BALMIX - „Az öko-mozgalom csak baloldali populizmussal nyerhet“

Florian Malzacher: Sokáig érvelt azzal, hogy csak a baloldali populizmus képes megállítani a jobboldal felemelkedését. Ön politikai stratégiát javasol, amely szenvedélyes kampányokat, világos kijelentéseket és szemtől szembeni konfrontációkat tartalmaz. De a görögországi Syriza^[2], a spanyol Podemos^[3], az Egyesült Királyságban Jeremy Corbyn^[4] és az Egyesült Államokban Bernie Sanders^[5] mind vereséget szenvedtek. Véget ért a baloldali populizmus ideje?

Chantal Mouffe: Egyáltalán nem hiszem, hogy a baloldali populizmus időszaka véget ért. Vagy hogy itt az ideje, hogy visszatérjünk a hagyományos baloldali politikához, vagyis az osztálypolitikához. A spanyolországi Podemosnál látható: egyszerűen túl magasak voltak az elvárások, a remény, hogy minden azonnal megváltozik. Ez a baloldali populizmus félreértése. A baloldali populizmust nem úgy kell felfogni, mint amit Antonio Gramsci „manőverháborúnak”, gyors felkelésnek nevezett, hanem ez egy „pozicionális háború”, az összetett vita értelmében, amely időbe telik. Egy új hegemónia felépítéséről szól.

Ezt világosan látjuk Latin - Amerikában. A "Rosa Flut” - Rózsaszín Árvíz"^[6] után meglehetős visszaesés történt - most azonban azt látjuk, hogy a populista mozgalmak több országban visszatérnek a hatalomba. Ami Európát illeti, majd meglátjuk ... De meggyőződésem, hogy ez az egyetlen stratégia, amellyel a baloldal nyerhet. Az egyetlen olyan politika, amely megfelel a jelenlegi helyzetnek.

Hogyan definiálod a baloldali populizmust?

Ez egy politikai stratégia, amelynek három fő jellemzője van: Először is meg kell határozni az ellenfelet. Politikai határt kell húzni az "lent" és "fent" között. Lehet vitatkozni azon, hogy a hagyományos marxisták mindig ezt mondták. De egy hagyományos marxista számára ez a vonal a munkásosztály és a kapitalista osztály között húzódik. A munkások érdekei fontosak, és a szocialista pártok túl sokáig elhanyagolták őket. Társadalmainkban számos más fontos kérdés is felmerül, mint például az ökológia, a feminizmus, az antirasszizmus vagy az LMBTQ mozgalmak követelései.

Ez tehát a második jellemző: egy baloldali populista stratégia célja egy transzverzális kollektív akarat felépítése, amelyben figyelembe veszik számos különböző ágazat, csoport, különböző demokratikus igényeit. Össze kell egyeztetni a munkásosztály igényeit más társadalmi mozgalmak igényeivel, „népet” kell építeni. Az egyik megfogalmazása annak, amit Ernesto Laclau és én a Hegemonie und radikale Demokratie^[7] –ban (Hegemónia és a radikális demokrácia), a különböző demokratikus követelmények közötti " Äquivalenzkette“^[8]-nek, Egyenértékűségi Láncnak neveztünk.

A harmadik fontos jellemző az, hogy e kollektív akarat felépítésekor elengedhetetlen, hogy figyelembe vegyük az affektív^[9] dimenziót, a közös hatásoknak azt a részét, amelyet én „szenvedélyeknek” nevezek. Ez a kollektív akarat önmagában érvek és jó program alapján nem jön létre. Fel kell ismernünk a szenvedély döntő szerepét - ezt nem tudom elég gyakran ismételni. A baloldal túlságosan racionalista, és nem érti, hogy a helyes elképzelések és a jó politika nem elég. Annak érdekében, hogy a baloldal inspirálja az embereket és cselekvésre késztesse őket, foglalkozni kell azokkal a hatásokkal, amelyek megfelelnek az emberek vágyainak és személyes tapasztalatainak.

Mit jelent ez számunkra a járvány idején, amikor a jobboldal mindenféle mozgósítása zajlik?

Soha nem voltam meggyőződve arról, hogy a járvány ablakot nyit a progresszív politika felé. És ma meglehetősen pesszimista vagyok. A járvány erős védelmi igényt teremtett. Olyan helyzetet teremt, amely a jobboldali populisták javára válhat, ha meg tudják győzni az embereket arról, hogy védelmüket legjobban a kizárólagos nacionalizmus révén lehet garantálni.

Attól tartok, a járvány valójában új életet lehelhet a neoliberalizmusba. Átalakult a neoliberalizmus – tekintélyelvű neoliberalizmussá. Ez nagyon jól működhet digitális formában - "Screen New Deal"^[10] - ként, ahogy Naomi Klein leírja. A járványból a nagy digitális vállalatok jöttek ki megerősödve. És megoldást ígérnek a járványválságra az algoritmusok, az egészségügyi alkalmazások stb. segítségével. Megpróbálnak meggyőzni minket arról, hogy minden problémánk, beleértve a politikai problémákat is, digitálisan megoldódik.

Jevgenyij Morozov^[11] ezt a To save everything, click here könyvében „technológiai megoldásnak” nevezi, amely a posztideológiai intézkedéseket támogatja, és a technológiát használja a politika elkerülésére. Az a benyomásom, hogy ezt a tisztán megoldás orientált beszédet a jelenlegi körülmények között egyre inkább pozitívan fogadják. Sok olyan intézkedést, amelyet egy évvel ezelőtt nagy gyanakvással szemléltek volna, ma széles körben elfogadnak. A járvány okozta problémák megoldása érdekében kénytelenek vagyunk elfogadni a digitális vezérlés számos új formáját.

Térjünk vissza a szenvedély aspektusához, mert itt jönnek szóba a művészetek.

Természetesen. A művészi technikák fontos szerepet játszanak. A kulturális terület általában a szenvedélyek mozgósításának döntő terepe. Ezért látok erős kapcsolatot a baloldali populizmus és a kritikus művészeti gyakorlatok között.

Sok művész része a progresszív mozgalmaknak, és munkásságukkal hozzájárulnak ezekhez a küzdelmekhez. Milyen hozzájárulást nyújthat a művészet?

Ez egy új képzelet létrehozásáról szól. Az emberek mozgósítása érdekében fel kell ébresztenünk a vágyaikat. Számomra a művészet szerepe a progresszív harcokban az, hogy új képzeletvilágot teremtsen, amellyel emanzipativ módon mozgósítja az embereket. Természetesen a művészek nagyon másképp csinálják. Ragaszkodom ahhoz, hogy nagyon pluralista legyek a művészeti gyakorlatokkal és esztétikával kapcsolatban. Én például nem hiszem, hogy valami, ami szép, automatikusan polgári. Nem, a szép rendkívül felforgató tud lenni. A művészeti alkotások, technikák pedig sokféleképpen játszhatnak politikai szerepet.

Különösen az ökológiai mozgalmaknak gyakran vannak gondjai a képzelet új világának létrehozásával. Egyrészt a válság nagyon konkrét, másrészt nagyon összetett és elvont. A képzelet nagy része a közelgő katasztrófa ábrázolására összpontosít - nem az alternatív jövőképekre.

Valójában a legnagyobb kihívásunk az ökológiai válság, és a baloldalnak sikerül mozgósítania az embereket. Ez nem működhet pusztán félelemkeltéssel. Meg kell mutatnunk, hogy van egy ökológiai projekt, amely több igazságosságot, jobb életet hozhat sok ember számára. Ezt „zöld demokratikus átalakulásnak” nevezem: ez ökológiai átmenet, mely a demokrácia elmélyítésének folyamata. Ez a „zöld demokratikus átalakulás” úgy oldja meg társadalmunk védelmi igényét, hogy felhatalmazza és motiválja az embereket, ahelyett, hogy őket a defenzív nacionalizmusba, vagy a technológiai megoldások passzív elfogadásába süllyesztené. Ez a sokak védelme, nem pedig a keveseké, ez biztosítja a társadalmi igazságosságot és elősegíti a szolidaritást.

A Green New Deal^[12] Alexandria Ocasio-Cortez-től jó példája egy ilyen projektnek. Kombinálja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését azzal a céllal, hogy megszüntesse az olyan társadalmi problémákat, mint az egyenlőtlenség és a rasszizmus.

A művészeti és kulturális praxis elősegítheti az ilyen változások iránti vágyat, és olyan helyzeteket hozhat létre, amelyekben az ökológiával kapcsolatos nagyon elvont elképzelések más módon is megjeleníthetők és felfoghatók. Végtére is, az a terület, amelyet Gramsci „civil társadalomként” emleget, megteremti a “common sense“ –t, a józan észt. És sürgősen szükségünk van egy új common sense - re. Új társadalmi képzeletet kell létrehoznunk egy zöld demokratikus átalakulás körül.

A beszélgetés a brut sorozat része „A társasjátékok. Az összeszerelés művészete ”, kurátora Florian Malzacher. Erről itt találhat információt: https://art-of-assembly.net/

Forrás: https://mosaik-blog.at/ocasio-cortez-social-media-linksruck-usa/