Nyomtatás

Fotó: Adnan Abidi/REUTERS Így néznek ki a „precíz” csapások: Nő a lerombolt bejrúti Mar Elias utcában hétfőn

Izrael folyamatosan támadja Libanont és Gázát a levegőből. A Hezbollah óvatosan reagál az amerikai közvetítési javaslatra

A libanoni főváros, Bejrút elleni izraeli légicsapásokban vasárnap meghalt Mohammed Afif, a Hezbollah szóvivője. Ezt a milícia jelentette be az AFP szerint. A bombázásban összesen legalább hatan haltak meg. Az izraeli hadsereg a szóvivő elleni „precíz támadásról” beszélt, aki „közvetlenül részt vett a Hezbollah Izrael állam elleni terrorista tevékenységében”. A dél-libanoni Szúr (Tyrosz) kikötővárosban szintén tizenegy ember halt meg.

Szombaton az ENSZ békefenntartó erőinek, az UNIFIL-nek „kék sisakos katonái” ismét tűz alá kerültek Libanonban. „Valószínűleg nem állami szereplők” mintegy negyvenszer lőttek egy járőrre. Áldozatok azonban nem voltak - jelentette az ENSZ. A libanoni hadsereg, amely eddig kimaradt az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktusból, közölte, hogy egy katonáját elvesztette, amikor Izrael tüzet nyitott egy katonai állásra.

Libanoni médiajelentések szerint a Hezbollah a hétvégén óvatosan pozitívan reagált egy amerikai közvetítési javaslatra. Ez tárgyalási alapot jelent, de semmi többet. A milícia elküldte válaszát Nabih Berri parlamenti elnöknek, a síita Amal párt vezetőjének irodájába. Onnan a dokumentumot továbbították az amerikai nagykövetségre. A javaslat szerint a fegyvereknek először 60 napig kellene hallgatniuk. Ez idő alatt Izraelnek ki kellene vonulnia Libanonból. A libanoni hadsereg pufferként átvenné a Hezbollah helyét az izraeli határon.

„Libanon válasza az amerikai dokumentumra pozitív volt, de néhány ponton még vitatkozni kell” - idézte az NNA libanoni hírügynökség Najib Mikati libanoni miniszterelnöknek az Al-Arabi TV-nek adott interjúját. Reményét fejezte ki a gyors tűzszünetre. Több hírügynökség arról számolt be, hogy Amos Hochstein amerikai megbízott a héten Libanonba utazik. Ha azonban Izrael ragaszkodik a Hezbollah teljes lefegyverzésére vonatkozó követeléséhez, a tárgyalások valószínűleg gyorsan kudarcba fulladnak. Nem feltétlenül várható, hogy a Hezbollah ebbe beleegyezik.

A hétvégén is folytatódtak az izraeli támadások a Gázai övezetben. Palesztin jelentések szerint legalább 50 ember meghalt a tengerparti övezet északi részén fekvő Beit Lahia egyik lakóháza elleni vasárnapi támadásban. A halottak egyharmada állítólag kiskorú volt. A Maan palesztin hírportál szerint főként kitelepített emberek voltak, akik az ötemeletes épületben kerestek menedéket. A Hamász vezette gázai kormány médiaosztálya vasárnap összesen nyolc családról beszélt, akik a támadás idején ott tartózkodtak. A Gázai övezet északi részének izraeli ostroma miatt a mentők nem tudtak a segítségére sietni azoknak, akik még életben lehettek - közölte Mahmud Basal, a gázai polgári védelem szóvivője.

Ugyancsak vasárnap legalább 17 ember halt meg a Gázai övezet központjában lévő Nuseirat és Bureij menekülttáborokban. Szombaton Izrael megtámadta az ENSZ által működtetett Abu Assi iskolát a Shati menekülttáborban. Tíz ember meghalt, köztük nők és gyerekek - jelentette az Al-Dzsazíra tévécsatorna. Rafahban öt embert öltek meg. Izrael azzal a bizonyítatlan állítással indokolja bombázásait, hogy a Hamász harcosai a civilek között rejtőznek. Hétfőn kora reggel Izrael állítólag harcosokat sejtett egy sátorban Khan Juniszban, ahol palesztin háborús menekültek tartózkodtak. A támadásban egy házaspár és két gyermekük életét vesztette - jelentette a WAFA hivatalos palesztin hírügynökség. Az egyik lány súlyosan megsérült. Az izraeli hadsereg szerint három katona is meghalt a Beit Lahiában zajló harcokban. A Times of Israel című online újság szerint egyikük Gadi Eisenkot tábornok unokaöccse.

Lásd még

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/488150.krieg-in-nahost-h%C3%A4user-und-zelte-im-visier.html 2024.11.19.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Gerrit Hoekman 2024-11-20  jungewelt