A nyugati világban a Felvilágosodás óta a fejlődés fogalom töltötte be a vallás szerepét. Társadalmainkat évszázadok óta az az alapelv definiálja, hogy a jövő fényesebb lesz, mint a jelen, ahogy a jelen is felülmúlta a múltat. Ez az optimista hit volt mindennek az alapja, a kultúránál és az intézményeknél mélyebben gyökerezett: minden mindig jobb lesz. Ebben a gondolatmenetben a veszteség elképzelhetetlen volt.
De ma ez az civilizációs dogma fenyegetés alatt áll. A veszteség, mint jelenség, ma már napi szinten tapasztalható Európában és Amerikában is. 1945 óta először a veszteség az egyik tényező, amely a kollektív látóhatárt definiálja. A veszteség jelen van a politikában a szellemi és a mindennapi életben. A kérdés már nem az, hogy a veszteség elkerülhető-e, hanem az, hogy azok a társadalmak amelyeket egykor a „jobb” és „több” fogalmak definiáltak, képesek lesznek-e elfogadni a „rosszabbat” és a „kevesebbet”. Ez lesz a XXI. század egyik legfontosabb kérdése.
A legdrámaibb veszteség a környezetünket érinti. A hőmérséklet emelkedik, az időjárás egyre szélsőségesebb, természetes élőhelyek tűnnek el, vagy válnak élhetetlenné minden élőlény számára, beleértve az embereket is. A jelen károkat felülmúlják a jövőre vonatkozó prognózisok, a klíma és a környezet komoly veszélyben vannak. A korlátozó intézkedések csak veszteségek árán megvalósíthatóak: fel kell adni a XX. századi fogyasztó orientált életstílust, a fejlődés egykori jelképét.
A gazdasági változások is veszteségekkel járnak. Több olyan régió, amelyet egykor a jólét jellemzett, ma már kilátástalanul hanyatlanak. Ezek közé tartozik az amerikai Rozsdaövezet, Észak-Anglia szénbányái, sok kisebb francia város, vagy Németország keleti része. A XX. századot jellemző felfelé irányuló szociális mobilitás ma már inkább kivétel, mint szabály. Úgy tűnik történelmi szempontból csak egy átmeneti állapot volt. Az ipar leépülése, valamint a globális verseny, a társadalmakat nyertesekre és vesztesekre osztotta, a középosztály biztonsága elpárolgott.
Európa ma már öreg földrész. A nyugdíjasok a társadalmak egyre nagyobb részét képezik, a fiatalabbak aránya jelentősen csökken. A közösségek vesztenek a lendületükből, a családok számára a veszteség mindennapos jelenség. Egyes vidéki tájak a népességcsökkenés miatt az idősek erődítményeivé váltak.
Európában és Amerikában is romlik az infrastruktúra. Az USA oktatási rendszere, a brit egészségügy, vagy Németország tömegközlekedése komoly nyomás alatt állnak. Már az is kérdéses, hogy a liberális demokrácia fenntartható-e. A városokban gyakori a lakhatási válság, a lakásárak elszabadultak. A középosztályt a bizonytalanság és az elszegényedés fenyegeti.
A fejlődés mintha geopolitikai értelemben is megállt volna. A hidegháború után sokan a liberális demokrácia és a globalizáció diadalára számítottak, komoly vetélytárs hiányában. Az orosz háború Ukrajnában, Kína autoriter érdekérvényesítése, valamint a multilaterális intézmények visszaszorulása mind a liberális világrend erózióját jelzik, mely világrend sikerét egykor visszafordíthatatlannak hittük. A történelem visszafordult: a demokrácia terjedése helyett visszatért a rivalizálás és az erőszak. Ez is veszteség: nem materiális értelemben, hanem a bizalom és a biztonság fogalmai szempontjából.
A veszteség fogalma nem új a modernitás számára. De ennek ellenére nehezen illeszthető bele a modernizmus világképébe, amely a dinamizmust és a dolgok javulását maguktól értetődőnek tekinti. A fejlődésbe vetett modern laikus vallásos hit szinte kiátkozza a veszteség tudomásul vételét. A tudomány, a technika, és a kapitalizmus alapvetőnek tekinti az állandó innovációt és a növekedést. A középosztály világképe az életminőség állandó növekedésére és az egyre teljesebb önmegvalósulásra épül. A modern ideál a veszteségtől való szabadság. És ez a tagadás a modern Nyugat alapvető hazugsága.
A veszteség szőnyeg alá söprése lehetetlen. A veszteségek egyre gyakoribbak és egyre nyilvánvalóbbak, a fejlődésbe vetett hit botladozik. Ha a társadalmak egyszer csalódnak a fejlődésbe vetett hitükben, a veszteségek egyből fájdalmasabbak lesznek. Attól a ponttól már nem átmenetinek tűnnek, hanem inkább visszafordíthatatlannak. Ez a jelenlegi válság alapja. A veszteség, mint tapasztalat ellentmond a végtelen fejlődés ígéretének, így terjed az általános pesszimizmus.
Az ilyen környezet táptalaja a jobboldali populizmusnak. A populista politika a romlástól való félelemre épít, és a régi világ visszatérését ígéri: „tegyük megint naggyá Amerikát”. A populizmus felhasználja a veszteségekből következő elégedetlenséget, de az újjáépítés csak illúzió marad. Így a kérdés: van-e harmadik alternatíva a populista politika és a naiv fejlődési ideológiák között?
Egy lehetséges válasz: a ellenálló képességre épülő politika. Ez a nézet elismeri, hogy a veszteségek elkerülhetetlenek, ugyanakkor lehetségesnek tartja egyes védekezési stratégiák kiépítését. A cél a társadalmak rugalmasságának növelése: az egészségügyi rendszerek megerősítése, a biztonság globális kiépítése, a lakáspiacok stabilizálása, ezáltal a liberális demokrácia intézményeinek védelme. Az ellenálló képességre alapozó politika elfogadja, hogy a veszteségek valósak, de legalább megpróbálja megvédeni a társadalmakat bizonyos veszteségektől.
Egy második lehetséges út egyes veszteségek potenciális nyereségként való átértékelése. Ez az irány a környezetvédelmi körökben merült fel. Bizonyos veszteségek inkább szabaddá tesznek, és nem vezetnek okvetlenül elszegényedéshez. Például, a fosszilis tüzelőanyagokra épülő életstílus valóban fejlődés volt-e, vagy zsákutca? Ha esetleg lemondanánk róla, az vezethet-e egy végső soron gazdagabb, fenntarthatóbb életstílushoz? Ez a felfogás a fejlődést nem utasítja vissza, inkább átértelmezi, a jólét fogalmának új definíciót ad, és a fenntarthatóságot helyezi előtérbe.
Egy harmadik stratégia a nyugati társadalmak győztesei és vesztesei közötti viszonyt veszi alapul. Mély problémákhoz vezet, ha a gazdasági és ökológiai veszteségeket csak egyes csoportok viselik, a szegények, az alacsonyan képzettek, vagy más periferiális csoportok, és közben a többiek el tudják szigetelni magukat tőlük. Ebben az esetben a veszteségek és nyereségek újraosztása erkölcsi kötelesség. Ez, valamennyire, egy politika jellegű feladat.
A veszteséget sem az ellenálló képesség, sem az újradefiniálás, sem az újraelosztás nem tudja teljesen kiiktatni. Az ipari modernitás, az 1950-es vagy az 1960-as évek középosztálya soha nem fog visszatérni. A klímaváltozás előtti világhoz sem lehet visszatérni, mint ahogyan az egypólusú, Nyugat által dominált, világhoz sem.
Ebből egy végső stratégia következik. A pszichoterápiára építve: a veszteséget nem szabad sem letagadni, sem abszolútnak tekinteni. A tagadás elfojtott haraghoz vezet, ha viszont a veszteség rögeszmévé válik, akkor beállhat egyfajta paralízis. A veszteséget az egyéni történetekbe és a kollektív narratívákba be kell integrálni, anélkül, hogy azt triviálissá minősítenénk.
A liberális demokrácia számára a következmények végzetesek lehetnek. Ha a politika a végtelen fejlődést ígéri, az a kilátástalanság érzését fogja kelteni, az elárult elvárások babérjait a populizmus fogja learatni. Ellenben, ha a demokratikus társadalmak elsajátítanak egy arany középutat, egy olyant, amely figyelembe veszi a veszteséget, orvosolja a sebezhetőséget, átértelmezi a fejlődés fogalmát, és növeli az ellenálló képességet, akkor paradox módon megújulhatnak.
Az igazság nyílt figyelembe vétele, a sebezhetőség elfogadása, valamint a veszteség fogalmának beintegrálása a demokratikus gondolatvilágba valószínűleg a demokrácia életképességének alapfeltétele. Régen arról álmodtunk, hogy kiiktatjuk a veszteséget, e helyett fontosabb megtanulni, hogy el kell elfogadnunk. Ha ebben sikeresek leszünk, az egyfajta felnőtté válást fog jelenteni, és a fejlődés fogalmának egy mélyebb értelmet fog adni.
Dr Andreas Reckwitz
Az írást magyarra fordította Hetényi Balázs
*Dr. Reckwitz szociológus, Berlinben él. Írása a New York Timesban jelent meg, 2025. október 5-én A cikk linkje: https://www.nytimes.com/2025/10/05/opinion/west-europe-america-lost.html?unlocked_article_code=1.tk8.WBis.98hQr4xtUGZ1&smid=nytcore-ios-share&referringSource=articleShare
