A 200 éve született Karl Marx (1818-1883) munkásságának időszerűségéről, mai használhatóságáról fel-fel lángol a vita. Az egyik fő érv ellene – az időtávolság mellett –, hogy állítólag zárt nemzetgazdaságokra fejtette ki társadalomelméletét, és azon belül gazdasági koncepcióját. A kritikusok is kénytelenek megemlíteni, hogy A tőke című alapművének megjelent három kötete mellett további hármat tervezett írni az államról, a nemzetközi kereskedelemről, és külön a „világpiacról” (értsd: világgazdaságról) is. Mégis sokan azt állítják, hogy Marx megrekedt azoknál a XIX. századi viszonyoknál, melyeket akkoriban a nemzetgazdaságok domináltak. ¹ Vajon igaz ez az állítás? Egyértelmű, hogy ilyet csak az mondhat a nevében magyarított Marx Károlyunkról, aki nem ismeri elég mélyen gondolatait, nem olvasta műveit. A jelen írás célja éppen az, hogy marxi és engelsi szövegrészletekkel bizonyítsa: koncepciójuk alapvető, lényegi eleme a nemzeti és a nemzetközi folyamatok egyidejűsége, dialektikus viszonya (harca és egysége). Sőt, nem csupán arról van szó, hogy a gazdasági globalizáció (világméretű tőkekoncentráció és centralizáció) előrehaladó folyamatát kimutatták, hanem arról, hogy a nemzetközi tőkeviszonyokat (kereskedelmet, tőkeáramlást) a kapitalizmus születésének előfeltételeként mutatták ki.

A bizonyítékul szolgáló eredeti szövegek nem bonyolultak, többségük a nem közgazdászok részére is könnyen érthető. A jeles Marx-évfordulón a nem szakemberek is meggyőződhetnek arról, hogy ma is aktuálisak, érvényesek Marx gondolatai.

Közbevetőleg kiemelem, hogy a 2008-as Nagy Válság nyomán Marxnak egyfajta reneszánsza van. Elsősorban a neokeynesiánus ² közgazdák (pl. Krugman, Stiglitz stb.) szóltak elismerően Marx válságmagyarázatáról (bár pontatlanul ismertették azt). Az érdeklődés növekedését mutatja, hogy Németországban és Nagy-Britanniában új Marx kiadások jelentek meg. ³ Az elmúlt években sok olyan könyvet, folyóiratcikket jelentettek meg világszerte, melyek a korunkban kiteljesedő globalizációt a marxi-engelsi felfogás szellemében próbálják értelmezni. ⁴ E művek azonban nem az eredeti marxi szövegekre koncentrálnak, hanem a mai helyzetet értelmezik, s helyenként ehhez keresnek – és találnak – magyarázatokat Marx és Engels műveiben. A jelen rövid dolgozatban a marxi és engelsi eredeti idézetekre koncentrálunk.

A globalizáció és a kapitalizmus törvényei

A gazdasági viszonyok nemzetköziesedésének legnépszerűbb, legérthetőbb, egyben egyik legkorábbi megfogalmazása az 1848-ban született Kommunista Kiáltványban található, mely Marx és Engels közös műve. Olvassuk el a jelen cikk mottójául szolgáló szöveg további részét. „A burzsoázia a világpiac kiaknázása által valamennyi ország termelését és fogyasztását kozmopolitává formálta. A reakciósok nagy bánatára kihúzta az ipar lába alól a nemzeti talajt. Az ősi nemzeti iparok elpusztultak és napról napra pusztulnak. Új iparok szorítják ki őket…, amelyeknek gyártmányait nemcsak magában az országban, hanem a világ minden részén fogyasztják… (A burzsoázia F. P.) minden nemzetet rákényszerít, hogy, hacsak nem akarnak tönkremenni, elsajátítsák a burzsoázia termelési módját; rákényszeríti őket, hogy meghonosítsák maguknál az úgynevezett civilizációt, azaz váljanak burzsoává. Egyszóval: a burzsoázia a saját képmására formált világot teremt magának” (A Kommunista Párt Kiáltványa, 445. o.).

Hát nem a máról, nem a mai világunk viszonyairól (is) szól ez az értékelés 170 év múltán!? Hiszen minden országban Coca Colát isznak, ugyanazon autókat árulják stb. A nem legfejlettebb országokban eltorzult az ipari szerkezet, sokfelé, így hazánkban is dezindusztrializációs (ipar-leépülési) folyamat zajlott le a piacnyitás, a legnagyobb társaságok árudömpingje és piacszerzési manőverei miatt. Igaz, ma a méretek mások, mint Marxék korában. Az általuk leírt folyamatok kiteljesedésének korát éljük, amikor Földünkön az egyes iparágakban 3-5 nagy transznacionális társaság állítja elő a termelési érték több mint felét, egyes esetekben a kétharmadát. Ma már – sokkal inkább, mint Marxék idején – a világcégek világméretekben optimalizálják a termelésük kitelepítését Földünk egyes országaiba, így igyekeznek növelni nyereségüket, profitrátájukat. A tőkeviszony, így a tőkés tulajdonviszonyok nemzetköziesedése, egyre jobban kiteljesedik.

Marxék szerint már a XIX. század közepén is a piacok és a tőkekapcsolatok (tőkeviszonyok) nemzetköziesedése volt a meghatározó, ami „kihúzta az ipar lába alól a nemzeti talajt”. Nyilván nem azt sugallták, hogy egyes országokban az ipari tevékenység teljesen megszűnt (bár pl. az indiai textilipar a brit gyáripari termelés folytán nagyrészt tönkrement), hanem azt – alább még szó lesz erről –, hogy a nemzeti iparok helyzetét is nagymértékben a nemzetközi folyamatok határozzák meg.

Elméletibb megközelítésben éppen azt emeli ki Marx, hogy a kapitalizmus törvényei – legalábbis a fejlett világban – egységesednek a világpiaci közvetítés, a tőkemozgás és a világméretű tőkecentralizáció révén. Ezt írja: „A tőke centralizációjának romboló hatása a világpiacra csupán óriási arányokban fedi fel a politikai gazdaságtan azon organikus belső törvényeit, amelyek ma minden civilizált városban hatnak” (Marx: Az indiai brit uralom…, 209–212. o.). Tehát már a XIX. századi világpiacon is a tőke törvényei váltak általánossá. Marx egyik Engelshez írt levelében még egyértelműbben hangoztatja: „A polgári társadalom tulajdonképpeni feladata, hogy létrehozza, legalábbis körvonalaiban a világpiacot és egy ennek bázisán nyugvó termelést”. (Marx: Levél Engelsnek…, 339. o.) Ez önmagában teljesen igaz megállapítás, még akkor is, ha máshol az is kiderül, hogy nem egyszerűen a polgári társadalom feladata a világpiac létrehozása, hanem a világpiac létrejötte egyben előfeltétele a polgári társadalom megszületésének. A kapitalizmus és a világpiac egymás feltételei. Sőt, a világpiac inkább az előfeltétel, a kapitalizmus inkább a következmény, bár egymás nélkül nem létezhetnek. Nézzük Marx eredeti gondolatait erről.

A világpiac (globalizáció) szerepéről az elméletileg legáltalánosabb, legfilozofikusabb megfogalmazás a Grundrisseben (1858) szerepel. Itt Marx előbb az árucsere logikai és történeti lépcsőfokait tárgyalja 1. a feleslegek egyszerű faluközösségi cseréjétől 2. a rendszeres helyi árucserén (rendszeres munkamegosztáson) keresztül 3. a nemzeti keretek között zajló kereskedelemig, majd 4. a „nemzetközi viszonyokig”, mely alatt Marx az akkori terminológiának megfelelően elsősorban a nemzetközi kereskedelmet érti. E négy lépcsővel azonban nem zárul le a (logikai) sor. Idézem: „A világpiac jelenti a lezárást, amelyben a termelés mint totalitás van tételezve és éppígy mint mindegyik mozzanata; ebben azonban egyszersmind az összes ellentmondások folyamatba lépnek. A világpiac azután megint éppúgy az előfeltétele és hordozója az egésznek”. (Kiemelés tőlem F. P. Marx, A politikai gazdaságtan…, I. k., 135. o.). Az utolsó mondat világosan bizonyítja, hogy bár formállogikai sorrendben utolsó helyre került a „világpiac”, azonban egyáltalában nem az utolsó, hanem „előfeltétele és hordozója az egésznek”, legalábbis a kapitalista árutermelés születése és léte tekintetében. Hozzátehetjük: korunkban, a XXI. században, a „világpiac” hatványozottan előfeltétele „az egésznek”, a globális kapitalizmusnak. A technikai fejlődés és a profithajsza által is hajtott tőkekoncentráció immár véglegesen globális dimenzióban zajlik.

A terminológiai tisztázás érdekében megismétlem: világpiacon nem azt értette Marx, mint amit ma értünk alatta (tehát nem egyszerűen árucserét), hanem a világpiaci termelés és munkamegosztás összességét, amelynek keretében világméretű tőkefelhalmozás zajlik. A világpiac nála a termelési (tulajdoni és osztály-) viszonyok globális összessége. Számunkra – a mai terminológiával – ez maga a globalizáció, melynek a leglényege tehát a világméretű termelési viszonyok összessége. A marxi „világpiac” és a mai világgazdaság, vagy globalizáció kifejezés tartalma egybehajlik.

Hogy ez utóbbi nem belemagyarázás, azt bizonyítsa egy további idézet. A tőke II. kötetében ezt írja Marx. „…A XVI. – és részben még a XVII. században is – a kereskedelem hirtelen tágulása s egy új világpiac megteremtése döntő befolyást gyakorolt a régi termelési mód pusztulására… Maga a világpiac a bázisa ennek a termelési módnak”. (Marx: A tőke III. k., 314. o.) – Tehát a kapitalista termelési mód Marxnál is – lényegét tekintve – mint uralkodó globális termelési mód, mint világrend, mint világrendszer van tételezve. ⁵ Szájbarágós talán, de hangsúlyozni kell: Marx nem áll meg a nemzetköziesedés mozzanatánál, mint egyetlen mozgató tényezőnél, hanem egyidejűleg a kapitalista termelési mód belső hajtóerőiből (pl. ipari expanzióból) is magyarázza a világpiac folyamatos tágulását, tehát felmutatja a folyamat kettős dialektikáját is (lásd u. o.). Ez a második, belső (nemzeti) mozzanat az említett világrendszer szemléletben gyakran elhomályosul.

S íme, még egy fontos idézet, mely már nem elvontan, hanem a mindennapos gazdasági gyakorlat szintjén („a valósághoz felemelkedve”) egyszerre mutatja fel és hangsúlyozza a totalitást, az egységet, a világméretet, egyben a nemzeti és a világméretű folyamatok kölcsönös, de aszimmetrikus egymásra hatását. „Az ipari tőkés előtt mindig a világpiac áll, saját költségárait nemcsak hazája, hanem az egész világ piaci áraival hasonlítja össze, és kell állandóan összehasonlítania”. (Kiemelés tőlem F. P. Marx: A tőke III. k., 317. o.) Hol volt még a világpiac egységesülése a maihoz képest, s Marx már látta a nemzetközi áruforgalomban kialakuló világpiaci árat, sőt termelési árat, ⁶ ami mellett a tőkésnek persze a saját hazája költségáraival is számolnia kell.

Elmaradottság, nemzetközi kizsákmányolás

Arról már hangsúlyosan szóltunk, hogy a kapitalizmus törvényei Marx szerint – legalábbis a fejlett országokban – nemzetközileg egységesednek, érvényesülnek. Mi a helyzet azonban a fejlett (gyarmattartó, imperialista, neoimperialista) és az elmaradott (gyarmati, neogyarmati) országok viszonyával? Tudjuk, sokat foglakozott ezzel pl. az indiai textilipar kapcsán. Marx egyértelműen bemutatta – s ezt mai tapasztalatunk is megerősíti –, hogy a perifériák (a világrendszer szemlélet szóhasználata) gazdasági-társadalmi helyzetére meghatározó erővel hat a legfejlettebb tőkés országok (a centrum) tőkéjének érdekérvényesítése.

A globális viszonyok értelmezése tekintetében azonban annak van a legnagyobb jelentősége, hogy Marx már a XIX. századi viszonyok között megfogalmazta a nemzetközi kizsákmányolás, nemzetközi „jövedelemlecsapolás”, „egyenlőtlen csere” tudományos magyarázatát. Az egyenlőtlen cseréről ez olvasható A tőke III. kötetében egy hosszabb elemzés konklúziójaként: „A kedvezőbb helyzetben levő ország a cserében több munkát kap vissza kevesebb munkáért, ámbár ezt a különbséget, ezt a többletet – mint egyáltalán a tőke és a munka közötti cserénél –, egy bizonyos osztály zsebeli be”. (Marx: A tőke, III. k., 227. o.) – Na de miért kap többletet a cserében a „kedvezőbb helyzetű” gyarmattartó vagy napjainkban a külföldi befektető cég vagy neoimperialista ország? A többlet azért keletkezik, mert az elmaradott országokban a bérek és általában a termelési költségek alacsonyabbak. „Az alacsonyabb fejlettség miatt magasabb a profitráta, és rabszolgák, kulik, stb. alkalmazása mellett ugyancsak magasabb a kizsákmányolási ráta.” Más megfogalmazásban: „ami a gyarmatokon stb. befektetett tőkéket illeti, ezek magasabb profitrátát hozhatnak, mert ott egyáltalában az alacsony fejlettség miatt magasabb a profitráta…, magasabb a munka kizsákmányolása”. (Kiemelés tőlem F. P. Marx: A tőke, III. k., 226. o.)

A filozófia nyomora című művében pedig ez áll: „Ma is van néhány iparág, amely valamennyi felett uralkodik, és leginkább ebben az iparágban tevékenykedő népeknek biztosítja az uralmat a világpiacon”. A XXI. században pedig ehhez hozzá kell tenni, hogy az említett iparágakat ma már hatalmas transznacionális konglomerátumok uralják, melyeknek igen erős az érdekérvényesítő képességük, az uralmi viszony erősebb, mint valaha. Marx így zárja előbbi gondolatát: „Ha a szabadkereskedelem hívei nem tudják megérteni, hogy hogyan gazdagodhat meg egy ország a másik rovására, nem csodálkozhatunk azon, hogy ugyanezek az urak még kevésbé akarják megérteni, hogyan gazdagodhat meg egy adott országon belül egyik osztály a másik rovására”. (Marx: A filozófia nyomora, 193-194. o.)

És hogyan érvényesülnek a globális kapitalizmus általános törvényei a perifériákon? Nyilván a termelésben és az értékelosztásban ott is közvetlenül hatnak az általános törvények, ahol a kapitalista érdekviszonyok határozzák meg a modern városi gazdálkodást, és a fejlett országokat ellátó bányászatot, nyersanyagtermelést. Fontos ugyanakkor azt is hangsúlyozni, hogy az ázsiai, afrikai, latin-amerikai perifériaországokban, ahol a centrumtőkének nem érdeke a közvetlen és teljes alávetés, ott mind a mai napig megmaradtak az előző, fejletlenebb termelési módok maradványai. Az alábbi idézetekből egyértelmű lesz, hogy Marx is számot vetett a kapitalizmus által uralt világon belüli nem kapitalista viszonyokkal, az alulfejlettséggel. Számára az alulfejlettség a modellalkotás szempontjából volt előtérben: elsősorban mint a kapitalista és prekapitalista termelési módok harca és együttélése (egysége) merült fel.

Többek között azt a leglényegesebb, ma is érvényes összefüggést elemezte, miszerint a relatív túlnépesedés fékezi a kapitalizmus előtti viszonyok bomlását, és a bérek leszorítása révén növeli a profitot, fékezi a profitráta süllyedő tendenciáját. Szó szerint ezt írta: „E túlnépesedés viszont oka annak…, hogy sok termelési ágban tovább tart a munka többé-kevésbé nem teljes alávetése a tőkének… Ez a rendelkezésre álló vagy szabaddá tett bérmunkások olcsóságának és tömegének, valamint annak a nagyobb ellenállásnak a következménye, amit némely termelési ág természeténél fogva kifejt a kézi munkának gépi munkával való átváltoztatásával szemben”. Ráadásul itt nem is a gyengébben fejlett országokról ír, sőt azt állítja, hogy „a viszonylagos túlnépesedés annál feltűnőbben mutatkozik meg valamely országban, minél fejlettebb ott a tőkés termelési mód”. (Marx: A tőke, III. k., 225. o.) Itt nyilvánvalóan arról van szó, hogy a prekapitalista termelési módok népesség eltartó képessége csökken, ha ezek többé-kevésbé bomlani kezdenek.

A prekapitalista működési módok tehát a marxi modell szerves részét képezik. Marx még azt is megmagyarázza, hogy a kapitalizmus előtti maradványok megléte „a történelmi fejlettségi foktól és az ezzel adott körülményektől függ”, s a vele kapcsolatba lépő tőkésnek (itt uzsorásnak) érdeke is e helyzet fenntartása. Az uzsorás – írja – „valóban a közvetlen termelők (termelési kiseszközökkel rendelkező önálló termelők F. P.) egész többletmunkáját elsajátítja, anélkül, hogy a termelési módot megváltoztatná…, megörökíti ezeket a siralmas állapotokat, amelyek között a munka társadalmi termelékenysége nem fejlődik, mint a tőkés termelésben, magának a munkának a rovására… „A termelési módot nem változtatja meg, hanem mint élősdi rátapad és nyomorúságossá teszi”. (Kiemelés tőlem F. P., Marx: A tőke, III. k., 566-568. o.) Másutt az írja, hogy a kapitalista viszonyok alakulása „nagyobb akadályokba ütközik, ha a kapitalista üzemek közé nagyszámú és tömeges, nem kapitalista módon űzött termelési szféra (például kisparaszti földművelés) ékelődik be és fonódik össze a tőkés üzemekkel”. (U. o. 188. o.) Arról is szól, hogy az áruk értékének (ezzel árának) kialakulásában a kapitalizmus korszakában is van szerepe a nemkapitalista viszonyoknak, például a saját foglalkoztatású kisárutermelésnek. (U. o. 171. o.)

A tőke III. kötetének különböző oldalain az „alulfejlettség”, a prekapitalista viszonyok széles skálája nagyon is földhözragadt, konkrét példái is megjelennek. Ráadásul e valóságból merített esetek egyaránt származnak a fejlett és az elmaradott országokból. Marx többek között szól az uzsorásnak önkéntes ingyenmunkát végző kisparasztról, akivel munkabért spórol és ugyanakkor „egyre jobban befonja az uzsora pókhálójával” (u. o. 41. o.); a nők végtelen kizsákmányolásáról és a varrónők otthon végzett bedolgozói munkája során az önkizsákmányolásról (u. o. 94. o.); a női és gyermekmunkáról (u. o. 222. o.); a földjáradék naturális formájáról, mely „az egyesült mezőgazdasági-ipari családi munkának a terméke”, s ugyancsak konzerválja a prekapitalista termelési formát (u. o. 749. o.); az angliai és franciaországi textilipari, takács és bútor kisárutermelő bedolgozókról (kistermelőkről), akik „rosszabb körülmények között dolgoznak, mint a közvetlenül a tőke alá soroltak, többletmunkájukat a régi termelési mód bázisán sajátítják el” (u. o. 315-316. o.); arról, hogy Kínában és Indiában a földközösségi formák, a kisüzemű földművelés és a háziipar ellenáll a nagyipari termékeknek, csak lassan bomlanak, és lassan adnak teret a kapitalista termelési módnak (u. o. 315. o.) stb.

S ha jól belegondolunk, a különböző termelési módok itt felsorolt konkrét együttélési formái ma is jelen vannak a centrumországokban, illetve a félperifériákon és a perifériákon. Korszakunkban más, hasonló szerepet betöltő jelenségek is felszínre kerültek. Gondoljunk a rendszerváltást követően az önkizsákmányoló kisárutermelés visszatérésére, vagy világméretekben a munkaintenzív termelés kitelepítésére a félfeudális, olcsóbérű országokba (pl. a Bangladesben működő elektronikai összeszerelő üzemekre), s nem utolsósorban a legális és illegális migrációra.

Összefoglalás

Összefoglalóan bátran állíthatjuk, hogy a marxi gazdasági és társadalomelmélet szemlélet – minden ellenkező híresztelés ellenére – eleve globális. A legáltalánosabb elméleti megállapításai a „nemzetközi viszonyokról” és a „világpiacról” a mai kapitalizmus idején is érvényesek. Marxék a polgári társadalomelméleti irányzatoknál jóval korábban és jóval mélyebben mutatták be, hogy a nemzetközi kereskedelem és a termelés a kapitalizmus által vált szerves egésszé. Ezzel együtt a nemzeti keretek is fontosak voltak Marxék korában, s ez részben még ma is így van. Ahogy megfogalmazták, a nemzeti tőkés a hazai mellett a nemzetközi árakat és egyéb feltételeket is figyelembe kénytelen venni. Nyilván korunkban erősebben hatnak a nemzetközi tényezők, mint Marx életében, de ő már saját korában a tőkés termelési mód előfeltételeként értelmezte a „világpiacot”. A tőkés termelési mód maga alá gyűri az egész világot, a korábbi termelő módok maradványait is. Utóbbiak – pl. olcsó munkaerővel – csökkentik a tőke költségeit, növelik profitját. Ma is érvényes, amit erről Marx állított: mivel a tőkének érdekében áll, ha teheti, nem szünteti meg a kapitalizmus előtti gazdálkodási formákat (termelő módokat).

Nagy kár, hogy Marx már nem tudta megírni A tőke V. és VI. kötetét. Ezekben – mint említettük – a nemzetközi kereskedelem („nemzetközi viszonyok”), illetve a „világpiac”, azaz a világgazdaság, a globalizáció, a világméretekben fejlődő kapitalista termelési mód működését akarta részletezni. E hiányérzetünk ellenére, a jelen írásban szereplő idézetek alapján bizton állítható, hogy a marxi életmű mozaikjai alapján a globalizációra, a tőkés termelési viszonyok nemzetköziesedésére vonatkozó marxi alapvetés rekonstruálható, és valóban irányadó korunk nemzetközi viszonyainak magyarázatában.

HIVATKOZÁSOK

Marx, Karl: A filozófia nyomora. Szikra, Budapest, 1952.

Marx, Karl: Grundrisse. A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai. I. k. Marx és Engels Művei (MEM) 46/I k. Budapest, 1972.

Marx, Karl: Az indiai brit uralom várható eredményei. Marx és Engels Művei (MEM) 9. k. Budapest, 1964.

Marx, Karl, Friedrich Engels: A Kommunista Párt kiáltványa. I. fejezet: Marx Engels Művei (MEM) 4. k. Budapest, 1959. Lásd még: http://www.marxists.org/magyar/archive/marx/1848/communist-manifesto/ch01.htm#s1

Marx, Karl: Levél Engelsnek, 1858. okt. 8. Marx és Engels Művei (MEM) 1972. 29. k.

Marx, Karl: A tőke III. k. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978.

Wallerstein, Immanuel: Bevezetés a világrendszer-elméletbe. Eszmélet kiskönyvtár. L’Harmattan, Budapest, 2010.

¹ Többek között e vitákról ad képet művében Lucia Pradella (2015): Globalization and the Critique of Political Economy: New Insights from Marx’s writings. Routledge, NY, pp. 217. (Globalizáció és a politikai gazdaságtan kritikája: új intuíció Marx írásai alapján.)

² John Maynard Keynes (1883-1946) elméleti művei alapozták meg a Roosevelt amerikai elnök nevével fémjelzett állami keresletösztönző gazdaságpolitikát, mely az 1929-33-as Nagy Válságból kivezető utat jelentette. Ugyanez a koncepció – a II. Világháború után – az állami beavatkozásos kapitalista modell vezérfonala lett egészen a hetvenes évekig, amikor a neoliberalizmus váltotta fel.

³ Lásd a The Guardian és a New Yorker beszámolóit a marxizmus erősödő hatásáról: Stuart Jeffries: Why Marxism is on the rise again. Guardian, 2012. július 4. (Miért erősödik újra a marxizmus?); Bhaskar Sunkara: Why the ideas of Karl Marx are more relevant than ever in the 21st century. The Guardian, 2013. január 25. (Karl Marx gondolatai a XXI. században miért relevánsabbak, mint valaha?); Louis Menand: Karl Marx, Yesterday and Today. The nineteenth-century philosopher’s ideas may help us to understand the economic and political inequality of our time. New Yorker, 2016. október 10. (Karl Marx tegnap és ma. A XIX. századi filozófus gondolatai segíthetnek korunk gazdasági és politikai egyenlőtlenségeinek megértésében.)

⁴ Íme néhány olyan írás, amely címében is a globalizáció és Marx kapcsolatát említi.
Simon Bromley (1999): Marxism and Globalisation. In: Ed.: Andrew Gamble David MarshTony Tant: Marxism and Social Science. Palgrave, London.
Paresh Chattopadhyay (2002): Marx on Capital’s Globalisation: The Dialectic of Negativity. Economic and Political Weekly Vol. 37, No. 19 (May 11-17), pp. 1839-1842.
Tamaga Tairako (2003): Marx on Capitalist Globalization. Hitotsubashi Journal of Social Studies 35, pp.11-16.
Renton, Dave (2005): Marx on Globalisation. London: Lawrence & Wishart, pp. 185.
Jellissen, Susan. M., Gottheil, Fred M. (2009): Marx and Engels: In Praise of Globalization. Contributions to Political Economy , Volume 28 (1) – Jul 1,.
Miguel D. Ramirez (2014): Is Capitalist Globalization Inevitable in the Marxian Paradigm? Journal of the History of Economic Thought / Volume 36 / Issue 01 / March, pp. 83 – 95.

⁵ A világrendszer fogalmát (a világrendszer elméletet) a II. Világháború után született nyugati neomarxista újbalos irányzat vezette be, ennek egyik legfontosabb vezéregyénisége Emmanuel Wallerstein. Most nem részletezhetjük azt, hogy a nemzetközi méretekben értelmezett marxi termelési mód fogalom mennyire azonosítható a wallersteini világrendszerrel (lásd: Wallerstein, 2010.), de az azért világos, hogy a marxi világpiac és a wallersteini világgazdaság fogalom sok tekintetben és lényegét tekintve szintén egybehajlik.

⁶ Ágazatonként eltérően alakuló árcentrumot, mely körül az árak ingadoznak. [vissza]