Egy genovai kikötőbeli szakszervezeti irodában, ahonnan a tenger és a konténerek halmazai látszottak, a Földközi-tenger mindkét partjáról érkezett dokkmunkás-küldöttségek gyűltek össze – genovai kollégáik felhívására – egy nemzetközi gyűlésre. A cél: a palesztín népirtás és Izrael újrafelfegyverzésének akadályozása, szeptember 22-ei, Olaszországot megrázó sztrájk- és mobilizációs nap sikereire építve.

Meghatottan zárta ezt a nemzetközi találkozót Giovanni Ceravolo, az Unione Sindacale di Base (USB) livornói kikötőbeli vezetője:

„Ki tudjuk hirdetni az első, fegyverek, népirtás és újrafelfegyverzés elleni, Európa-szerte tartandó mobilizációs napot. Mindez megtestesíti jövőbeli feladatainkat. A két napon át megszervezett gyűlések ennek az első lépései.”

**A genovai kikötő hatalma**

Repülővel érkezve a nemzetközi dokkmunkás-küldöttségek a város hatalmas ipari kikötője fölött repültek át, amely Észak-Olaszországban található – ez adta az első betekintést stratégiai helyzetébe az európai kereskedelem és a kontinens hadiipara szempontjából: a kikötő 47 kilométer hosszú, és évente 48 millió tonna árut szállít. Ezt a stratégiai jelentőséget tovább hangsúlyozta, amikor a dokkmunkások szeptember 22-én, hétfőn leállították a kikötőt, sztrájkot robbantva ki, amely egyesítette az ország többi dokkmunkását a küzdelemben és blokkolta Olaszország fő kikötőit. Ezt a Gázai Övezet ellen folytatott népirtás elleni példátlan mobilizációt, melynek „Blocchiamo tutto” (Mindent blokkoljunk) jelmondata a francia munkások hasonló felhívását utánozta, más ágazatok munkásai is átvették.

Az USB szerint a tömegközlekedés 90 és az olasz vasutak 50 százaléka állt le. Ezt a történelmi napot egy USB-tag és genovai kikötőbeli dokkmunkás inspiráló felhívása indította el augusztus végén, amely egy európai gazdasági totális leállításra szólított fel válaszképpen, ha a Global Sumud Flotilla megtámadásra kerülne:

„Ha elveszítjük a kapcsolatot – akár 20 percre is – a bajtársainkkal, leállítjuk egész Európát! A szakszervezetünk, az összes kikötőmunkás és Genova egész városa által 13-14 000 Izraelbe tartó konténert szállítunk. Semmi több nem megy ki onnan. Sztrájkot hirdetünk.”

A szeptember 22-ei sztrájk után a lendület felerősödött. Míg október 4-én új országos mobilizációs nap lesz, a cikk megírásakor Olaszország számos városában zajlanak tüntetések, blokádok, sőt egyetemi elfoglalások a palesztín népirtás ellen. Ezek az akciók a szigorú megszorítások elleni követeléseket, a gázai népirtás és az izraeli kolonializmus elleni küzdelmet, valamint a militarizálódás ellenzését fejezik ki. A hétvégén zajló dokkmunkások nemzetközi találkozóján a munkások világosan fogalmazták meg követeléseiket: „Ellenezni fogjuk a népirtást, a háborúkat és ezt a hadigazdaságot, amit a kormányok a megszorításokkal ránk akarnak kényszeríteni.” Ezt a szellemet egyetlen jelszó foglalta össze: „Európa felfegyverkezik, a háború egyre közelebb kerül, [nekünk] ellenkellállnunk, ahogy Palesztínában is teszik.”

**Egy munkásosztálybeli, internacionalista válasz az osztályharc útján**

A gyűlés végén egyértelmű volt a további út. Minden küldöttség megegyezett egy közös szövegben, amelyet minden nemzeti szakszervezet jóváhagyására benyújtanak. Amikor felolvasták a jelenlevőknek, a nyilatkozatot tomboló taps fogadta. Ez a taps jogos volt, mert a szöveg távol áll az elvi nyilatkozatoktól, és egy világos és történelmi cselekvési tervet javasol: sztrájkok és mobilizációk a népirtás ellen.

„Fontos, hogy a válasz a munkásmozgalomból jöjjön, mert mi, dokkmunkásként, pontosan tudjuk, hogy mi van azokon a hajókon, amelyek a kikötőn átmennek. Számunkra a sztrájk a leghatékonyabb módszer” – mondta egy genovai dokkmunkás a *Révolution Permanente*-nak.

A gyűlésen szólalók ismételten visszatértek a nyilatkozat történelmi jelentőségére: a Gázai Övezet elleni népirtás kezdete óta először készül a munkásmozgalom egy nemzetközi és koordinált válaszra. Bár egy európai sztrájk kezdeti dátuma még nem kerültkihirdetésre, a követelések világosak: véget vetni a népirtásnak, humanitárius folyosó kinyitása, és a kikötők fegyverszállítás céljából történő használatának megtagadása. A követelések között szerepel továbbá az EU által javasolt militarizációs „ReArm Europe” (Fegyverkezzünk újra, Európa) terv határozott ellenzése is, amelyet – akárcsak az európai országok katonai kiadásainak növelését – munkásellenes és megszorításos intézkedésekkel kívánnak finanszírozni a kontinens szerte.

A palesztín nép önrendelkezési jogának kérdése a gyűlésen végig központi téma volt. Ahogy egy szónok hangsúlyozta:

„Bátorsággal, eltökéltséggel és ügyünkbe vetett hitben meghívjuk az összes dokkmunkást, hogy vegyék kezükbe a dolgok irányítását! Sokan vagyunk, erősek, meg tudjuk csinálni, és nyerni tudunk egy szabad Palesztina érdekében!”

Legyen szó a Fos-sur-mer-i, az athéni pireusz-i, a ciprusi vagy a baszkföldi dokkmunkásokról, mind egyetértenek a nemzetközi koordináció szükségességében: „Szolidaritás érzete van [a fegyverek kirakodásának megtagadása terén] a kikötők között” – magyarázta Jean-Paul, a franciaország-i Fos-sur-mer dokkmunkása, a CGT tagja.

A dokkmunkások hangsúlyozták a Földközi-tenger stratégiai jelentőségét is, amelyen keresztül az Izraeli Államnak szánt szállítmányok haladnak, és ahol jelenleg is flottillák tartanak Gázába. Emiatt csatlakozotak a nyilatkozatothoz Marokkó és Törökország kikötőmunkásai is, annak ellenére, hogy ők nem tudtak részt venni a gyűlésen: „A kikötővárosok mind egyesültek a palesztín nép népirtása és a fegyverszállítások [Izraelnek] ellen” – mondta Riccardo, a civitavecchiai kikötő munkása.

**„A dokkmunkások megtanították nekünk: a fegyverek blokkolása nem bűn”**

Ahogy azt Olaszország mobilizációi mutatták, a munkásmozgalom számos ágazata követte a dokkmunkások példáját. Az oktatási ágazaton túl, ahol a sztrájk aránya egyes városokban elérte a 70 százalékot is, más szektorok is csatlakoztak a küzdelemhez. Ide tartozik a FILT CGIL, az olasz közlekedési munkások szakszervezete is, amely múlt pénteken nyilatkozatot adott ki a dokkmunkások központi szerepéről a népirtás elleni küzdelemben: ők „annak a mozgalomnak az előőrsét képviselik, amely mozgósított és sztrájkol a palesztin népirtás ellen”. A genovai gyűlésen szólalva egy USB-s közlekedési szakszervezeti aktivista üdvözölte felhívásukat: „Amikor Ricardo a CALP-ból meghirdette a „Blokkoljunk mindent” felhívást, és azt, hogy még egy szög sem hagyja el a kikötőt, az egy olyan üzenet volt, amely mindenhová eljutott. Láttuk szeptember 22-én, és ma egy olyan mobilizáció kialakulását látjuk, amely elérhet Európa szerte, és remélhetőleg a tengeren túlra.”

A fiatalok és diákok is felszólítottak a dokkmunkások sztrájkjának támogatására. A genovai nemzetközi gyűlésen szólalva egy kutatócsoport elítélte a kutatás elnyomását a háború szolgálatában. A munkások mellett ők is követelik az izraeli cégekkel való partnerségek megszüntetését a munkahelyeken és iskolákban.

„A dokkmunkások megtanították nekünk: a fegyverek blokkolása nem bűn.” Ez volt a diákmenet felkiáltása, amely csatlakozott a szeptember 27-ei genovai tüntetéshez a munkásgyűlés után. Olaszország szerte a fiatalok hallgattak a dokkmunkások felhívására, és ma is elfoglalják az egyetemeket és középiskolákat, miközben felélesztik a palesztin táborokat, amelyeket a palesztin szolidaritási mozgalom indított el az Egyesült Államokban. Genovában a Klee Képzőművészeti Középiskola diákjai foglalták el az iskolájukat. Francesca, 18 éves, azt mondta a *Révolution Permanente*-nak: „A munkásosztály ébred. Rájön, milyen hatalma van a gazdaság lebénítására. A középiskolások, akik a holnapi munkások, érzik ezt.”

És ez a munkásosztály erejéről való tudatosság tükröződik az olasz kikötőkben zajló akciókban. Legyen szó Ravennából, Tarantóból vagy Livornóból, a dokkmunkások, támogatóik kíséretében, blokkolták vagy megállították az Izraeli Állam népirtó vállalkozásához anyagokat szállító hajókat.

Genovában, a szeptember 27-ei, szombati éjszakai tüntetésen túl – amely több mint 50 000 embert vonzott –, a dokkmunkások blokkolták egy izraeli hajó megrakását. De nem álltak meg itt. A közösségi médiában a munkások jelezték, hogy figyelik a kikötő összes tevékenységét, és „készen állnak visszamenni a dokkhoz blokkolni, ha szükséges. Ez a hajó semmit sem szállíthat Izraelbe.” Ez az üzenet a népirtás összes cinkosai számán szól: a munkások figyelnek titeket, és nem engednek át semmit.

Az elmúlt napok lendülete egyértelműen azt mutatja, hogy a dokkmunkások nincsenek egyedül: szombaton Genovában a masszív tüntetésen túl – amelyen sok család gyerekeivel vett részt –, a környékbeli lakosok az ablakukból kiabálták a menet támogatását, és palesztin zászlók lobogtak az erkélyeken. A genovai kikötő egészét Palesztina színei öntötték el aznap este. A város minden huszadik emberetüntetett aznap este: egy egyértelmű jele az olasz munkások ébredésének évekig tartó passzivitás után, és képességének, hogy egyesítsen minden olasz várost a küzdelemben. A mozgalom lendületével szembesülve, a CGIL, Olaszország legnagyobb és legbefolyásosabb szakszervezeti szövetsége, vissza kellett kanyarodjon kezdeti álláspontjáról, hogy válaszoljon a tagok követeléseire.

Míg a szakszervezet korábban a vasárnapi tüntetésekre és a békéért való homályos felhívásokra korlátozta magát, a CGIL-t most tagjai kényszerítették, hogy csatlakozzon a mozgalomhoz. A konföderáció bojkottálta a szeptember 22-ei felhívást, és megpróbálta megosztani a mozgalmat szeptember 19-ei felhívással. De sok CGIL-s szakszervezeti tag válaszolt az USB masszív hétfői felhívására. A tagok nyomása rendkívül erős; ahogy az *Il Manifesto* újság magyarázza, a szakszervezeti bürokrácia manővere haragot váltott ki a szakszervezet tagjai körében: minden CGIL-s szövetség e-mail postaládáját ezernyi felháborodott e-mail árasztotta el, míg néhány szakszervezeti tag szétszakított tagsági igazolványát küldte postán vissza a CGIL székhelyére.

E történelmi nyomás hatására, amelyet a grasszroots (alulról szervezett) szakszervezetek vezettek, az ország fő szakszervezeti szervezete végül kiállt egy általános sztrájk meghirdetése mellett, ha a flottillát elfogják, az USB mellett. Az eredmény egy egységfront lehet, amely végre lehetővé teszi az összes munkás országos szintű koordinálását. A közeljövőben ez a front várhatóan egy nagyszabású országos tüntetésen fog megnyilvánulni, amelyet október 4-én Rómában hívnak össze.

**A dokkmunkások háború- és imperializmusellenes hagyománya**

Egyre nyilvánosabbá vált, a dokkmunkások antimilitarista és antiimperialista megnyilvánulásai az imperializmus elleni ellenállás és a gyarmatosított vagy elnyomott népek támogatásának hosszú hagyományába tartoznak.

Jean-Baptiste, a CGT Ports et Docks szakszervezet Fos-sur-mer-i tagja elmagyarázza, hogy kulcsfontosságú ennek a felhívásnak a kiszélesítése „annak érdekében, hogy a földközi-tengeri és európai kikötők még tisztábban lássák, mi történik Gázában, és megakadályozzák a hadiipari fegyverek Izraelbe, de minden más hadban álló országba történő szállítását.” Így tehát az olasz dokkmunkások blokkoló módszerének általánosítását sürgeti azzal is, hogy megbénítja a fegyverszállításokat, amelyek más hatalmak által folytatott háborúkat táplálhatnák. Ez a hagyomány a kikötőmunkások politikai DNS-ének a része: „Franciaországban, a marseille-i és Fos-sur-mer-i kikötőkben hosszú harcaiknak hagyománya van az algériai, indokínai és ukrajnai háborúkba tartó fegyverek kirakodásának megtagadásáért.” Jean-Baptiste emlékezett meg az 1950-ben a CGT által vezetett antiimperialista harcról is, amikor a marseille-i dokkmunkások blokkálták a kikötőt, hogy megakadályozzák Vietnamba tartó amerikai fegyverek bepakolását.

Mario, egy genovai nyugdíjas kikötőmunkás elmondta nekünk, hogy a vietnámi háború és a chilei Pinochet-diktatúra idején a fegyvereket szállító, ezekbe az országokba tartó hajókat tüntetések, sztrájkok és blokádok fogadták, hogy megakadályozzák a rakomány be- vagy kirakását, valamint, hogy felhívják a figyelmet a többi kikötő dokkmunkásaira a mobilizáció kiszélesítése érdekében.

Ahogy az a dokkmunkások nemzetközi gyűlésén szólalók egyértelművé tették, ez a politikai örökség továbbra is nagyon él. Riccardo Rudino, egy genovai dokkmunkás, a CALP tagja, hangsúlyozza annak fontosságát, hogy egy új szakszervezeti aktivista generációt képezzenek ki, akik magukévá teszik ezt az antiimperialista hagyományt, és határozottan ellenzik, hogy „az európai hadigépezet fogaskerekévé váljanak”.

**Tanulságok az egész osztály számára**

Ricky, a genovai kikötő mára már híressé vált alakja, hangsúlyozza a munkásosztály központi szerepét Gáza az elmúlt két évben tanúsított erőszakával szemben: „A történelemben a munkásosztálynak mindig helyre kellett állítania az egyensúlyt. Amikor a dolgok rosszul mennek, a munkások intézkednek.”

Ez kétségtelenül az a tektonikus változás, amelyet Olaszország dokkmunkásai hoztak el. Évtizedek óta az olasz munkás- és szakszervezeti mozgalom, nemzetközi társaihoz hasonlóan, szinte csak vereségeket és visszaeséseket ismert. Túl sokáig a munkáltatókkal kötött vesztes kompromisszumokra korlátozva, talán elfelejtette az erejét. De ma a dokkmunkások felélesztettek egy ősi hagyományt: mindent blokkoló sztrájkok és osztályharcos módszerek. Távol a népirtást elkövető államok „felelősségére” való üres felhívásoktól, a dokkmunkások tudják, hogy sokkal tovább mehetnek, és hogy a helyzet irányításának magukhoz vétele azt mutatja, hogy az európai munkásosztálynak megvan a hatalma, hogy súlyos csapást mérjen a népirtásban cinkos kormányokra, Melonitól és Macrontól Starmerig és Merzig.

Míg az olasz munkásosztály október 4-én vonul az utcára, és ígéri, hogy megbénítja az országot, addig a francia munkások október 2-án mozgósítanak Macron és a megszorítások ellen. Az olasz munkások példája inspiráljon minket, hogy ebből a dátumból egy jelentős eseményt csináljunk – amely követelései középpontjába egy politikai általános sztrájk kiépítését helyezi Macron eltávolítására *és* a gázai népirtás elleni küzdelmet a palesztín nép önrendelkezési jogáért.

Két évtizede először két Európa legerősebb munkásmozgalma mozgósul néhány nap különbséggel. Ez a jelentős esemény támogathatja a genovai dokkmunkások felhívását egy masszív, egynapos, Európa-szerte tartandó sztrájkra, és újraformálhatja a munkásmozgalmat Németországban és Spanyolországban, miközben a katalán és baszk szakszervezetek már október 15-ére hirdettek egynapos sztrájkot. A Macron által ígért megszorításokon túl a francia munkásoknak kulcsszerepük van, és sürgető, hogy a szakszervezeti vezetések csatlakozzanak a harchoz, hogy egy igazi európai tavaszt indítsanak el, amely elsöpörheti kormányaik reakciós politikáit, és megtörheti azt a ellátási vonalat, amely lehetővé teszi Izrael számára, hogy horror horror után haladjon tovább a népirtással Gázában és Palesztína gyarmatosításával.

Ez a cikk eredetileg franciául jelent meg 2025. szeptember 29-én a *Révolution Permanente*-ben.

Forrás: https://www.facebook.com/100064595745165/posts/1204029431760237/?rdid=kQGKK3A3R9iU6LV4# 2025.10.03.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó