5. 4. A Budapesti Koordinációs Bizottság feloszlatása
A Munkáspárt területi szervezeteinek munkáját a 90-es években az úgynevezett koordinációs bizottságok hangolták össze. Ezek közül legnagyobb a Budapesti Koordinációs Bizottság (KOB) volt, amely a főváros 168 alapszervezetét (közel 7000 tagot) irányított.[1]
A Budapesti Koordinációs Bizottság 1990 őszén a sokak által kritizált Belpolitikai Tézisek ellenpólusaként kiadta „A Kelet-Európai válság okairól és perspektíváiról” című dokumentumot, amely „42 oldalas anyagként” vonult be a köztudatba. E tudományos igénnyel megfogalmazott tanulmány szembe szállt a Szovjetuniót végzetes politikai-társadalmi válságba taszító gorbacsovi irányvonallal, bírálta a peresztrojkát. A tanulmány írói rávilágítottak arra, hogy Thürmer Gyula vezetésével a Munkáspárt belesimul a kapitalizmusba, amely rövid távon gyenge választási eredményeket, hosszú távon pedig a párt eltűnését eredményezheti. A fővárosi kommunisták állásfoglalását a párt elnöksége visszautasította.
Az elnökség és a Budapesti Koordinációs Bizottság közötti ellentétek élesedéséhez vezetett az is, hogy a pártvezetés megakadályozta a budapesti kommunisták által szorgalmazott 1956-os megemlékezés megszervezését. A Budapesti Koordinációs Bizottság nagyszabású, demonstratív akció keretében szerettek volna megemlékezni azon kommunista mártírokról, akiket 1956-ban a szocializmus megdöntéséért fegyvert ragadó felkelők különös kegyetlenséggel gyilkoltak meg. Az elnökség bojkottálta ezt a kezdeményezést, amely nem csak a harcban elesett kommunista hősök még élő leszármazottait érintette érzékenyen, hanem azokat a veterán párttagokat is, akik túlélték 1956 vérzivataros heteit és maguk is harcba szálltak a munkáshatalom megvédése érdekében.
Miközben a Thürmer-féle elnökség és a Budapesti Koordinációs Bizottság között ideológiai háború bontakozott ki, közeledtek az 1990-es önkormányzati választások. A budapesti pártszervezetekre is nagy teher hárult. Az országos elnökség és a fővárosi kommunisták közötti krízis azonban csak tovább éleződött, miután az elnökség a Budapesti Koordinációs Bizottságot megkerülve állította össze a fővárosi jelöltek listáját. A KOB tiltakozott a tisztességtelen eljárás miatt és likvidátornak minősítették Thürmer Gyulát, valamint munkatársait.
A helyzet tarthatatlanná vált. A Munkáspárt Központi Bizottsága 1990. november 10-én napirendre tűzte a fővárosi kommunisták ügyét, amely meglepő eredménnyel zárult: a KB feloszlatta a Budapesti Koordinációs Bizottságot. A fővárosi pártmozgalom alig pár hónappal korábban megválasztott elnökét, Rácz Tamást félreállították.
Thürmer Gyula és támogatói úgy érveltek a határozat mellett, hogy a budapesti KOB dogmatikus nézeteket vall, támadják a párt elnökét, valamint szétzilálja a mozgalom életét. Attól eltekintve, hogy a KOB valóban éles kritikát fogalmazott meg Thürmer Gyula személyét és vezetési módszereit illetően, a vádakból semmi sem volt igaz. A Budapesti Koordinációs Bizottság feloszlatása kizárólag azt a célt szolgálta, hogy az elnök el tudja távolítani pártbéli riválisait és kritizálóit a budapesti pártmozgalom éléről, valamint hogy a kudarccal végződő önkormányzati választások miatt felmerülő felelősséget a pártvezetésről a budapesti pártvezetőkre háríthassa át.
Rácz Tamás, a Budapesti Koordinációs Bizottság volt elnöke nem fogadta el a Központi Bizottság határozatát, majd így fogalmazott:
„Ha egy pártban nincs politikai, ideológiai vita, akkor az a párt zsákutcába fog jutni. Egységet úgy fenntartani, hogy ha valaki vitatkozik, akkor azt kirekesztjük? Diktatúrával nem lehet egységet teremteni, s nem lehet ilyen módszerekkel, sem úgy, hogy rágalmazunk és valótlanságot állítunk.”[2]
A Központi Bizottság tajgainak többségét ugyan sikerült félrevezetni, a párt Etikai Bizottságát viszont nem. Beke József, a Pártetikai Bizottság elnöke alapszabály-ellenesnek minősítette a KOB feloszlatásáról szóló határozatot és visszahelyezte pozíciójába a KOB vezetőit, közöttük Rácz Tamást is. Ezen túlmenően Beke József elvtárs eredményesnek minősítette a budapesti KOB tevékenységét és a pártvezetést marasztalta el a tagságtól való elszakadás miatt. Beke József sorsa e perctől foga meg volt pecsételve. 1991 májusában a KB leszögezi, hogy továbbra is legitimnek tekinti a Budapesti Koordinációs Bizottságot feloszlató döntését, az Etikai Bizottságnak pedig nincs hatásköre a KB-határozatokkal kapcsolatos viták felújítására, azok minősítésére. Beke Józsefet nemsokára menesztik az Etikai Bizottság éléről, Rácz Tamás budapesti KOB-vezető helyére pedig Hevessy László kerül, ám története elődeiéhez hasonlóan alakul.
A budapesti pártmozgalomban a későbbiek során hasonló jelenetek játszódnak le. Rácz Tamás és Hevessy László után Kollát Pál veszi át a budapesti pártszervezetek irányítását. A 2006-ban bekövetkezett nagy pártszakadás után visszavonult az aktív mozgalmi élettől, a helyébe lépő Székely Pétert pedig 2007-ben szorítják ki a pártvezetésből. Utódja, Fogarasi Zsuzsanna 2013-ban int búcsút a Munkáspártnak. A Munkáspárt egykor több, mint 7000 fővel működő budapesti pártmozgalma napjainkra összeomlott. A pusztulás mértékét jól mutatja, hogy 2019 novemberében összesen körülbelül 30 budapesti párttag vett részt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából megrendezett fővárosi ünnepségen[3]. A fővárosi kommunisták élén napjainkban az idős Kajli Béla áll, aki romló egészségügyi állapota miatt egyre kevésbé alkalmas a politikai munka összehangolására. És hogy mindez nem puszta rágalom, azt jól mutatja a Munkáspárt budapesti pártszervezeteinek kudarcokkal teli választási szereplése. A közel 2 millió polgárt számláló magyar fővárosban a Munkáspárt sem a 2014-es, sem pedig a 2019-es önkormányzati választáson nem tudott 5000 érvényes aláírást összegyűjteni ahhoz, hogy a párt elnöke, Thürmer Gyula főpolgármester-jelöltté válhasson.
5.5. Udvarhelyi László belpolitikai titkár bukása
Udvarhelyi László a Központi Bizottság belpolitikai titkári tisztségét töltötte be. Nagy szerepet játszott a Munkáspárt újjáalapításában és kedvelt, közszeretetnek örvendő politikusa volt a pártnak. Az ő története – hasonlóan a Munkáspárt többi alapító tagjáéhoz – Thürmer Gyulával történő konfrontációval kezdődött és a pártból való távozásával záródott. Udvarhelyi László „fő bűne” az volt, hogy síkra szállt a párt társadalmi kapcsolatainak kiszélesítése mellett, és sürgette a pártszervező-tömegmunka fokozását. Meglátása szerint ha a Munkáspárt nem képes maga köré szervezni a szocialista-kommunista eszmék felé nyitott szavazópolgárok közösségét, akkor idővel a párt elszigetelődik, és támogatói bázisa eltűnik. 30 év távlatából joggal mondható, hogy Udvarhelyi óraműpontossággal jósolta meg a párt sorsát.
Udvarhelyi László hangsúlyozta továbbá a Munkáspárt modernizációjának fontosságát, a belpolitikai küzdelmekben való aktívabb részvételt, és elítélte a pártelnök által végrehajtott hatalmi funkciók, hatáskörök túlzott mértékű koncentrációját. Udvarhelyi szerint nem helyes, ha a pártelnök egyúttal külügyi titkár is egyben, valamint azt sem tartotta helyesnek, hogy a Munkáspártot kizárólag Thürmer Gyula jeleníti meg a szélesebb közvélemény (média, sajtó) számára.
A következő idézet Udvarhelyi Lászlótól származik, amelyet 1991 február 9-én mondott el a Központi Bizottság ülésén.
„Az elnök pártvezérként kíván viselkedni...az elnök nem az MSZMP vezére, hanem egy ember, aki elnököl az Ügyvezető Titkárság ülésein. Nem az MSZMP politikájának letéteményese és interpretálója. Tisztázni kell az elnöki hatáskörök kérdését”.[4]
Thürmer Gyula ingerülten reagált Udvarhelyi gondolataira. Felszólította a Központi Bizottságot, hogy ne engedjenek a tisztességtelen szándékú, megosztó vitáknak, majd a párt történetében először elhangzott az elnök azon mondata, amely a mai napig a thürmeri pártvezetés alapfilozófiájaként definiálható: aki a személyét bírálja, az a pártot bírálja. Thürmer Gyula hozzászólását a Központi Bizotttság üléséről vezetett jegyzőkönyv pontosan archiválta. Íme:
„Ha egy pártban az elnök ellen támadást indítanak, akkor az egyben a párt politikájának támadását is jelenti.”[5]
Thürmer így folytatja politikai támadását Udvarhelyi ellen:
„...ez a látszólagos bírálat nem a jobb munkamódszerek kialakítását szolgálja, ez nyílt támadás a párt elnöke és ezen keresztül a párt politikája ellen”[6]
A vitába bekapcsolódott dr. Pécsi Ágnes is, a párt ifjúságpolitikai titkára, nagy szakmai elismerésnek örvendő egyiptológus. Pécsi Ágnes a pártelnök körül kibontakozó személyi kultusz ellen szólal fel kritikus módon. Kifogásolta, hogy gazdasági és külügyi kérdésekben egyszemélyi döntések születnek, valamint bírálta azt a gyakorlatot is, miszerint a médiában kizárólag Thürmer Gyula képviseli a Munkáspártot. Pécsi Ágnes károsnak és veszélyesnek tartotta, hogy az elnök a „pártfegyelemre” hivatkozva mindenféle politikai vitát elfojt.[7]
Hasonló véleményt fogalmazott meg Berecz János is, aki miután többedmagával levezényelte a Munkáspárt újjászervezését, a Központi Bizottság tagja lett. Úgy vélte, hogy ha Thürmer nem tud együtt dolgozni Udvarhelyivel, akkor az az ő alkalmatlansága, mert nem tudja vagy nem akarja összetartani a párt vezető testületét.[8]
Oros Gyula javaslatot tett az elnökség felmentésére, míg Tóth Lajos KB-tag, a Zalka Máté Katonai Akadémia egykori parancsnoka Thürmer Gyula figyelmeztetését indítványozta.
A vita személyeskedéssé fajul. A fiatal Thürmer Gyula eljutott arra a pontra, hogy nem Udvarhelyi nézeteit, hanem magát Udvarhelyi Lászlót kezdi el minősíti, akit lemondásra szólított fel. E botrányos magatartás a Központ Bizottságban felháborodást vált ki. Szöllősiné Fitos Éva magyar-filozófia szakos gimnáziumi tanár elmarasztalja az elnököt és így fogalmaz:
„Egy bírálat tán, vagy még egy hosszabb bíráló vélemény és nézetkülönbség után sem szabad azonnal elvtársainkat lemondatni bizonyos tisztségekről.”[9]
A KB ülés anélkül zárul le, hogy az Udvarhelyi-Thürmer konfliktus elrendeződött volna.
A párt elnöksége mély válságba került. Ilyen körülmények között került megrendezése a Központi Bizottság következő ülése 1991. március 2-án. A fő napirendi pont a XV. kongresszus előkészítése volt. A Központi Bizottság több tagja azt kérvényezte, hogy tekintettel a párt elnökségének válságára és a személyi ellentétekre, Thürmer Gyula ne vegyen részt a kongresszus előkészítésében. Az indítványt olyan nagy tiszteletnek örvendő kommunista vezetők nyújtották be, mint Sántha János, a KB kulturális ügyekért felelős titkára, Moravcsik Attila, a párt gazdasági felelőse, Orosz József pártszervezést felelős KB titkár, valamint természetesen Udvarhelyi László és dr. Pécsi Ágnes.
Thürmer Gyula válaszreakciójában képtelen állításokkal próbálta dehonesztálni Udvarhelyit és támogatóit. A pártelnök azzal vádolja meg bírálóit, hogy elszakítanák a pártot természetes társadalmi bázisától, a munkásosztálytól, ami a párt marxista jellegének elveszítéséhez és „néppártosodáshoz” vezetne.
Elkezdődött a Thürmerrel szemben kritikus KB-tagok lejáratása. Thürmer Gyula feltétlen támogatójának számító Micskó Valéria, a nőügyekért felelős KB-titkár politikai nullának minősítette az Udvarhelyi nézeteivel szimpatizáló Berecz Jánost, majd megrágalmazta őt a párt szétverésére tett kísérlettel. Éppen azt a Berecz Jánost, aki nélkül 1989-ben a Munkáspárt nem jöhetett volna létre. Berecz nem tűrte el ezt a hangnemet és távozott a Központi Bizottság üléséről. Soha többet nem tért vissza a Munkáspárba. A későbbiekben különböző marxista egyesületekben lehetett vele találkozni, valamint számos sikeres és színvonalas könyvet írt a szocializmus időszakáról. Berecz Jánossal való szolidaritás jegyében léptek ki a Munkáspártból azok a párttagok is, akik tisztelték e remek politikus életművét, politikai pályafutását.
A konfliktus belháborúvá fajult. Sántha János, aki szintén Udvarhelyi oldalán állt, próbálta érvekkel meggyőzni a Központi Bizottságot, hogy Thürmer Gyula alkalmatlan az elnökség vezetésére és a párt politikai egységének megőrzésére. Dr. Pécsi Ágnes ennél élesebben fogalmazott és pszichiátriai esetnek minősítette a párt elnökét.
A Központi Bizottság ugyan megosztott volt, de volt valami, amivel Thürmer Gyula a maga oldalára tudta állítani a KB-tagok többségét. A Thürmerhez lojális KB-tagok elterjesztették azt az hírt, hogy Udvarhelyi László meg akarja buktatni a párt elnökét és ő maga szeretné a párt vezetője lenni.
Mivel a Munkáspártban mind a mai napig él a személyi kultusz negatív öröksége, amely értelmében a pártelnök személye szent, tévedhetetlen és leválthatatlan, Udvarhelyi László tekintélye rögtön semmivé foszlott, miután a pártelnök leváltására tett kísérlettel vádolták meg. A valóságban Udvarhelyinek nem voltak pártelnöki ambíciói, ám maga a gyanú, hogy Thürmer Gyula pozíciójára pályázik, elég volt ahhoz, hogy a KB többsége ellene forduljon.
Az Udvarhelyi-ügy végére 1991. április 12-én, a KB szombati ülésén kerül pont, amikor Udvarhelyi és támogatói már javában dolgoztak azon, hogy Baloldali Egységmozgalom néven megalakuljon egy civil tömegmozgalom, amely a kommunista eszmékkel szimpatizáló párton kívülieket tömörítené a Munkáspárt köré. Végül a Központi Bizottság véget vetett ez irányú fáradozásainak.
A KB nagy arányban szavazta le Udvarhelyi javaslatait, igazságtalanul elmarasztalta őt a belpolitikai munka hiányossága miatt, és döntést hoztak arról, hogy aki tagja a Baloldali Egységmozgalomnak, az nem lehet tagja a Munkáspártnak. Ironikus módon a KB döntését maga Udvarhelyi is megszavazta. A KB egyúttal feloszlatta az Udvarhelyi László irányítása alatt álló 600 fős budapesti alapszervezetet (Budapest V. kerület) azzal a váddal, hogy frakcióharcba kezdtek a párt vezetése ellen, amely természetesen Thürmer leváltására irányult.
Dr. Pécsi Ágnes, a KB ifjúságpolitikai titkára és még vele együtt sok kommunista veszíti el tagsági jogviszonyát Munkáspártban. A Központi Bizottság ülése után Udvarhelyi László bejelentette lemondását és kilépését a pártból. Ugyan így tett Orosz József pártszervezésért felelős KB-titkár is. Őt követte Koi Tibor, a párt alelnöke. Puja Frigyes, a szocialista Magyarország egykori madridi nagykövet 1991. szeptember 7-én hagyta el azt a pártot, amelynek megalapításában ő maga is kiemelt szereppel bírt.
Miközben a pártot sorra hagyták el annak nagy formátumú politikusai, Thürmer Gyula egy meggondolatlan kijelentése majdnem a Munkáspárt betiltását eredményezte. 1991. augusztus 19-én a Szovjetunióban politikai kísérlet zajlott le a szocialista rendszer megmentése érdekében[10], amelyet a Munkáspárt elnöke azonnal üdvözölt ahelyett, hogy e bonyolult nemzetközi kérdést megbeszélte volna a párt többi politikusaival, tanácsadóival. A rendszerváltó politikai elit megijedt Thürmer szavaitól. Attól tartottak, hogy az akkor még jelentős társadalmi befolyással rendelkező Munkáspárt a rendszerváltás visszafordítása céljából mobilizálni akarja a kapitalizmussal elégedetlen társadalmi rétegeket.
A Munkáspárt súlyos árat fizetett Thürmer elhamarkodott nyilatkozatai miatt. A kormány bár nem szüntette be a kommunista pártot, ám elvette annak országos központját. A Munkáspártnak az értékes, Ferencvárosban található Köztelek utcai székházból el kellett költöznie a sokkal rosszabb állapotban lévő, VIII. kerületben található Baross utcai pártirodába. Thürmer Gyula felelősségre vonása és lemondatása e súlyos politikai hiba ellenére sem történt meg.
[1] Hevessy László beszámolója a budapesti pártmozgalom helyzetéről, 1990. november 10. KB ülés, jegyzőkönyv. 1. oldal
[2] Rácz Tamás hozzászólása a KB 1991. február 9-i ülésén, jegyzőkönyv. 3-4.oldal
[3] https://www.youtube.com/watch?v=oaGdeSadKLc
[4] Forrás: 1991. február 9-i KB ülés, jegyzőkönyv 21-22. oldala
[5] Forrás: Thürmer Gyula felszólalása, 1991 február 9-i KB ülés jegyzőkönyve, 17. oldal
[6] Forrás: Thürmer Gyula felszólalása, 1991. február 9-i KB ülés jegyzőkönyve, 12-14. oldal
[7] Forrás: Pécsi Ágnes felszólalása a KB 1991. február 9-i ülésén, jegyzőkönyv 3. oldal
[8] A Munkáspárt központi bizottsági ülésének jegyzőkönyve, 1991. február 9, Berecz János felszólalása
[9] A Munkáspárt központi bizottsági ülésének jegyzőkönyve, 1991. február 9, Szőllősiné Fitos Éva felszólalása
[10] Gennagyij Janajev-féle puccskísérlet https://mult-kor.hu/a-puccs-amely-a-szovjetunio-szeteseset-hozta-20160819
