Szerző: Reinhard Jellen^[1]

 Alexander von Pechmann^[2] filozófus "The Property Question in the 21. Century"^[3] (A tulajdon kérdései a 21. században) című zseniális tanulmányában vizsgálja a modern tulajdon fogalmát, önigazolási stratégiáit és az ebből fakadó következményeket: a kapitalistamagántulajdon egyfajta logikai fikció, amely nem oldja meg az emberiség a sürgető problémáit. Éppen ellenkezőleg: a magánkapitalista tulajdon a probléma része.

Alexander Von Pechmann úr, a közelmúltban megjelent könyvében "A tulajdon kérdése a 21. században" megkülönbözteti a tulajdont az birtoklástól. Egyáltalán mi a birtoklás és mi a tulajdon?

A tulajdon kérdése a 21. században. Jogfilozófiai értekezés az emberiség jövőjéről

Alexander von Pechmann: A tulajdonnal ellentétben a birtoklás az emberek tényleges fizikai viselkedését írja le a dolgokkal szemben. Például nem ihatom meg a kávémat anélkül, hogy először nem venném birtokba a kávéscsészét, vagy nem vezethetem az autót anélkül, hogy birtokomban ne lenne. Az ügyvédek úgy fogalmaznak, hogy valaki akkor birtokol valamit, amikor az ténylegesen az irányítása alatt áll.

A tulajdonlás viszont egészen más, mint a birtoklás. Olyan jogviszonyt ír le, amely szerint valami jogilag az enyém vagy a miénk. Két példát mondok: én vagyok a bérelt lakásom birtokosa, mert abban lakom; de a tulajdonosa a főbérlőm, aki lehet, hogy fizikailag soha nem volt a lakásban. Egy vállalkozásnak a dolgozók vagy az alkalmazottak a birtokosai, mert abban dolgoznak; de törvényes tulajdonosai – legalábbis a kapitalista társadalmakban – nem a munkások vagy az alkalmazottak, hanem a vállalkozás részvényesei, akiknek nem is kell tudniuk, hogy az ő tulajdonukban vannak a vállalat egyes részei.

Ezért, ha valaki felteszi a tulajdonjog kérdését, ahogy én teszem, akkor az egyik lényeges kérdés az, hogy van-e értelme annak, hogy azok, akik az üzemben dolgoznak, és ez által meghatározzák azt, ami az üzemben történik, azok jogilag is az üzem tulajdonosai, vagy a tulajdonosok azok, akik irányítják a vállalaton belüli és a vállalattal történő eseményeket.

"A globális válsággal szemben a magánkapitalista tulajdonrendszer megbukik"

Milyen következményekkel jár ez a sajátos tulajdonosi struktúra például a koronaválságra?

Alexander von Pechmann: Visszamehetnék egy kicsit a kezdetekhez? A koronavírus-válság kezdetén, tavaly májusban az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amelyet itt az emberiség közös érdekeinek képviselőjeként értelmezek, kidolgozta és javaslatot tett a koronavírus elleni oltóanyagok kutatására és gyártására. Egy világméretű közös tervre tett javaslatot, hogy minden nemzet és kontinens részt vehessen benne: egy multinacionális kutatás összehasonlítható tesztekkel, szolidárisan és a WHO koordinálásával.

Ezt a javaslatot azonban a gazdag nemzetek elutasították. Ehelyett a vakcinák kutatása és gyártása nem közösen, hanem magántulajdonban történik, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) jogszabályi rendelkezéseinek megfelelően. Ez konkrétan azt jelenti, hogy: a vakcinákat magánkapitalista gyógyszeripari cégek, például a Pfizer vagy a Moderna fejlesztik és gyártják.

E kapitalista tulajdonjog érvényesítésének az a következménye, hogy míg a vállalatok tulajdonosai, a részvényesek iszonyatos haszonra tesznek szert azzal, hogy a válság haszonélvezőjeként eladják a vakcinát a gazdag országoknak, addig a globális déli szegény országok nem kapnak védőoltást, mert az nekik túl drága. A gazdag északon tehát az emberek 75 százalék körül vannak beoltva, a szegény délen viszont még 10 százalékuk sem.

Ez az alacsony oltási kvóta pedig azt jelenti, hogy nem csak sokan halnak meg a szegény délen a megavárosok nyomornegyedeiben - ami északon senkit nem érdekel -, hanem új koronavariánsok is megjelennek, amelyek újra és újra szétterjednek szerte a világon.

Ha ez a mutáns spirál folytatódik, a koronaválság egy gigantikus vagyon-újraelosztási program lesz a magántulajdon rendszerében: a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lesznek.

Úgy gondolom, hogy a világjárvány lefolyása ékes példája a jelenlegi világméretű magánkapitalista tulajdoni rezsim kudarcának a globális válsággal szemben. Ha minden nemzetnek egyenlő hozzáférése lenne a szabadalmakhoz és a gyártási technológiákhoz, ha a vakcinák közös tulajdonban lennének, akkor kevesebb lenne a fertőzött ember, csökkenne a kórházi tartózkodás ideje és a halálozások száma, és sokkal hatékonyabban lehetne fellépni a járvány ellen.

Mennyire kell még jobban félnünk attól, hogy ez a jogrendszer képtelen lesz megoldani, amikor a következő évtizedekben meg kell küzdenünk a közelgő klímaválsággal? Számomra ebből az következik: a meglévő magántulajdonok helyett más, globális és társadalmi tulajdoni rendszerre van szükség.

"A termelékenység az, ami végső soron megalapozza a kapitalista tulajdonjogokat"

Hogyan igazolható filozófiailag ez a nem teljesen működésképtelen tulajdoni rend?

Alexander von Pechmann: Mielőtt válaszolnék kérdésére, először is világos különbséget szeretnék tenni a magántulajdonhoz való jog és a kapitalista magántulajdonhoz való jog között. Egyrészt a legtöbb vitában mindkettő keveredik, még a magántulajdon számos szocialista és marxista bírálójánál is, másrészt az egyik vagy a másik jog indokolása egészen más.

A magántulajdonhoz való jognak számos filozófiai igazolása van; de a leghatékonyabbak az alábbiak voltak és maradtak napjainkban is:

Az első, Arisztotelésztől származó és újra és újra használt érv az, hogy ha mindenki a "sajátjával" törődik, akkor a társadalom békésebb lesz, és többet fog elérni, mintha mindenkié lenne minden – azaz senkinek sem lenne semmije.

A második érv, amelyet John Locke dolgozott ki az újkorban: Minden, amit munkámmal teremtettem magamnak, törvényesen az enyém kell, hogy legyen. A szorgalmasnak, de csak a szorgalmasnak van joga munkája gyümölcséhez. Ebben az érvrendszerben a saját munka alapozza meg a magántulajdonhoz való jogot.

A harmadik ok Hegel filozófustól származik, és így foglalható össze: a kizárólagos magánszféra nélkül elképzelhetetlen a személyiség fejlődése. Hegelnél tehát a magántulajdonhoz való jog a saját akarat szabadságával függ össze.

A kapitalista tulajdonhoz való jog azonban egészen más. Mert ez a tulajdon nem a saját munkámból, teljesítményemből fakad, hanem bérmunkából és így mások munkájából. A kapitalista tulajdonjog tehát legitimálja a kizsákmányolást.

A kapitalista tulajdon melletti érvelés is teljesen más. Sokan ennek a tulajdoni rendszernek a funkcionalitásával érvelnek. Az ezzel legitimált kizsákmányolás morális szempontból is megkérdőjelezhető, a társadalmat kapitalistákra és bérmunkásokra osztja a fel – és hangsúlyozza, hogy az általunk fogyasztott és élvezett javak folyamatosan növekvő gazdagsága csak akkor lehetséges, ha és ezért a tőkés a magántőkéjét és kockázatait annak hasznosítására, azaz profitszerzésre használja fel.

Tehát itt sem az etika, sem az erkölcs, hanem valójában a funkcionalitás az érv. A társadalmi munka termelékenysége a fogyasztási cikkek tömegében az, ami végső soron megalapozza a kapitalista tulajdonjogokat.

"A jelenlegi tulajdoni rendszert globális emberi problémákkal szembesítem"

És mi a filozófiai alapja a jelenlegi tulajdonjoggal kapcsolatos kritikájának?

Alexander von Pechmann: Könyvemben szembesítem a jelenlegi tulajdoni rendet azokkal a globális emberi problémákkal, amelyeket ebben a században meg kell oldani. És ezek egyrészt a jövő nemzedékek életét veszélyeztető ökológiai válság, másrészt a gazdag és szegény világ közötti növekvő szakadék, ami szorosan összefügg a környezet pusztításával. Ezeket a 21. századi globális problémákat nem lehet megoldani a jelenlegi kapitalista magántulajdonrend keretein belül.

Való igaz, hogy ez a tulajdoni rend volt az a jogi keret, amelyben az ipari forradalom óta eltelt két évszázadban „hatalmas árugyűjtemény” keletkezett, ahogy Marx nevezi. De éppen ez a jogi keret nem képes megbirkózni a gazdasági növekedésből adódó jövőbeli problémákkal, ökológiai értelemben bolygónk fokozatos pusztulásával, társadalmi értelemben pedig a megavárosok nyomornegyedeiben élő tömegek elszegényedésével.

"Nem az Egyesült Nemzetek feladata a profit maximálása"

Ön azonban túllép ezen a kritikán, és egy jövőbeli tulajdonjogot képzel el. Hogy néz ez ki?

Alexander von Pechmann: Leegyszerűsítve az a kiindulópontom, hogy ezekhez a globális problémákhoz globális tulajdonrendszerre van szükség. Ezeknek a problémáknak nem felel meg egyik alkotmányjog sem, amely a profitmaximalizálás érdekében garantálja a társadalmi termelőeszközök feletti magán rendelkezést.

De nem alkalmas a problémák megoldására a nemzetközi jog szintjén garantált szuverenitás elve sem, amely lehetővé teszi, hogy az egyes államok egymással versengve, saját nemzeti érdekeiknek megfelelően lépjenek fel. Meggyőződésem, hogy ezek a jogi elvek nem fogják megoldani az évszázad globális problémáit.

Ezért feltettem magamnak a kérdést, hogy a kapitalista magántulajdonosok osztályán és a szuverén nemzetállamok sokaságán túl nem lehet-e olyan jogi személyt találni, amely nem követi sem saját profitérdekeit, sem a sajátos nemzeti érdekeket, és könyvemben arra a következtetésre jutottam, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete ez a jogi alany.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének nem a profit maximalizálása a dolga, és nem is egy adott nemzeti érdek érvényesítése, hanem az, hogy az egész emberiség javát szolgálja. Éppen ezért alakult meg az Egyesült Nemzetek Szervezete, amelyet az államok az emberiség képviselőjeként ismernek el. Könyvemben vállalom, hogy az ENSZ-t a "föld transznacionális tulajdonosaként" mutatom be.

"E jövőbeli cél eléréséhez átfogó politikai akarat szükséges"

De ha megnézzük az ENSZ történetét és jelenlegi munkáját, nem azt tapasztaljuk, hogy az ENSZ egy fogatlan tigris? És nem járatódott le minden remény egy transznacionális politikai összakarat iránt - gondoljunk csak a 80-as évek EU-eufóriájára vagy Gorbacsov „közös európai otthonára” – az osztályokra darabolt társadalmak mélyen megosztott gazdasági és politikai világa miatt?

Alexander von Pechmann: Ez két kérdés, amelyek valójában szorosan összefüggenek. Ön „fogatlan tigrisnek” nevezi az ENSZ-t, én pedig, fogalmilag pontosabban, „tehetetlen tulajdonosnak” nevezem jelenlegi állapotában. És ahogy a fogak nélküli tigris tigris marad, úgy a tehetetlen tulajdonos továbbra is tulajdonos marad.

Ténylegesen azt látom a jövő központi politikai problémájának, hogyan fog ez a "fogatlan tigris" fogakhoz jutni. Ezeket a fogakat csak akkor kapja meg - érvelésem szerint egy másik jövőbeni tulajdoni rendszer keretein belül, amelynek keretében a társadalom nem oszlik meg, mint jelenleg, a kapitalista magántulajdonosok vékony osztályára és az abból kizárt bérmunkások óriási osztályára. Ezen a jövőbeni tulajdoni rendszer keretein belül a nemzetállamok nem úgy viselkednek, mint az állig felfegyverzett versenytársak, hanem ténylegesen összefognak.

Az egyesült Nemzetek jövőbeli céljának eléréséhez azonban valóban átfogó politikai akaratra van szükség, ahogy Ön mondja, amely felülírja a sajátos osztály- és nemzeti érdekeket. Nem tudom, hogy ez az általános akarat képes lesz-e a 21. század fenyegető jövőbeli problémáinak megoldására. Nem tudom a jövőt. De mint köztudott, a remény hal meg utoljára, és cselekedhetünk is a remény megvalósításáért.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Kérjük kedves Olvasónkat írja meg véleményét a fenti interjúban elhangzottakhoz, amennyiben a témát fontosnak tartja, a:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre.

Köszönjük! (Balmix szerk.)

^[1] https://www.heise.de/tp/autoren/Reinhard-Jellen-3458336.html :Reinhard Jellen, 1967-ben született, filozófiát, új német irodalmat és szociológiát tanult a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen (1992-1998), szabadúszó újságíróként és Northern Soul DJ-ként dolgozik.

^[2] https://www.philosophie.uni-muenchen.de/lehreinheiten/philosophie_2/personen/pechmann/index.html

^[3] https://www.transcript-verlag.de/978-3-8376-5872-9/die-eigentumsfrage-im-21.-jahrhundert/?c=313000000