Ez egyben az előjátéka lehet az északi részen az Irán-barát terrorista milícia, a Hezbollah elleni háború fokozásának. Netanjahu tévéinterjúja egyben reakció a saját országában növekvő tüntetésekre is.
Kép: Shaul Golan
"A Hamász elleni harcok intenzív szakasza a végéhez közeledik" - mondta Netanjahu vasárnap este a vele baráti viszonyban álló 14-es csatorna nevű magántévének. Ez azonban nem jelenti azt, hogy "a háború hamarosan véget ér". Azonban lehetővé teszi Izrael számára, hogy csapatokat vezényeljen az északi határra, ahol az Irán-barát Hezbollah nevű terrormilícia októberben második frontot nyitott Izrael ellen.
Az amerikai médiával ellentétben Netanjahu évek óta ritkán ad interjút az izraeli médiának, és ha mégis, akkor olyan baráti médiumoknak, mint a 14-es csatorna. A Maariv című napilap szerint ez volt Netanjahu első interjúja Izraelben október 7-e óta.

Emberek egy lerombolt ház romjai között Kép: RAUTERS/MahmouidIssa
VITA: Közel-Kelet: Mit érhet el a tűzszünet?
Bejelentette az északra való áttelepülést
Izrael szerint a Gázai övezetben Rafah-ban Egyiptom határánál találhatók az utolsó szervezett Hamász-zászlóaljak, ezért Izrael a nemzetközi bírálatok ellenére hetek óta támad célpontokat a városban. Az intenzív szakasz végeztével "képesek leszünk néhány erőnket északra visszaküldeni" - jelentette be Netanjahu. Ez "elsősorban" védelmi célokból történik majd, de azért is, hogy visszahozzák azt a több tízezer lakost, akiket háromnegyed évvel ezelőtt elővigyázatosságból telepítettek át.
Netanjahu "részleges megállapodást" akar
Netanjahu kijelentette, hogy nem hajlandó olyan megállapodásra, amely véget vetne a Gázai övezetben zajló háborúnak. Nyitott azonban egy "részleges megállapodásra", amely magában foglalja a Gázai övezetből származó túszok visszatérését. A Hamász azonban ezt hetek óta kategorikusan elutasítja. "A cél az elraboltak visszaadása és a Hamász gázai rezsimjének felszámolása" - ismételte meg az izraeli kormányfő.
Az Egyesült Államok képviselői kételyeiknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy Izrael célja a Hamász teljes megsemmisítése. Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő szerdán szintén kételyeinek adott hangot, és a Hamászt "ideológiának" nevezte, amelyet nem lehet "felszámolni". A túszok hozzátartozóinak többsége hónapok óta azzal vádolja Netanjahut, hogy elárulta a túszokat.
Régi elképzelések a "másnapról"
Amikor a Gázai övezet háború utáni rendjéről kérdezték, Netanjahu a tévéinterjúban azt mondta, hogy Izrael "belátható időn belül katonai ellenőrzést fog gyakorolni ott". "Egy civil közigazgatást is létre akarunk hozni, lehetőleg helyi palesztinokkal és talán a térség országainak külső támogatásával, hogy a humanitárius ellátást és később a civil ügyeket irányítsa a Gázai övezetben" - tette hozzá az izraeli kormányfő.
Ezek az elképzelések már hetek óta ismertek, de a legtöbb szakértő kétségbe vonja megvalósíthatóságukat a Palesztin Hatóság bevonása nélkül. Netanjahu szélsőjobboldali koalíciós partnerei ugyanakkor a Gázai övezet tartós megszállását és a zsidó telepek újbóli létrehozását szorgalmazzák.
Hatalompolitika kontra sorskérdések megoldása
A rafahi harcok enyhülését leszámítva az interjú egészében véve nem tartalmazott semmi újat. Az interjú valószínűleg elsősorban belpolitikai célokat szolgált: Egyrészt, hogy elfedje a koalíciójában a közelmúltban kialakult nézeteltéréseket, és hogy mozgósítsa támogatóit az ellene irányuló, ismét erősödő tiltakozó mozgalommal szemben.
Kritikusai szerint Netanjahu továbbra is hanyagul figyelmen kívül hagyja a valódi problémákat - a többfrontos háborút, a túszok és a több tízezer belső menekült sorsát, valamint a gázai háború hosszú távú biztonságpolitikai következményeit - a hatalmon maradás érdekében.
A legnagyobb tüntetések a gázai háború kezdete óta
Szombaton több tízezren tüntettek Tel-Avivban Netanjahu kormánya ellen, és új választásokat követeltek. A szervezők a szombat esti tüntetők számát több mint 150 ezerre tették, és a gázai háború nyolc és fél hónappal ezelőtti kezdete óta a legnagyobb tiltakozásról beszéltek.
A tel-avivi tüntetésen sok résztvevő "Bűnös miniszterelnök" és "Állítsátok meg a háborút" feliratú táblákat vitt.
Hamász október 7-i példátlan támadása
A háborút október 7-én a Hamász példátlanul nagyszabású támadása váltotta ki Izrael ellen, amelyben az iszlamista harcosok izraeli adatok szerint 1194 embert öltek meg és 251 embert ejtettek túszul a Gázai övezetben. Válaszul Izrael azóta tömeges katonai akciókat hajtott végre a Gázai övezetben. A Hamász által ellenőrzött egészségügyi minisztérium szerint, amelyet nem lehet független módon ellenőrizni, eddig több mint 37 590 embert öltek meg.
A libanoni határon várható eszkaláció miatt vasárnap Washingtonba utazott Joav Galant izraeli védelmi miniszter. Az amerikai kormány képviselőivel folytatott megbeszélések során "megvitatja a Gázai övezetben és Libanonban zajló fejleményeket" - mondta Galant az elutazása előtt. Izrael felkészült minden olyan intézkedésre, amelyre szükség lehet a Gázai övezetben, Libanonban és más területeken - mondta.
Linkek:
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó
Forrás: https://orf.at/stories/3361545/2024. június 23., 23.34
(A Hamász - terrorszervezet; a Hezbollah - Irán-barát terrormilícia, Izrael állam ellenben tisztakezű, -szívű és -szándékú, na és fantasztikusan demokratikus állam! 75 éve mindig. – Balmix-szerk.)


