Sali Attia

Kedves embertársaim!

Megkértek, hogy készítsek beszédet a mai tüntetésre. De valójában nagyon nehezen tudom ma szavakba önteni a Palesztinával és Gázával kapcsolatos gondolataimat. Nagyon nehezen tudom felfogni a megölt emberek számát. Roppant nehéz felfognom a pusztítás mértékét. És még nehezebb elfogadnom ezt az igazságtalanságot. Azon tűnődöm, vajon minek kell még történnie ahhoz, hogy ez az őrület véget érjen. Vajon hány gyermeknek kell még meghalnia ahhoz, hogy elítéljük ezt a brutalitást? Vajon hány menekültnek kell még élve elégnie a sátrakban, hogy elutasítsuk ezt a gyűlöletet? Mindezen kérdésekkel és gondolatokkal magamban valójában nagy csalódást érzek. Csalódottságot a politikusokkal, a saját muszlim közösségem képviselőivel, csalódást az aktivistákkal, csalódást a média képviselőivel stb. szemben, mert itt társadalmunk legértékesebb alapja, az emberi jogok a tét.

Az emberi jogok azt az ígéretet jelentik, hogy minden emberrel méltósággal és tisztelettel kell bánni, származástól, nemtől és hittől függetlenül. Az Emberi Jogok Nyilatkozata emlékeztet bennünket arra, hogy mindenkinek sérthetetlen joga van a szabadsághoz, az egyenlőséghez és a biztonsághoz. A gázai kegyetlen események azonban mindannyiunk számára megmutatták, hogy vannak kiváltságos emberek, akik igényt tarthatnak emberi jogaikra. Más emberek pedig nem kiváltságosak, és még az emberségüket is megtagadják, vagy megtagadják tőlük az emberi jogokra való igényt. Ez a valóság valójában lesújtó!

De nem szabad elveszítenünk a reményt. Mert ez nem az emberi jogok kudarca, hanem tisztán emberi kudarc. Nagyon veszélyes, ha kettős mércét alkalmazunk az emberi jogainkkal szemben.

Ragaszkodnunk kell az emberi jogokhoz. Ki kell vennünk a reményt az emberi jogokból. Mert a remény az a szikra, ami hajt minket. Ez a hit abban, hogy a változás lehetséges.

A történelem során számtalan példát láttunk arra, hogy bátor emberek kiálltak a saját és mások jogaiért. Ellenálltak, gyakran szélsőséges körülmények között, bátrak és elszántak voltak, és nem voltak hajlandóak feladni, bármeddig is tartott.

Mindannyiunknak lehetősége van arra, hogy részesei legyünk ennek a változásnak. Apró tettekkel kezdődik: kiállunk a helyes dolgokért, meghallgatunk másokat és szolidárisak vagyunk. Ha felemeljük a hangunkat és kiállunk az igazságért, együtt megteremthetjük azt a jövőt, ahol az emberi jogok mindenkire érvényesek.

Tápláljuk hát ma együtt a reményt. Küzdjünk egy olyan világért, ahol az emberi jogok nem csak elmélet, hanem megélt valóság. Együtt hidakat építhetünk, leküzdhetjük az akadályokat, és olyan társadalmat hozhatunk létre, amelyben mindenki szabadon és méltósággal élhet.

Nem véletlenül mondta Nelson Mandela: „Nagyon jól tudjuk, hogy a mi szabadságunk nem teljes a palesztinok szabadsága nélkül!”. A mi szabadságunk itt Ausztriában mindaddig nem lesz teljes, amíg a palesztinai, libanoni és a világ minden táján élő emberek nem nyerik el szabadságukat. És ezért folytatjuk tovább! Nem adjuk fel mindaddig, amíg igazságtalanság, gyarmatosítás és apartheid van! Ebben az értelemben „szabad, szabad Palesztinát”!

Forrás: https://www.palaestinasolidaritaet.at/2024-11-03-ent-taeuschung-und-hoffnung/ 2024. november 3.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó