BALMIX - Mit tud rólam a Google?

Nemrég eszembe jutott, hogy lehetőség van kikérni azt, hogy a keresőóriást üzemeltető Google, a lényegében teljes internetet behálózó gigavállalat mit tud rólunk. Kikértem, átnéztem az adatcsomagot és megdöbbentem.

Talán többünknek volt már olyan élménye, hogy egy újonnan felmerült témával kapcsolatban rejtélyes módon hirdetéseket, reklámokat kapunk rövid időn belül, akár akkor is, ha az internetet nem használtuk a téma konkrét felkutatására. Lehet, hogy egy személyes beszélgetés során említettük meg, hogy elromlott a mosógépünk és szerelőt kell keresnünk hamarosan, majd aznap este a közösségi médiát böngészve mosógépszervízről kaptunk hirdetést.

Három úton indulhatunk el e kérdésben: 1, véletlenül került elénk releváns hirdetés; 2, alapvetően csak a számunkra releváns tartalmat vesszük észre, és a sok irreleváns hirdetés közül csak ez tűnik fel nekünk; 3, az internetet behálózó cégek figyelik a mindennapjainkat. Az első lehetőség több megismételt alkalom után valószínűtlennek tűnhet, a másodikat tesztelhetjük úgy, hogy másnak az eszközén használjuk mondjuk a YouTube-ot, és megfigyeljük, hogy ott vajon más típusú hirdetéseket tapasztalunk-e, mint a saját eszközünkön. A harmadik feltételezését megelőzően elgondolkozhattunk azon, hogy vajon miért jó az, hogy a minket éppen érintő szűk témáról mindenkinek mutatnak hirdetéseket?

Valójában a három lehetőség gond nélkül megfér egymás mellett. Ám manapság javarészt kifinomult algoritmusok személyre szabott hirdetéscsomagokat készítenek a részünkre, a figyelmünket pedig értékesítik a legtöbb pénzt ajánló hirdetőnek.

E cikkben megpróbálom körbejárni a téma hátterét, áttekintem a rólam tárolt adatokat, bemutatom, hogy az Európai Bizottság mit próbál tenni, hogy csökkentsék a hasonló adatgyűjtések veszélyeit, valamint értékelem az internetes óriások helyzetét a mindennapunkban.

A napom túlnyomó többségében internetezek. Nem gondolnám, hogy a korosztályomban kiemelkedő lenne az az idő, amit képernyők előtt töltök, az összetétele viszont valószínűleg eltér az általános felhasználótól. Ez egyrészt abból fakadhat, hogy iskolás korom előtt már volt hozzáférésem az internethez, így a közösségi médiák megjelenése előtt már felfedeztem annyit az internetből, hogy túl ingerszegénynek bizonyuljanak számomra a közösségi médiás oldalak. Ebből következően nem csak egy-egy platformra korlátozódik az adataim túlnyomó többsége, hanem weblapok ezrein hagytam el a digitális nyomaimat.

Legalábbis, ezt gondoltam korábban, aztán rájöttem, hogy az internetet javarészt a Google platformján érem el (keresés által). Emellett használom az email funkciójukat, valamint a felhőalapú dokumentumszerkesztő és fájltárhely szolgáltatásukat. Ezek mellett a közel tíz évig volt Android operációs rendszert futtató telefonom, ami mögött szintén a Google áll. A Google Chrome böngésző meglepő módon szintén a Google terméke, amit nagyjából 2-3 évig használhattam, mielőtt szimpatikusabb alternatívák után néztem.

Ezek alapján a feltevésem az, hogy a Google többet tud rólam, mint bárki más, köztük talán magamat is beleértve.

A saját adataim áttekintése

A Google által rólam tárolt adatok közel 8 gigabájt tárhelyet foglalnak (ez a 2010-es évek elején 12 CD lemezen fért volna csak el). A saját adatait bárki letöltheti innen.

Kíváncsian és némi félsszel csomagoltam ki a tömörített fájlt, ami szinte mindent tartalmaz, amit a Google tud rólam. Az adatok szépen strukturáltak, külön mappákba vannak rendezve a gyűjtés helye szerint, 31 mappa összesen az esetemben. ABC sorrendben haladok a feldolgozásukkal, és hamar rájövök, hogy nem mindegyik mappa tartalmaz érdemi adatokat: a legtöbbjük egy üres fájlt tartalmaz, mivel nem használtam az adott szolgáltatást. Nem mindent fájlt tudok egyből megnyitni, de a könyvjelzőimet tartalmazót például igen.

Furcsa és egyben aggasztó is látni, hogy milyen oldalakat mentettem el fiatalabb koromban, több esetben is gondolkoznom kell, hogy felfejtsem, hogy egy-egy különösebb oldalra hogyan tévedhettem. Ami még aggasztóbb: kizárólag ebből az egy listából néhány perc alatt (a Google keresőt és Facebookot használva…) fel lehetne fejteni, hogy kinek az internethasználatát rejti a könyvjelzőlista.

Az elmentett főiskolai pályázatokból hamar rájöhetünk, hogy melyik iskolába jártam. A mentett oldalak egy része különösen egy, azon a karon oktatott tárgyhoz kapcsolódik, így az azon a karon kínált szakok listájára rákeresve hamar kitalálhatjuk, hogy mit tanultam. Persze, erre csak akkor lenne szükség, hogyha nem lenne az egyik könyvjelzői almappa címe az, hogy „szociológia”.

Néhány elmentett politikusi vagyonnyilatkozat alapján leszűkíthető a korábbi lakhelyem régiója, néhány pályázati kiírás alapján pedig a szülővárosom is könnyen megfejthető. Erre egyébként úgy is rájöhetnénk, hogy kiszűrjük az összes településnevet a könyvjelzők közül, és a leggyakoribbakról azt feltételezzük, hogy azok kötődnek az adott személyhez.

Különös több évnyi általános érdeklődési témát egy listában így látni, a felükről hogyha megkérdeznék, hogy mentettem-e el ilyesmit, rávágnám, hogy nem. Összesítve, csokorban viszont egyértelmű, hogy jól körbeírható e személy adott időszakban tanúsított érdeklődési köre, és valóban a múltbeli énem gyűjtését látom viszont.

Már ezzel az egy fájllal is fel lehetne fejteni, hogy ki mentette el ezeket, ám hamar rájövök, hogy ennyit azért nem kell nyomoznunk, ha a birtokunkba kerül egy ilyen adatcsomag.

A Google Play Áruház mappa tartalmaz mindent, amit e felületen valaha csináltunk. Ez az az alkalmazás, amin keresztül Androidos telefonokra alkalmazásokat tölthetünk le. App-lista, a saját mobileszközeink adatai, írt vélemények, minden lementve.

E mappában találtam meg azt a fájlt is, ami eddig a legjobban feldühít: számlázási adatok. A nevem, a lakcímem, a bankkártyám lejárati ideje és az utolsó négy karaktere.

Egy másik fájlban benne van a korábbi Androidos telefonom típusa, ujjlenyomata (egyedi kód, ami arra az egy készülékre jellemző), sőt, még az is, hogy mikor volt utoljára az a telefon bekapcsolva.

A Google Fiók mappa megnyitása után 4 másodperccel figyelt velem szemben az emailcímem, annak a biztonsági fiókja, és a telefonszámom. Ezután elgondolkoztam egy bonyolultabb jelszó használatán: akinek hozzáférése van a fiókunkhoz, bármikor lekérheti ezeket az adatokat.

Újabb hidegzuhany a Helyelőzmények mappában: A fiókom elkészítése óta hol, mikor, mennyi időt töltöttem. Az időadatokat némileg dekódolni kell, de nem kell programozónak lenni, hogy megfejtsük, hogy a „startTimestampMs: 1471974576814; endTimestampMs: 1471975177821” adatkódok különbsége 601007 miliszekundum, ami tíz percnek felel meg, egy internetes konverterbe beírva a számot még dátumot is kapunk.

Ezen adatsorokhoz egy általam ismert környék címei vannak felsorolva, és azt is feltételezhetjük, hogy 10 perc alatt a rögzített címek mellett sétáltam el. Ha esetleg nem emlékeznénk e sétákra, semmi gond, a Google emlékszik: pontos cím és a cím neve is tartozik az adatsorokhoz, így

a Google Mapsen bármikor visszakövethetjük, hogy pontosan hol jártunk 2016. augusztus 23-án 19:49-kor! Sőt, még azt is, hogy valószínűleg milyen módon közlekedtünk. Ezt persze rajtunk kívül bárki más is meg tudja tenni az adatok birtokában.

Összesen tizennégymillió (14.000.000) sor adatot gyűjtött arról a Google csak az elmúlt öt évben arról, hogy merre jártam. Ezeket az adatok az Androidos telefonomról gyűjtötte csak, azaz ez független a Google Maps szolgáltatástól: semmi mást nem kellett tennem ehhez, csupán bejelentkeznem a Google-s fiókommal egy Android készüléken.

A Google Keep mappában benne van minden, amit valaha az Androidos telefonomon jegyzeteltem. Listák, feladatok, linkek, és végtelenül személyes dolgok, amiket nem gondoltam volna, hogy még valaha viszontlátok. A Naptár mappában benne van minden esemény és időszenzitív feladat, amit az elmúlt években fontosnak tartottam, hogy lejegyezzem.

A Névjegyek között ott van minden, amit Androidos telefonon valaha a névjegyek közé írtam.

Praktikus okokból éveken keresztül volt egy olyan névjegyem, amin a TAJ-számomat, az adó-azonosítómat, a bankszámlaszámomat, a személyi számomat, az OM azonosítómat, sőt, még a bankkártyaszámomat is lementettem!

Milyen jó, hogy mindig kéznél volt, és nem kellett így a pénztárcámban iratokat keresgélnem.

Arra azért nem gondoltam, hogy ezeket az adatokat a Google központjával is megosztom, és közvetve a 2016.07.17-i névjegyimportálásnak köszönhetően a közel öt éve regisztrált újabb fiókommal is. Emlékszünk olyanra, hogy egy telefonos alkalmazás megkérdezi, hogy megosztjuk-e a névjegyeinket az alkalmazással? Amikor rábökünk az igenre, minden ott tárolt név és szám felkerül egy újabb szerverre. Gondoljunk ilyenkor arra is, hogy ha mi valamilyen okból szeretnénk a személyes információnkat megosztani egy újabb adatkezelővel, vajon minden kontaktunk is szeretné, hogy az ő elérhetősége is felkerüljön? Ha nem, akkor ne éljünk ezzel a kényelmi funkcióval.

A Google rólam alkotott hirdetési profilja 266 adatpontból áll.

Ezeket táblázatba tettem, majd egyenként átnéztem és értékeltem őket aszerint, hogy mennyire tartom pontos olvasatnak, valamint megjelöltem a különösen érdekes dolgokat.

Nagy vonalakban a Google a következőket gondolja rólam:

18-24 közötti férfi vagyok, alapdiplomával rendelkezem, jelenleg is felsőoktatásban vagyok hallgató, albérletben és tartós párkapcsolatban élek, nincs gyermekem, valamint technológia ipari cégemben 250-10000 alkalmazottam van. Habár két dolog ezek közül nem stimmel, kíváncsi lennék, hogy hány ismerősöm találna el kilenc adatpontból hetet a személyemmel kapcsolatban: azt gondolom, hogy egy-két tucat személynél többnek nincsen ennyi információja rólam.

Számomra a legfurcsábbak a végzettségemet és a lakhatásomat érintő információk.

Azt belátom, hogy ez a tartalom- és termékfogyasztási habitusomban komoly tényezők és pénzügyi érdek fűződik a keresőóriásnak ahhoz, hogy ezeket tudja rólam, ám nehéz felfejtenem, hogy miből szűrte le e következtetéseket. Pontoztam is azt a 266 változót tízes skálán aszerint, hogy mennyire érzem őket rám jellemzőnek: 11 tétel (4%) 1-2 pontot kapott, 58 (22%) 3-4-et, 108 (40%) 5-6-ot, 69 (26%) 7-8-at, 15 (6%) pedig 9-10-et.

Vannak egészen különös sorok e listában: a Google szerint érdekel a rágcsálóírtás, a csizmák, a fémek, a járműkerekek, a nehézgépek, a térképek és a padlózás. Azt nem mondhatom, hogy e témákról valamilyen formában ne fogyasztottam volna már tartalmat, ám a „járműkerekek” címkét nem érzem annyira helyénvalónak az érdeklődési köreim között.

Érdemes lehet megnézni, hogy mire alapozza a Google e feltételezéseket: alapvetően kétféle magyarázat van, az egyik az, hogy „bejelentkezve végzett tevékenységei a Google-szolgáltatásokban (például a Keresőben és a YouTube-on)”, ami kevésbé kifinomult profilozást magyarázhatja (az, hogy rákattintok néhány magyarázó videóra, ami az autókerekek technológiai fejlődését mutatja be az elmúlt 100 évben, még nem jelenti azt, hogy érdekelnek a járműkerekekhez kapcsolódó hirdetések).

A másik pedig, hogy „A Google feltételezése szerint Ön ebbe a demográfiai csoportba tartozik, mert a Google-szolgáltatásokban, valamint más webhelyeken és alkalmazásokban bejelentkezve végzett tevékenységei hasonlítanak az olyan személyekéhez, akik állításuk szerint ebbe a kategóriába tartoznak.” Az utóbbi feltételezések mögött minden bizonnyal egy neurális háló áll, azaz feltehetően a Google sem tudja teljesen pontosan, hogy a hirdetéseit kezelő algoritmus mi alapján feltételezi, hogy albérletben élek, csupán a tartalomfogyasztási módom valahogyan hasonlít azokra, akikről a Google szintén feltételezi, hogy ilyen formájú lakhatásban élnek.

Valószínűnek tartom azt is, hogy ezen adatokhoz a rendszer valószínűségi értéket is rendel (ahogyan azt a helymeghatározásnál és a közlekedési módnál a nyers adatból kinyerhettük), és valószínűleg néhány kevésbé releváns tétel éppen megütötte azt a küszöböt, ami felett azt feltételezik az egyénről, hogy érdekli a téma, és több száz további téma pedig éppen nem érte el ezt a határt. Azt is feltételezhetjük egyébként, hogy a saját érdeklődési körünket nem ismerjük annyira, és habár nekem nem része az identitásomnak a térképek iránti érdeklődés, mégis lehet, hogy a térképes tartalmak iránti nyitottságban a népesség felsőbb értékeihez tartozom.

Összességében úgy tűnhet, hogy nem annyira pontos a hirdetési profilom, ám nem igazán tudok megnevezni olyan témát, amiről szívesen fogyasztok tartalmat és ne lenne benne a listában. Egyes számítások szerint naponta akár 5000-10000 hirdetéssel is találkozhatunk, ám ezeknek töredék része tudatosul csupán, azt viszont, amit relevánsnak tartunk, jobban megjegyezzük. Ebből következik, hogy

nem kell, hogy minden feltételezése bejöjjön a keresőóriásnak, hogyha pénzt kíván csinálni a figyelmünkből: elég csupán azokat a témákat is a mixben tudni, amik valóban érdekelnek.

A többi nyugodtan lehet kapufa, nem számít, nem emlékszünk rá és van még több ezer próbálkozás naponta.

A Google kereséseimről öt évnyi adat van, mivel ekkor hoztam létre azt a fiókot, amit azóta is használok. Ez idő alatt összesen 49262 alkalommal léptem kapcsolatba a Google szövegalapú internetes keresőjével, azaz nagyságrendileg átlagban naponta 30-szor. Emellett átlagban naponta négy alkalommal használtam a képkereső szolgáltatást, a térkép szolgáltatás 117205 sor adatot mentett el rólam, ami nagyságrendileg tizedannyi keresést takar.

Különös szúrópróba-szerűen belenézni ezekbe az adatokba, „nosztalgikus” látni, hogy 4-5 évvel korábban mi foglalkoztatott. Bizarr élmény is ez egyben, mivel az információ torzulásmentes tárolása nem kifejezetten emberi specialitásunk, itt pedig mégis megkapunk mindent, listába szedve.

Talán azt is mondhatnánk, hogy az emberiség története alatt rajtunk kívül egy generációnak sem volt lehetősége a múltbeli énjével pontos, teljes adatsorokon keresztül szembesülni. Végre!

Egyértelmű, hogy a Google szolgáltatási közül messze a legtöbbet a YouTube-ot használom, azt is szeretem a legjobban a kínált szolgáltatások közül. Csodálatosnak tartom, hogy a világ lényegében bármelyik részéről egy-egy személy heteket, hónapokat foglalkozik egy témával, majd azt egy könnyen fogyasztható vizuális tartalommá alakítja, amit én kedvemre megnézhetek és meghallgathatok.

Kevés dologban vagyok biztos, de abban, hogy a YouTube-ról több dolgot lehet megtanulni rövidebb idő alatt, mint az iskolában, abban igen.

A legnagyobb videómegosztó portálon közel öt év alatt 38335 videóra kattintottam, nagyságrendileg 7000 kedvelést osztottam ki (5000-nél megállt a számláló 1-2 éve), és ha az internetes videós tartalomfogyasztás sport lenne, jó esélyeim lehetnének egy kistérségi versenyen.

Nemzetközi szervek az óriás ellen – büntetések, szabályozások

A Google (pontosabban az anyavállalata, a 2017-ben Alphabet néven alapult, különböző tulajdonrészek összpontosítására szolgáló gigacég) az Európai Bizottság jóvoltából összesen 8,2 milliárd euró, jogsértésért kiszabott büntetéssel néz szembe jelenleg. Ez az összeg megközelítőleg 3000 milliárd forint, ami nagyságrendileg 15%-a Magyarország 2021-es költségvetésének.

Ez három tételből adódik össze, mindegyik a piaci monopóliumi gyakorlathoz köthető büntetés: 4,34 milliárd euró az Android rendszerük piackorlátozó tevékenysége okán, 2,42 milliárd euró a Google-n történő termékkeresések során a keresőlap felső részén megjelenő hirdetések miatt, 1,49 milliárd euró pedig a vállalat hirdetési gyakorlatai révén kerültek kiszabásra.

A gigacég természetesen jogi úton megtámadta e bírságokat, ám egyelőre az Európai Bizottság áll nyerésre.

Ekkora büntetéssel szemben szinte minden cég azonnal csődöt jelente, ám 8,2 milliárd eurós büntetés az Alphabet 2020-as profitjának negyede, a teljes éves bevételének pedig megközelítőleg 5 százaléka.

A napokban orosz bíróságokon is napirendi pont volt a Google és a Facebook, az előbbi 32 milliárd forintnak megfelelő rubelről kapott bírságot. Ezt az összeget az orosz földön begyűjtött árbevétel alapján szabták ki, az Európai Bizottsághoz hasonló módon. A különbség az, hogy ebben az esetben a büntetés oka az, hogy a vállalatok nem engedelmeskedtek az orosz hatóságoknak, azaz nem törölte a törvényellenesnek minősített tartalmakat.

Van kiút?

A 2010-es évek második felében elkezdtek erősödni azon mozgalmak, amik nem szeretnék, hogy a legszemélyesebb dolgaikhoz bárki hozzáférjen (pláne nem egy arctalan, profitorientált világvállalat).

Hogyha szeretnénk magunkat minél jobban függetleníteni a Google-höz köthető szolgáltatások adatgyűjtésétől, nincsen egyszerű dolgunk. A keresőóriást, A YouTube-ot és tucat másik szolgáltatást tömörítő Alphabet rendre felvásárolja a szolgáltatásai esetleges versenytársait. A technológiai startupokat indító alapítók álma, hogy néhány éven belül felvásárolja őket egy gigacég: ezzel viszonylag hamar lezárhatják a projektet a maguk részéről, cserébe pedig egy egész vagyont kapnak.

Az Alphabet szívesen teljesíti azon alapítók álmát, akinek a terméke konkurenciát jelent számára, vagy pedig a szolgáltatásának integrálásával extra bevételre tehet szert.

A konkurensek felvásárlása általános stratégia a nagyobb cégeknél, ezzel lehet biztosítani a termék fejlődését és a piaci uralmat, ami segíti az extraprofit-termelést: egy egyre nagyobb Góliáttal kellene megküzdenie az induló vállalatnak, így az gyakran azzal a taktikával indul, hogy megpróbál eljutni arra a szintre, amikor a versenytársnak megérné felvásárolni, majd eladja a cégét, megúszva a küzdelmet, a felvásárló cég pedig nagyobbra nő. Ezzel a körforgás újraindul. Végeredményként egyre nagyobb techvállalatok tömörítenek egyre több szolgáltatást: ilyen például az Alphabet (Google kereső, YouTube, Adsense), a Meta (Facebook, Instagram, WhatsApp), valamint a kínai Tencent és Alibaba, amik ketten gyakorlatilag a világ legnépesebb nemzetének teljes internetét uralják.

E logikából következik, hogy vannak ugyan alternatív szolgáltatók, ám azok általában ideig-óráig működnek és gyengébb szolgáltatást nyújtanak.

Ahhoz, hogy teljesen elszakadjunk a Google és a Facebook minket követő sütijeitől, a mindennapi internethasználatunk túlnyomó többségéről le kellene mondanunk.

E sütik weblapokba épített kódok, amelyek nyomon követik az internethasználatunkat és azt a hirdetői profilunkhoz rendelik, amivel egyre pontosabban tudják előre jelezni, hogy milyen termékeket érdemes számunkra hirdetni. Nem érdemes a sütiket használó honlapokra haragudni emiatt: ezek használata ma már olyannyira elterjedt, hogy alkalmazásuk mellőzése versenyhátrányt jelentene.

Az, hogy mennyit ér ez a hirdetési profil az adatgyűjtő számára, a demográfiai adatainktól függ: néhány dollárcenttől akár dollárokig is terjedhet fejenként.

Ezek az adatcsomagok alapvetően névtelenek, azaz az adatok hasznosítójához személyes adat nem kerül, csupán az internethasználatunkról kap információkat. Ám az adatgyűjtő szerverek, ahol az adatainkat tárolják, igenis idegen kézbe kerülhetnek: fel lehet törni őket, illetve hatóságok is kaphatnak hozzáférést hozzájuk.

Itt pedig ahogy az esetemben is láthattuk, név, cím, telefonszám mellett lényegében minden hozzánk fűződő adat el van mentve könnyen hozzáférhető formában.

Következtetések

Az interneten folyamatosan nyomokat hagyunk magunk után, amelyekből a megfelelő feldolgozással profitot lehet termelni: hatalmas embertömegek esetén e fejenként aprópénznek számító összegek összeadódnak, ami nagyságrendileg elég ahhoz, hogy egy vállalat a világ legnagyobb cégei közé kerüljön. Könnyen meglehet, hogy e vállalatoknak nagyobb hatalmuk van, mint egyes nemzetek államainak és kormányainak, ám ez talán nem sokáig marad így.

Az Európai Bizottság vezetésével egyre keményebben állnak bele e kérdésekbe a nemzetközi szervezetek trösztellenes szabályozásokkal. És habár az egyik oldalon lényegében végtelen pénz és a jogászok egész hada áll, a másikon mégiscsak a jogalkotók foglalnak helyet. Elképzelhető, hogy idővel megremeg az internetes gigavállalatok uralma, ám egyelőre kénytelenek vagyunk belátni, hogy az interneten töltött éveink során felhalmozott adatok gyűjtői többet tudhatnak rólunk, mint saját magunk –

ezeket az információkat pedig örömmel értékesítik néhány centért.

Címfotó: Pikrepo