Az izlandi társadalom idealizálása nélkül is kijelenthető, hogy a szabadság, az egyenlőség és a testvériség szellemiségének tradíciója mélyen gyökerezik a szigetországban. Ezek az eszmék azonban nem a felvilágosodás kori értelemben használatosak az óizlandi időkben. A középpontban a norvég elnyomás elől menekülő izlandi honfoglalók és a zord körülmények között a túlélésben egymást segítő közösség található.

Cikkemben az izlandi társadalom bő ezer évének vizsgálatával szeretném bemutatni, hogy hogyan került a mai modern Izland a nemi egyenlőség élére. Abba szeretnék betekintést nyújtani, hogy Izlandon milyen társadalmi és történelmi folyamatok zajlottak le, amelyek befolyásolták a nemi egyenlőség kultúrájának kialakulását.

Középkori gyökerek

A jelenkori izlandi társadalomra jellemző a magas fokú egyenlőség; erős az elfogadás, a szolidaritás és a szociális gondoskodás. Bernáth István Skandináv mitológia című könyvének előszavában kifejti, hogyha valaki izlandiakkal „közösködik”, annak

„gondolkodásmódja előbb-utóbb átgyúródik, főképp az együttélés és az emberi együttműködés szerkezeteit tekintve. (…) [E]gyre természetesebbnek veszi bármely felebarátja személyiségi jogi sérthetetlenségét (valljon bármi hitet, politikai meggyőződést, mely a többiekét nem tiltja). Majd egyre gyakrabban lepi meg, hogy besüpped-átszakad lépte alatt a „korszerűség” padlózata, és érintkezésbe lép különféle ősiségekkel.

Testet ölt előtte az ősközösségi mentalitás, az ezer éves, törvényileg szabályozott szociális gondoskodás, meg olyasmik, hogy egyes halászközösségek máig nem a halászok, hanem a település lakói közt osztják el a zsákmányt, és hogy a helyhatóságoknak alig korlátozott a hatalmuk…, de még a matriarchátus, a nők egyenlőbbé tételének maradványai is (izlandi nők máig nem veszik fel férjük nevét)…” (Bernáth 2019: 7; kiemelések az eredetiben).

Bernáth ősiesség alatt a kora-középkori izlandi társadalom alapjaira utal, pontosabban a X-XIII. század közötti izlandi népuralom, a Þjóðveldið korszakára. Az erős, centralizálni kívánó norvég királyi hatalom elől 36 nemzetségfő vezetésével 870-től kezdődően több törzsszövetség Izlandra települt. A X. századra benépesítették a szigetet, a tengerpart mentén több, mint 400 települést építettek és létrehozták a népgyűlést (AlÞingi), amit egyesek Európa első parlamentjeként tartanak számon.

A szabadságkorlátozás miatt kivándorló izlandi honfoglalók nem kívánták, hogy újra király uralkodjon felettük, ezért a középkori izlandi társadalom egyetlen központi tisztségviselője a törvénymondó volt. A törvénymondót három évre választották, feladata az akkor még szóbeli törvények összességének tudása volt, és mindenki fordulhatott hozzá jogi tanácsért.

Egy olyan népképviseleti államformát hoztak létre, ahol se király, se végrehajtó hatalom nem volt, a hatalmi ágak szétválasztása azonban megjelent és a törvények szentsége megkérdőjelezhetetlen volt.

Az óizlandi törvények a mannhelgire épülnek, ami az ember becsületének sérthetetlenségét jelenti. Ezt a középkorban a szabadok (bóndik) társadalmi rétegére alkalmazták. Az óizlandi szabadok a norvég szabad paraszti társadalom mintájára háztartásokba tagozódtak. A fegyverviselési joggal és saját háztartással bíró családfő felelt a háztartás többi tagjáért (házastárs, gyerekek, szolgák és a velük függési viszonyban álló rokonok).

A családfőnek és a felnőtt fiaiknak voltak érdekérvényesítő jogaik. Minden szabadnak kötelező volt egy háztartáshoz tartozni, de évente kétszer – előre kijelölt időpontban – lehetőség volt háztartást váltani. A háztartások magasfokú szociális biztonságot adtak a szolgáknak és más földnélkülieknek (Veress 2016).

A kora-középkori izlandi társadalomban a nőket sok esetben a férfiakkal egyenlőkként ítélték meg. Háztartást vezethettek, földet foglalhattak, pereket indíthattak és a törvénykezés némely folyamatában is részt vehettek. 1000 után a kereszténység felvételével és megszilárdulásával a nők azonban fokozatosan elveszítették egyenlőségüket és alárendelt helyzetbe kerültek.

Elnyomás alatt társadalmi válság

A dán uralom idején (1397–1918/1944) a sajátos északi katolicizmus helyett – ami keveredett az óészaki pogány hittel – megjelent a protestantizmus, ami Izland esetében negatívan hatott a társadalmi egyenlőségre. Ez a folyamat egyfajta paradigmaváltást jelentett az izlandiak életében.

Sjón (2012), kortárs izlandi író, akinek A cethal gyomrában című könyve ebben a korszakban játszódik, e változást így fogalmazta meg:

„A reformációval egy egész világnézetet söpörtek félre az emberek elől egy szempillantás alatt. Az életükre és az azt összetartó, azt alkotó eszmékre vonatkozó elképzeléseiket hirtelen kiközösítették. Amikor a katolikus ideológiát felváltotta a protestáns ideológia a szentek és egy egész világ dekanonizálásával, tényleg nagyon sok mindent hagytak veszendőbe menni. Apró rigmusok, amiket az emberek ráolvasásként mondogattak gyógyító szándékkal, vagy a teheneiknek mormoltak, miközben kihajtották őket legelni – mindezek hirtelen rettentő mágikus énekeknek minősülnek, és ha valakit ilyenek mondogatásán kaptak, az életveszélyes is lehetett.”

Az újkor évszázadaiban Izlandra nagyrészt az elszigeteltség és a nyomor volt jellemző. Természeti katasztrófák, vulkánkitörések sújtották a szigetet, a rekord hideg telek és az éhínség rendkívüli mértékben szedte áldozatait. Az izlandiak a túlélésért küzdöttek a zord körülmények között. A norvég uralom (1260-as évektől 1397-ig) és a több száz évig tartó dán elnyomás bizonyos értelemben „visszafejlesztette” az izlandi társadalmat.

A társadalmi szakadékok mélyültek, az egyenlőtlenségek nőttek, a jogegyenlőség visszájára fordult, hiedelmek és babonák kezdtek uralkodni. De legfőképpen ott ütközik ki e kor válsága, hogy azon társadalmi alapok, amelyek a középkorban összetartották az izlandi közösséget, meggyengültek vagy eltűntek. Ide lehet sorolni többek között a társadalmi szolidaritást, egymás segítését, a közösség összetartását, a szociális gondoskodást és az elfogadást.

Izland évszázadokig a világ legkietlenebb és legszegényebb országaihoz tartozott, egészen a XX. századi nagy fellendülés koráig, amikor sikerült kilábalnia e válságból.

Jogegyenlőség útján

Mi történt Izlandon a XIX. századtól napjainkig a nemi egyenlőség tekintetében? Ma milyen politikai bevonódást biztosít az izlandi nők számára az, hogy egy olyan országban élnek, ahol

a világon először foglalták törvénybe a női szavazójogot?

Első nagyobb lépcsőfok 1850-ben történt, amikor a nők és a férfiak egyenlő örökösödési jogokat kaptak. A 19. századi nacionalista mozgalmak, amelyek a Dániától való függetlenedésre törekedtek, felkarolták a nők egyenjogúságának ügyét. Az 1880-as és ‘90-es években több petíciót adtak le az izlandi parlamentnek, amelyben azt követelték, hogy terjesszék ki a nőkre is a férfiak által birtokolt jogokat (Ibsen 1988).

Ugyan a teljes egyenjogúságot nem érték el ekkor, fontos előre lépések történtek:

• 1882-ben az özvegyek és egyedülálló nők helyi választójogot kaptak, és
• 1886-tól kezdődően a lányok már középiskolába is járhattak.
• 1915-ben – a még dán uralom alatt lévő Izlandon – a világon az elsők között iktatták törvénybe a (40 év feletti) nők szavazatjogát.
• 1920-tól a férfiak és a nők is 25 éves kortól szavazhattak a választásokon, és
• 1922-ben megválasztották az első női parlamenti képviselőt. Az erős emancipációs mozgalmaknak köszönhetően
• 1975 októberében általános sztrájkkal tiltakoztak a nők a nemi egyenlőtlenség, a bérkülönbségek és a nemi erőszak ellen.

A hetvenes években az izlandi nők a férfiak bérének 64%-át kapták, a nemi erőszak mutatói pedig magasak voltak. A bérkülönbségek fokozatosan javultak, 2016-ban már csak 17%-kal kaptak több fizetést a férfiak, mint a nők, és 2018-tól törvényben tiltják a nemi alapú fizetéskülönbséget. Izlandon a nők és férfiak egyenlő jogait törvény garantálja, és az elmúlt évtizedekben nagy lépéseket tettek a nemek közötti egyenlőség felé a munkaerőpiacon (Olafsdottir 2018).

A modern Izland törvényei a társadalmi egyenlőséget és az egyenjogúsítást támogatják: 1995-ben alkotmányba foglalták a nők és a férfiak egyenjogúságát, és jelenleg is működik a Szociális Ügyek Minisztériumában több alszervezet, amelyek a nemi egyenlőség megvalósulását felügyelik. Az azonos neműek házasságát 2010-ben legalizálták, a meleg párok törvényesen örökbe fogadhatnak és tilos az LMBTQ+ közösség tagjainak diszkriminációja.

A nemek közötti egyenlőség tekintetében Izlandot tartják a világ legjobb országának (Olafsdottir 2018). A 2022-es nemek közötti szakadékot mérő jelentés alapján a nemek egyenlőségét tekintve Izland első a világrangsorban, sőt, már tizenhárom éve folyamatosan az első helyen áll (Global Gender Gap Report 2022).

Ez azt jelenti, hogy közelít a nemi szakadék megszüntetéséhez, a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségek kisimításához. 2022-ben 90,8% Izlandon a nemi szakadék „bezáródása”. (Összehasonlításképpen, Magyarországon ez az érték 69,9% és 88. a rangsorban.) A politikai felhatalmazás (political empowerment) alindex, amely azt méri, hogy mennyire tudnak az állampolgárok (köztük pl. nők, etnikai kisebbségek) beleszólni a politikai folyamatokba, 0,874-es értékével Izland szintén az összes többi országot megelőzi (hazánk 0,114-es értékkel a 117. e rangsorban).

Az izlandi közéletben is aktívak a nők, már 1908-tól létezett a női lista a reykjaviki helyi választásokon. A hetvenes évek nemi diszkrimináció elleni sztrájkjai pedig odáig vezettek, hogy

a független Izland negyedik elnökeként 1980-ban, Vigdís Finnbogadóttirt választották, aki az első demokratikus úton megválasztott női államfő volt a világon és 16 évig maradt az ország vezetője. 2009 és 2013 között Jóhanna Sigurðardóttir a világ első vállaltan leszbikus kormányfőjeként lett a szigetország miniszterelnöke.

2019-ben a parlamenti mandátumok 38,1%-át nők birtokolták, a helyi önkormányzatokban 47% volt reprezentáltságuk. Izlandnak ma (2022-ben) is női miniszterelnöke van, a baloldali zöld párt elnöke, Katrín Jakobsdóttir.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy a modern izlandi nemi egyenlőség jelenlegi formájában az ország kora-középkorban lerakott társadalmi alapjai miatt valósulhatott meg. Ezek az alapok a mélyben továbbéltek, a mai izlandi társadalomba kulturálisan és történelmileg beleivódott a társadalmi szolidaritás, a szociális gondoskodás, a közösségi gondolkodás és – mindenekelőtt – az egyenlőség fontossága és tisztelete. Ilyen ősi társadalmi értékekkel és gyakorlatokkal rendelkeznek, ebből építették ki a mai modern, független, jóléti államukat, amit a közép- és újkori visszaesés késleltetett.

Címfotó: Tomáš Malík – Unsplash

Irodalom

Bernáth István (2019): Skandináv mitológia. Budapest: Corvina.

Global Gender Gap Report (2022) (https://www3.weforum.org/docs/WEF_GGGR_2022.pdf) Utoljára letöltve: 2022.10.02.)

Ibsen, Thorir (1988): The Double Implication of Liberal Feminism: The Experience of the Early Women’s Movement in Iceland. Canadian Woman Studies. 9 (2): 11–13.

Olafsdottir, Katrin (2018): Iceland is the best, but still not equal. Årgang, 35: 111–126.

Sjón (2012): Sjón izlandi íróval Davíð K. Gestsson beszélgetett. (Ford. Karádi Éva.) Magyar Lettre Internationale 84: 35.

Veress Dávid (2016): „Ugyanaz legyen mindnyájunk törvénye és vallása”. Korall Társadalomtörténeti Folyóirat, 63: 84–109.