Kép: Kenyeret és békét! – női tüntetés 1917. március 8-án Petrográdban. (Fotó: Wikipedia)

Az orosz forradalom (amely nemzetközi forradalom volt, és tíz esztendeig tartott) szintén ún. legitimációs krízisből származott, az igazolhatatlan kényszer tudatából – de ez már nem megelőzte, hanem követte a szocializmus bukását. A szocializmus azért bukott meg 1914 nyarán, mert az akkor már hatalmas, gazdag és befolyásos szociáldemokrácia vezetői mindenütt megadták magukat a nacionalizmusnak, mert az ipari kapitalizmus – amellyel együttműködtek a munkásosztály anyagi helyzetének javítása végett – adekvát politikai formája a nemzetállam, és adekvát ideológiája a nacionalizmus, amelynek a politikai funkciója az osztály autonómiájának csökkentése, az osztályok közötti (nemzeti, katonai, vallásos) együttműködés erősítése. Másképpen a fegyvertelen uralkodó kisebbség (a polgárság) hatalmát nem lehet fönntartani.

A forradalmárok – Rosa Luxemburg, Lenin, Trockij – szakítása szociáldemokrata elvtársaikkal a létező politikai formákkal való szakítást is jelentette. A kapitalizmussal – a liberális nemzeti jogállammal – való osztályegyüttműködés bűnére az állam teljes megszüntetése a válasz az Állam és forradalom (és általában a kommunisták) szerint.

Az állam, tehát a rendszeres kényszer (hadsereg, rendőrség, bürokrácia) fölszámolása, a büntető bíráskodás helyettesítése más módszerekkel (hiszen az antiszociális viselkedésnek szociális okai vannak), a patriarkális család és a nő/férfi megkülönböztetés fölszámolása, a homo/hetero megkülönböztetés kiiktatása, a nemzetiségi és etnikai egyenlőtlenség és diszkrimináció tiltása, az önrendelkezés és elszakadás abszolút joga a nemzetiségek számára kívánság szerint, a tőkés magántulajdon szétverése egyetemes szocializálás/államosítás révén, a titkos diplomácia és általában a hivatali titok tiltása, a szellemi és fizikai munka közötti anyagi és morális különbségtétel megszüntetése, és í. t.: a forradalomnak ezek a kezdeti tervei és intézkedései mind az állam (nemzetállam + gyarmatbirodalom) gyökeres megsemmisítését célozták.

Ahogyan a francia forradalom számára a „a Gyalázatos” az egyház volt, a kommunista forradalom számára a nemzetállam és a vele egylényegű háború.

Amit Marx és Engels a Kommunista Kiáltvány pillanatában sejtett, aztán elfelejtett (de az Októberi Forradalom nem): hogy a kommunizmus csak nemzetközi lehet, és hogy az osztályharcot a nemzetállamok közötti konfliktus (ami belül osztályegységet jelent) alakítja át represszióvá (ezért a „szocializmus egy országban” sztálini programja a kommunista projekt befejezését jelenti be). A proletárnak nincs hazája – mondja a Kiáltvány. A fasiszta proletárnak sincs. Amennyiben a haza: az állam. Az állam nem lehet a proletáré.

…

A tőkés magántulajdon és a polgári nemzetállam nemcsak morálteológiai és fölszabadítási okokból, hanem episztemológiai okokból is ellenség. Ameddig a család, a magántulajdon és az állam háromsága fönnáll, az igazságot nem lehet megtudni – mert a benne rejlő és rejtett hierarchikus hatalom nem legitimálható.

Marx főművei szerint az egyenlőtlenség csak következménye a kizsákmányolásnak (amely a tőke hatóoka); és itt már az egyenlőség tisztán politikai tana (amely zárójelbe teszi az időt, amely a termelőfolyamatban értéktöbbletet, azaz tőkét termel, s amely a kapitalizmusban a szabad akaraton látszik alapulni) „a Gyalázatos” egyik aspektusa: ezért a kommunista forradalom (avagy a „proletárdiktatúra” avagy „a szovjet állam”) első gesztusai között kellett hogy legyen a tisztikar és a katonai rangok, rangjelzések és a közigazgatási rendfokozatok, kitüntetések stb.  megszüntetése mellett a válópör megszüntetése, a válás szabad eszközlése puszta bejelentéssel, szabad abortusz, a törvényes és törvénytelen gyerekek közötti jogi különbségek eltörlése, a homoszexualitás büntethetőségének eltörlése, a prostitúció egyidejű tiltása és a prostituáltak üldözésének és büntetésének az egyidejű megszüntetése, az állások végzettséghez, diplomához kötésének eltörlése, a vezetők munkás-átlagbérrel való javadalmazása.

A polgári egyenlőség kiteljesítése (amit a burzsoázia szocialista, azaz proletárkényszer nélkül soha nem valósított volna meg sehol) a kiindulópontja, nem a vége a kommunista forradalomnak; s ha megállna ott – amint meg is állt – , akkor biztos, hogy vissza is fordul az úton.

…

Arra itt nem vesztegetünk szót, hogy a forradalmakat leverik (néha maguk a forradalmárok, néha a forradalmárok utódai, de legtöbbször mások). Idáig nem jutunk el, mert a forradalom folytatódó története – hol a permanens (Trockij), hol a passzív (Gramsci) forradalom alakjában – még mindig az osztályegyüttműködés fölbontásának időszakában van elméletileg, és a polgári egyenlőség-egyenjogúság rekonstrukciójának szakaszában politikailag: mintha még mindig 1917 februárjában lennénk. 1917 októbere még csak ezután következik.

Forrás:https://merce.hu/2017/11/06/tgm-ket-vilagforradalom-1789-1917/ részlet, 2017

Előadás az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság kolozsvári ülésén, 2017. november 4-én (részlet)