6.11. A Munkáspárt kettészakadásásnak hivatalos bejelentése

A Központi Bizottság 2005. november 12-i ülése vetett végett Thürmer és Vajnai hatalmi harcának. A pártellenzék tiltakozott a Munkáspárt nevének megváltoztatása ellen és azzal vádolta a pártvezetést, hogy meghamisították a névváltoztatásáról tartott párszavazás eredményét. A gyanú nem volt alaptalan, hiszen 1993-ban, amikor MSZMP-ről Munkáspártra keresztelték át a pártot, szintén sokan gondolták elcsaltnak a névváltoztatásról szóló szavazás eredményét.

A 2005-ös nagy pártszakadás záró felvonása az volt, amikor Vajnai Attila alelnököt fizikailag akadályozták meg abban, hogy felszólaljon a KB november 12-i ülésén. Ekkor a Központi Bizottság Vajnai Attilával szimpatizáló tagjai demonstratív módon kivonultak az ülésről és hivatalosan is bejelentették a Munkáspárt kettészakadását. A Központi Bizottság Thürmer Gyulát támogató része ott maradt a teremben és – immáron sokadjára – megint határozatot hoztak Vajnai Attila és a Fratanoló János kizárásáról. Thürmerék ezúttal viszont már a Pártetikai Bizottság tagjait is felmentették, mert a Pártetikai Bizottság – Thürmer megítélése szerint – átállt a pártellenzék oldalára.

A pártból kizárt alapszervezetek és párttagok a Vajnai-féle pártellenzék által rendezett, kongresszusra, míg a Munkáspárt többsége a december 17-re időzített (megismételt) kongresszusra készült.

A pártellenzék november 19-én 6 megyéből és a fővárosból, 100 alapszervezet megbízásából 2321 párttagot képviselő 192 küldött részvételével megtartotta a Munkáspárt XXI. kongresszusát^[1], amelyen megalapították a Magyarországi Munkáspárt 2006 nevű pártot. A párt önmagát a Munkáspárt politikai és jogi örökösének tekintette A kongresszus a párt elnökévé Fratanoló Jánost, alelnökké Vajnai Attilát és Bársony Margitot választotta.

A párt tagságának többsége lojális maradt Thürmer Gyula elnökhöz és Magyar Kommunista Munkáspárt néven megtartották – immáron törvényesen – a párt 21. kongresszusát, amely annak ellenére is döntést hozott a pártellenzéket támogató párttagok kizárásáról és megyei szervezetek^[2] feloszlatásáról, hogy azok jogilag már a Munkáspárt 2006-hoz tartoztak.

„A pártellenzékkel való csatán lassanként túl vagyunk. Komoly árat fizettünk, de azért tudnunk kell: megnyertük a csatát. A Munkáspártot nem tudták megszerezni, a Munkáspárt nem vált a szocialista-liberális nagytőke szolgálójává.”^[3]

- mondta ezt az a Thürmer Gyula, aki a pártszakadás előtt két évvel még ő maga küldött együttműködési ajánlatot a szocialista pártnak és léptette vissza a kommunista jelölteket az MSZP javára.

6.12. A pártszakadás következményei

A Munkáspárt a pártszakadás következtében, mint országosan szervezett politikai erő, megszűnt tovább létezni. A párt soha nem nyerte vissza korábbi erejét és politikai befolyását, épp ellenkezőleg. Felgyorsította a taglétszám csökkenésének amúgy is gyorsuló ütemét, valamint a szavazóbázis zsugorodását. Sok ezer párttag döntött úgy, hogy megelégelve Thürmer és Vajnai küzdelmét, kilépnek a Munkáspártból és visszavonulnak az aktív politizálástól.

Túl sokáig húzódott a párt történelmének legnagyobb válsága és a Thürmer-vonal túl sok alapszervezetet zárt ki ahhoz, hogy a Munkáspárt túl tudja élni a vezetői által előidézett válságot. Az az öncsonkító és önpusztító politika, amelyet Thürmer és társai lényegében a megalapítása óta folytatott a pártvezetéssel szemben kritikus hangot megütő aktivisták, pártvezetők és alapszervezetek kizárásával, most  kegyetlenül és többszörösen is megbosszulta magát. A párt cselekvőképtelenné vált.

Mivel a párt hivatalos kettészakadása 150 nappal a 2006-os országgyűlési választások előtt következett be, a Munkáspárt pont abban az időszakban nem rendelkezett az ország nagy részén működő alapszervezetekkel, amikor a választáson való elinduláshoz szükséges állampolgári ajánlások gyűjtésére került sor.  A Munkáspárt az egyéni választókerületek többségében nem tudott jelölteket indítani, ahol pedig mégis sikerült, ott a kampány maradt el. Hiába nyomtatta ki Cseh és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) több százezer példányban a Munkáspárt választási programját, így segítve a magyar kommunisták választási kampányát, a Munkáspártnak már nem volt annyi tagja, hogy ekkora mennyiségben terjeszteni tudják a párt választási propaganda anyagait. A pártközpont munkatársai 4 évvel később a 2006-os országgyűlési választások után több tonnányi megmaradt szórólapot és kiadványt vittek ki a szeméttelepre.

2006. április 9-én az országgyűlési választások napján bekövetkezett a katasztrófa: a párt választási eredménye 0.4%-ra zuhant, így a Munkáspárt elesett az évi 32 millió forintra rúgó állami támogatástól, amely a magyar törvények szerint az 1%-os választási eredményt meghaladó pártokat illeti. Veszélybe került a párt finanszírozása.

A Munkáspárt a későbbi választások során sem tudta elérni az 1%-os választási eredményt, még a 2014-es országgyűlési választáson sem, amikor a megváltozott választási törvény alapján az ország teljes területén lehetőség nyílt a pártra szavazni.

A pártszakadás okozta sokk után a Munkáspárt soha többé nem volt képes talpra állni  Alapszervezetei az évek során tovább sorvadtak, míg napjainkra a párt végleg elgyengült. E haláltusa egyik szomorú pillanata volt, amikor 2015-ben a Munkáspárt kénytelen volt elhagyni impozáns és értékes belvárosi központjá (1082, Budapest, Baross utca 61), mert annak fenntartása anyagilag megoldhatatlanná vált. Az egykor lelkes párttagoktól és aktivistáktól hemzsegő belvárosi központot elcsendesült. A székház Budapest egyik külvárosi kerületének kertvárosi részébe, egy csendes kis utca családi házába költözött, amelynek átalakított nappalija is bőven elegendő ahhoz, hogy helyet adjon a párt ünnepségeire és gyűléseire érkező, többnyire megfáradt, idős elvtársnak szerte az országból. E terem befogadó képessége nem haladja meg a 70 főt.

16 évvel a pártszakadás után, amikor e sorok íródnak, az 1989-ben még 43.000 taggal büszkélkedhető kommunista párt már csupán néhány vidéki településen rendelkezik működő alapszervezettel, és a párt legfőbb tevékenysége abban merül ki, hogy a Thürmer Gyula elnök nemzetközi kommunista konferenciákra utazik.

A 2005-ös nagy párt kettészakadása nem csak az országgyűlési választásokon produkált katasztrofális választási eredményhez vezetett, amely következtében a Munkáspárt elveszítette a párt finanszírozásához szükséges állami támogatást, hanem gyökeres változásokat hozott a párt politikai kapcsolatrendszerében is.

A Munkáspárt minden kapcsolatot megszakított a párttal korábban szorosan együttműködő marxista egyesületekkel, elsősorban a Marx Károly Társasággal, a Május Elseje Társasággal, a Kádár János Baráti Körrel, amelyek a továbbiakban a Vajnai-féle Munkáspárt 2006-ot tekintették legfőbb szövetségesnek. A Munkáspárt elszigetelődött az antikapitalista baloldalon, egyetlen szocialista-kommunista csoport sem vállalt vele közösséget, és ez az állapot mind a mai napig változatlan. Valóra vált Thürmer egyik elhíresült mondata, miszerint “egyedül vagyunk erősek”.

A Thürmer-féle Munkáspárt azonban nem maradt teljesen magára. Új politikai partnerek jelentek meg a párt körül, amelyek azonban ideológiailag nagyon távol álltak a kommunista eszmétől. Hivatalos együttműködési megállapodás született a radikális jobboldali Honfoglalás 2000 egyesület és a Munkáspárt között^[4], később pedig még arra is akadt példa, hogy a párt akcióegységre lépjen a nyíltan neonáci nézetek valló Magyar Nemzeti Arcvonal nevű csoportal^[5]. Hogy miként sodródott a Munkáspárt a magyar fasiszták, nacionalisták hálójában, az hamarosan kiderül.

6. Élet a pártszakadás után

A 2006-os országgyűlési választáson elszenvedett súlyos vereség után a pártvezetésnek hamar szembesülnie kellett a Munkáspárt tényleges helyzetével. A párt politikai egysége ugyan helyreállt, miután a Thürmer-féle irányvonallal egyet nem értő megyei szervezeteket kizárták, a párt szervezetileg azonban összeroppant. A feloszlatott megyék egy részében sikerült a Thürmer-vonalhoz lojális alapszervezeteket újjáalakítani, a megyék többségében viszont a pártélet teljesen elhalt. Kérdés volt, hogy a párt elnöksége, valamint a Központi Bizottság a radikálisan megcsappant taglétszám ellenére,és az addig pénzügyi biztonságot jelentő állami támogatás nélkül tudja-e biztosítani a párt működéséhez szükséges feltételeket? Tud-e élni és létezni a Munkáspárt a nagy pártszakadás után?

7.1 Totális központosítás

Thürmer Gyula számára anyagi szempontból kulcsfontosságú volt a párt további finanszírozásának kérdése, mivel az akkor még csak 53 éves pártelnök számára az elnöki pozíció hivatalos jövedelemforrást jelentett. A párt soron következő, 22. kongresszusa a pénzügyi háttér biztosítása, valamint politikai egységének megszilárdítása érdekében nagy arányú központosítást hajtott végre. 50 főre csökkent a Központi Bizottság létszáma, amelybe a pártelnök személyéhez leghűségesebb kádereket választották. Az elnök biztos akart lenni abban, hogy soha többé nem ismétlődhet meg a 2005-ös pártszakadás. Az országos pártközpontban dolgozó fizetett alkalmazottak - Thürmer Gyula legszűkebb köre - elkezdték önmagukat „forradalmi központnak” nevezni, a párt pénzügyi gazdálkodását pedig e „forradalmi központ” finanszírozásának vetették alá. Ezzel párhuzamosan a párt vidéki irodái – néhány kivételtől eltekintve – megszűntek. A cél nem az országos kommunista hálózat újjáépítése volt, hanem az egzisztenciális háttér biztosítása néhány fizetett funkcionárius számára.

A  néhány fizetett apparátusi alkalmazottból álló „forradalmi központ” az egész párt működését a felügyelete alá vonta. A pártélet ilyen fokú centralizációja azonban nem hozta meg a várt eredményeket. A Munkáspárt fajsúlytalanná válása tovább folytatódott, amelyet leginkább az jelzett, hogy a párt a maradék tagság minden erőfeszítése ellenére sem volt képes az időközi választásokon rajtvonalhoz állni. A párt elnöke a szükséges konzekvenciák levonása és az önkritika helyett ismét elkezdett bűnbakokat keresni. Székely Péter és Kalocsai Kinga ifjúkommunista vezetők kerültek Thürmer célpontjába.

7.2 A Székely Péter és Kalocsai Kinga eltávolítása

A pártszakadás után a fővárosi pártmozgalom vészesen meggyengült és a működésképtelenség határára került. Székely Péter, a Baloldali Front-Kommunista Ifjúsági Szövetség elnöke azonban rendületlenül dolgozott a budapesti pártszervezetek újjászervezésén, amely eredményeként a Munkáspárt a fővárosban gyorsan rendezte sorait, és a 2006-os önkormányzati választáson már képes volt Székely Péter személyében főpolgármester-jelöltet állítani. Székely egyike volt azoknak, akik a legradikálisabb formában vették védelmükbe a Thürmer nevével fémjelzett irányvonalat. Az ő kiállásának köszönhetően a párt ifjúsági szervezete nem szakadt el a Munkáspárttól. Népszerű, a párttagok körében kedvelt ifjúkommunista politikusnak számított, akit a Munkáspárt főpolgármester-jelöltjeként a szélesebb közvélemény is megismert. Sokan tartották őt Thürmer Gyula egyik lehetséges utódjának.

A Munkáspárt általános pusztulásának azonban az ő lelkesedése sem tudott gátat szabni. 3 évvel a nagy pártszakadás után a Munkáspártnak annyi ereje sem maradt, hogy a maradék párttagság a főváros XI. kerületében megrendezésre kerülő időközi választáson való induláshoz szükséges ajánlásokat összegyűjtse. Ez azért volt különösen megrendítő, mert a 90-es években a párt e térségben stabilan 5%-os eredményeket ért el és képes volt kommunista képviselőket bejuttatni a kerületi önkormányzatba

Az országos elnökség e kínos politikai kudarcért igazságtalanul Székely Pétert és Kalocsai Kingát, a Baloldali Front-Kommunista Ifjúsági Szövetség új elnökét tette felelőssé. Az ügy a Központi Bizottság elé került. Az országos elnökség beszámolója szerint a budapesti pártmunka gyenge és lassú, rendezvényeinek színvonala alacsony, politikai megmozdulásai sikertelenek.^[6] Mindebből egy szó sem volt igaz, a Thürmert fanatikusan követő pártkádereket tömörítő KB-tagok azonban kételkedés nélkül hittek az elnökségnek, és elfogadták a két fiatalt elmarasztó határozatot. Székely Péter és Kalocsai Kinga nem jelentek meg az ügyüket tárgyaló Központi Bizottság 2008. május 10-i tanácskozásán. Írásban jelentették be lemondásukat minden pártbéli tisztségükről. Így tudták csak elkerülni, hogy hamis vádak, alaptalan rágalmak alapján Thürmer és társai porrá zúzzák emberi méltóságukat. Ahogyan a Központi Bizottsághoz intézett levelükben fogalmaztak

“Sajnos távozásom okát több probléma váltotta ki, ami a párt legfelsőbb vezetésétől indult, ezért semmiféle „búcsúünnepségen” nem kívánok részt venni.”^[7]

Székely Péter volt az utolsó kommunista politikus a párt történetében, aki a Munkáspárt színeiben el tudott indulni a főpolgármesteri címért a tőkés pártok jelöltjeivel szemben.

Az ő helyét egy veterán munkásőr, Kajli Béla vette át, Kalocsai Kingát pedig a Kommunista Ifjúsági Szövetség thürmerista fiataljai leváltották elnöki tisztségéből. A két ifjúkommunista eltávolítása azonban nem hozott pozitív fordulatot a budapesti pártszervezetek életében.

• ben a budapesti önkormányzati választáson a Munkáspárt nem mást indított a főpolgármesteri címért, mint magát Thürmer Gyula pártelnököt, de a fővárosi pártszervezetek Székely Péter távozása után olyan ütemben pusztultak tovább, hogy Magyarország másfélmillió lakost számláló fővárosában a Munkáspárt képtelen volt 5000 érvényes aláírást összegyűjteni Thürmer Gyula főpolgármester-jelöltté válásához.^[8]

2019-ben, amikor ismételten főpolgármester-választást tartottak Budapesten, a Munkáspárt megint Thürmer Gyulát jelölte főpolgármesternek, a párt egyre fogyatkozó fővárosi tagsága azonban másodjára sem tudta összegyűjteni Thürmer indulásához szükséges 5000 aláírást. A pártvezetés liberális provokációval magyarázta a csúfos kudarcot, holott annak oka egyértelműen a párt szervezeti válságában volt keresendő. Az önkritikus szembenézés elmaradt, Thürmer két egymást követő főpolgármesteri-választáson való indulásának sikertelensége pedig nevetség tárgyává tette a Munkáspártot.

^[1] https://docplayer.hu/23462153-A-magyarorszagi-munkaspart-2006-idoszaki-lapja-i-evfolyam-6-szam-majus-1.html

^[2] Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Vas, Somogy

^[3] Thürmer Gyula, Álmodjunk és teremtsünk forradalmi pártot, A Szabadság, 2005. XVII. évfolyam 50-51. szám december 23-i szám

^[4] https://demokrata.hu/magyarorszag/se-nem-jobb-se-nem-bal-58390/

^[5] http://nol.hu/belfold/20121124-hungaristak_es_kommunistak-1348363#mw_shopmodule

^[6] A Munkáspárt elnökségének határozata, A Szabadság május 16-i szám

^[7] Székely Péter levele a Központi Bizottsághoz, 2008. április 30. A Szabadság

^[8] https://24.hu/belfold/2014/09/12/budapeset-elvesztette-thurmer-gyulat/