Kép: MI által generált illusztráció.
A médiakritika folyamatosan foglalkozik a hírek, illetve tények és vélemények, illetve értékelések szükséges elkülönítésével. Ha ehhez még az „objektivitás” kulcsszó is hozzáadódik, megnyílik Pandora szelencéje.
Amikor az objektivitás hit kérdése lesz
Az Übermedien vendégcikkében az osztrák Leonhard Dobusch, a ZDF televíziós tanácsának egykori tagja, majd igazgatótanácsának tagja (podcast) Detlef Esslinger, a Süddeutsche Zeitung (SZ) „Vélemény” rovatának vezetője által írt szöveg alapján bírálja ezt a szétválasztási követelményt.
A hírek arról számolnak be, ami van. A véleménycikkek kommentálhatnak és értékelhetnek. Az összekeverés tilos, a szigorú szétválasztás a nemes cél. A probléma azonban az, hogy éppúgy nem létezhetnek értékmentes hírek, mint ahogy nem létezhet értékmentes tudomány.
Mivel már sokszor nyilatkoztam erről a témáról, itt a lehető legrövidebben fogalmazok: A műfaji szétválasztás – mint például hír, riport, téma vagy kifejezett kommentár – valóban abszurd lenne (még akkor is, ha ezt többek között a médiatörvény § 6 (1) bekezdése és az „Osztrák sajtó etikai kódexe” 3. pontja is javasolja).
Mert valakinek a véleményéről való beszámolás hírt jelenthet, és minden esetben tény, ha helyesen kezelik.
Természetesen nem a képviselt vélemény tartalma válik ténnyé. Ehelyett az a tény, hogy éppen ez a személy fejezte ki ezt a véleményt. Ez segíthet nekünk, médiaszolgáltatóknak az orientációban.
Az időjárás és az igazság között
Csak az értékelés teheti egy tényt releváns hírré. Sok esetben ehhez nincs szükségünk segítségre, mert természetesen a saját értékrendünket vesszük alapul. A nemi erőszak egy szexuális cselekmény, amelyet egy vagy több másik személy (leginkább nő) akaratával ellentétben hajtanak végre. Remélhetőleg a legtöbben közülünk nem szorulunk kiegészítő tényekre, például a büntető törvénykönyvre való hivatkozásra, sem egyéb érzelmi értékelésekre egy ilyen tény etikai besorolásához.
Még egy időjárás-jelentés is értékelést igényelhet: jó vagy rossz volt az esős nyár? Ez nagyon attól függ, kit kérdezünk, pl. a gazdákat vagy (termékeiket feldolgozó) vendéglősöket.
Problémás csak az a helyzet, amikor a vélemények nem személyekhez köthetők, hanem „átcsúsznak”, ahogy Esslinger nevezi. Tehát amikor újságírók személyes véleménye olyan cikkekben szerepel, amelyek nem ismerhetők fel ilyennek.
Ebben az esetben azonban nem az újságírói ábrázolási formákkal van problémánk, hanem a tények és vélemények intellektuális megkülönböztetésével (részletes javaslat a megkülönböztetésre a Spiegelkritik oldalon).
Az, hogy esik-e az eső vagy sem (Dobusch példája), nem vélemény kérdése, hanem pusztán tény.
Mi nem vélemény
Ellenőrizhető, és a helyes és helytelen állítások azonosíthatók (ha egy pillanatra figyelmen kívül hagyjuk, hogy mekkora csapadékmennyiségtől kezdve beszélünk esőről).
Az „állítólagos” melléknév (Esslinger példája) szintén nem véleményt fejez ki, hanem csak tényállításokat, mégpedig azok részéről, akik ezt „állítják”, vagyis állítják.
(...) sok embernek (a szerző megjegyzése) szüksége van (...) nemcsak leírásokra, hanem értelmezésekre is.
Detlef Esslinger
Az értelmezés viszont nem vélemény, hanem tényfeltételezés. Ez már a német nyelvtanórákon is így van. „A szerző ezzel azt jelenti ki, hogy …” vagy hasonló kifejezések tényfeltételezések, mert végül is több értelmezés nem létezhet egymás mellett.
A vélemények viszont nem a valóság értelmezései, hanem a valóság (tények) értékelései – vagy csak tényállítások, vagy tényfeltételezések (vagyis feltételezések, bizonyítatlan és még nem cáfolt lehetőségek állításai).
Mikor kezdődik az értékelés
És mellesleg, mivel Dobusch hazugságokról is beszél: sem azok maguk, sem az állítások nem vélemények! A hazugság tudatos hamis állítás. Ez pedig csak akkor lehet az, ha az azt kimondó személy abban a pillanatban tudta, hogy az nem igaz.
Ami a legtöbb esetben, amikor a médiában hazugságokról beszélnek, még bizonyítandó. Addig a hazugság vádja tényállítás – nem tény, de nem is vélemény.
Minden hírben szereplő értékelésnél először is azt kell megvizsgálni, hogy azok a mi uralkodó elképzeléseink vagy megkötött megállapodásaink szerint általánosan kötelező érvényűnek tekinthetők-e. Akkor először is nem problémásak, nem ritkán, de feleslegesek is („gyalázatos tett”, lásd alább).
Ha azonban az értékelés nem általánosan elismert mércén alapul, akkor meg kell nevezni azt, aki a saját, nem kötelező érvényű mércéjével véleményként mutatja be az értékelést. És ez nem lehet „a hír”, hanem csak annak szerzője.
Szerzői jog: szerzők megnevezése
A SZ szerkesztője ezért teljesen jogosan gúnyolódik a következőn:
A Deutschlandfunk rádióban minden nap van egy sajtóáttekintés, amelyben újságokból olvasnak fel kommentárokat. Az idézet végén gyakran ez áll: „... véli a Süddeutsche Zeitung”.
Amit azonban a Süddeutsche Zeitung fontosnak tart: ennek a mondatnak mindig hamisnak kell maradnia. Itt mindig csak egyes szerzők vélekednek. A SZ maga viszont soha nem vélekedik semmiről; sem kommentárokban, sem pedig riportokban.
Még ha nem csak a szövetségi kancellár, hanem a kiadók is rendelkeznek úgynevezett irányadó hatáskörrel, az újságírói véleményeket mindig és kizárólag újságírók fejezik ki – és nem a média.
Pontosan erről a problémáról, a Deutschlandfunk sajtóáttekintéséről már hat évvel ezelőtt egy rövid jegyzetet írtam. Ez nem csak a tények helyes ábrázolásáról szól (ki mit gondol?), hanem a véleményt nyilvánító szerzők szerzői jogáról is.
Olvasási tippek
* Wolfgang Kubicki (FDP) a Cicero magazinban megjelent cikkében a baloldali erőszakos felhívás az Apollo News ellen kapcsán a politikai és médiabeli felháborodás elmaradásával foglalkozik (lásd erről az interjút a lap főszerkesztőjével, Max Mannharttal a „Sachlich richtig” című műsorban).
A kérdés valójában nagyon egyszerű: toleráljuk-e az erőszakot a politikai viták eszközeként? Nem? Nagyon jó!
A következő kérdés azonban: toleráljuk-e jobban bizonyos esetekben, mert úgy gondoljuk, hogy az áldozat valamilyen módon megérdemelte? Erre a kérdésre nem lehet ugyanolyan határozott nemmel válaszolni, és ez a probléma.
Wolfgang Kubicki, Cicero
* Pauline Jäckels, a taz szerkesztője, a Szövetségi Politikai Oktatási Központ „Aus Politik und Zeitgeschehen” (APuZ) című kiadványában elmagyarázza, hogy a propagandát a demokraták is alkalmazzák.
Különösen azokban a társadalmakban, ahol szabad a hozzáférés az információkhoz, a propaganda sokkal gyakrabban valósul meg kiválasztott tények egymás után sorolásával, releváns információk stratégiai elhallgatásával vagy bizonyos információk keretezésével.
Az, hogy az eljuttatott információkat vagy a mögöttes szándékot jóváhagyjuk-e, irreleváns. A propaganda módszerei alkalmazhatók bal- és jobboldali, állami és ellenzéki célokra egyaránt.
Pauline Jäckels, APuZ
* Franz Josef Wagner, aki az elmúlt 24 évben a Bild újságírója volt, többé nem ír leveleket. Október 7-én elhunyt. Christian Bartels az MDR-Altpapier című műsorban összefoglalja a média reakcióit.
* Florian Harms, a t-online főszerkesztője azt kérdezi: „Az ARD és a ZDF túl baloldali?” A kérdésre így válaszol:
Igen, nem, talán – és mindez egyszerre.
Reformjavaslatai között szerepel többek között, hogy minden véleményvezérelt műsornak legyen ellenvéleménye. Minden főszerkesztőséget és politikai csapatvezetést rotációs alapon kettős vezetéssel kellene ellátni, „amelyek láthatóan eltérő világnézeteket képviselnek”.
Ezenkívül az egyértelműen megjelölt véleménycikkek nem tartalmazhatnak „véleménynyomokat”.
* Peer Schader a DWDL-ben azt szorgalmazza, hogy a politikusok ne avatkozzanak be a közszolgálati csatornák konkrét műsorkínálatáról szóló vitákba.
Ezért, kedves politikusok, még egyszer, hogy leírhassátok: határozzátok meg, mit várhat el a társadalom az ARD-tól és a ZDF-től! Határozzatok meg alapelveket, szabjatok egyértelmű határokat a csatornáknak, hajtsatok végre régóta esedékes reformokat – a hozzájárulás terén is!
De ne avatkozzanak bele a személyzeti kérdésekbe; ne merjenek költségcsökkentéssel fenyegetőzni, ha a szerkesztői döntések nem felelnek meg az elvárásaiknak; és kíméljenek meg minket az olyan vélt igazságokról szóló vitáktól, amelyekre nincs megbízható bizonyíték.
Peer Schader, DWDL
Három héttel ezelőtt itt a TP-nél egy ellenkező álláspontot is megfogalmaztak.
Olvassa el
Miért panaszkodhatnak a politikusok a közszolgálati műsorszolgáltatásra? Telepolis
Családi dráma Herdecke-ben: a média néha hallgathat is
Következik egy kissé hosszabb elemzés egy mellékes kérdésről, mert ez szimptomatikus a közbeszédünkben. Kulcsszó a továbbolvasáshoz: Családi dráma Herdecke-ben.
Amit társadalmunkról, sőt a világunkról tudunk, azt a tömegmédiából tudjuk.
Niklas Luhmann
Ezt az első mondatot a bielefeldi rendszerelméleti szakember „A tömegmédia valósága” című könyvéből gyakran idézik – valószínűleg főként azok, akik nem teljesen értik Luhmann rendszerét, és ezzel nem csak magamra gondolok.
A megállapítás valójában banális, mert csak néhány generációval korábban és kissé pontosabban így hangzott: A legtöbb, amit tudni vélünk, hallomásból származik.
Így tanították nekünk, a nagyszülők is ezt mondták, tehát biztosan igaz.
A filozófusok vitathatják, hogy az ilyen módon felhalmozott világképek „tudásnak” minősülnek-e. Sokkal relevánsabbá válik, ha a „tömegkommunikációs eszközöket” vagy a „hallomásból származó információkat” nem a „tudásunkra”, hanem a „tudásunkról” való nyilvános kommunikációnkra vonatkoztatjuk.
Mert akkor azt mondhatjuk: a legtöbb dolog, amiről beszélünk, hallomásból vagy a (tömeg-)kommunikációs eszközökből származik.
Számunkra az releváns, amit mások relevánsnak tartanak – legyenek azok a klán tagjai, a haldokló, megbízható napilapunk vagy az emberek a Telegram-csatornán, amelyet ugyan nem sokan ismernek, de a különösen éberek, igen.
Ez fordítva azt jelenti, hogy minket túlnyomórészt nem érdekel, amiről mások alig beszélnek. Negatív értelemben pedig: véleményt kell kialakítanunk mindarról, ami éppen téma a társadalmi körünkben.
Ezzel eljutunk a médiakritikához. Hiszen a „tömegmédiát” nem csak azzal lehet vádolni, hogy későn vagy egyáltalán nem reagál erre vagy arra, vagyis számunkra, médiaszolgáltatások felhasználóinak, mintha meg sem történne, és így bizonyos valószínűséggel semmit sem „tudunk” róla.
Olvassa el még
Szűkített spektrum: amikor a média csak a mainstreamet tükrözi Telepolis
3:1 a Correctiv ellen – amikor a bíróságok fociznak Telepolis
Az amerikai elnök a szólásszabadság ellen: „Nem hagyja abba, és ez nem komédia” Telepolis
Generációs törés: Hogyan definiálják újra a híreket a fiatal médiaszolgáltatások felhasználói? Telepolis
A lokálisról a nemzetire
Folyamatosan kritizálják azt is, hogy a médiák olyan témákat hoznak előtérbe, amelyeknek a mi életünkhöz való relevanciája a médiák marketinglogikájával összehasonlítva még csak meg sem közelíti egymást.
Friedrich Merz (CDU) szövetségi kancellár mélyen megrendült a késes támadás miatt. „Hír érkezett hozzánk egy szörnyű tettről Herdecke-ből. Ezt most gyorsan fel kell deríteni. Aggódunk a kijelölt polgármester, Iris Stalzer életéért, és teljes gyógyulásban reménykedünk” – írta Merz az X platformon. „Gondolataim a családjával és szeretteivel együtt vannak.”
Süddeutsche Zeitung (SZ), link az eredetihez hasonlóan
Az SZ azonban nem sokkal korábban azt írta, hogy a rendőrség és az ügyészség „családi háttérből fakadó cselekménynek” tartja a north-rhein-westfälischen Herdecke-ben történt esetet, amelynek nincs politikai indítéka. A lap néhány háttérinformációt is közölt, amelyek még a szkeptikus olvasók számára sem tűnnek valószínűtlennek.
Sajnos nem ritka, hogy valahol ebben az országban valaki erőszakosan rátámad egy családtagjára, ezért egy ilyen esetről szóló hír nem feltétlenül segít abban, hogy jobban megértsük ezt a társadalmat, elsősorban azért, mert nem kapunk teljes krónikát a támadásokról, hanem mindig csak apró részleteket, valódi egyedi esetekről, amelyek valamilyen okból a média révén bekerültek a korlátozott figyelemünk középpontjába.
A jelentést adó szó
A SZ-nél – mint sok más médiumnál – ez egy véletlenszerű összefüggés révén történt.
Herdecke megválasztott polgármesterét életveszélyesen megsebesítették
A SZ-hír címe
Logikus, hogy miért érdemes ott továbbolvasni (ahogy én is tettem). Nem Herdecke miatt (annak ellenére, hogy személyes kapcsolatom van a hellyel), nem az életveszélyes erőszakos cselekmény miatt. Hanem azért, mert a „megválasztott” (itt természetesen az újonnan megválasztott polgármesterre utalunk) polgármesterről van szó. Ami – az áldozat és a tevékenység közötti összefüggés – legalábbis politikai motívumra utal.
Kétségtelen: Herdecke számára az eset eleve nagyon releváns volt. De vajon egész Németország figyelmét fel kellett ráirányítani?
Az, hogy ezt újságírói szempontból szükségesnek tartják, azt mutatja az SZ (és – ismétlem magam – több tucat más média is) a kancellár idézetével. Ha a hivatalosan nem, de valójában a legfőbb politikai pozícióban lévő személy azt mondja, hogy gondolatai most éppen ezen az eseményen vannak, akkor politikailag érdeklődő polgárként meg kell kérdeznem magamtól, hogy hol vannak éppen az én gondolataim. Rossz helyen? Mellékes dolgokon?
Nincs kifogásom ellene, ha a német kancellár minden tragédiára, amely nap mint nap bekövetkezik ebben az országban, részvétét fejezi ki, még ha csak azzal a sablonos mondattal is, hogy gondolatai most az érintettekkel vannak. Hogy akkor még maradna-e ideje más problémákkal is foglalkozni, azt nem tudom megítélni, de bizonyos kétségeim vannak.
Töröljük ki a hírekből Merz kancellárt és a legutóbbi észak-rajna-vesztfáliai önkormányzati választásokat. Akkor még mindig marad valami a média-gazdasági hírértékből az első napon (mert szerencsére az önkormányzati politikusoknál – a tömegmédia információi alapján – nem történnek folyamatosan ilyen tragédiák). De akkor is maradna egy „családi dráma” (kritikus megjegyzések ezzel a kifejezéssel kapcsolatban többek között SRF és DLF).
Természetesen minden médiumnak arról kell tudósítania, amit közölni, besorolni, kommentálni szándékozik. Itt nem lehet és nem is szabad relevanciát vizsgálni egy „média-TÜV” által.
A dolgok kisebbnek láttatásának művészete
De ha megnézzük az összes hírt, amely naponta árad ránk mindenféle csatornán, és amelyekkel legalább rövid ideig foglalkozunk, és amelyekről esetleg a barátainknak is beszélünk (kell beszélnünk): néhány dolgot talán újságírói szempontból mélyebben kellene kezelni.
Ehhez elegendő lehet, ha egy helyi eseményt nem emelünk a kancellár szintjére, és így a média felhasználóiként olyan jelentőséget tulajdonítunk az eseménynek, amely a háború és béke, a hazai gazdasági hanyatlás vagy a távoli országokban bekövetkező szokatlan természeti események szintjén van.
Kérem, ne értsenek félre: egy kancellár is véleményt nyilváníthat mindenről, és személy szerint nem ritkán örülnék, ha a – korántsem csak a médiában megjelenő – napirend-meghatározás szlogenjein kívül más témákkal is foglalkozna!
A médiakritikus kérdés azonban az, hogy mi az, amit mindenkinek tudnia kell, és ezért minden csatornán szerepelnie kell, és mi az, ami elsősorban a különösen érdekelt vagy érintett személyek számára fontos?
Az, hogy a Herdecker-ügyről az elmúlt napokban a nagy médiafigyelem miatt hallható további részletek indokolják-e az országos tudósítást, itt nem is kerül megvitatásra.
Különösen azért, mert akkor felmerülne egy teljesen új kérdés, hogy meddig kell a médiának a témánál maradnia. Végül is sok dolog csak akkor válik érdekesebbé a bulvársajtónál, amikor az esemény már a média figyelméből is kikerült, például a bírósági eljárások, amelyek gyakran csak évekkel később zárulnak le, de akkor már teljesen más képet mutathatnak nekünk – sajnos erről már nem tudunk semmit.
A „dinamikus helyzet” miatt az ügy iránt érdeklődők maguk is megnézhetik az interneten, hogy mi a jelenlegi nyomozás állása. Merz kancellár mindenesetre nem tett közzé friss információkat a tömegmédiában. Politikai és médiakötelességét azzal teljesítette, hogy egyszer kijelentette, gondolatai a családdal és a „gyalázatos tett” áldozatainak hozzátartozóival vannak.
Amennyiben nem szükséges a büntetések szigorítása, a többi ügyért a szövetségi államban most Észak-Rajna-Vesztfália tartomány, Ennepe-Ruhr járás és Herdecke község felel. Meglátjuk, hogy ezek közül mi lesz továbbra is országos hírértékű.*Forrás: https://www.telepolis.de/features/Herdecke-ist-ueberall-Wie-Medien-Relevanz-schaffen-10764740.html 2025. október 15.
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
