8.3 Fogarasi Zsuzsanna, az utolsó lázadó alelnök

A Munkáspárt utolsó nagy belső konfliktusát Fogarasi Zsuzsanna alelnök távozása robbantotta ki. Fogarasi 1994-ben lépett be a Munkáspártba. Családja generációkon át harcolt az illegális erdélyi magyar kommunista mozgalomban, édesapja később a szocialista Románia magas rangú pártvezetője volt. Fogarasi megörökölte édesapjától a szocializmus iránti rendületlen elkötelezettséget, így 2008-tól a Munkáspárt budapesti alelnöként, 2010-től kezdve pedig a párt országos alelnökeként tevékenykedett. Thürmer egyik legfanatikusabb követőjének számított. 2013. november 11-én azonban közel 20 évnyi párttagság után ő is a távozott a Munkáspártból és csatlakozott a fiatal kommunisták által alapított Népi Fronthoz. Döntésének okát “Kő hull apadó kútba” című nyílt levelében osztotta meg a Központi Bizottsággal és a párt országos elnökségével.

A levél nyers őszinteséggel világít rá a pártközpont hétköznapjait jellemző káoszra és mérgező munkakörnyezetre, amely a pártapparátusban dolgozók mentális egészségére és idegrendszerére pusztítő erővel sújt le. A pártközpont légkörét - Fogarasi Zsuzsanna levele szerint - Karacs Lajosné Magdolna alelnök és Kovács István elnökségi tag tették elviselhetetlenné kommunistához nem méltó emberi magatartásukkal, erőszakos munkastílusukkal és a pártapparátus dolgozóinak emberi méltósátát sértő kommunikácójukkal.

A levél részletesen beszámol arról, hogy Karacs Lajosné Magdolna fülsüketítő ordíbálása hány alkalommal kergette sírógörcsbe a Munkáspárt Nőtagozatát vezető Urbán Istvánné apparátusi munkatársat, valamint hogy a párt tagnyilvántartását 23 éven vezető idős Davidovics-házaspár sem tudta tovább elviselni Karacsné lelki terrorját, akik végül szintén átléptek a Népi Frontba. Urbán Istvánné kimerült idegi állapotban mondott fel a pártközpontban és lépett ki végérvényesen a Munkáspárt soraiból.

A levél szerint az országos elnökség munkáját az önkényesség és a kapkodás jellemzi, a szervezetlenségből adódó működési zavarok pedig állandó feszültséget generálnak az országos székházban. A pártközpontban tartózkodó párttagok számtalan esetben lehettek szem és fültanúi annak, ahogyan a párt országos vezetői - Karacs Lajosné és Kovács István - rendkívül durva és primitív stílusban, artikulálatlanul üvöltve oktatják ki a párt alacsonyabb szintű vezetőit és idősebb tagjait olyan problémák miatt, amelynek előidézése valójában az országos elnökségben uralkodó fejetlenségnek és szervezetlenségnek köszönhető.

E konstrukcióban Fogarasi Zsuzsanna saját bevallása szerint minden pártfunkció - így az övé is - csupán névleges, tényleges hatáskörük nincs, a valóságban a fontos döntéseket Kovács István és Karacs Magdolna hozzák, akik személyes játszóterükként kezelik a kommunista pártot. A jelenség érthető, hiszen Karacs Lajosné alelnök felügyetele alá tartozik a párt pénzügyi gazdálkodása, amely olyan erőfölényt biztosít számára az elnökségen belül, hogy végső soron csak az általa és Kovács István által felvetett - legtöbbször eleve kudarcra ítélt - ötletek finanszírozása valósulhat meg.

Fogarasi úgy vélte, hogy Karacs Lajosné Magdolna nagyobb befolyással rendelkezik a Munkáspártban, mint maga Thürmer Gyula, akit az alelnök asszony és Kovács István bábuként rángatnak mindenkori érdeküknek megfelelően. Fogarasi Zsuzsanna Kovács István és Karacs Magdolna elfogadhatatlan emberi viselkedését tette felelőssé azért is, hogy a pártot nagy számban hagyták el a fiatalok 2011 nyarán.

Fogarasi Zsuzsanna szavainak hitelességét nehéz objektív eszközökkel, kutatási módszerekkel vagy más forráselemzéssel alátámasztani, hiszen azok személyesen megélt negatív tapasztalatokból és emlékekből erednek, valamint a pártközpont hétköznapjaiba sem nyerhet betekintést a külső szemlélő. Mégsem merül fel a kétely legapróbb gyanúja sem Fogarasi levele kapcsán, ha az ember tudja, hogy Karacs Lajosné Magdolna emberi természetét alapvetően meghatározó kegyetlenséget és arroganciát nem csupán a pártból távozott, kizárt vagy elüldözött kommunisták voltak kénytelenek elszenvedni, hanem a Május 1. Ruhagyár egykori munkásai is. Mi köze van Karacs Lajosné Magdolnának a szocialista ruhaipar egykor leghíresebb vállalatához? Természetesen a privatiázáció.

Az 1989-es rendszerváltást követő időszakban az új kapitalista gazdasági és politikai elit hozzálátott a szocialista ipar feldarabolásához. A szocializmus idején épült gyárak többségét vagy felszámolták, vagy rendkívül olcsó áron privatizálták, hogy aztán az új tulajdonosi kör brutális vagyonosodásra tehesssen szert. A társadalmi tulajdon elherdálásának és magánkézbe adásának korszaka meghozta a csalók és ügyeskedők Kánaánját.

Karacs Lajosné Magdolna is jókor volt jó helyen, így amikor sor került Május 1. Ruhagyár feldarabolására, akkor az erdetileg 692 millió forintra^[1]értékelt gyárkomplexumból ő is megkaparintott egy részleget, mindössze 15.7 millió forintért.^[2] Így alakította meg Karacsné két másik tőkés befektetővel az Elegant Charm Konfekcióipari Rt-t, ahol Karacs Magdolnából hirtelen igazgató-gyártulajdonos lett.

Az olvasó azt gondolná, hogy a magát kommunistának nevező üzletasszony legalább a saját gyárán belül megőrzött valamit a szocializmus munkásbarát filozófiájából, amelyben varrónőként ő is részesült, de épp ennek ellenkezője történt. Karacs Lajosné Magdolna a munkásaihoz épp úgy a kizsákmányolókra jellemző kegyetlenséggel és lenéző mentalitással viszonyult, mint a Munkáspártban az apparátusi dolgozókhoz. Ezt tükrözi Karacsné 2002. október 2-án, a Válasz c. internetes folyóiratnak adott nyilatkozata is, amelyben kifejtette, hogy hitvallása szerint “a termelésben nincs demokrácia” és hogy mivel a verseny nagy, így a “dolgozókkal szemben tőkésként kell viselkedni”. 2016. decemberében a munkáspárti hetilap is interjút közölt Karacs Magdolnával, aki elárulta, hogy az alkalmazásában álló varrónőknek 60.000 forint keresetük van (ez a magyar minimálbérnek felelt meg) és mivel a profit érdekében spórolnia kell a gázszámlával, így a gyáregységben nem biztosítja a munkásainak még a fűtést sem.^[3]

Hogy miként tudja Karacs Lajosné összeegyeztetni a szolidaritást és humanizmust maximálisan nélkülöző üzleti szemléletet az állítólagos kommunista meggyőződésével, arra nincs racionális válasz. Tény azonban, hogy a rendkívül csinos és vagyonos Karacs Lajosné 1991-ben került be a Munkáspárt országos elnökségébe, ahol 1998-ban alelnökké lépett elő. Az első pillanattól fogva Thürmer Gyula legodaadóbb és leghűségesebb rajongójává vált, a kettejük között létrejött különös köteléket pedig nem csupán a közösen megvívott belharcok és politikai küzdelmek, hanem az egymás iránt táplált gyengéd érzelmek is életre szóló barátsággá varázsolták, amely mind a mai napig felbonthatatlannak tűnik. Nem csoda, hogy Karacs Lajosné Magdolna Thürmer Gyula árnyékában a Munkáspárt korlátlan hatalmú úrnőjévé és pénzügyi felelősévé nőhette ki magát annak ellenére, hogy a párttagokkal szemben távolságtartó, hűvös és rideg alelnökasszony sosem vált a tagság szemében közkedvelt vezetővé.

Karacsné karrierista törekvésében még az sem jelentett akadályt, amikor 2002-ben a pártok pénzügyi gazdálkodását vizsgáló Állami Számvevőszék súlyos hiányosságokat és szabálytalanságokat tárt fel a párt gazdálkodását illetően.^[4] Karacs Lajosné Magdolna munkáspárti politikusként is népszerűtlen maradt, amit az támaszt alá, hogy a 2002-es budapesti főpolgármester-választáson a magyar fővárosban a választópolgárok csupán 0.41%-a, összesen 3121 szavazó adta rá voksát.

Thürmer Gyula és Karacs Magdolna elválaszthatatlan és örök barátságáért nagy árat fizetett a Munkáspárt. A kommunista párttagok sokasága - idősek és fiatalok egyaránt, - akik nem voltak hajlandóak alárendelt szolgaként behódolni a Munkáspárt alelnök asszonyának vagy a vele baráti kapcsolatot ápoló Kovács István elnökségi tagnak, kénytelenek voltak a lelkesedésssel és önfeláldozással szeretett Munkáspártot végleg elhagyni. Így vált Fogarasi Zsuzsanna, a párt másik alelnöke a Karacs-Kovács-Thürmer trió politikai áldozatává. Ő volt az utolsó munkáspárti vezető a párt történetében, aki felemelte szavát a Thürmer-csoport dilettáns vezetési módszerei ellen.

8.4. Gesztesi Ferenc kommunista jogász antikorrupciós küzdelme a pártvezetés ellen

E párttörténeti dokumentum nem lenne teljes, ha nem említenénk meg azokat az elvtársakat, akik megpróbálták elérni, hogy a pártvezetés világos választ adjon a párt pénzügyi gazdálkodását és ingatlanügyeit érintő kérdésekre.

Az elnökhöz lojális káderekkel feltöltött Központi Bizottság bár soha nem kérdőjelezte meg az elnökség által közzétett pénzügyi beszámolók hitelességét, a párt egykori jogásza, Gesztesi Ferenc, egyre nagyobb gyanakvással figyelte a párt ingatlan és pénzügyeinek alakulását. Kételyeit az elnökséghez intézett leveleiben fogalmazta meg, amelyekre a pártvezetés egyetlen egyszer sem reagált érdemben. Ki volt Gesztesi Ferenc és mely kérdésekre kereste a választ?

Gesztesi Ferenc 1927-ben született, édesapja a magyar Tanácsköztársaság idején vöröskatonaként harcolt a világforradalomért. Gesztesi tovább vitte családja kommunista meggyőződését, így a felszabadulás után a Magyar Kommunista Párt tagja lett. Volt a Magyar Néphadsereg katonája, rendőr, később pedig ügyvéd, Csongrád Megyei Ügyvédi Kamara elnöke lett. Az 1989-es rendszerváltás során is hű maradt elveihez és a Munkáspártot választotta. A párt Jogi Kollégiumának vezetőjeként számos ügyben képviselte és védte a párt érdekeit, valamint ingyenes ügyvédi segítséget nyújtott a párt egyszerű tagjai számára. Önzetlenségével és kedvességével sokezer párttag szeretetét nyerte el. Már idős és beteg volt, amikor elkezdte antikorrupciós harcát a Munkáspárt vezetése ellen. Igazságvágytól motivált küzdelme több frontra is kiterjedt.

Kutatta a párt által létrehozott alapítványok, elsősorban a Magyar-Észak-Koreai Baráti Társaság alaptőkéjének sorsát, valamint a Thürmer Gyula pártelnök által kormánypárti vállalkozók, befektetők számára szervezett észak-koreai üzleti utak hátterét.

Válaszokat követelt a párt tulajdonába került ingatlanok sorsával kapcsolatban is. Hagyománnyá vált ugyanis, hogy a párt idős tagjai végrendeletükben nem családjaikra, hanem a pártra hagyják ingatlanjaikat és földjeiket, így a Munkáspárt az évek során órási értékű vagyonra tett szert. Gesztesi volt az, aki e végrendeleteket hitelesítette és felügyelte.

De mi lett ezen ingatlanok sorsa? Mikor, kinek a döntése kapcsán és mennyiért kerültek értékesítésre, ha egyáltalán arra kerültek? Hozzájárult-e ingatlanok és földek eladásához a Központi Bizottság? Mire költötte a párt országos elnöksége az így keletkező több száz millió forintot? Ezekre a kérdésekre szeretett volna választ kapni Gesztesi Ferenc, aki élete végéig újra és újra ugyan azokkal a kérdésekkel bombázta a párt elnökségét, mindhiába. Gesztesi Ferenc életének 88. évében kilépett a Munkáspártból és csatlakozott a Népi Fronthoz, majd egy évvel később, 2016 februárjában elhunyt. Halálával elcsendesült az utolsó olyan hang is, amely fényt próbált deríteni a párt pénz-és ingatlanügyeivel kapcsolatos vélt vagy valós machinációkra.

Gesztesi Ferencen kívül Paulik Péter, a Központi Bizottság ferencvárosi delegáltja feszegette a párt pénzügyeinek sötét részleteit. 2011. júliusában^[5] keltezett levelében arra szólította fel a Központi Bizottságot, hogy a testület kötelezze a pénzügyekért felelős alelnököt, Karacs Lajosné Magdolnát a párt kiadásainak és a bevételeinek tételes elszámolására.

A levélből kiderült továbbá, hogy a pártot súlyos anyagi kár érte, amikor a párt tulajdonában álló, de Thürmer Gyula pártelnök számára személyes használatra bocsátott Toyota Avensis típusú luxusautót ellopták. Az országos elnökség nem informálta a Központi Bizottságot e bűncselekményről, Thürmer Gyula személyi sofőrjét Kovács Istánt pedig nem vonták felelősségre annak ellenére, hogy az autó felügyeletét állítólag rá bízták. Az autó piaci értéke meghaladta a 8 millió forintot, legalábbis a Délmagyarország. c. regionális lap szerint, amely egy munkáspárti sajtótájékoztatóról tudósítva nem felejtette el megemlíteni, hogy az önmagát a “munkások képviselőjének” reklámozó Thürmer Gyula luxusautóval érkezett a sajtótájékoztató helyszínére.^[6]

A levelet Karacs Magdolna rágalmazásnak minősítette, Kovács István továbbra is Thürmer Gyula személyi sofőrjeként és az országos elnökség tagjaként maradt tovább a pártban, a Központi Bizottság pedig úgy ítélte el a levél megfogalmazóját, hogy a KB tagjai el sem olvasták a levelet. Paulik Péternek távoznia kellett a Központi Bizottságból^[7], az általa vezetett ferencvárosi alapszervezetet pedig feloszlottak.

^[1]  https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/TenyekKonyve-tenyek-konyve-1/1992-D18D/magyar-gazdasag-EFE2/privatizacio-91-EFFD/a-masodik-privatizacios-program-vallalatai-F014/

^[2] http://valasz.hu/itthon/erosites-balszelrol-5513 (megjegyzés: 2021 októberében a Heti Válasz webarchivumát felszámolták, így ez a cikk már nem elérhető)

^[3] https://docplayer.hu/13554737-A-part-legyen-buszke-azokra-akik-sok-penzzel-tamogatnak-minket-interju-karacs-lajosneval-a-part-alelnokevel.html

^[4] https://www.origo.hu/itthon/20001227elmarasztalta.html

^[5]http://mszmp.blogspot.com/2011/07/tavozo-ferencvarosi-elnok-itt-egy-eros.html

^[6] https://library.hungaricana.hu/hu/view/Delmagyarorszag_2005_09/?query=SZO%3D(Szent-Gy%C3%B6rgyi%20Albert)&pg=42&layout=s

^[7] https://index.hu/belfold/2011/07/15/karacsne_miatt_fogy_thurmer_munkaspartja/