Kolosi Tamás (2020): Polgárnak lenni: Beszélgetések Ferenczi Borbálával. Budapest: Magvető Kiadó (Tények és Tanúk sorozat).

Ha vannak rögeszméi a hazai közgondolkodásnak, akkor a polgárosodás mindenképpen közéjük tartozik. Ma is makacsul tartja magát a polgári társadalomfejlődés üdvözítő voltába vetett hit, még azok után is, hogy a társadalomfejlődés tényleges tendenciái sehogyan sem férnek össze e magasztos elvárásokkal. Mit lehet tenni, ha nemes eszményeink szembekerülnek a valósággal? Legalább két „megoldás” adódik.

Az egyik, hogy a valóságos folyamatokból okulva felülvizsgáljuk eszméinket. Ez esetben tapasztalatainkat szem előtt tartva átszabjuk eszményeinket is. Ez a küzdelmesebb és a nehezebb út, mégis ez eredményezi a valóság jobb megismerését. Az jár a tudományok útján, aki ezt választja.

A másik lehetőség, hogy letagadjuk a tényeket és félremagyarázzuk a valóságot annak érdekében, hogy ezzel megmenthessük reményteli vágyainkat és magasztos eszményeinket. Ez a könnyebb megoldás. Aki ezen az úton jár, az még akkor sem enged fixa ideáiból – és a köréjük épített sziklaszilárd meggyőződésekből –, ha a valóság már nyilvánvalóan szembe jön vele. Ennek választása is érthető és emberi út – (társadalom)lélektanilag könnyen és jól magyarázható. Mégis tévedéseket állandósít, mégis megrögzöttségekhez vezet, mégis félrevezeti a közügyekről gondolkodó közösséget.

Helyesebb ezért rámutatnunk a közgondolkodás e hibáira – sohasem késő ugyanis megszabadulni tőlük.

A polgári önkép

A tőkések nem nagyon szeretik magukat tőkéseknek, burzsoáknak tekinteni. Sokkal jobban megfelel nekik a polgári eszmény, ha önmagukról gondolkodnak. Sokkal jobban tetszenek önmaguknak nemesszívű polgárként, mecénásként, jó emberként. És ez végső soron érthető is:

jobb munkaadónak mutatkozni, mint munkáltatónak. A munkaadó bizonyára jó ember, hiszen munkát ad a nélküle bérmunka és munkabér nélkül senyvedőknek.

A munkáltató ellenben azt sugallja, hogy az illető másokat dolgoztat egyfelől munkabérért, másfelől saját magánprofitjáért.

Jobb befektetőnek, nagylelkű mecénásnak mutatkozni, mint kapitalistának. Jobban hangzik, ha megtakarításokról beszélünk, mintha profitról és tőkefelhalmozásról esnék szó. A megtakarítás kifejezésben ott van a protestáns etika nemes aurája, amit Max Weber a kapitalizmus szellemével hozott összefüggésbe (Weber [1905] 1982). Szebb a kapitalizmus e vállalkozó szellemének felszabadításáról beszélni, mint a tőkejövedelem magánelsajátításáról és ennek tőkésítéséről. A termelékenység és a versenyképesség növelése is jobb színben tűnik fel, mint a kizsákmányolás fokozásának követelése.

Kedvezőbb szaktudósnak, bátran kezdeményező vállalkozónak, nagylelkűen adakozó polgárnak mutatkozni, mint állami és pártösszeköttetéseit kutatásfinanszírozási és intézetalapítási ügyekben is kreatívan használó lobbistának, kárpótlásijegy-üzérnek, zavarosban halászó privatizátornak, nagykereskedőnek vagy nagytőkésnek. Így van ezzel Kolosi Tamás, az 1970-es évek első felének nagy reményű marxista szociológusa is.

Marxistából nagytőkés, vagyis hát polgár

A magyar polgár címmel jelent meg 2016-ban az a kötet, amely Kolosi Tamás magyar szociológust, vállalkozót és üzletembert köszöntötte hetvenedik születésnapján (Morcsányi–Tóth [szerk.] 2016). A könyvet jobbára reményvesztett hangütés jellemzi. Egymást követik benne a polgárosodás megakadása-kudarca miatt csalódott, a polgári társadalomfejlődésbe vetett korábbi hittel elszámolni kívánó, olykor ironikus, máskor rezignált tónusú szövegek.

Vágyaink, reményeink nem teljesültek, próbáljuk kerek mondatokká és összefüggő elbeszéléssé szervezni, amit még mi magunk sem értünk igazán – sugallják, olykor egyenesen üzenik a neves szerzők: művészek, tudósok, üzletemberek. Az írásokat összefűzi, hogy a szerzők a hazai polgárosodás esélyeiről és elszalasztott lehetőségeiről gondolkodva köszöntenek egy magyar polgárt.

Azt a Kolosi Tamást, akinek nemrégiben Polgárnak lenni címmel jelent meg interjúkötete a könyvbirodalma ékkövének számító Magvető Kiadó „Tények és Tanúk” sorozatában (Kolosi 2020). E kötetben Kolosi Tamás Ferenczi Borbálával beszélgetve osztja meg élettörténetét az olvasókkal – életútjának főbb szakaszairól külön fejezetek szólnak.

Az életesemények, fordulópontok és tényszerű összefüggések értelmező bemutatásán keresztül e könyv lehetővé teszi az én-bemutatás, a mutatkozás, a „homlokzatépítés”, vizsgálatát is (Goffman [1959] 2000).

Kolosi Tamás következetesen polgárként, egy polgári családtörténet láncszemeként, a személyében is testet öltő polgárosodás eredményeként jeleníti meg önmagát.

Polgári élettörténet

Való igaz, felmenői javarészt kispolgári (kisiparos, kiskereskedő) egzisztenciák: apai nagyapja villanyszerelő, nagybátyja kárpitos, majd rendőr volt; anyai nagyapja szabóból lett kiskereskedő, nagybátyja szintén Teleki téri piacos kiskereskedő 1956-ig. Apja optikus, majd boltvezető, felnőttfejjel kereskedelmi főiskolát végzett, később az Ofotért osztályvezetője; anyja ruhaipari eladó, majd maszek napközit működtetett – a család mindkét ágán komoly érték volt a tudás, a gyarapodás és az önállóságra törekvés.

Ez a hármas késztetés – ismeretek és készségek elsajátítására, gyarapodásra, tulajdonszerzésre és felhalmozásra törekvés, az önrendelkezés és a függetlenség kivívása – az élettörténeti elbeszélés szerint mindvégig erősen formálta Kolosi Tamás életpályáját.

Van azonban néhány szál, ami nem illeszkedik hézagmentesen e polgári elbeszélésbe. Ilyen például az 1989-ig fenntartott párttagsága, illetve a hatvanas évek végén és a hetvenes évek első felében kifejtett szakmai munkája. Mint egy helyütt jelzi: „én még egyetemista koromban, hívő marxistaként léptem be az MSZMP-be, de már a ‘70-es években jócskán eltávolodtam ettől az ideológiától” (Kolosi 2020: 106.).

1971-ben megjelent első könyve, A társadalmi struktúra marxista elméletéhez kiváló marxista szellemben írott kritikai munka. Ez lett doktori dolgozata – nagyon fiatalon, 25 évesen doktorált (Kolosi 1971). Szintén kiváló könyv 1974-es Társadalmi struktúra és szocializmus című munkája is – amivel 28 évesen kandidátus lett –, e műveivel a hetvenes évek első felében az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének vált meghatározó kutatójává (Kolosi 1974).

Mindennek kiemelésével nem Kolosi Tamás párttagságát vagy egykori marxizmusát kívánom moralizálva elítélni. Egyiket sem vádként vagy leleplezési szándékkal írom. Sőt ismerve teljes életművét, úgy gondolom, e két korai könyve volt két legjobb könyve.

Pusztán e tényeknek Kolosi Tamás polgári önképéhez fűződő ambivalens viszonyára kívánom felhívni a figyelmet. Hogyan lett – ahogy ő mondja – „hívő marxistából” „polgár”?

Hogyan lett kispolgári származású fiatalból hívő marxista, az MSZMP tagja, az MSZMP KB TI kutatója, majd üzletember és nagytőkés? Mi vezetett e marxista kitérőhöz?

Utam Marxhoz – utam Marxtól

A könyv tanúsága szerint valószínűleg három ok, melyek alighanem szorosan össze is függenek: egyrészt zsidó származása és magyar zsidóként szerzett tapasztalatai a Holokauszt utáni államszocialista Magyarországon; másrészt a túlélésre törekvésből fakadó kompromisszumkészsége; harmadrészt karrierizmusa, amit már nem túlélési, hanem sokkal inkább érvényesülési vágya magyaráz. Noha e tényezők csak elemző céllal választhatók el egymástól, hiszen mind tapasztalatként, mind a törekvések mozgatórugóiként szervesen összefüggenek egymással, érdemes őket külön-külön is megvizsgálni.

(1) Kispolgári származásának fontos összetevője zsidó származása, és ami ebből következik: családjának a zsidóüldözéseket követően kellett újrakezdenie az életet az 1945 utáni Magyarországon és az 1948 utáni államszocializmusban. Kolosi Tamás 1946-ban született; jóllehet felmenői közül csak kevesen szenvedték meg a vészkorszakot – „családom viszonylag szerencsés körülmények között úszta meg a holokausztot, egyedül a dédnagyanyám halt meg a lágerben”, mondja erről (Kolosi 2020: 15.) –, a történtek nyilvánvalóan erőteljesen formálták az újrakezdés utáni életet.

„Édesapám 1945-ben belépett a kommunista pártba. Ez a viselkedés teljesen természetes, úgy is mondhatnám, hogy jellemző volt a felszabadult zsidók esetében” (Kolosi 2020: 15.). Apja 1956-ig maradt párttag, majd felesége, Kolosi Tamás édesanyja nyomatékos kérésére kilépett a pártból (Kolosi 2020: 18, 20.). 1956-ról igen ambivalens emlékei vannak: „az egyik lakó elkezdett üvölteni velünk, hogy »tűnjetek el innen rohadt zsidó kommunisták«.” (Kolosi 2020: 19.). A másik ‘56-os emlék már a túlélést lehetővé tévő következő ponthoz kapcsolódik.

(2) Az élet ezekben az években, különösen egy olyan kiélezett pillanatban, mint amilyen 1956 ősze volt, igen kevésen is múlhatott. A túlélést olykor apró trükkök, alkuk, ügyeskedésék tetté lehetővé. Kolosi Tamás apja a forradalom idején egy olyan házikabátot viselt, aminek az egyik zsebébe kiskereskedői igazolványát rejtette, a másikba pedig a párttagsági igazolványát, mondván, „nem lehet tudni, ki jön majd igazoltatni, s ő akkor majd a megfelelő dokumentumot tudja felmutatni. Ha kell, a párttagságit, ha kell, a kiskereskedői igazolványt. Ami éppen jobban segíti a megmaradást és a boldogulást.” (Kolosi 2020: 19–20).

A túlélés fontosabb, mint az elvhűség. Következetességükért, egyoldalú elköteleződésükért, nyílt kiállásukért ekkor sokan bukásukkal vagy életükkel fizettek; az alkalmazkodás, az alkuképesség ellenben életeket menthetett. Igazi túlélési lecke ez. Jöjjenek bár elvtársak vagy éppen urak, a bordó házikabát két zsebe mindkét esetben igazolhatóvá teszi, hogy „veletek vagyok”. Ez pedig már átvezet a karrierizmust tárgyaló harmadik ponthoz.

(3) Kolosi Tamás többször is jelzi, hogy életében mindig is nagyon fontos volt az előrejutás, a karrier, a siker. A karrierizmusnak pozitív jelentést kölcsönözve írja le önmagát. „Egyszer, még a ‘70-es években, egy nyilvános vitán azt mondtam, hogy én karrierista vagyok. Ezt akkor sokan felháborodással fogadták. […] Én azonban úgy gondolom, hogy aki előre akar jutni, annak karriert kell csinálnia, törekednie kell az előrejutásra” (Kolosi 2020: 165–166.).

Valóban ellentmondásos ez a viszonyulás, hiszen a hetvenes években már nem a túlélésért, a megmaradásért, az elért egzisztencia megőrzéséért kellett alkukat és kompromisszumokat kötnie: „Alapvetően mindig nagyon tudatosan szerettem volna előrejutni és sikeresnek lenni. […] Tudatosan törekedtem arra is, hogy jó életszínvonalat tudjak a magam és a családom számára biztosítani. […] Az én szememben a karrierizmus pozitív töltetű fogalom, és engem elsősorban ez hajtott előre”, mondja (Kolosi 2020: 166.).

Karrierizmus

A karrierizmus és a kommunista aszketizmus valóban nem fér össze. Nádas Péter a Világló részletek c. regényében kommunista szüleiről és szülei elvtársairól írva egy helyütt kommunisták és a karrierizmus össze nem illéséről is szót ejt. Különös összeolvasni e passzusokat Kolosi Tamás könyvével. Alább a Világló részletek második kötetéből idézem Nádas Pétert:

„A kommunista embernek észszerűségi okokból kellett ezt vagy azt megtennie, olykor olyasmit is meg kellett tennie észszerűségi okokból, ami az érvényesülése vagy az előmenetele, mi több, a törvény, az illem, az ízlés vagy a közfelfogás ellen hathatott. Mindenkit harsányan kinevettek, aki az érvényesülése vagy az előmenetele érdekében tevékenykedett. Ez annyira mélyen megült bennem, hogy a karrier fogalmának használatát a mai napig kerülöm. Nem csak magyarul kerülöm. Amikor nem kikerülhető, akkor még németül is pályafutást mondok helyette, mert a tudatomban a mai napig nincs olyan helye a szónak, amelynek ne lenne negatív konnotációja.” (Nádas 2017: 330.)

A karrierizmust Kolosi Tamásnál már nem a túlélés ösztöne, hanem az érvényesülés, az előmenetel, a folyamatos előrejutás ambíciója magyarázza.

Szülei már a kádári konszolidáció kezdetének pillanatában sem éltek rosszul: 1962–1963-ban autót vásároltak maguknak, anyja ágán kiskereskedőként is sikeresek voltak; anyai nagybátyja, Rezső, 1956-ban az Egyesült Államokba disszidált, az onnan hazaküldött farmereket Kolosi Tamás édesanyja adta el Magyarországon, miközben Rezsőt a hetvenes években többször meglátogatta az Egyesült Államokban Kolosi Tamás nagyanyja és olykor édesanyja is, mint ahogyan Rezső is többször hazalátogatott (Kolosi 2020: 16–17.).

Saját személygépkocsi, amerikai utazások, hazaküldött és értékesített farmerek – nem szokványos történetek ezek a hatvanas-hetvenes évek Magyarországán.

„A családunkat nem érte semmiféle hátrány azért, mert a rokonságból voltak, akik elhagyták az országot.” (Kolosi 2020: 17–18.) Ez sem mondható általánosnak. De az sem, hogy az ifjú Kolosi Tamás – a SZOT üdülési osztálya dél-balatoni kultúrfelelőseinek főnökeként – jövendőbeli feleségével, Zimányi Zsófiával, egyetemista korukban nyaranként komoly jövedelemért Siófokon dolgoztak. „A SZOT-os időszak három nyara alatt Zsófival annyit tudtunk közösen keresni és félrerakni, hogy befizettünk az első autónkra, ami természetesen egy Trabant volt. Ezt cseréltük le később egy Zastavára.” (Kolosi 2020: 38.)

Az egyetem elvégzése után, 1969-ben összeházasodtak, Kolosi Tamás munkát kapott az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében: „Szerencsésen kezdtük a közös életet is, hiszen volt lakásunk, és volt a SZOT-os munkából egy autónk. Ezt sok fiatal házas nem mondhatta el magáról.” (Kolosi 2020: 43.) És vajon hogyan alakult Kolosi Tamás polgári önazonossága, amikor az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének gyakornoka, majd kutatója lett?

Hangsúlyozza ugyan, hogy „a Társadalomtudományi Intézetben, aminek politikailag igen közel kellett volna állnia a fennálló rendszerhez, jóval szabadabban lehetett kutatni és létezni, mint mondjuk egy egyetemi tanszéken, ahol sokkal erősebben ellenőrizték és könnyebben félreállították az embereket, ha valami nem vágott egybe a központi irányítás ideológiájával” (Kolosi 2020: 41.) Mintha azonban ez a leírás is a kétzsebes bordó házikabát esetére rímelne.

A SZOT-munka kedvező jövedelemszerzési lehetőséget teremtett az egyetemi évek alatt (egyik zseb). De közben – mint mondja – „éltük a vidám ellenzékiek életét” (Kolosi 2020: 30.) (másik zseb). Az MSZMP Központi Bizottsága alá rendelt kutatóintézeti pozíció és munka a párttagsággal együtt egyfelől biztonságot adott (egyik zseb). Másfelől ez a munkahely valójában a szokásosnál nagyobb önállóságot engedett, azaz szerinte mégsem tekinthetünk igazi pártintézetként az MSZMP KB TI-re (másik zseb).

1988-tól Németh Miklós miniszterelnök tanácsadótestületének tagja lett, 1989-ig az MSZMP tagja volt; az MSZP-ből 1990-ben lépett ki, majd 1995-ben az MSZP újra politikai funkcióba hívta, amit elhárított (egyik zseb). Pár héttel később, szintén 1995-ben elfogadta Orbán Viktor hívását, hogy tanácsaival segítse a Fidesz polgári fordulatát, majd 1998 és 2002 között a miniszterelnök tanácsadótestületének tagja lett (másik zseb) (Kolosi 2020: 105–108.).

Sokat mondóan az interjúkötetben ezt az időszakot „kettős kötődéssel” jellemzi.

Címfotó: ELTE/YouTube

Irodalom

Kolosi Tamás (1971): A társadalmi struktúra marxista elméletéhez. Budapest: MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet.

Kolosi Tamás (1974): Társadalmi struktúra és szocializmus. Budapest: Kossuth Kiadó.

Kolosi Tamás (2020): Polgárnak lenni: Beszélgetések Ferenczi Borbálával. Budapest: Magvető Kiadó (Tények és Tanúk sorozat).

Morcsányi Géza – Tóth István György (szerk.) (2016): A magyar polgár. Budapest: Tárki–Magvető Kiadó.

Nádas Péter (2017): Világló részletek: Emléklapok egy elbeszélő életéből II. Pécs: Jelenkor.

Weber, Max ([1905] 1982): A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. (Ford.: Somlai Péter és Józsa Péter.) Budapest: Gondolat Könyvkiadó.

Ez az írás eredetileg az Eszmélet folyóirat 33. évfolyamának 131. lapszámában jelent meg 2021-ben a 180–198. oldalakon. Jelen változat ennek szerkesztett és rövidített újraközlése.