Az amerikai hadsereget általában a demokrácia élharcosaként mutatják be – hazafias fiatalok sokaságaként, akik életük árán is megvédik az amerikai állampolgárokat, békét és rendet teremtenek a világban, tetteikért pedig dicsőség és stabil egzisztencia a jutalom. A katonai toborzás évtizedeken át olyannyira jól működött az Amerikai Egyesült Államokban, hogy katonai erejét tekintve továbbra is a világ legütőképesebb hadseregével rendelkezik, különösen, ha a NATO-t is tekintetbe vesszük.

E hadsereg ma is a legtöbb aktív szolgálatú katonát tudja mozgósítani, még az elmúlt időszakra jellemző toborzási válság és az amerikai hegemónia hanyatlásának ellenére is. Hadászati ereje továbbra is számottevő, nagy jelentőséggel bír hatalmának, hegemóniájának fenntartásában.

Ahhoz azonban, hogy valaki amerikai katonává válhasson, számtalan mentális és fizikai kihívásnak kell megfelelnie, komoly erőpróbákon kell átesnie.

Iskolai, célzott rekrutáció

Kezdetben egy több hónapos kiképző táborban semmisítik meg, majd építik újjá a jelentkezők személyiségét, a későbbiekben pedig hónapokra vagy akár évekre is távol kerülnek családjuktól. A katonai barakkokban az élet sokszor korlátozott és embertelen, a fronton erőszakos és véres. Évtizedek óta számos könyv, film, sorozat és kiállítás mutatja be a katonák sokszor keserves életét; szeretteiktől távol töltött éveik nehézségeit, a sérülés, a halál, a nemi erőszak és a poszttraumás stresszszindróma kialakulásának kockázatát.

A cikk második része itt olvasható

Ahhoz, hogy ennek ellenére mégis csábítóvá tegyék a katonai szolgálatot, gondosan megtervezett toborzási stratégiára van szükség. Az iskolai rekrutáció évtizedek óta a toborzás jól bevált módszere, ugyanis célzott, személyre szóló meggyőzést tesz lehetővé. Az alaposan megtervezett rekrutációs stratégia azonban nem mindenki számára megnyerő, így körültekintően kell megválogatniuk célcsoportjukat.

De vajon kikkel és minek a reményében lehet elfeledtetni a katonaélet akár halálos végkimenetelű nehézségeit?

A katonai propaganda helye az iskolákban

A katonaság állandó jelenléte számos oktatási intézményben megszokott, a toborzás során rendre ugyanazon érveket ismételgetik. Amit ígérnek:

• az amerikai állampolgárság gyorsabb megszerzését,
• a főiskolai költségek okozta frusztráció enyhítését, valamint
• biztos munkahelyet és jövedelmet (ezeknek kiemelt jelentőségük van a munkanélküli szülők gyermekei esetében).

Az ígéret úgy szól, hogy a katonaság megváltoztatja a jelentkező életét, új lehetőségeket, az egyéni fejlődés új útjait kínálja a számára. A kevésbé tudatos, még hiszékenyebb, nyitottabb és formálhatóbb fiatalok emiatt kitörési pontként tekinthetnek a katonaságra, hiányos jogtudatosságuk miatt pedig különösképp megfelelő célpontnak számítanak.

Ahhoz, hogy ki tudják szűrni a katonaéletre fogékony fiatalokat, meg kell ismerniük családi hátterüket és anyagi helyzetüket. A katonaság számos taktikát vet be annak érdekében, hogy a diákok bizalmába férkőzhessenek és feltérképezhessék hátterüket.

Azáltal, hogy a katonai toborzók nemcsak rekrutációs feladatokat láthatnak el, hanem iskolai órákon is helyettesíthetnek, edzéseket is tarthatnak és más iskolai tevékenységekben is aktívan közreműködhetnek, könnyebben megismerhetik a diákokat, és válogathatják ki célpontjaikat.

A katonai toborzók mindennapos iskolai jelenlétét az „Egyetlen gyermeket sem hagyunk hátra” (No Child Left Behind) elnevezésű törvény hagyta jóvá. Ezt George W. Bush elnök írta alá még 2002 januárjában. Eszerint katonai toborzók ugyanúgy megjelenhetnek a középiskolai intézményekben, mint főiskolai toborzók. A törvény egyúttal arra kötelezte a szövetségi finanszírozású iskolákat, hogy a katonaság kérésére szolgáltassák ki a 11. és 12. osztályos hallgatók nevét, lakcímét és telefonszámát (amihez törvény szerint szülői hozzájárulásra lenne szükség).

Az adatokat két módon szolgáltathatták ki. Az első a „leiratkozásos” módszer (opt out), mely során a hadsereg minden további nélkül, a szülők megkérdezése nélkül kapja meg az adatokat. (E listáról legfeljebb leiratkozni leiratkozni tudnak a szülők vagy a tanulók, alapesetben azonban automatikusan kiadják adataikat.) A második a „feliratkozásos” módszer (opt in), ahol az adatok kiadása előtt szülői vagy tanulói hozzájárulást kérnek.

Az iskolák jelentős hányada a leiratkozásos módszert használta. Ha azonban egy iskola megtagadta az adatok kiszolgáltatását, visszavonhatták szövetségi finanszírozását. A No Child Left Behind törvényt 2015-ben Obama elnöksége alatt felváltotta egy másik törvény, a „Minden diák sikerrel jár” (Every Student Succeeds – ESSA) elnevezésű törvény, mely szintén előírja a hallgatók adatainak kiszolgáltatását. Ez esetben a hozzátartozók szintén kérvényezhetik gyermekeik adatainak védelmét.

Annak ellenére, hogy a törvény szabadságot ad a katonai propaganda minél szélesebb kiterjesztésére, az iskolai toborzók aktivitásának mértéke intézményenként eltérő. E változatosság okát próbálta felderíteni Seth Kershner és Scott Harding (2015). Kutatásuk során két connecticuti középiskolában szociális helyzetük miatt ingyenes ebédre jogosult diákok aránya szerint hasonlították össze a katonai toborzók jelenlétének mértéket.

Míg abban az iskolában, ahol a hallgatók öt százaléka volt jogosult ingyenes ebédre, egy év alatt összesen négyszer mentek toborozni, addig abban az iskolában, ahol a hallgatók fele volt jogosult ingyen ebédre, negyvenszer mentek.

Az iskolai toborzás e mértéke a hadsereg toborzásra fordított anyagi keretének köszönhető, mely 338 millió dollár volt 2013-ban.

Az egyetemek toborzásra szánható anyagi kerete ennél jóval szűkösebb. A szerzőpáros az anyagiak összehasonlítása kapcsán felteszi a kérdést: ha a hallgatók oktatása a cél, akkor „miért nem egyetemi brosúrákát látnak a hallgatók a menzán, katonai ruhába öltözött toborzók helyett?” (Kershner–Harding 2015). Az ingyenes egyetemi oktatás motiváló erejét bizonyítja a Védelmi Minisztérium fiatalok körében folytatott 2017-es felmérése, mely szerint a gyerekek 49%-a jelentkezne a hadsereghez, ha fizetnének jövőbeli oktatásukért.

A JROTC (az amerikai hadsereg junior tiszt kiképző testülete) szövetségileg szponzorált program keretében szintén hátrányos helyzetű diákokat próbálnak elérni és kiképezni. Veterán katonák tartanak nekik információs és készségfejlesztő képzéseket, részvételüket ösztöndíjakkal próbálják motiválni.

A JROTC hivatalos weboldalán így hivatkoznak a programra:

„…a világ egyik legnagyobb jellemfejlesztő és állampolgári programjának […] célja, hogy az Egyesült Államok középfokú oktatási intézményeinek diákjai között elterjessze az állampolgárság, az Egyesült Államoknak nyújtott szolgálat és az öntudat érzését. A JROTC küldetése arra sarkallni a fiatalokat, hogy jobb állampolgárokká váljanak. […]

A program jelenleg ezerhétszáz állami és magánközépiskolában, katonai intézményben és javítóközpontban működik, ezek negyven százaléka belvárosi iskolákban, ahol a kisebbségi hallgatók jelenléte ötven százalék körüli. A JROTC vezetői és állampolgársági programjának résztvevői között kiemelten magas a női kadétok száma, arányuk negyven százalék”.

A jelentkezőket az életre szóló „lehetőségek”, „kihívások” és a fizetett egyetemi oktatás mellett további kedvezményekkel is invitálják. Többek között ingyenes egészségügyi ellátással és életbiztosítással (Tricare program), ami nemcsak a katonaság dolgozóira, hanem családtagjaikra is kiterjed. A katonák emellett pályázhatnak lakásvásárláshoz nyújtott hiteltámogatásra, igényelhetnek utazási kedvezményeket, évente emelkedő fizetésben részesülnek, a Bank of America-nál pedig kedvezményeket kapnak.

A katonaság kínálta stabil munkahely és különböző szociális juttatások ingyenes igénybevétele arra is lehetőséget ad, hogy kilátástalan helyzetű fiatalok is stabil anyagi hátteret biztosíthassanak családjuk és önmaguk számára. A RAND nevű vállalat kutatása szerint emiatt a húszas éveik végét járó fiatalok „második esélyként” tekinthetnek a katonaságra. A felmérésben megkérdezett (nem rögtön középiskolai tanulmányaik után jelentkező) katonák egyharmada számolt be arról, hogy a lakhelyén nincs elegendő munkahely, a megkérdezettek fele a lakhelyén végezhető munkákat „zsákutca”-munkaként jellemezte (Rostker–Klerman–Zander-Cotugno 2014: 13.).

„Az a helyzet, ami a munkahelyekkel van, tényleg őrület. […] És vannak egyéb dolgaik, mint a hadsereg. Azért jelentkeznek az emberek, mert nem találnak munkát, nem tudnak gondoskodni a gyermekeikről.” – Tashir Quarles, munkanélküli apa, akit családja ösztönöz a besorozásra.

Az ösztönző támogatások ennek ellenére sem bizonyulnak elegendőnek. A toborzási válság miatt 2021-ben a hadsereg már ötvenezer dolláros bónuszt ajánlott fel néhány olyan új kadétnak, akik hat évre vállalják a szolgálati időt – ilyen magas összegű bónuszra eddig sosem került sor.

2022-ben az összes haderőnem számára olyannyira kihívást jelent a kitűzött toborzási cél elérése, hogy Thomas Spoehr veterán altábornagy szerint „2022 az az év, amikor megkérdőjelezzük a teljesen önkéntes erők fenntarthatóságát”. A hadsereg szerint az elmúlt két évben azért jelentkezett sokkal kevesebb fiatal, mert a covid járvány miatt bevezetett online oktatás során nem tudtak iskolákban toborozni. Ez idő alatt

telefonos megkeresésekkel, személyes otthoni látogatással (kopogtatással) és aktív közösségi média használattal próbálták elérni a fiatalokat.

A szociális és anyagi biztonság hiánya a kínálat forrása?

A bizonytalan körülmények között felnőtt, sokszor kilátástalan helyzetű fiatalok célzott toborzása nem csak amerikai, és nem is csak jelenlegi sajátosság. A katonaság már az elmúlt évszázadokban is felemelkedési lehetőséget kínált a parasztlegények számára. Korábban is felkeltette tehát a szegénysorból származó fiatal férfiak érdeklődését, hiszen anyagi biztonságot jelentett – mely még a házasodási esélyeiket is növelte (Sorokin [1964] 1998: 12–13.).

Pitirim A. Sorokin már évtizedekkel ezelőtt is a „társadalom lépcsőházaként” hivatkozott a katonaságra. A zsoldos munka azok számára is lehetővé tette a társadalmi feljebb jutást, akiknek családi helyzetük miatt nem lett volna esélyük magasabb rang és jobb, stabilabb egzisztencia elérésére (Sorokin [1964] 1998: 13.).

Amerikában már az 1980-as évek óta a közbeszédben is megjelent „szegényekre célzottság” (poverty draft). E kifejezés arra utal, hogy a katonaság kifejezetten a rossz gazdasági és szociális helyzetben lévő fiatalokat célozza meg és őket próbálja meggyőzni a jelentkezésre.

Általában szegény, munkásosztályi közösségekben próbálnak toborozni, kifejezetten olyan környékeken, ahol az átlag amerikai népesség összetételéhez mérten többségben vannak a feketék és a latin-amerikaiak.

Ahogyan évszázadokkal ezelőtt a parasztlegényeket olyan verbunkos dalokkal próbálták a hadsereghez csábítani, melyek a katonaélet gondtalanságát és dicsőségét voltak hivatottak terjeszteni, úgy jelenleg iskolákban és online rekrutálják a szegénysorból származó, legfőképpen munkásosztálybeli fiatalokat. A hadsereget mindkét módszer kitörési pontként mutatja be – kitörést jelentő útként a szegénységből, a magányból és a bizonytalanságból.

Ezt jól alátámasztja a Bostoni Egyetem és a Minnesotai Egyetem közös kutatása is, mely szerint a „háborúban meghalt vagy megsérült személyek aránytalanul nagy része az ország szegényebb településeiről származott” (Kriner–Shen 2016). Ahogy régen a parasztfiúkat küldték a háborúkba, úgy manapság a szegények gyermekei mennek apró pénzért az iraki és szíriai frontra.

A háborúkban a fronton szolgáló katona bár „hősként tisztelt”, nevét hamar elfelejtik, hiszen „másra se volt jó”; „ipari tartalékseregnek”, „felesleges népességnek” tekintik őket, aminek elvesztése nem jár különösebb következményekkel. Súlyos sérülésük vagy haláluk egyéni probléma, még véletlenül sem társadalmi kérdés.

Habár az amerikai hadsereg a legtöbb országhoz mérten kifejezetten széleskörű juttatásokkal kecsegtet – olyanokkal, mint a stabil lakhatás, az egyetemi tandíj kifizetése és minőségi egészségügyi ellátás biztosítása – más országokban, köztük Magyarországon sem ismeretlen a „szegényekre célzottság” és az iskolai toborzás kiemelt szerepe.

Ahogy az Egyesült Államokban, úgy a magyarországi Honvédelmi Minisztérium is fontosnak tartja a középiskolás és általános iskolás gyermekek megszólítását. Hiszen – mint mondják – e fiataloknak példamutatásra van szükségük, a magyar honvédség pedig igyekszik eleget tenni e kihívásnak. A középiskolák egyéni indíttatásból is kérelmezhetik, hogy részt vehessenek a a fiatalok katonai nevelését célzó Honvéd Kadét Programban. Mint írják, ez „különleges élményt és egyedi fejlődési lehetőséget nyújt”, akárcsak az amerikai hadsereg és a JROTC programja.

A kérdés csak az, hogy az életveszély is különleges élménynek számít-e, vagy a katonai kalandok csak addig számítanak különleges élményeknek és kínálnak fejlődési lehetőségeket, amíg nem járnak együtt a súlyos sérülés és a halál kockázatával.

További motivációként szolgálhat a csatlakozásra az egyetemi felvételin beszámító plusz pont, ami bizonyos szakok esetében 64 pontot jelenthet egy év önkéntes katonai szolgálat teljesítése után. Összehasonlításképpen: egy felsőfokú nyelvvizsgáért 40 pont jár.

A középiskolások mellett a covid járvány okozta óvintézkedések miatt munkanélkülivé vált embereket is próbálták megszólítani. Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkárának 2022 márciusában elhangzott szavait idézve:

„Mindezek mellett felajánlottuk az Önkéntes Katonai Szolgálat lehetőségét azoknak, akik a járvány miatt elveszítették munkájukat. Sokan éltek ezzel a lehetőséggel, és közel ötven százalékuk benn is maradt a rendszerben.”

Meglehet, hogy a Covid járvány okozta intézkedések miatt munkanélkülivé vált és ennek eredményeképp a hadsereghez jelentkező emberek jelentős része alapvetően aluliskolázott, könnyen betanítható, alacsony fizetéssel járó munkát végzett. A gazdasági válság következményeként őket kellett elsősorban elbocsátani, hiszen a későbbiekben helyükre akadnak más jelentkezők.

A kormány akár segíthette is volna ezeket az embereket szociális juttatásokkal, a munkahelyek támogatásával, ám akkor sokan nem csaptak volna fel katonának, vagy nem maradt volna 50%-uk a rendszerben. A munkahelyek tartalékseregei az állam hadseregéhez kerültek.

Igazán ellentmondásos, hogy éppen a katonaság kínálja azt a biztonságot, aminek hiányának köszönheti új kadétjait.

Címfotó: Lance Cpl. Jesula Jeanlouis – US Marine

Irodalom

Kershner, Seth – Harding, Scott (2015): Do Military Recruiters Belong in Schools? Education Week, 2015. október 27.

Kriner, Dougles L. – Shen, Francis X. (2016): Invisible Inequality: The Two Americas of Military Sacrifice. The University of Memphis Law Review, (46): 546–635.

Rostker, Bernard D. – Klerman, Jacob Alex – Zander-Cotugno, Megan (2014): Recruiting Older Youths: Insights from a New Survey of Army Recruits. RAND Corporation.

Sorokin, Pitirim A. ([1964] 1998): A vertikális mobilitás csatornái. (Ford.: Tót Éva.) In Róbert Péter (szerk.): A társadalmi mobilitás: Hagyományos és új megközelítések. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, 1998, 12–25.