„Ezek alapján, a nagyjából hiteles számok szerint a kijevi kormány ellenőrizte területeken maximum 22 millió ember élhet” Fotó:EUROPRESS/Tetiana DZHAFAROVA/AFP
Ukrajna lakossága már a Szovjetunió felbomlása és 2014 között a kelet-európai átlagnál gyorsabban csökkent.
Ez a folyamat ezután még inkább felgyorsult, az elmúlt három évben pedig az országból tömegesen megindult elvándorlás/menekülés révén drámaivá vált. Ukrajna így minden esélyét elvesztette arra, hogy Kelet-Európa potenciálisan meghatározó országa legyen.
A Szovjetunió szétválásakor a függetlenné vált Ukrajnának 52 millió lakosa volt. Komoly iparával, híresen termékeny mezőgazdaságával és nyersanyagaival ígéretes jövő elé nézett. Európa második legnagyobb területű országaként, közel olaszországnyi lakosságával elvben és potenciálisan Kelet-Európa legjelentősebb országa lehetett volna.
„A piacgazdasági fordulat és az oligarchák uralma azonban pusztító következményekkel járt”
Az ország elvesztette GDP-jének 60 százalékát, és 1993-ra az infláció 10 ezer százalékosra nőtt. A kilencvenes évekre Ukrajna minden hiteles forrás szerint Európa legkorruptabb országának számított, ráadásul 2004-ben és 2014-ben két olyan „színes forradalom” rázta meg az országot, amelyet sokan inkább puccsként értelmeztek.
Hamar kiütközött az új ország alapvető megosztottsága. Kelet-Ukrajna, a Donbassz és a Krím történelmileg mindig Oroszországhoz tartozott, és népe vagy az oroszt, vagy az orosszal kevert helyi ukránt beszéli. Nyugat-Ukrajna sokáig a Habsburg-birodalomhoz, majd Lengyelországhoz tartozott, és az ukrán nacionalizmus szülőföldje volt.
„A keleti és a nyugati Ukrajna 1991 előtt sohasem alkotott egyetlen önálló, ukrán identitású államot”
Bár a lakosság egynegyede orosz volt, az új állam egyetlen hivatalos nyelve az orosz lett. Egy 2012-es reform törvényesítette a regionális nyelvek használatát mindenütt, ahol az adott kisebbséghez tartozók aránya elérte a tíz százalékot. A 2014-es majdani puccs/forradalom aztán eltörölte még a regionális nyelv fogalmát is, utat nyitva a kényszerű ukránosításnak. Mindez a tragikusan alacsony születésszámmal együtt azt eredményezte, hogy a lakosság száma már a 2014-es események előtt 35 millióra esett vissza.
„Ebbe az orosz-ukrán ellentétek még nem játszottak bele, az új ukrán állam a többi rendszerváltó kelet-európai államhoz képest is sokat vesztett lakosságából”
Ugyanezen tizenhárom év (1991-2014) alatt Oroszország lakossága 148 millióról 144 millióra csökkent, vagyis az ottani rablóprivatizáció ellenére sem szenvedett el hasonló visszaesést.
A Krím elszakadása és a két kis donbasszi népköztársaság kikiáltása óta a hivatalos nemzetközi demográfiai statisztikák, és a valóság között sokmilliós különbség tátong. Ukrajna lakossága az ENSZ hivatalos adatai szerint 2024-ben 38 millió volt. Vagyis a hivatalos adatok nem vesznek tudomást sem a kivándorlásról, sem az orosz fennhatóság alá került területek lakosságáról. Nemzetközi jogilag ez talán így helyes, bár a kettészakadt Korea vagy Ciprus esetében természetesen feltüntetik a lakosság megoszlását a két rendszer között.
„A Wikipedia angol nyelvű változata ennél bátrabb, 33 millióban jelöli meg a mai Ukrán Köztársaság lakosságának számát. Ez a szám azonban még mindig képtelenségnek tűnik, ha tudjuk, hogy ugyanazok a hivatalos nemzetközi statisztikák 6,9 és 8 millió körüliben adják meg az Ukrajnából nyugati irányba menekültek létszámát”
Ha ezt jóindulatúan csak hétmillióra vesszük, akkor a 2014-es 35 millióhoz képest a matekben máris csak 28 milliónál tartunk, (A tizedesekkel nem számolok, a trendek egész számokban is jól érzékelhetőek.)
Az ENSZ menekültügyi statisztikái szerint valamivel több, mint egymillió ukrán állampolgár menekült az Oroszországi Föderáció területére. Orosz források ugyanakkor 5-6 millió ukrajnai menekültről beszélnek. A becslés kedvéért elfogadhatnánk a 3 milliós számot, de így máris nehézségekbe ütközünk.
„A Krím lakossága növekszik, alulról közelít a 3 millióhoz és egyharmaduk az elmúlt tíz esztendő alatt, az impériumváltás óta költözött oda”
Egy részük feltehetően Ukrajnából menekült a félszigetre. A donyecki és luganszki úgynevezett népköztársaságok lakossága 2014 után, de a 2022-es orosz invázió előtt együttesen 4 millió volt. A népmozgás bizonyos értelemben követte a front változásait. Sokan a biztonságosabb Oroszországba költöztek, mások a hadseregeket követve az oroszok, illetve ukránok ellenőrizte területekre menekültek. Pontos számokat a háború végéig aligha tudhatunk meg.
Friss adatok szerint a megszállt/felszabadított kelet-ukrajnai területeken három és fél millióan vették fel az orosz állampolgárságot. A Krím lakosságával és az Oroszországba menekült ukrán állampolgárokkal együtt a legszerényebb számítások szerint is legalább hat millióra tehető az orosz állampolgárokká váltak száma.
„Ezek alapján, a nagyjából hiteles számok szerint a kijevi kormány ellenőrizte területeken maximum 22 millió ember élhet”
És akkor még nem vettük figyelembe a háborúban elesett katonák és civilek számát. (Nemcsak az ukrán, de az orosz oldalon harcoló donbasszi alakulatok is rengeteg embert vesztettek.) Az ukrán statisztikák szerint tavaly az országban háromszor annyian haltak meg, mint amennyi gyerek megszületett. Az ukrán népesség számának növekedése legfeljebb a Nyugatról hazatelepülőktől remélhető, de az idő előrehaladtával és a háború folytatásával egyre kevesebben térnek vissza önként Ukrajnába. Ami a területi változásokat illeti, ha Ukrajna esetleg vissza is nyerne valamit, aligha várható, hogy az orosz állampolgárokká váltak Ukrajnában maradnának, Kijev legfeljebb arra a fél millióra számíthat, akik a Donbasszban egyelőre nem igényeltek orosz állampolgárságot.
E tragikus számok alapján minden politikai elfogultság nélkül megállapítható, hogy az ukrán nép elemi érdeke a mielőbbi béke lenne.
