2026.04.25.


"Gázosítás"

Hogyan teszi az USA és Izrael a gázai brutális hadviselést új globális mércévé?

A Fidesz békepártisága

Miközben kifejtjük, hogy a Fidesz valójában része a háborúpárti imperialista világrendszernek, ne feledkezzünk el róla, hogy az elmondottak annak „ellenzékére” is ugyanúgy vonatkoznak.

Három hét alatt készen áll a háborúra – Hogyan épített Európa észrevétlenül hadsereget

A PESCO nem a hadsereg gondolata – a PESCO a hadsereg infrastruktúrája. És pontosan ezért van szinte minden a helyén: parancsnoki struktúrák, csapatmobilitás, utánpótlási vonalak, kommunikációs hálózatok.Már csak a sorrend hiányzik. ...
Szép jó reggelt mindenkinek ezen a szombati napon! Tegnap derült ki, hogy az ELTE, valamint a CEU által is működtetett”gender szakot” a kormány eltörli. Ez már régóta dédelgetett vágya volt a hatalomnak, így ez talán nem okozott akkora meglepetést.   >>>

Lázár Gergő 2018 augusztus 11. kolozsvariszalonna.hu

2017-ben mindössze 1,87 milliárd forint folyt be abból a 4,57 milliárd forint pénzbírságból, amelyet a rendőrség a közlekedési és a közrend elleni szabálysértések miatt szabott ki Magyarországon. Az elmúlt öt évben 21,5 milliárd forintnyi bírságot szabtak ki, ám ebből az állam kasszája csupán 8,58 milliárd forinttal gazdagodott.   >>>

Csikász Brigitta; Bátorfy Attila 2018 augusztus 11. átlátszó.hu

transform eu 2018

Hozzászólna?

Írjon nekünk a

balmixkoment@gmx.net mailcímre, pontosítva hozzászólása tárgyát.

Köszönjük!

9924660
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Az elöző hónapban
2018.08.01-től
1874
5503
18041
120324
119755
9924660

Your IP: 216.73.217.106
2026-04-25 06:33

 Adatkezelési leírás                    Impresszum                  (c)2016 Copyright BALMIX    

                                                         

      Admin






A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén.   Erről itt olvashat részletesebben.   A vonatkozó rendelkezések értemében   (lásd itt)   mindehez az Ön hozzájárulása szükséges.    Hozzájárulok