Antal Attila (2021): Chicago a Dimitrov téren: Neoliberalizmus és a Kádár-rendszer. Budapest: Napvilág Kiadó.

Antal Attila ezúttal a neoliberalizmus gazdaság- és társadalomtörténeti gyökereinek feltérképezésére vállalkozik. A kötet az ideológiává avanzsált neoliberalizmus közép-kelet-európai térhódítását elemzi és a reformközgazdász-elit tevékenységében látja a hidat az államszocializmus és a rendszerváltást követő kapitalizmus között.

Antal Attila jogász, politológus munkáit sokan ismerik, az elmúlt években számos írása jelent meg, amelyek baloldali eszközrendszerrel vizsgálják a huszadik század vagy a rendszerváltás utáni kor politikai rendszereit. A Chicago a Dimitrov téren rámutat a Kádár-rendszer és a jelenkor ideológiai folytonosságára, miközben módszerében is kitűnik az államszocialista korszakkal foglalkozó munkák közül. A kötet felépítése ugyanis szigorú logikát követ, amely segít a komplex problémakör értelmezésében. A szerző módszeresen vezeti végig az olvasót a neoliberalizmus és a Kádár-rendszer kapcsolatán, következetes érveléssel. A tíz fejezet szerepét pontosan kijelöli a szerző, melyek tartalmazzák az „alapozó információkat” és melyikekben olvashatjuk a következtetéseket.

Antal az egyes, egymásra épülő fejezetekben foglalkozik a neoliberalizmus jelentésével, forrásaival, az államszocialista rendszereket befolyásoló tendenciáival, az államszocializmus mint létező szocializmus természetével, a neoliberalizmus kísérleti „laboratóriumaival”, a Kádár-rendszerben megjelenő neoliberális reformértelmiséggel és a kialakuló intézményrendszerrel.

Antal a neoliberalizmust ideológiaként értelmezi, azaz nem csupán gazdaságpolitikai szabályrendszerként, hanem a politikai cselekvés keretrendszereként.

A politikai mozgalomként felfogott neoliberalizmus a hazai irodalomban is megjelent már ideológiaként, jelen kötet inkább jelenség-összehasonlító, értelmező funkcióban előremutató.

Hogyan vette át az államszocializmus(ok) hivatalos ideológiájának, a marxizmus-leninizmusnak a „helyét” a neoliberalizmus? Antal szerint a ‘70-es évektől kialakuló gazdasági-kulturális-jogi megközelítés nem csupán megalapozta, hanem előrevetítette a rendszerváltás utáni neoliberális hegemóniát. Az állam és a neoliberalizmus közötti kapcsolat értelmezésében Antal hangsúlyozza, hogy mivel a piacnak szabályozott teret adó jogi keretek nélkül nincs neoliberális gazdaságpolitika, ezért a jogrendszer kulcsszerepet játszik a neoliberális megközelítés intézményesülésében,

így pedig a neoliberalizmus egyáltalán nem államellenes, hanem éppen ellenkezőleg: állami szerepvállalást szorgalmaz.

A neoliberalizmus az állam felől közelít a piachoz, amely biztosítja számára a „szabadpiaci” működést, a verseny kereteit vagy legalábbis illúzióját (lásd a monopóliumok privatizációját). Antal tehát lényegében kimondja: nincs neoliberalizmus szabályozó állam nélkül. Így értelmezi újra Margaret Thatcher és Ronald Reagan neoliberális politikáját, rámutatva arra, hogy a tőke érdekeit szem előtt tartó erős állam e gondolatrendszerben elengedhetetlen, hiszen a neoliberalizmus nem csupán privatizációt és deregulációt szorgalmaz, hanem a szabadpiaci működés jogi-intézményi garanciáit is ki kívánja alakítani. Ezzel az alapvetéssel válik érthetővé a Chicagói Iskolával párhuzamba állított magyar reformközgazdászok kontinuitást biztosító tevékenysége: Antal szerint

az államszocializmus reformjának neoliberális közgazdászai hozták létre a neoliberalizmus hegemóniáját a rendszerváltás alatt és után, amely legalább a 2008-as világválságig tart.

Antal a rendszerváltáskori Magyarországról így fogalmaz:

„A Kádár-rendszer ideológiai és osztálypolitikai meggyengülése, valamint az […] »új középosztály«, a politikai és gazdasági hatalmat birtokló értelmiség (különösen az új osztályhatalom számára ideológiát szolgáltató reformközgazdászok) felemelkedése megágyazott a neoliberális megközelítés kibontakozásának és későbbi hegemóniájának. A Kádár-rendszer szociálpolitikai és társadalmi teljesítménye ellenére az államszocialista rendszer nem »csak« geopolitikai, azaz a világrendszer szempontjából omlott össze, hanem ideológiai értelemben is.” (Antal, 2021: 235.)

https://ujegyenloseg.hu/wp-content/uploads/2022/03/chi-dim-204x300.jpg 204w, https://ujegyenloseg.hu/wp-content/uploads/2022/03/chi-dim-37x55.jpg 37w" alt="" width="350" height="514" class="alignleft wp-image-17130 size-full" style="box-sizing: border-box; border: 0px; vertical-align: middle; max-width: 100%; height: auto; float: left; margin-right: 15px; margin-bottom: 20px;" />A neoliberális ideológia, ahogyan Antal kifejti, magyarországi megjelenésére jelentős hatással volt az Osztrák-Magyar Monarchia és a német liberalizmusok szellemi öröksége, elsősorban az államhoz való viszonya – azaz jelen esetben egy sajátos, közép-kelet-európai neoliberalizmusról beszélünk. A nyugat neoliberalizmusa a 20. század utolsó negyedében gyakorlatilag meghatározza a globális kapitalizmus természetét.

A neoliberalizmus globális és közép-kelet-európai történeti fejlődéséről szóló fejezetek a kötet legjobban kidolgozott, sűrűn lábjegyzetelt, akár tankönyvként is használható fejezetei. Az eszme- és gazdaságtörténeti áttekintés módszere megalapozza azt a szövevényes, mégis egy irányba mutató gondolkodást, amelyet a szerző feltár az olvasó előtt.

Elemzését Antal a világrendszer-elméletet segítségül hívva igyekszik globális kontextusba helyezni. Így jelenik meg Latin-Amerika a neoliberalizmus első „laboratóriumaként”, ismertetve a dél-amerikai és közép-kelet-európai állami berendezkedések közötti különbséget és az Egyesült Államok befolyásolási technikáit. A latin-amerikai példával szemléltethető a nyugat ideológiai befolyása, a bemutatott „kettős függőség rendszere” pedig megteremt egyfajta igazodási pontot az olvasó számára az államszocialista Magyarország helyéről a világgazdaság térképén.

Ugyanakkor összefüggéseiben nehezen értelmezhető, hogy a neoliberális reformközgazdászok a rendszerváltást megelőzően, az új alkotmányozás alatt és gyakorlatilag napjainkig miként lehettek folytatólagosan alakítói a gazdaságpolitikának. Ez ugyanis önmagában nem magyarázható a történelmi fejlődés valós alternatíváinak világos felvázolása nélkül.

Régiónkban a rendszerváltás környékén is igen kötött volt a gazdaságpolitikai mozgástér a nyugati dominancia és a felzárkózási utópia mindent meghatározó hívószava miatt, melynek eszményét a thatcherizmus nyomán az európai gazdaságpolitika modelljévé is vált neoliberális gazdaságfilozófia testesített meg.

Antal természetesen rávilágít e folyamatok számos aspektusára, könyve azonban legtöbbször elkülönítve tárgyalja a gazdasági és az ideológiai okokat. A világrendszer-átrendeződés tudományos igényű magyarázata vagy akár leírása sosem egyszerű feladat, Antal ebben keresi a neoliberális ideológia helyét. Egyik fő állítása ugyanis, hogy a neoliberalizmus nem csupán közgazdasági megközelítést jelent, hanem ideológiát is, amely közvetlen alakítója volt az államszocializmus és a rendszerváltás idején bekövetkező reformoknak.

A kelet-európai államszocialista rendszerek filozófiai-ideológiai értelemben balról zárttá váltak, a baloldali alternatívát kidolgozni képes és szándékozó értelmiség tevékenységét a régió rendszerei a ‘70-es évek első felében ellehetetlenítették.

„Jobbról” azonban az államszocialista rendszerek nyitottak maradtak, ez a kiüresedés tette lehetővé egy újabb ideológia, a neoliberalizmus térfoglalását.

„A globális kapitalizmus újabb válsága az 1970-es években véget vetett a második világháború utáni kapitalizmusmodellnek, és ez elhozta a keynesiánus jóléti modell végét. A csökkenő profitráta és a növekvő munkanélküliség réme hozta el a kapitalizmus neoliberális és autoriter fordulatát, amelyet elméleti szempontból a Chicagói Iskola, politikai szempontból pedig a neokonok sikere jelzett” (Antal, 2021: 155.).

A baloldali alternatíva ellehetetlenítése tette lehetővé tehát azt az ideológiai átrendeződést a bürokratikus elitben, amely a neoliberalizmus hegemóniáját megteremtette. A kötet Magyarországra összepontosít, azonban a globális perspektíva és a magyar sajátosságok között kevés „fokozatot” vizsgál. A „félperifériás” helyzet és a közép-kelet-európai sajátosságok meghatározása minden bizonnyal erősítené az érvrendszer erejét. A szerző hangsúlyozza 1968 ideológiai szerepét, amely Nyugaton és Keleten eltérő irányba fejtette ki hatását (Nyugaton balra, Keleten jobbra mozdította a rezsimeket), de ennek jelen korig ható összefüggéseit a könyv már nem tárgyalja.

A kötetben az európai és transzatlanti szemszögből jelenik meg a neoliberalizmus, amely a globális kapitalizmus ideológiájaként befolyásolta az államszocializmusok működését is.

Antal felvázolja a „nyugati” jóléti állam és a „fogyasztói szocializmus” versenyének történeti hátterét, bemutatva az eladósodás folyamatát a Kádár-rendszerben. Az elemzés a reformközgazdászok és a gazdasági intézmények összefonódásainak bemutatására is kísérletet tesz.

A Dimitrov téri fiúkon (vagyis a reformközgazdászokon) keresztül megjelenik az ideológiai-intellektuális kontinuitás, vagyis az, hogy a neoliberális megközelítésű reformközgazdász-elit hogyan formálja a politikát. A reformközgazdászok neoliberalizmusáról írja:

„nagyon is magától az államtól várja a kapitalizmus kereteinek felépítését és működtetését, és pontosan amiatt volt fontos a nyugati neoliberális körök számára a Kelet–Nyugat-diskurzus, mert az államszocialista tervutasításos, illetve az 1968-tól kialakuló vegyesgazdasági tapasztalatokat kívánták átültetni a kapitalizmus centrumországaiba. A reformközgazdászok nézetei, tapasztalatai tehát egyszerre gyakorolnak hatást nyugat felé és magán az államszocialista rendszeren belül.” (Antal, 2021: 160.)

A neoliberális laboratórium megjelent a keleti blokk országaiban is, mutat rá Antal:

„Az amerikai közgazdászok előszeretettel tanulmányozták a szovjet és a kelet-közép-európai államszocialista rendszereket, azonban jóval több volt ez, mint tudományos érdeklődés[…]. Egy összetett tudományos-politikai gépezet alakult ki, amelynek célja az államszocializmussal szembeni előnyszerzés volt.” (Antal, 2021: 98.).

A kötet bemutatja azokat az intézményes kereteket, amellyel a nyugat, elsősorban az Egyesült Államok, igyekezett feltérképezni az államszocialista országokat, és igyekezett a „neoliberális megközelítésre fogékony reformértelmiséget megnyerni, és ezáltal a rendszerek belső átalakulását katalizálni”. A létrejövő intézmények Kádár-rendszerre gyakorolt befolyását a kötet részletesen elemzi. Antal hangsúlyozza azt is, hogy

az amerikai „kísérletek” eredményeit nemcsak az államszocialista rendszerek befolyásolására, hanem a centrumkapitalizmus reformja során is felhasználták.

Habár a nevezéktani vitában nehéz új érveket találni az Államszocializmus: Értelmezések, Viták, Tanulságok c. kötet (szerk. Krausz Tamás–Szigeti Péter. Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2007.) megjelenése óta, Antal kísérletet tesz arra, hogy az államszocializmus-vita nyomán mutassa be azt, hogy bár a neoliberalizmus ideológiája megjelent a Kádár-kori Magyarországon, a rendszer mégsem nevezhető államkapitalizmusnak. Az állam(szocializmus) és a neoliberális ideológia összefért.

Az államszocializmus–államkapitalizmus vita központi eszköze a szerzőnek, amellyel új szempontból válik értelmezhetővé az Új Gazdasági Mechanizmus és a létező szocializmus reformkísérleteinek története.

„Álláspontom szerint – írja Antal – többek között az magyarázza a neoliberális megközelítés hallatlan sikerét a Kádár-rendszerben, hogy amikor az állampárt elkezdte tudatosan és szervezetten igénybe venni a szakértői tudást, akkor az már egy igen jelentős neoliberális töltettel rendelkezett, ráadásul ami még ennél is fontosabb, az MSZMP már nem tudott megfelelő ideológiai alternatívát adni a beáramló neoliberális megközelítéssel szemben, hiszen az állampárt fokozatosan elvesztette az ideológia alakítása feletti monopóliumot[…]. Ez adott lehetőséget a szakmai köntösbe burkolózó neoliberális ideológiának, hogy hegemón pozícióba kerülhessen.” (Antal, 2021: 163.)

Ez természetesen nem kizárólag magyar jelenség, a szovjet típusú államszocializmus ideológiai térvesztéséről van szó. Ezt követően Antal a hazai intézményes hátteret veszi sorra, amelyek közül kiemelkedik a Pénzügykutatási Intézet, a későbbi Pénzügykutató Zrt.:

„Az 1980-as évekre a Pénzügykutatási Intézet lett a gazdasági (és a nyomában járó politikai és társadalmi) reformgondolkodás központi műhelye, megháromszorozva a főállású kutatók számát. A szellemi és intézményes expanzió betetőzése a Fordulat és reform című anyag lett[…]. Az intézet 1987-es megszüntetéséig fontos vitaműhely és az ellenzéki szamizdatirodalom terjesztési helye.” (Antal, 2021: 165.)

Ezt követően a kötet elemzi a Kádár-rendszer „kényszerű neoliberalizálódását”, azaz csatlakozását a globális pénzpiaci intézményekhez.

Kortárs utalások és áthallások: a kötet megjelenése mindenképpen időszerű, hiszen, bár közel egy teljes évszázadot áttekintő munkáról van szó, a jelenkori gazdasági-politikai berendezkedést is megmagyarázza – elsősorban azáltal, hogy a neoliberális ideológia hegemóniájának értelmezésével egyértelművé teszi, miért nem alakult ki erőteljes alternatíva sem a rendszerváltáskor, sem azt követően. Mindez segít megérteni azt is, hogy az Orbán-rendszer miért nem értelmezhető a neoliberalizmus fogalma nélkül, minthogy a kötet a neoliberalizmusnak az államhoz és a nem demokratikus rendszerekhez fűződő viszonyát is bemutatja.

Ennek megfelelően a „kortárs autoriter fordulat” nem összeegyeztethetetlen sem ideológiai, sem gazdasági értelemben a neoliberális tendenciákkal.

Az Orbán-rendszer kialakulásának, előzményeinek megértéséhez pedig elengedhetetlen a rendszerváltás utáni Magyarország ideológiájának vizsgálata.

Természetesen a kötet a közép-kelet-európai baloldal jelenkori helyzete szempontjából is tartalmaz fontos gondolatokat:

„Az államszocializmus bukása elhozta a rendszerváltásokkal bekövetkező neoliberális hegemóniát, amely a liberális demokrácia intézményesítésében, a globális kapitalizmusba való visszaintegrálódásban, továbbá a piaci viszonyoknak odavetett társadalmakban öltött testet. Ideológiai szempontból azonban volt még egy következménye annak, ahogyan megvalósult a neoliberális hegemónia: ez pedig az, hogy az államszocializmus válsága elhozta a nemzeti és nemzetközi baloldal válságát is.” (Antal, 2021: 237.)

A téma aktualitását mi sem húzza alá jobban, mint ha csak abba belegondolunk: vajon a Kádár-korszakban gyökerező, többek közt épp a Pénzügykutató nevével is fémjelzett, a költségvetési kiigazításokat önmagukban is eredményként kezelő, neoliberális gazdaságpolitikai ideológia hegemóniája nélkül létrejöhetett volna az alkotmányozni képes és rendszeralkotó Orbán-rezsim?

Címfotó: Pexels és BCE