” baloldali liberálisok a nagy bankok elleni „rossz” tiltakozást „strukturálisan antiszemita” „lerövidített kapitalizmusként” értelmezték. A 2015-ös „menekültválság” idején felhívták a figyelmet arra, hogy nem csak a menekülteknek, hanem a társadalmi hanyatlástól félő helyieknek is „befogadó kultúrára” van szükségük, mert különben a menekült segélyezés demokratikus legitimációja kerül veszélybe…" Forrás: https://www.freitag.de/autoren/cbaron/wagenknecht-putin-afd-querfront-einwurf-in-eine-bezeichnende-debatte

12 https://www.sopos.org/aufsaetze/4ca59c0843dfe/1.phtml.html

13 https://www.heise.de/tp/features/Willkommen-in-der-Postdemokratie-3374458.html?seite=all

14 https://oxiblog.de/die-mythen-der-krise/

15 https://www.konicz.info/2016/08/11/die-sarrazin-der-linkspartei/

16 https://www.konicz.info/2010/05/04/krisenmythos-griechenland/

17 https://www.konicz.info/2022/10/06/opportunismus-in-der-krise/

18 https://www.untergrund-blättle.ch/politik/theorie/transformationskampf-statt-klassenkampf-7289.html

19 https://www.konicz.info/2019/08/30/der-alte-todesdrang-der-neuen-rechten/

20 https://www.konicz.info/2022/10/05/transformationskampf-statt-klassenkampf/

21 https://www.konicz.info/2019/08/30/der-alte-todesdrang-der-neuen-rechten/

22 https://www.konicz.info/2022/10/12/emanzipation-in-der-krise/

23 https://www.konicz.info/2022/10/06/opportunismus-in-der-krise/

Tomasz Konicz szerző és újságíró. Cikkek és támogatási lehetőségek: Patreon és konicz.info.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó