Kép: Adrien Fillon/ZUMA Wire/imago: A túlzsúfolt és újonnan létesített temetőkből (Lviv, 2023.4.7.) következtetni lehet arra, hogy hány katona halt meg ebben a háborúban.
Minden katonai konfliktusnak van egy osztálykomponense: a harcokban közvetlenül részt vevő katonák általában a társadalom szegényebb rétegeiből kerülnek ki. A jelenlegi ukrajnai háború sem kivétel ez alól, még akkor sem, ha a katonai mozgósítás és az egyéni szabadság mértéke a két hadviselő államban eltérő. Ezek elsősorban az orosz és ukrán gazdasági potenciál és emberi erőforrások közötti különbségeknek tudhatók be.
Április 23-án egy Kijev környéki faluban egy óvoda területén körülbelül száz sorköteles fiatalembert láttam. Néhányan már az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) egyenruháját viselték, mások még civilben voltak. Egy doboz cigaretta segített felvenni velük a kapcsolatot - a katonáknak ritkán van cigarettájuk, ezért a járókelőktől kérnek. Amikor beszéltem velük, megtudtam, hogy sokukat a munkahelyükön vitték el. "Az Epicenter barkácsáruházlánc bevásárlóközpontjában dolgoztam. Két katona jött be a rendőrökkel és az üzletvezetővel, akik néhány emberre mutogattak. Elvitték őket, köztük engem is" - mondta az egyik sorkatona. Mint kiderült, a többiek építőipari munkások, piaci árusok és egy helyi bútorgyár dolgozói voltak.
Ukrajnában a 18 és 60 év közötti férfiak besorozása tavaly óta teljes gőzzel folyik. 2022. február 24. óta minden ukrán férfinak tilos elhagynia az országot. Kivételt csak a nyugati civil szervezetek alkalmazottai és néhány informatikai szakember képez. Azok a férfiak, akik nem akarnak harcolni, vagy elbújnak, vagy éjszaka illegálisan átlépik a határt.
A szegény régiókból
Különböző korrupt módszerek léteznek a férfiak uniós országokba történő átszállítására vagy hamis papírok kiállítására, de az ilyen szolgáltatások árai 5000 és 12 000 euró között mozognak. Ennyi pénzt csak a tehetős ukrán állampolgárok tudnak kifizetni. Következésképpen a szegény régiók lakói, valamint a földművesek gyakrabban találhatók a front lövészárkaiban. Az AFU egyre gyakrabban hívja be a traktorok és mezőgazdasági gépek vezetőit, és átképzi őket tankok és más katonai járművek vezetésére. Ezzel szemben, ha egy ukránnak félévente van 5000 dollárja, akkor félévente halasztást vehet, és folytathatja a megszokott életét.
Sok ukrán híresség rendszeresen pózol katonai egyenruhában, de alig hallani arról, hogy híres színészeket vagy énekeseket megöltek vagy megsebesítettek volna. Legtöbbjük kénytelen az AFU számára adományokat gyűjteni vagy segélyeket népszerűsíteni, mert ebben a minőségükben hasznosabbnak tartják őket. A magas státusz és a koncertekből származó magas jövedelem tehát gyakorlatilag automatikusan mentesíti az illetőt a hadseregbe való behívás alól. Néhány híresség arra is képes volt, hogy nagy összegekért cserébe illegálisan evakuálja gyermekeit Ukrajnából. Tavaly például Sofija Rotaru ukrán népművész unokáját letartóztatták, amikor csónakkal próbált átkelni a Dnyeszter folyón Moldova felé. Letartóztatása ellenére végül Franciaországban kötött ki - jelentette az ukrán média.
A nappali tagozatos diákok szintén mentesülnek a kötelező katonai szolgálat alól, akárcsak az európai egyetemek hallgatói. Ukrajnában azonban csak a középosztály engedheti meg magának az egyetemi oktatást.
Túlzsúfolt temetők
Az egyik legdemotiválóbb tényező az ukrán fegyveres erőkben való szolgálat ellen egy ideje a túlzsúfolt ukrán temetők, ahol hosszú sorokban húzódnak az elesett AFU-katonák sírjai. Az ezekről a sírokról készült videók bejárják az internetet, és nem éppen növelik a potenciális újoncok lelkesedését. Igaz, mindkét félnek vannak veszteségei. De a NATO főtitkára szerint március közepén az oroszok naponta ötször annyi lövedéket használnak, mint az ukránok, ami óhatatlanul befolyásolja az AFU veszteségrátáját. Csak április végén döntött úgy a kijevi városi tanács, hogy a városban 100 hektárt különít el egy új katonai temető létesítésére, az amúgy is túlzsúfolt katonai temetők mellett, ahol 50 ezer embert temethetnének el, a kolumbáriumot (hamvasztásnál használt kis sírkamrák fala) nem számítva.
Oroszországban viszont, amennyire az orosz elvtársaktól megtudtam, a helyzet az egyszerű polgárok számára szinte változatlan. Egy nagy országban az a hatás, ahogyan azt fentebb Ukrajna esetében leírtam, inkább elmosódott, mint koncentrált. Tavaly Oroszország részleges mozgósítást hirdetett, aminek következtében orosz férfiak ezrei távoztak legálisan a szomszédos országokba (Grúzia, Örményország, Kazahsztán, Üzbegisztán), ahol sokan közülük ma is élnek. Többségük a moszkvai és szentpétervári középosztály tagjai, informatikusok, médiamunkások, néhány kis- és középvállalkozó.
Pénz, de életveszély
Ugyanakkor az ukrajnai orosz hadseregben az Orosz Föderáció szegényebb régióinak - az Észak-Kaukázus, a Távol-Kelet és Transzbajkália köztársaságainak - képviselői dominálnak. Az Orosz Föderáció által az ukrajnai háborúban részt vevő szerződéses katonák vagy a mozgósított személyzet fizetése messze meghaladják azt, amit hazájukban kereshetnek. A Vesti.ru hírportál szerint egy háborús övezetben szolgáló egyszerű orosz katona minimális fizetése mintegy 200 ezer rubel (2230 euró), ami szintén sokszorosa annak, mint amit egy orosz katona kap valahol Szibériában vagy Oroszország Távol-Keletén.
Összehasonlításképpen: Ukrajnában egy besorozott katona 20 000 hrivnyát (kb. 500 euró) kap. Február 1-jén az IMF kérésére 30 százalékkal csökkentették a fizetéseket a költségvetési hiány leküzdése érdekében. A fizetéscsökkentés sok ukrán katona körében elégedetlenséget vált ki.
Az ukrán nacionalista katonák (kisebbségben vannak) úgy vélik, hogy Európát védik az ázsiai hordákkal szemben. Az egyszerű AFU-katonák azonban inkább egyfajta sorsszerűségnek tekintik ezt a háborút - ha lett volna szerencséjük, lett volna idejük elbújni. És biztos vagyok benne, hogy a háború végeztével a katonák (nem a nacionalisták) hétköznapi tömege nagyon gyorsan és könnyen megtalálja a közös hangot.

Kép: Andy Commins/Pool via REUTERS
Vadászat ágyútöltelékre. Rövid eligazítás, aztán irány a front: ukrán katonák kiképzésen Nagy-Britanniában (2022.11.9.)
A cikk forrása: https://www.jungewelt.de/artikel/449562.stellvertreterkrieg-in-der-ukraine-arbeiter-im-sch%C3%BCtzengraben.html - Szerző: Dmitrij Kovalevich, Kijev, 2023. május .
Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó


