Szabadítsák ki a túszokat: több tízezer ember követeli szabadon bocsátásukat és a háború befejezését, Tel-Aviv, 2025. szeptember 20. Kép: Yael Guisky Abas · Sopa · Lightrocket · Getty

 

2023. október 7. óta Izrael áldozati retorikát alkalmaz, elhallgattatja az ellenzéket és nyíltan tagadja a valóságot – így egyre inkább a demokrácia ellenségévé válik.

A 2023. október 7-i mészárlások a Gázai övezet halálát okozták. Évekbe telik, mire helyreáll és újra életre kel, ha egyáltalán valaha is. Az ezt követő izraeli támadás Gázára egyben egy másik Izrael reményének végét is jelentette.

Még túl korai lenne felmérni, milyen mélyreható károkat okozott a gázai háború az izraeli társadalomban és az államban, de egyértelmű, hogy a változás drámai. Itt is, akárcsak Gázában, a romok eltávolítása, a helyreállítás és az újjáépítés évekig fog tartani, és itt is kétséges, hogy egyáltalán megvalósul-e. Gáza és Izrael mindegyik a maga módján, talán visszafordíthatatlanul megsemmisült. Gáza pusztulása messziről is jól látható, és annál sokkolóbb. Izrael pusztulása még mindig a felszín alatt rejtőzik.

2023. október 7. történelmi fordulópont volt. Ezen a napon a Hamász betört Izraelbe, és példátlan mészárlást hajtott végre.* És ezen a napon Izrael is elkezdett megváltozni. Lehet, hogy csak levetette a maszkot, de lehet, hogy a változás ennél is mélyebb. Mindenesetre az október 7-én a palackból kiszabadult szellemet nem lehet könnyen visszazárni. Nemcsak Gáza vált lakhatatlanná, hanem bizonyos mértékben Izrael is, bár fizikai pusztulása természetesen sokkal korlátozottabb volt, és egyre inkább elutasítóvá válik azok számára, akik szabad és demokratikus életet keresnek.

Október 7. óta több dolog is megváltoztatta Izrael politikai és egzisztenciális tudatát. Gyorsan „a holokauszt óta a zsidó népet ért legnagyobb katasztrófának” minősítette aznap történteket, ahogyan Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanyahu 2023. október 12-én a Knessetben elmondta, egy levegővel említve a kettőt, mintha két holokauszt lett volna, még ha az egyik nagyobb és szörnyűbb is volt, mint a másik. Ez természetesen abszurd túlzás volt, alaptalan, de jól kiszámított, propagandacélú.

A holokauszt választása összehasonlítási alapként nem volt véletlen. Az 1948-as alapítás óta Izraelt kísérő áldozati tudatból fakadt, amely a nácik európai zsidók elleni népirtását követte, és amely sok izraeli véleménye szerint jogot ad Izraelnek olyan dolgokra, amelyeket a világon más országok nem tehetnek meg. A holokauszthoz való hasonlítás célja az volt, hogy ugyanolyan legitimitást biztosítson az október 7-ét követő borzalmaknak. Ez volt a zöld fény, amelyet Izrael adott magának, amikor támadást indított Gázára. Ha október 7. holokauszt volt, akkor a következő népirtás legitim lenne.

Nincsenek ártatlanok Gázában

Október 7-ét követő napon az izraeli gondolkodásmód megváltozott, vagy legalábbis a politikai korrektség szűrői nélkül nyilvánult meg. Sok izraeli arra a következtetésre jutott, hogy Gázában nincsenek ártatlanok. A Jeruzsálemi Héber Egyetemhez tartozó aChord Center 2025 augusztusában végzett felmérése szerint ez volt a véleménye az izraeli állampolgárok 62%-ának és az izraeli zsidók 76%-ának. Ez a feltételezés azóta kibővült azzal, hogy „nincsenek ártatlan palesztinok”, vagyis nemcsak Gázában, hanem a Ciszjordániában sem.

Most Izrael nagy tervének következő célját készítik elő, bár jelenleg ez inkább a szélsőjobboldal torz elképzelése, mint cselekvési terv: egy zsidó Izrael, a folyótól a tengerig, megtisztítva a palesztinoktól.

Az a tény, hogy október 7-én több száz palesztin áttörte a kerítést és behatolt Izraelbe, hogy válogatás nélkül gyilkoljon és emberraboljon, Izraelben a palesztinok velük született vérszomjaként lett értelmezve, minden történelmi, politikai vagy társadalmi kontextus nélkül. A kontextus említése a támadás igazolási kísérletének, így árulásnak minősült. Az első, aki rámutatott a kontextusra, António Guterres ENSZ-főtitkár, akit Izrael azonnal antiszemitának bélyegzett. Hogy merészelte? Izrael agresszíven támadta meg, mert a kontextus megvitatása aláásná válaszának legitimitását. Izraelben a kontextus megvitatását azonnal a Hamász cselekedeteinek igazolásával hozták összefüggésbe, és úgy döntöttek, hogy figyelmen kívül hagyják a reménytelen ostrom és a palesztin problémát fokozatosan elfelejtő világ kontextusát – beleértve az arab világot is, amely fokozatosan közelebb került Izraelhez, és a palesztinokat sorsukra hagyta.

Igazolás keresése

Az első feltételezés, amely október 8-tól gyorsan elterjedt, az volt, hogy most Izraelnek mindent megengedett. „Mit akartatok, mit tegyünk?” – kérdezte minden izraeli, mintha a népirtás lett volna az egyetlen lehetőség. A gázai offenzívát úgy állították be, mint egy kényszerű háborút, a nemzetközi jog által megengedett önvédelmet. Izrael azért vonult be Gázába, hogy megbüntesse a bűnösöket, és bosszút álljon mindenki bűneiért – mert Gázában nincsenek ártatlanok.

Az izraeli álláspont, amely szinte egyhangúlag elfogadott, az, hogy nincs palesztin partner, mert nincsenek ártatlanok, és ezért nincs más megbeszélnivaló, csak az izraeli túszok szabadon bocsátása.

De még ez sem volt elég. Hamarosan Izrael betiltotta az empátia, a szolidaritás, az aggodalom, a gyász megosztása, az együttérzés és természetesen a Gázának nyújtott segítségnyújtás bármilyen kifejezését. Ezek Izraelben illegitimekké, néha akár bűncselekményekké is váltak. Izraeli arabokat letartóztattak, mert együttérző bejegyzéseket írtak a közösségi médiában, másokat elbocsátottak a munkahelyükről. Az izraeli palesztinokat, akik az ország polgárainak körülbelül 20%-át teszik ki, teljesen elhallgattatták. Ez a bénultság még mindig tart, és ők továbbra is nagyon óvatosak, hogy ne keveredjenek bele semmibe. A szélsőjobboldali közbiztonsági miniszter, Itamar Ben Gvir, minden békét ösztönző cselekményt keményen megbüntetett. A zsidókat sem kímélték, és jó néhány baloldali személyt kihallgatásra vittek, mert gyanúba keveredtek, hogy együttérzést tanúsítottak. Az oktatók és mások is megfizették az árát. Csend borult az országra.

Az éhezésről, a pusztításról, a tömeges gyilkolásról alig számolnak be Izraelben. Biztosan állítható, hogy még a legkevésbé tájékozott francia ember is több képet látott a gázai szenvedésekről, mint az átlagos izraeli

Az izraeli média önként és lelkesen sietett követni az új irányvonalat, szinte mindannyian osztoztak a szégyenben. Valódi cenzúra nélkül, csupán öncenzúrával, szinte egyhangúlag úgy döntöttek, hogy nem tudósítanak a gázai atrocitásokról. És ez már két éve így megy. Az izraeli mainstream média fogyasztói azzal az érzéssel élhetnek, hogy Gázában csak 20 ember él – a 20 élő izraeli túsz.

Az éhezésről, a pusztításról és a tömeges gyilkolásról a kétmilliós lakosság körében alig számolnak be Izraelben, általában csak a hírek szélén jelennek meg, puszta szószaporításként az igazságról. Biztosan állítható, hogy még a legkevésbé tájékozott francia ember is több képet látott a gázai szenvedésekről, mint az átlagos izraeli.

Az izraeli média lelkesen csatlakozott ehhez a titkolózási és tagadási kampányhoz, mert tudta, hogy ez az, amit a közönsége akar. Az izraeliek soha nem akartak tudni a megszállásról, és most sem akarnak tudni a gázai szenvedésekről. Számukra elég, ha foglalkoznak a néhány élő tússzal és a Gázában meghalt katonákkal. Minden más érdektelen vagy jelentéktelen, vagy mindkettő. A gázaiak megérdemlik mindezt, ez a közkeletű feltételezés.

A Gázából érkező információkat a média szkeptikus viták keretében tálalja, például: éhínség van Gázában? És olyan riportokban, amelyek kétség nélkül elfogadják a hadsereg hamis narratíváját. A Nasser kórházat megtámadták, és 21 ember meghalt, köztük öt újságíró? Biztosan egy fontos Hamász-parancsnokságnak adott otthont. A támadást egy a kórház ablakából kilógó kamera provokálta? Biztosan egy Hamász-kamera volt – és ha Hamász-kamera, akkor természetesen megengedett 21 embert megölni, köztük orvosi személyzetet és újságírókat. Ez mindenki számára kényelmesebb: a kormánynak, a hadseregnek, a médiának és a közönségnek.

És mit mondhatunk egy hadseregről, amely két év alatt 20 000 gyermeket ölt meg? Mit mondhatunk a hadsereg adatai alapján, amelyek szerint a palesztin halálesetek 83%-a (Guardian, 2025. augusztus 21.) nem kapcsolódik a Hamász elleni háborúhoz? Legjobb, ha nem számolunk be róluk, akkor mindenki boldog.

Egyetlen háború sem váltott ki ilyen folyamatos tagadást és elhallgatást. Amikor kritizáljuk az orosz médiát az ukrajnai háborúról szóló tudósításai miatt, tudjuk, hogy valójában nincs más választásuk. De a szabad izraeli médiának van választása, és elárulta saját küldetését. Néha, amikor barátaimnak mutatok borzalmas videókat Gázából, szinte pavlovi reakciójuk az, hogy: talán hamis? Talán mesterséges intelligencia? Talán Afganisztánban forgatták? A tagadás az izraeli társadalom védelmi mechanizmusává vált a valósággal való szembenézés ellen. És még ez sem elég, mert időközben Izrael pária állammá vált egy olyan világban, amely minden nap látja a gázai atrocitásokat, és nem tud hallgatni.

Természetesen lenyűgöző és széleskörű tüntetések folytak Izraelben a gázai támadás első napjától kezdve, de ezek szinte kizárólag a túszok visszatérésére és Netanyahu eltávolítására összpontosítottak. A háború befejezésének követelése, amely szintén központi motívuma a tiltakozásnak, teljes egészében az elraboltak és a katonák sorsán alapul. Gáza sorsa szinte teljesen hiányzik a tiltakozásból, leszámítva egy eltökélt és csodálatra méltó kisebbséget, amelynek hangját néha elhallgattatja a többség.

Nem elég Netanjahu távozása

Netanjahu esetében fontos megjegyezni, hogy eltávolítása elengedhetetlen a háború leállításához, de ő nem az egész probléma, és távozása nem feltétlenül hoz drámai változást Izrael politikájában. Könnyű azt gondolni, hogy mindez Netanjahu miatt van, de a két év háború alatt megerősödött és az izraeli társadalomban elterjedt fasiszta és fundamentalista tendenciák nem fognak vele együtt eltűnni. A háború után Izrael problémája sokkal mélyebb marad, mint vezetőjének személye.

Mindez nem lett volna lehetséges Donald Trump amerikai elnök feltétel nélküli zöld utat adása nélkül Izraelnek. Netanjahu-t lehet, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság körözi, de Trump szemében az igazi bűnözők a bírók, akiket ő személyesen szankcionált a 14203. számú végrehajtási rendelettel. Európa tehetetlennek bizonyult. Ott is félnek Trump-tól, ezért Európa habozik lépéseket tenni Gáza megmentése és Izrael támadásának leállítása érdekében. Ez annak ellenére van így, hogy az európai közvélemény Izrael ellen lázad. Kétséges, hogy valaha is volt-e ilyen nagy szakadék a civil társadalom és a kormányok között Európában egyetlen kérdés kapcsán.

Jelenleg Európa csak szájjal támogatja Izraelt, minimális szankciókat ró rá, és elismeri a palesztin államot, amely nem létezik, és a belátható jövőben sem fog létrejönni. Európa nem tudja, hogyan kell cselekednie, vagy nem meri megtenni Izraellel azt, amit a dél-afrikai apartheid rezsimmel és Oroszországgal tett az ukrajnai invázió után. Az izraeliek azonban kezdik érezni, hogy világuk szűkül külföldi utazásaik során, valamint gazdasági, tudományos, kereskedelmi, kulturális és személyes kapcsolataikban a világgal.

Szemükben mindez az antiszemitizmusnak köszönhető, de Izraelre és az izraeliekre nehezedő nyomás egyre növekszik. Jelenleg Európa túl gyenge ahhoz, hogy megállítsa a gázai népirtást és etnikai tisztogatást. Az izraeli ellenállás miatt ez biztosan nem fog megállni. Izrael már megépítette a saját, a valóságtól teljesen elszakadt világát. Így Gáza megmentése a nemzetközi közösség feladata. Eddig azonban semmit sem ért el.

Forrás: https://mondediplo.com/2025/10/03israel 2025. október

Szerző: Gideon Levy újságíró és író a tel-avivi Haaretz lapnál.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

("Példátlan mészárlásnak" semmiképpen nem nevezhető a Hamasz okt.7-i támadása, ha visszapillantunk a múltra, láthatjuk, hogy a palesztinok lemészárlásának cionista "példái" jóval korábbra nyúlnak vissza. 

Haïfai mészárlás 1937-ben, majd

- Jérusalem 1937

- Haïfa 1938

- Jérusalem 1938

- Balad Al-Cheikh 1939

- Haïfa 1939

- King David hotel1946

- Haïfa 1947

- Akka 1947

- Abbasiya 1947

- Balad Al-Cheikh 1947

- Al-Khisas 1947

- Bab al-Amud 1947

- Jérusalem 1947

- Cheikh Bureik 1947

- Jaffa 1948

- Al Tantura 1948

- Deir Yasin 1948

- Al Saraya 1948

- Sémiramis 1948

- Jérusalem 1948

- Al Saraya Al arabeya 1948

- Lydda 1948

- Ramla 1948

- Yazur 1948

- Haïfa 1948

- Tabra Tulkarem 1948

- Sa'sa 1948

- Abou Kabir 1958

- Kairó vasúti 1948

- Qalunya 1948

- Nasir Al Din 1948

- Tibériade 1948

- Ayn Al-Zaytoun 1948

- Safed 1948

- Abou Choucha 1948

- Beit Daras 1948

- Al-Husavnivva 1948

- Abou Choucha 1948

- beit Daras 1948

- Al-Husayniyya 1948

- Khan Younis 1956

- Kafr Qasim 1956

- Jérusalem 1967

- Sabra és Chatila 1982

- d'Al-Aqsa 1990

- ibrahimi mecset 1994

- Jénine, menekülttábor 2002 ápr.

- Gaza 2008-09

- Gaza 2012

- Gaza 2014

- Gaza 2018-19

- Gaza 2021

- Gaza 2023 folyamatban ... 

Balmix szerk.)