Szerkesztői előszó
Az olvasó egy olyan tanulmányt tart a kezében, amely egyedülálló a Magyarországon megjelent politikatudományi művek között. Soha senki nem foglalkozott még olyan mélyrehatóan és részletekbe menően az MSZMP ideológiai utódpártjának, a Thürmer Gyula-vezette Munkáspártnak a történetével, mint Horváth Sándor, aki egész életét hithű kommunistaként élte.
A rendkívül sokoldalú forrásfelhasználásnak köszönhetően teljes komplexitásában megismerhető a Munkáspárt sorsfordító pillanatai és a kommunisták rendszerváltás utáni kálváriája, amely 2022-re végül a kommunista párt teljes megsemmisülésével ért véget.
Horváth Sándor olyan szemszögből láthatta a Munkáspártot, mint ahogyan azt Thürmer Gyula pártelnökön kívül csak kevesen. Horváth elvtárs ugyanis az egyik utolsó élő kommunista a pártot újjáalapító generáció közül, aki olyan információk birtokában van, amelyek nélkül korunk történészei nem tudnák hitelt érdemlően felvázolni a rendszerváltás utáni magyar kommunista mozgalomban végbement önfelszámoló folyamatokat.
A szerző több éven át tartó alkotó-és kutatómunkája során a történelemírás tudományos igényességével vette papírra a Munkáspárt tragédiákkal teli történetét. Soraiból bár érződik marxista-leninista elhivatottsága, a szocializmus ügye iránti rendíthetetlen hűsége, mégsem személyes emlékeit és érzéseit osztja meg az olvasóval a Munkáspárttal kapcsolatban. Kizárólag a nyers tényeket. Ez teszi művét rendkívül információgazdaggá és hitelessé, amelyet a források pontos megjelölése igazol.
Horváth Sándor nem a szenzáció-hajhászás szándékával írta meg e művét és nem volt célja a Munkáspárt jelenlegi vezetőinek dehonesztálása sem. Megőrizte a Munkáspárt azon titkait, amelyek valódiságát, megtörténtüket írásos dokumentumokkal nem lehet már alátámasztani.
Horváth elvtársnak egyetlen célja volt: igaz választ adni arra az egyszerűnek tűnő kérdésre, hogy miért és hogyan foszlott semmivé 30 év leforgása alatt a rendszerváltás vészterhes időszakában több tízezer kommunista odaadással, bátorsággal és vakmerőséggel újjáalapított pártja, az egykori Munkáspárt?
Bátran ajánlom e tanulmányt mindenkinek, akik szeretnék megismerni a Thürmer Gyula-vezette Munkáspárt igaz történetét!
1. Magyarország politikai pártjai
A rendszerváltás utáni magyar politikai és társadalmi viszonyok általános szintű ismerete elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a Munkáspárt három évtizedes történetét az ország politikai, társadalmi és gazdasági környezetébe beágyazva, komplex módon láthassuk. Az alábbiakban Magyarország egykori és jelenleg is meghatározó szerepet betöltő pártjairól, valamint Munkáspárt hozzájuk fűződő viszonyáról olvashatunk egy-egy rövid összefoglalót,
MSZP (Magyar Szocialista Párt)
A Magyar Népköztársaságot 1956-1989 között vezető Magyar Szocialista Munkáspárt hivatalos jogutódja. A rendszerváltás után szociáldemokrata pártként működött tovább. 1994-1998 és 2002-2010 között a liberális SZDSZ-szel koalícióban kormányozta az országot. 1994 és 1998 között nagyarányú privatizációkat hajtottak végre, kormányzásuk alatt csatlakozott Magyarország a NATO-hoz. Regnálásuk idején gazdaságpolitikájukat a lakossági megszorításokra épülő neoliberalizmus jellemezte, amelyek 2006 és 2010 között számos, politikai válságot eredményező kormányellenes tömegdemonstrációhoz vezetett. 2010-ben elveszítették a választást, 2019-re 7%-ra zuhant támogatottságuk. Az évek során ideológiailag egyre inkább eltávolodtak a klasszikus szocialista-szociáldemokrata értékektől. A párt önmagát ma szociálliberális erőként definiálja.
A Munkáspárt 1989 és 2002 között potenciális szövetségesként tekintett az MSZP-re. A 2002-es országgyűlési választáson a kommunista jelöltek visszaléptek az MSZP-SZDSZ javára, ami döntő mértékben járult hozzá a szocialista-liberális kormánykoalíció hatalomra jutásához. Napjainkban a Munkáspárt kritikája túlnyomó részt az MSZP és az Orbán-rezsim ellenzékét alkotó pártok felé irányul.
SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége)
Az egyik legjelentősebb rendszerváltó párt volt Magyarországon. Ideológiáját a liberalizmus és a szélsőséges antikommunizmus adta. A Magyar Szocialista Párttal koalícióban kormányozta az országot 1994-1998 között. A Munkáspárt politikai riválisként tekintett a liberális pártra, ennek ellenére számos önkormányzatban együttműködtek velük egészen a 2006-os pártszakadásig. Thürmer Gyula pártelnök a 2000-es évek elején országos szintű együttműködési javaslattal fordult az SZDSZ és az MSZP felé, amelyet végül mindkét párt visszautasított. Az SZDSZ ma már nem létezik.
Fidesz (Fiatal Demokraták Szövetsége)
Orbán Viktor pártja, amely 2010-től kezdve „Nemzeti Együttműködési Rendszere” elnevezéssel „illiberális demokráciát” épít. Politikáját a szélsőséges nacionalizmus, antikommunizmus, az idegengyűlölet és az euroszkepticizmus jellemzi. A Kereszténydemokrata Néppárttal (KDNP) alkot pártszövetséget.
A Fidesz-kormány 2010-ben saját ideológiai képére formálta át az Alkotmányt, pártirányítás alá vonta az állami televíziót, valamint a jelentősebb országos és vidéki újságokat, amelyek az idő folyamán a kormány menekült-ellenes, gyűlöletkeltő és (ál)híreket közlő propaganda-gépezetévé silányultak.
Átírták a teljes választási törvényt is annak céljából, hogy a Fidesz leváltásának esélye minimálisra csökkenjen. A parlamenti ellenzék szerepe 2010 óta formális, mozgástere korlátozott. A parlament nem tölti be még a kapitalizmusban rá szabott funkcióját sem.
Orbán Viktor kormányzása alatt Magyarország az Európai Unió egyik legkorruptabb országává vált. Az ország természeti erőforrásainak és termelőeszközei többsége néhány tucat kormányközeli vállalkozó birtokába került. Az egészségügyi rendszer - szakorvoshiány és finanszírozási gondok miatt az összeomlás határára sodródott, az oktatás színvonala drámaian romlik. Jelentős az országot elhagyók aránya.
A kormány – elsősorban a német autóipar érdekeit szolgálva – mesterségesen alacsonyan tartja a béreket, és megcsorbította a szakszervezeti valamint munkavállalói jogokat. Jelenleg feltehetően 4 millió ember él a létminimum alatt, és több tízezren nem jutnak naponta megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez. Az erről szóló statisztikai adatok és szociológiai tanulmányok közlését a kormány betiltotta. Miközben a szociális különbségek, társadalmi egyenlőtlenségek növekvő tendenciát mutatnak, sok milliárd forintot fordít a kormány értelmetlen, gigantikus látványberuházásokra, elsősorban focistadion építésére.
A Fidesz központosítja a tudományos életet, korlátozza a kutatás szabadságát, a kultúrpolitikát pedig nacionalista és kommunista-ellenes irányba torzítja. Állami szintre emelkedett a történelem-hamisítás, a 30-as évek fasiszta rendszerének rehabilitálása.
A Munkáspárt mindezek ellenére üdvözölte a Fidesz-KDNP kormány 2018-as választási győzelmét, és a legfőbb politikai kérdésekben a kormányt támogató álláspontot foglal el.
Jobbik
Magyarországi szélsőjobboldali párt. Nevükhöz kötődik a Magyar Gárda nevű fasiszta félkatonai szervezet megalapítása, amely a náci időkre emlékeztető felvonulásokkal tartotta rettegésben a magyarországi roma kisebbséget. Bár a párt visszautasítja a szélsőjobboldali titulust és próbál a mainstream politikai áramlatokhoz igazodni, a párt soraiban ma is vannak Hitler nézeteivel szimpatizáló politikusok.
A Munkáspárt elnöke és Borsod-megyei vezetői 2015 szeptember 2-án tettek „baráti látogatást” Ózd város jobbikos polgármesterénél, Janiczak Dávidnál. Thürmer Gyula pártelnök történelminek nevezte a találkozót.
2. Rendszerváltás
Az 1980-as években a népi demokratikus országokban gazdasági és politikai válság bontakozott ki. A szocialista országok technológiai lemaradása a Nyugattól, valamint a szocialista országok számára kedvezőtlenül alakuló nemzetközi gazdasági környezet negatívan érintette a népgazdaságokat, köztük a magyar népgazdaságot is. A termelés hatékonyságának növelése és a gazdasági szerkezet átalakítása új kihívások elé állították az ország vezetését.
A gazdasági gondok megjelenésével egyidejűleg aktivizálódtak a rendszerellenes politikai csoportok is, amelyek a szocializmus megdöntését tűzték ki céljukként. Nézeteiket illegális kiadványokban terjesztették.
A Szovjetunió eközben defenzívába szorult a nemzetközi politika színpadán. A peresztrojka és a glasznoszty felszínre hozta a szovjet társadalom és gazdaság mélyen gyökerező problémáit, amelyek etnikai villongásokhoz és a gazdaságirányítás zavarához vezettek.
A kommunista rendszer létét fenyegető jelenségekre a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetése és tagsága eltérő módon reagált. A párton belül kialakult egy önmagát „reformkommunistának” nevező áramlat, amely „szocialista modellváltást”, a „demokratikus szocializmus” bevezetését sürgette. A párttagság jelentős része szimpatizált e törekvésekkel, amelyek rendszerváltó, ellenforradalmi jellege akkor még nem volt nyilvánvaló. A reformkommunista politikusok a munkásmozgalom hagyományos szimbólumrendszerét és a marxizmus retorikáját használva a szocialista megújulást hirdették, a színfalak mögött azonban megindult a szocialista rendszer felszámolásának kezdete. A tagság kisebbségben lévő része a szocializmus további építését szorgalmazta.
1988. május 22-én az MSZMP országos pártértekezletet tartott, amely során megváltozott a Politikai Bizottság személyi összetétele. Többségbe kerültek a reformkommunisták. Kádár Jánost a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárát felmentették pozíciójából és kinevezték az MSZMP elnökének. Ez a tisztség azonban csupán szimbolikus jelentőséggel bírt, politikai súlya nem volt. Kádáron kívül eltávolítják a Politikai Bizottságból a szocializmus fenntartását támogató kommunista pártkádereket is, bekerültek a testületbe viszont olyan „reformerek” (Pozsgay Imre, Németh Miklós, Szűrös Mátyás, Nyers Rezső), akik később aktívan közreműködtek a párt feloszlatásában és a kapitalizmus bevezetésében.
Az MSZMP új főtitkára Grósz Károly lett, aki egészen az MSZMP feloszlatásáig küzdött a szocializmus megmaradásáért. Mozgástere a Politikai Bizottságban szűk volt. Tehetetlenül sodródott az események forgatagában.
Az 1988. májusi pártértekezlet mindamellett, hogy a Politikai Bizottságból – Grósz Károly kivételével - kiszorultak a szocializmus hívei, megbomlott a párt szervezeti egysége is. A reformkommunisták „Népi Demokratikus Platform” és „Reformszövetség” néven frakciókat alapítottak a párton belül, mire az MSZMP forradalmi, marxista-leninista erői szintén platformalapítással válaszoltak.
Ribánszki Róbert, a Magyar Népköztársaság egykori pekingi nagykövete létrehozta a Marxista Egységplatformot, míg Berecz János, nagy tekintéllyel bíró munkásmozgalmi vezető az Összefogás az MSZMP-ért névre keresztelt tömörülésbe fogta össze a szocializmus híveit. A több ezer tagot számláló Münnich Ferenc Társaság (napjainkban Május 1. Társaság) szintén a párt forradalmi szárnyát erősítette. Később, 1989. december 17-én e platformok és szervezetek bázisán alakult meg a Munkáspárt.
Miután a különböző platformok fellazították az MSZMP szervezeteit, a párt széthullása felgyorsult. A kommunisták kisebbségbe kerültek saját pártjukon belül. 1989. október 6-án végül az MSZMP XIV. kongresszusán 1002 igen,159 nem és 38 tartózkodó szavazat alapján kimondták az országot 33 éven át irányító marxista-leninista párt feloszlatását és egyúttal a Magyar Szocialista Párt (MSZP) megalakulását.
A reformkommunista irányítással újjáalakult Magyar Szocialista Párt gyorsan leszámolt a „demokratikus szocializmus” jelszavával, és meghirdette a „szociális piacgazdaság” programját. Az MSZP szakított a kommunista mozgalom hagyományaival, jogilag azonban az MSZMP utódpártjának számított, megörökölve annak vagyonát és infrastruktúráját.
Önmagát szociáldemokrata pártként definiálta újra, és ennek jegyében csatlakozott a Szocialista Internacionáléhoz. E párt 1994 és 1998, valamint 2002 és 2010 között volt kormányon. Napjainkban az MSZP válságát éli, 30 éve történelmének legrosszabb választási eredményeit produkálja.
