Nyomtatás

Kép: Janis Laizans/REUTERS

Egészen nyíltan. Tompa: Daniella Weiss a „letelepítési terv” bemutatóján Beeri-ben hétfőn

A Gázai övezet északi részének „etnikai tisztogatása” előrehalad: legalább 640 palesztint ölt meg az izraeli hadsereg azóta, hogy több mint két hete teljes blokád alá helyezték és megkezdték a katonai offenzívát az amúgy is nagymértékben elpusztított területen. Bár a Gázai övezet minden más részét továbbra is bombázzák, az izraeli erőszak jelenleg az északi részre, különösen a dzsabalíjai menekülttábor területére összpontosul. Az ottani, már így is súlyosan megrongálódott kórházakat már napok óta tüzérségi és légi tűz alatt tartják. A menekülttáborokból menekülni próbáló embereket „megölik, és holttestüket az utcán hagyják” - jelentette hétfőn Philippe Lazzarini, az UNRWA vezetője az X-en. Egy éve csak a legkevesebb élelmiszer és orvosi ellátás érkezett oda. „Az izraeli hatóságok továbbra is megtagadják a humanitárius misszióktól, hogy létfontosságú ellátmányt vigyenek északra” - folytatta Lazzarini. Az UNRWA szerint a becslések szerint 175 ezer csapdába esett ember helyzete „több, mint katasztrofális”. Az Al-Dzsazíra által közzétett videón „embertömegek” láthatóak egy dzsabalíjai ellenőrzőpontnál összezsúfolódva. Szemtanúk arról számolnak be, hogy az embereket elválasztják a családjuktól, és arra kényszerítik őket, hogy elhagyják a területet.

Több száz ember, köztük több miniszter és az ultrajobboldali kormánypártok több tucatnyi parlamenti képviselője, akik hétfőn részt vettek a „Gázai övezet betelepítésének előkészítése” című kétnapos izraeli konferencia nyitórendezvényén a tengerparti övezet határán, egyértelművé tették, hogy a Gázai övezetben tényeket akarnak teremteni. Egy kisebb csoport már vasárnap is összegyűlt. Hétfőn a „jobboldali izraeli aktivisták” szukkoti imára gyűltek össze, és „telepek létesítésére szólítottak fel a Gázai övezetben”- jelentette Oren Ziv izraeli újságíró az X-en. Ziv szerint az egyik aktivista „egy térképet mutatott be a tervezett gázai településekkel” egy műhelymunkán. Ez héber nevekkel ellátott falvakat mutatott a parti sávban. A hétfői konferenciához sokan mások is csatlakoztak, köztük egész családok, valamint telepes szervezetek és jobboldali politikai pártok képviselői - írja a Haaretz.

A rendezvényen vezető aktivistákkal folytatott panelbeszélgetések, valamint „szélsőjobboldali politikusok”, például Itamar Ben-Gvir fasiszta rendőrminiszter beszédei is elhangzottak. A kisgyermekek indoktrinálását sem hanyagolták el. A Haaretz szerint különböző „gyermekfoglalkozások voltak, köztük egy bábszínház, amely a Gázai övezetből való 2005-ös kivonulást játszotta el”. „Mondok valamit, amit nem mindenki hajlandó kimondani” - mondta Sima Hasson, az »Anyák felvonulása« nevű ultrajobboldali csoport képviselője, megfogalmazva a konferencia ideológiai és stratégiai irányvonalát: »meghódítani, kirúgni, áttelepíteni«. Ő „nem csak egy gázai területről beszélt”, tette hozzá Hasson, „minden egyes földdarabra gondolok”. Ez „az egyetlen módja annak, hogy megmentsük a fiainkat attól, hogy folyton háborúba menjenek”. Más felszólalók is ugyanezt az álláspontot képviselték: „Északról délre minden centimétert” gyarmatosítani kell, mondta Daniella Weiss aktivista vezető. Több ezer emberről van szó, „és készen állnak arra, hogy bármelyik pillanatban átköltözzenek Gázába”. Ezt „az egész világ javára” teszik, mert véget vetnek a „gonosz erők” mesterkedéseinek.

May Golan egyenlőségi miniszter megújította a gázai lakosság áttelepítésére vonatkozó felhívást, és azzal fenyegetőzött, hogy aki „egy újabb holokausztot” tervez, az „Isten segítségével egy újabb Nakbát” kap, ahogy a palesztinok tömeges elűzését nevezik az izraeli állam 1948-as megalapítása idején. A Gázai övezet kitelepítése volt az egyetlen módja annak, hogy „garantálni lehessen a zsidó biztonságot” - folytatta Golan, bár anélkül, hogy feloldotta volna azt az ellentmondást, hogy a palesztinoktól való földrablás hogyan garantálhatja a „zsidó biztonságot”.

Forrás: https://www.jungewelt.de/artikel/486317.gazakrieg-erobern-und-neubesiedeln.html 2024.10.22.

Fordította: Naetar-Bakcsi Ildikó

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

Jakob Reimann 2024-10-22  jungewelt