2024.03.28.


Ebben az ukrajnai faluban szinte egyetlen férfi sem maradt.

Vannak emberek, akik bujkálnak, otthon ülnek, még a boltba sem hajlandóak elmenni 

Miért nem válik a jüan valódi globális valutává?

 Kína látja a buktatókat, amibe Amerika belesodródott a dollárjával.
Az önkormányzati választáson az MSZP-s Horváth Csaba, az ellenzék közös jelöltje a szavazatok 50,33 százalékával lett polgármester. Az új képviselő-testület október 28-i alakuló ülésére benyújtott előterjesztése szerint rögtön azzal szeretné kezdeni, hogy szinte bármiben egyedül dönthessen, illetve ne kelljen a képviselőtestület hozzájárulása többszázmillió forintos ügyekhez.   >>>

Erdélyi Katalin 2019 október 27. atlatszo

Fiatalok tízezrei estek ki idő előtt, végzettség nélkül a közoktatásból, mióta hét évvel ezelőtt a kormány úgy döntött: 16 évre csökkenti a tankötelezettségi korhatárt. Most roma szervezetek kezdtek aláírásgyűjtésbe, hogy a korhatár ismét 18 év legyen, de egyértelmű, hogy ez nem elég. Az iskolarendszernek alapjaiban kellene megváltoznia, hogy ne termelje újra a mélyszegénységet.  >>>

F.Szabó Kata 2019 október 27. nepszava.hu

A „Borkai-faktor” egy lehet azon millió tényező közül, mely a most látott önkormányzati választási eredményeket okozhatta, a botrány hatását azonban felnagyítani, utólagos mérésekkel teljesen félremagyarázni nem szerencsés, sőt egyenesen a szakmához nem méltó lépés.  >>>

Fényes Csongor 2019 október 27. MERCE

Az általuk képviselt hagyományt éppen úgy lehet csak tovább vinni, ahogy ők tették: az élet-halál kérdésekkel való szembenézés komolyságával, kompromisszum nélkül és elkötelezetten. Gyakran könnyekkel. Másképpen nem lehet. Minél hamarabb jövünk erre rá, annál hamarabb kezdődik el a változás.  >>>

Pető Andrea 2019 október 26. merce.hu

A vezetékes rádió a konyhaasztal fölött kapott helyet, apám reggel be­kapcsolta, szólt egész nap. Némely műsorát kedveltük is, Falurádió, Kincses Kalendárium, Szép esti muzsika, szombat estén­ként Tarkabark­a, vasárnap délelőtt a Csilicsala csodái, azt én hallgat­tam, elége­dett voltam vele, legalábbis egy darabig.   >>>

Váncsa István 2019 október 26. ÉS

712. oldal / 1215

Hozzászólna?

Írjon nekünk a

balmixkoment@gmx.net mailcímre, pontosítva hozzászólása tárgyát.

Köszönjük!

transform eu 2018

6349585
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Ebben a hónapban
Az elöző hónapban
2018.08.01-től
2678
3638
12358
145386
97123
6349585

Your IP: 3.215.183.194
2024-03-28 17:06

 Adatkezelési leírás                    Impresszum                  (c)2016 Copyright BALMIX    

                                                         

      Admin






A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén.   Erről itt olvashat részletesebben.   A vonatkozó rendelkezések értemében   (lásd itt)   mindehez az Ön hozzájárulása szükséges.    Hozzájárulok