„Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak –
elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel,
nem kartoték-adat.”

József Attila: Levegőt!

Cinikus, éppen ezért leíró József Attila fentebb idézett soraira ráolvasni a napról napra totálisabbá váló megfigyelési kapitalizmus (surveillance capitalism) alapigazságát: vágyaink rögzíthetők, számosíthatók, eladhatók és bármilyen „benső vezértől” függetlenül, termelhetők. A szabadság szülte rend, ha lehet, ma még távolabbinak tűnik, mint a nincstelen költő vasútra néző ablakából.

Szívunk, mert vágyat érlel, kartoték-adat.

A tizenhatodik század óta mindennapjaink legtágabb gazdasági kerete, a globális kapitalizmus vagy kapitalista világrendszer számtalan meghatározó változáson ment keresztül. A rendszer természetéből adódó, az uralkodó osztályokat kiszolgáló adminisztratív kontroll azonban állandóan jelen volt és máig jelen van. A kapitalizmus ciklikus válságainak, strukturális változásainak és a megfigyelés változásainak egyaránt meghatározó vetülete a technológia fejlődése.

A következőkben egy olyan tárgy ipari és technológiai háttérösszefüggéseit vizsgálom, amely funkciójából adódóan önmagába sűríti a megfigyelési kapitalizmus technológiai vonatkozásait és gazdasági beágyazottságát. Ez a tárgy az Apple 2021-ben forgalomba helyezett nyomkövető eszköze, az Airtag.

A megfigyelési kapitalizmus

Ahhoz, hogy világossá váljon, miért egy fémpénz méretű nyomkövető eszköz a világ legértékesebb technológiai márkájának legolcsóbb terméke, valamint, hogy miért éri meg az Applenek a kis hatótávú bóvli-kulcskeresők technológiáját továbbfejleszteni, néhány szóban ki kell térni a megfigyelési kapitalizmusra.

A megfigyelési kapitalizmus a surveillance studies egyik központi fogalma. Elsősorban Shoshana Zuboff, a Harvard Business School professzora nevéhez fűződik, aki a The Age of Surveillance Capitalism című összegző művében bontja ki minden korábbinál részletesebben a megfigyelési kapitalizmus koncepcióját (Zuboff 2019). Zuboff a kortárs kapitalizmust tekinti megfigyelési kapitalizmusnak.

Polányi Károly fiktív áru fogalomhármását bővíti ki (Polányi [1944] 2004), amikor azt állítja, hogy a kapitalista társadalmakban munkaerőre csupaszított társadalom, a termőfölddé és földtulajdonná csupaszított természet és az áruként kezelt pénz kiegészül egy negyedik fiktív áruval, a valósággal, amely információvá csupaszítva az emberi viselkedést elemző és adatfelhőkbe rendező technológiák megjelenésével áruvá válik (kommodifikálódik).

Vagyis adhatóvá, vehetővé és szabadon felhasználhatóvá válik.

E szerint a kétezres évek elején a profittermelés új formája jelent meg, melyet a Google alakított ki és alkalmazott először. A vállalat – nagyon leegyszerűsítve – arra jött rá, hogy minél nagyobb mennyiségű adatot gyűjt a lehető legtöbb emberről (nem kizárólag saját felhasználóikról), annál pontosabban le tudják írni és előre tudják jelezni az emberek viselkedését, vágyait, érzéseit, gondolatait – nagy adathalmazokat elemző algoritmusok segítségével.

A big data elemzésével ilyen módon még az adott cég számára teljesen haszontalannak tűnő metaadatokból is kirajzolódhatnak olyan mintázatok, amelyek végső soron hasznosak a cégnek vagy továbbadhatók más cégeknek. A hatalmas adatmennyiség folyamatos gyűjtése és monitorozása lehetővé teszi az egyes fogyasztók várható cselekvéseinek előrejelzését, aktuális igényeik és vágyak körvonalazását, valamint stimulálását.

Mindez nem pusztán optimalizálja a piaci környezetet és nem is csak a felhasználói igények mélyebb kielégítését szolgálja. Az ilyen módon összegyűjtött és felhalmozott adatmennyiség elsősorban áruként viselkedik, amelyet a piaci – és nem egyszer állami – szereplők eladhatnak vagy megvásárolhatnak.

A fogyasztás maximalizálásában érdekelt nagyvállalatok ezt az információt – a jövőbeli viselkedés előrejelzését – a fogyasztói viselkedés ösztönzésére használják fel.

Mindez egyszerűen megragadható egy példával. Képzeljünk el egy irodaházat, ahol száz ember dolgozik. Mindenki rendelkezik legalább egy okos eszközzel és egy számítógéppel. A két eszköz valamelyikét mindenki használja – naponta többször is. Az eszközök mérik a helyadatokat és a tevékenységeket, valamint hozzáférnek tulajdonosaik kontaktjaihoz is.

Ez az adatmennyiség elegendő ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia algoritmusa pár perc pontossággal meghatározza az ebédidőt, valamint azt, hogy melyik az a közeli étkezde, ahová a legtöbb dolgozó enni jár.

A megfigyelő vállalat ezt az információt eladja egy reklámcégnek, amely olyan ajánlatokkal veszi célba a cég munkásait az ebédidőt megelőző időszakban, amelyek elérhetők az étteremhez vezető útvonalon.

Az adott felhasználóról rendelkezésre álló temérdek mellékinformációnak köszönhetően (ami a születési adatoktól a családi állapoton át a kedvenc sorozatig terjedhet) az útba eső ajánlatok közül is azon reklám jelenhet meg a képernyőkön, amelyek a felhasználókról készített profilhoz a leginkább passzolnak. Ezek nem egyszerűen személyre szabott reklámok, hanem a kikalkulált közeljövőnkhöz igazított tömegtermelt vágyak, melyek forrása nem az egyén, hanem azok a viselkedési mintázatok, melyek embertömegek akaratlan megfigyeléséből származnak.

Az étkezdébe igyekvő cégvezető tehát nem azért indul el ebédszünetben levágatni a haját, mert hosszúnak ítéli és ezt eszébe juttatta a reklám, hanem azért megy el, mert a reklámot készítő vállalat tudja, hogy éppen hol van, tudja, hogy mikor van ebédszünet, hogy mikor és hol volt legutóbb fodrásznál, hogy ismerősei hol vágatták legutóbb a hajukat és mert azt is tudja, hogy az ötvenhárom éves torontói cégvezetők általánosan milyen gyakorisággal, mennyiért és milyen jellegű helyeken vágatják a hajukat.

Ezért aztán a megadott pillanatban megérkezik a reklámcéggel szerződéses viszonyban álló közeli fodrászüzlet reklámja. Még ha hősünk nem is kattint rá, akkor is elképzelhető, hogy a térkép-alkalmazása új útvonalat javasol, amely közvetlenül a fodrászüzlet előtt halad el…

A megfigyelési kapitalizmusban az ember tehát erőforrásként van jelen, a termék pedig az emberi viselkedés megfigyeléséből származó leírás vagy előrejelzés. Zuboff egyik legmegrázóbb következtetése, hogy

az emberek döntéseinek, gondolatainak és egész viselkedésének befolyásolása és a profitérdekeknek megfelelő átírása a kortárs kapitalizmus lényegi része – sőt egyik fő mozgatórugója.

Airtag

A megfigyelési rendszerek nem csupán elvont fogalmak hálóiban képzelhetők el, hanem hétköznapi tárgyakon keresztül is leírhatók. Az Apple 2021-ben bemutatott, kizárólag nyomkövetésre alkalmazható eszköze egy olyan tárgy, amely nagyon tisztán tükrözi a megfigyelési kapitalizmus működését, annak „tárgyigényét”.

Az apró gépben a kései kapitalizmus torz terei is hordozhatóvá válnak, melyekben az ember szerződéses viszonyok között, folyamatos identifikációra kényszerítve válik a megfigyelő-hálózat alanyává. A tranzitterekben sűrűn monitorozott létezés kinőtte magát, túlnyúlt a repülőterek, metróállomások és autópályafelhajtók beléptetőkapuin és a zsebünkbe költözött. (Ezzel kapcsolatban lásd: Auge [1999] 2012.)

A fizikai tér az óriásvállalat térképében privatizálódik; a magánvilágba való belépés és az abban való felhasználóbarát részvétel legegyszerűbb eszközei a filléres nyomkövetőeszközök.

Az Airtag egy egyszerű tárgy. Harmincegy milliméter átmérőjű, alig kilenc különböző komponensből tevődik össze, Bluetooth, NFC és ultraszéles sávú (UVB) adóvevőkkel felszerelt jeladó, két mart fémkorong közé illesztve. Az Airtag kontextusa legalább annyira jelentőssé teszi az eszközt, amennyire az egyszerű. Ennek vázolásához a következőkben három oldalról közelítek a tárgyhoz:

1. Gyártás
2. Technológia
3. Piac

1. Gyártás

Az Apple Airtagét, a Samsung, a Google, az Intel, a Microsoft, a Sony, az Amazon és a legtöbb nagyobb tech-márkák termékeihez hasonlóan a tajvani Foxconn iparvállalat gyártja. A design a Szilícium-völgyben készül, a gyártás minden egyéb folyamata azonban – az acél fedő és hátlap megmunkálásától, az adóvevők legyártásán és összeszerelésén át – a Foxconn üzemeiben történik a délkelet-ázsiai, kínai, és indiai szabadkereskedelmi zónákban (Pun és mtsi. 2016).

A gyártás kiszervezése a periféria területeire a költségcsökkentés egyik bevett eszköze. Az Apple elemi érdeke, hogy a termék előállítási költségei, valamint a vételár között minél nagyobb legyen az árrés.

A Foxconn típusú beszállítók számára a minimális vállalati adóterhek és a munkajogi szabályozások hiánya teszi igazán vonzóvá a szabadkereskedelmi övezeteket a periféria országaiban (Klein 1999; Harvey 2005).

E perspektívából válik igazán érdekes tárggyá az Airtag. Túl olcsó ahhoz képest, hogy mennyire drága is lehetne. A chipválság évében bemutatott termék előállítási ára a termék teljes árának egyharmada, úgy, hogy a termékfejlesztés, a design és a branding költségeit még nem is számoltuk bele.

A kilenc összetevőből álló Airtagnél sokkal komplikáltabb iPhone 13 Pro típusú telefonok szintén az összköltség háromszorosáért kerülnek forgalomba. Az Apple célja természetesen az Airtag esetben is az, hogy minél többet eladjon belőle, világosan látszik azonban, hogy a gyártó és a forgalmazó profitja elsősorban nem az előállítás és a vételár közötti különbségből fakad.

Az Airtag-jellegű eszközök nem az ipari kapitalizmus logikáján keresztül képesek a vállalat számára hasznot termelni, hanem sokkal inkább az általuk gyűjtött, az emberi viselkedést rögzítő adatok felhalmozásával.

2. Technológia

Ezt az elképzelést támasztja alá az Airtag működése is. Elsődleges funkciója a személyes tárgyak nyomon követése. A tárgy, amelybe az aprópénz méretű eszközt beletesszük vagy amelyhez rögzítjük, megjelenik az Apple „Find My” applikációjában. Ebben az alkalmazásban egy térképen láthatjuk az összes Apple eszközünk pontos helyét, valamint, ha egy „családba” tartozunk valakikkel, akkor az ő összes készülékük pontos helyét is.

Ha tehát a felhasználó elveszíti a pénztárcáját, amiben van egy Airtag, akkor könnyen megtalálhatja a „Find My” applikáción keresztül. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy hogyan létesít kapcsolatot a gombelemmel működő eszköz egy mobiltelefonnal, több kilométeres távolságban, ha pusztán rövidtávú adóvevőkkel van ellátva?

Ilyenkor az elhagyott Airtag kapcsolódik a közvetlen környezetében lévő Apple eszközökhöz, egyszerűen szólva az utcán sétáló vadidegenek telefonjaihoz, és e készülékeken keresztül juttatja el a hollétével kapcsolatos jelzését az Apple felhőjébe, az iCloud-ba. Az Airtag tulajdonosa ezt az információt látja saját térképén és így értesül arról, hogy hol hagyta el a pénztárcáját.

Az Airtag tehát egy olyan megfigyelési eszköz, amely kizárólag egy márkához kötődő, zárt belső rendszerben képes működni.

Működésének alapfeltétele, hogy olyan készülékekhez is csatlakozhasson, amelyek birtokosai semmit sem tudnak az egészről és semmi befolyásuk nincs arra, hogy két tárgy rajtuk keresztül lép kapcsolatba.

Az Airtag egy olyan rendszert hoz tehát létre, amelyben az emberi tényező összehasonlíthatatlanul kisebb hatalommal rendelkezik, mint a megfigyelő eszköz. Mindez csupán azért válhat láthatóvá, mert maga az eszköz nagyon egyszerű. Millió hasonló és hasonlóan ellenőrizhetetlen folyamat zajlik le egy bonyolultabb okos eszköz és gyártója, az adatelemző részlegek és az alvállalkozók között az eszköz tulajdonosának tudta nélkül (Zuboff 2019).

Az Airtag tehát úgy jelzi elveszett tárgyainkat, hogy közben a közvetlen környezetében létező összes másik Apple felhasználó helyadatait is rögzíti. Az eszköz ennek megfelelően a legkevésbé sem kötődik az ember fizikai jelentlétéhez, az emberi beavatkozáshoz, a testi jelenléthez. A megfigyelő apparátus szempontjából ez olyan erőforrás, amelyet az okosház vagy okoshűtő komplexitású, helyhez kötött, legtöbbször komolyabb mesterséges intelligenciával vezérelt rendszerek tudtak kiaknázni.

E technológiai apparátus az emberi test korlátait hagyja hátra az által, hogy egy időben és egy rendszerben teszi azonosíthatóvá az ember tevékenységeit, fontosabb tárgyainak pontos hollétét és azok környezetét.

A tárgyak nyomkövetése összetettebb fogyasztói profilok létrehozását is lehetővé teszi.

Egy Airtag egy felhasználóhoz tartozik, egy felhasználó ugyanakkor több Airtaget is birtokolhat. Az eszközök az Apple ID-hoz, vagyis az Apple felhasználók személyes azonosítóihoz kötődnek. Ennek megfelelően az Apple nagyon pontos képet kap arról, hogy egy adott felhasználó hány fontos tárggyal rendelkezik és ezeket hol tartja.

Az egyes felhasználókon túl a vállalat arról is információkat nyerhet így, hogy egy adott régióban egy adott korcsoport hogyan bánik a tárgyaival, de akár szakmákkal, tevékenységekkel és tulajdonképpen bármilyen mért viselkedési mintával összefüggésben meg tudja mérni a legfontosabb tárgyara vonatkozó elsődleges alapadatot, az elhelyezkedést. Az eszköz beállításánál a felhasználó megadhatja azt a tárgytípust, amelynek nyomkövetésére használni foga az eszközt.

Ha például egy kerékpár megjelölésére használjuk az Airtaget, akkor az Apple a kerékpár mozgásáról fog információkat szerezni. A kerékpárra vonatkozó metaadatok mérése például lehetőséget teremt a vállalat számára annak megfigyelésére, hogy a tizenkét évnél fiatalabb felhasználók az európai nagyvárosokban mely napszakban használják a kerékpárjukat. Ezekből az adatokból az Apple aztán piaci értékkel bíró következtetéseket vonhat le.

3. Piac

Az Airtag megjelentetésével az Apple egy olyan egyszerűen előállítható és már létező szoftverbe illesztett terméket hozott forgalomba, amely a megfigyelés minimumát teljesíti; mindezt minden korábbinál olcsóbban és a szélesebb tömegek számára is elérhetően.

A márka többi termékeihez képest azért látványosan olcsó az Airtag, mert elemi érdeke a vállalatnak, hogy minél több felhasználó rendelkezzen legalább két olyan eszközzel, mely alkalmas a metaadatok kibányászására.

Az Airtag sem technológiailag sem a megfigyelést célzó eszköz volta tekintetében nem újdonság. Majd minden nagyobb technológiai vállalat rendelkezik hasonló eszközökkel. A fentebb leírt technológiát először a Tile márka használta, amely 2013-tól gyárt apró kulcskeresőket és egyéb nyomkövetőket. Az Airtag jelentőségét elsősorban az Apple piaci pozíciója adja, valamint az a tény, hogy sokkal több ember használja az Apple termékeit, mint ahányan a Tile nyomkövetőit.

Ez az azért fontos, mert a Tile rendszere is a Tile felhasználók hálózatára épül. Az Apple tehát azzal, hogy saját nyomkövetőt jelentetett meg, automatikusan meg is szerezte a nyomkövetők teljes piaca feletti uralmat. Sem a Tile, sem más konkurens gyártó nem tud ugyanis érdemben versenyezni az Apple már meglévő felhasználói bázisával – vagyis azzal a rengeteg eszközzel, amelyekre a nyomkövetők rá tudna kapcsolódni.

Azáltal, hogy az Apple rendelkezik saját felhővel, a felhővel összekötött térképpel és a térképpel összekötött keresőalkalmazással („Find My”), a megfigyelés viszonylag zárt rendszerét hozza létre. Ez alapozza meg az adatbiztonság mítoszát.

A megfigyelési kapitalizmus és a kapitalista világrendszer perspektívájából nézve mindez pusztán az Apple-felhasználók adatainak piaci értékét növeli, valódi adatbiztonságról nincs szó.

Épp az Airtag-jellegű eszközök bevezetésén látszik, hogy lényegét tekintve az Apple működésmódja sem tér el bármely más megfigyelő vállalatétól. A megfigyelési technológiák bővülése nem rendhagyó jelenség. A modern társadalmi kontrollnak mindig is megvolt a maga technológiai oldala.

Az Airtag-típusú megfigyelő eszközök nem újak, sokkal inkább egy olyan társadalmi rend szükségszerű tünetének tekinthetők, melyben az ember erőforrássá, a valóság pedig árucikké alakul.

Címfotó: ajay_suresh

Irodalom

Auge, Marc ([1992] 2012): Nem-helyek: Bevezetés a szürmodernitás antropológiájába. (Ford. Fáber Ágoston.) Budapest: Műcsarnok.

Harvey, David (2005): A Brief History of Neoliberalism. New York: Oxford University Press.

Klein, Naomi (2009). No Logo: No Space, no Choice, no Jobs. New York: Picador.

Polányi Károly ([1944] 2004): A nagy átalakulás: Korunk gazdasági és politikai gyökerei. (Ford.: Pap Mária.) Budapest: Napvilág Kiadó.

Pun, Ngai – Shen, Yuan – Guo, Yuhua – Lu, Huilin – Chan, Jenny – Selden, Mark (2016): Apple, Foxconn, and Chinese Workers’ Struggles from a Global Labor Perspective. Inter-Asia Cultural Studies, 17 (2): 166–185.

Zuboff, Soshana (2019): The Age of Surveillance Capitalism: The Fight for a Human Future at the New Frontier of Power. New York: Public Affairs.