5.13 A kommunisták bukása Salgótarjánban, harc az MSZP ellen

Salgótarján nagy munkásmozgalmi hagyományokkal rendelkező iparváros, ahol a 90-es években a Munkáspárt megkerülhetetlen politikai tényező volt az önkormányzatban. A Munkáspárt és az MSZP közösen irányította az akkor még 45.000 fős várost.

Ám a Munkáspárt 1996-ban tartott 17. kongresszusa nem csak Thürmer hatalmának bebetonozásáról szólt, hanem a párt szövetségi politikájának, elsősorban az MSZP-hez fűződő viszony megváltoztatásáról is. Thürmer javaslatára a kongressszus olyan döntést hozott, amely felmondta a Munkáspárt és az MSZP között meglévő együttműködési megállapodást az összes önkormányzatban. Mindez a párt politikai mozgásterének  szűküléséhez, az önkormányzatokból való kiszoruláshoz és a kommunisták még meglévő helyi hatalmának elveszítéséhez vezetett. A döntés ellen a salgótarjáni kommunisták fellázadtak. Hogy miként űzte el Thürmer a Munkáspártból a salgótarjáni kommunista képviselőket és hogy miért fordult Thürmer az MSZP ellen, az az alábbiakban kiderül.

5.13.1 A Munkáspárt és az MSZP kapcsolata

A magyarországi kapitalista restauráció egyik utolsó államosa a szocialista Magyarországot vezető állampárt, vagyis az MSZMP feloszlatása volt. Amikor 1989. október 6-án kimondták az MSZMP megszűnését, másnap újjáalakult a Magyar Szocialista Párt, örökölve a régi párt teljes vagyonát. A kommunista párt csak hónapokkal később, 1989. december 17-én alakult meg. A bíróság viszont az MSZP-t, nem pedig a Munkáspártot ismerte el a régi MSZMP törvényes utódjaként. A Munkáspárt a kezdetekben testvérpártként tekintett az MSZP-re. Az MSZP számára viszont mindig kínos volt a Munkáspárt közeledése. Az MSZP ugyanis önmagát modern szociáldemokratapártként definiálta, és a rendszerváltást követő antikommunista légkörben törekedett arra, hogy a polgári demokráciával kompatibilis, a kommunista diktatúrát megtagadó baloldali pártként tűnjön fel a választópolgárok előtt. Ennek fényében az MSZP országos szinten inkább a rendszerváltásban óriási szerepet vállaló liberális párttal, a Szabad Demokraták Szövetségével (SZDSZ) fűzte szorosabbra a kapcsolatot, semmint a szocializmushoz ragaszkodó Munkáspárttal. Az önkormányzati szintű együttműködés a Munkáspárt és az MSZP között viszont akadálytalan volt.

Thürmer Gyula politikai pályafutását 1989 és 2004 között mégis leginkább az ingadozás és a következetlenség jellemezte, amikor a Munkáspárt és az MSZP együttműködéséről volt szó. Hol az volt Thürmer célja, hogy az MSZP lehetséges koalíciós partnerként kezelje a Munkáspártot az országos politikában is, hol pedig nyíltan szembe fordult a szocialistákkal.

Az 1994-es országgyűlési választások előtti hetekben a Munkáspárt elnöke a május 1-jén elmondott szónoklatában még pozitívan viszonyult az MSZP-hez és az alábbiakat mondotta:

„A Magyar Szocialista Párt nem ellensége a Munkáspártnak. Ezen a napon üzenjük minden szocialista barátunknak: május 8-a után az egyenjogú és kölcsönösen előnyös kapcsolatra a Munkáspárt ajtaja nyitva áll”^[1]

A szocialisták megnyerték a választásokat, de a Munkáspárttal nem léptek szövetségre, többek között azért, mert a Munkáspárt nem érte el az 5%-os parlamenti bejutási küszöböt.

Két év múlva bekövetkezett Thürmer Gyula első 180 fokos fordulata az MSZP-t illetően. Homlok egyenest ellentmondva két évvel ezelőtti önmagának, Thürmer szembefordult az MSZP-vel. Ennek első lépéseként Thürmer Gyula javaslatot tett a 17. pártkongresszusnak a Munkáspárt és az MSZP közötti önkormányzati együttműködés felbontására.:

„Párttagjaink túlnyomó többsége az elmúlt hónapokban leküzdötte illúzióit. Megértette, hogy az MSZP vezetése becsapta a magyar népet. Tagságunk többsége elfogadja, hogy 1997. januárjától mondjuk fel az együttműködést önkormányzati szinten.”^[2]

• 1998-ban a Munkáspárt és az MSZP kapcsolata olyan mély szintre süllyedt, hogy a Munkáspárt önállóan indult a választáson és nem kereste az együttműködés lehetőségét. Mindössze csupán további két év telt el, amikor 2000-ben Thürmer teljesen megváltoztatta addigi stratégiáját és ismét választási együttműködés szándékával fordult a szocialistákhoz és liberálisokhoz.^[3] Thürmer a legnagyobb ideológiai kompromissszumokra is képes volt annak érdekében, hogy az MSZP és az SZDSZ végre szalonképes szövetségesnek tekintse a Munkáspártot: e kompromisszumkészség jegyében Thürmer például hajlandó lett volt lemondani a NATO-bírálatáról is, amennyiben az MSZP és az SZDSZ kormánypozícióhoz juttatja a Munkáspártot. Mindez annak fényében igazi képmutatás, hogy 1998-ban pont a Munkáspárt indított népszavazási kezdeményezést Magyarország NATO-csatlakozása ellen.

Thürmer azonban hiába próbálkozott bekerülni a szocialisták és liberálisok úri klubjába, a liberálisok ezt nem engedték. Durván, a pártelnöki méltóságot és magát a Munkáspártot is rendkívül sértő módon utasították vissza Thürmer együttműködési javaslatát a szocialisták és a liberálisok egyaránt.^[4]

És még ez sem volt elég ahhoz, hogy Thürmer észhez térjen. A 2002-es országgyűlési választások során 8 kommunista képviselő-jelölt került be a második fordulóba. Thürmer még ekkor is abban az illúzióban élt, hogy az MSZP-SZDSZ felé tett szívességekért cserébe a Munkáspárt közelebb kerülhet a hatalomhoz. E fatális tévedésből kiindulva Thürmer meggyőzte a Központi Bizottságot, hogy visszaléptessék a versenyben maradt kommunista jelölteket az MSZP-SZDSZ képviselő-jelöltjei javára. Így is történt. A Munkáspárt visszalépésének köszönhetően az MSZP-SZDSZ kormány másodjára is kormányra került, de abban nem volt köszönet. Az új szocialista-liberális kormány kemény neoliberális gazdaságpolitikába kezdett, és támogatta az USA háborús törekvéseit.

Thürmer 2004-ben ismét szembe fordult a szocialista-liberális kormánnyal épp úgy, ahogyan tette azt 1996-ban is. Ekkor azonban a tagság közel egyharmada kétségbe vonta e döntés helyességét, amely végül 2005-ben a párt történetének legnagyobb szakadásához, hosszabb távon pedig annak pusztulásához vezetett. Nagy árat fizettek a magyar kommunisták Thürmer Gyula ingadozó, ide-oda csapongó politizálásááért.

Egy dolgot ugyanis látnunk kell: Thürmer Gyula soha nem volt következetes sem ideológiai téren, sem pedig a szövetségi politikát illetően a Magyar Szocialista Párttal szemben. Hogy éppen ellenséges vagy baráti hangot ütött meg, azt mindig pillanatnyi politikai érdekei döntötték el, nem pedig a politikai viszonyok dialektikus, marxista elemzése. Csak akkor vált számára világossá, hogy az MSZP számára csupán a kommunista szavazatok kellenek, a kommunista párt viszont nem, amikor az MSZP elvtelen és aljas módon kihasználta, majd becsapta pártunkat a 2002-es országgyűlési választások után. Mindezt pedig azért szükséges leírni a Munkáspárt történetében, mert Thürmer Gyula napjainkban a nemzetközi kommunista mozgalom fórumain és belföldön is nagy erőszeretettel állítja be magát az "egyetlen elvhű és hiteles baloldali politikusnak", aki mindig is harcolt a szocialisták "álbaloldalisága" ellen.

5.13.2 A salgótarjáni-ügy

A Munkáspárt átgondolatlan következetlen szövetségi politikája döntő mértékben járult hozzá a kommunisták önkormányzati pozíciójának elveszítéséhez. Ennek legékesebb példája a salgótarjáni ügy. Az ő történetük következik.

• 1996-ban, amikor a Munkáspárt XVII. kongresszusán Thürmer bejelentette a Munkáspárt és az MSZP közötti önkormányzati szintű együttműködésének felbontását, a párt Önkormányzati Munkacsoportja^[5] heves tiltakozásba kezdett. Okkal tették. Salgótarján városa, ahol Cserháti József töltötte be az alpolgármesteri címet a Munkáspárt képviseletében, kormányozhatatlanná vált volna, ha a kommunisták kiléptek volna a várost irányító MSZP-Munkáspárt koalícióból. A salgótarjáni kommunisták ezért nem tettek eleget a Munkáspárt 17. kongresszusi határozatának. A retorzió nem maradt el Thürmer részéről.

A pártelnök azza vádolta meg Salgótarján kommunista képviselőit egy lakossági fórumon, hogy az MSZP ügynökeiként közrejátszanak egy, a város tulajdonában lévő hotel (Karancs szálló) privatizációjában. A salgótarjáni kommunisták kiléptek a pártból, a vádakat pedig megcáfolták. A salgótarjáni kommunistákkal szolidaritást vállaló párttagok (köztük a párt 89-es alapító tagjai és 1945-ben csatlakozott veteránok) szintén elhagyták a Munkáspártot. Távozásuk után született meg az őket kizáró párthatározat.^[6]

A későbbiekben a Munkáspárt teljesen kiszorult Salgótarján város politikai életéből, elveszítette korábban jelentős társadalmi befolyását. Az Önkormányzati Munkacsoportot a pártvezetés feloszlatta, nem törődve azzal a következménnyel, hogy az önkormányzati választásokra való felkészülés és a helyi önkormányzatokban dolgozó kommunisták összefogása így szervezetlenné és kaotikussá vált.

A sors fintora, hogy 20 évvel később, amikor 2016-ban polgármester-választásra került sor Salgótarjánban, Thürmer Gyula is elindult a választáson. Az utolsó helyre futott be, 1.8%-kal.^[7]

^[1] https://nava.hu/id/02927_1994/

^[2] Thürmer Gyula beszéde, 1996, Munkáspárt XVII. kongresszusa Video: https://nava.hu/id/05174_1996/

^[3] https://nava.hu/id/06704_2001/

^[4] https://nava.hu/id/06704_2001/

^[5] Ez a Munkacsoport fogta össze az összes kommunista önkormányzati képviselő munkáját országszerte

^[6] Forrás: Mi történt Salgótarjánban? (Röpirat).

^[7] https://24.hu/kozelet/2016/02/28/lezarult-a-valasztas-salgotarjanban-nagyon-vezet-a-baloldali-jelolt/